Pénzt kapnak a lánygyermeket nevelők Indiában

Az indiai kormány közel háromezer dollárt (félmillió forintot) fizet a szegény családoknak minden leánygyermek felneveléséért, hogy gátat vessen a lánymagzatok elhajtásának, és javítson az ország egyre romló nemi egyensúlyán, írja az MTI.


Az indiai családok, különösen a szegények fiúgyermekeket szeretnének, mert őrájuk később keresőként és támogatóként számíthatnak, míg a lányokra csak költeni kell, ráadásul a hagyományok szerint hozományt kell velük adni, ha férjhez mennek.

Az utóbbi két évtizedben a becslések szerint 10 millió lánymagzatot vetettek el az indiai asszonyok, akik a teherbeesés után a születendő gyermek nemének meghatározására illegális tesztet végeztek - sokkolta olvasóit a Lancet című brit orvosi folyóirat egyik tanulmánya.

Az indiai kormány most abban bízik, hogy új kezdeményezése, a lánygyermekekért fizetett "váltságdíj", eredményesebb lesz, mint a korábbi próbálkozások. "Részletekben fizetjük ki a pénzt, és közben figyelemmel kísérjük a lányok fejlődését" - ígérte a nő- és gyermekügyi miniszter, és hozzátette, hogy a projekt hamarosan elkezdődik abban a hét államban, ahol a legnagyobb diszkriminációnak vannak kitéve a nők.

A családok a lánygyermek 18. életévéig összesen 100 ezer rúpiát (mintegy 430 ezer forintot) kapnak, ha teljesítik a feltételeket: gondoskodnak az oktatásáról, a védelméről, a táplálásáról, és nem adják férjhez. A 2001-es népszámlálás alapján Indiában ezer férfira 933 nő esik.
Oszd meg másokkal is!
Mustra