Néha a dolgok, például egy nyaralás, amilyen egyszerűnek tűnnek, olyan nehéz eljutni a megvalósításig. Farkát kergető kutya esete a kapkodással, hipochondriával és egészségügyi mókázással:
Úgy döntöttünk, hogy teljesen spontán, minden feszkó, túlkészülés nélkül, összeszedjük a gyerekeket és elmegyünk a tengerpartra sátorozni. Nem foglalunk szállást, nem nyüzsgünk semmit, csak bevágjuk magunkat az autóba, ’oszt’ csókolom. Ahogy azt Vikike elképzeli!
Indulás előtt egy héttel, egy nyugodt este valami belülről nyomasztott. Nagyon zavaró volt, ezért elkezdtem agyalni, hogy mit felejthettem el, hová nem írtam, mentem el, majd csak úgy, a biztonság kedvéért megkérdeztem, hogy mi a helyzet az útlevelekkel. A társalgás telefonon történt, mert a Remek Ember lent hagyott minket a Balatonon, így hosszú percek következtek, amíg mínusz kettővel beolvasta a lejárati dátumokat. Bingó, négyből három átment, Andris volt csak a gyenge láncszem. Az ezután következő órák egymásra mutogatással és tehetetlen sakkozással teltek. Menjünk fel Pestre, ott talán elkészül hamarabb, de időpont sincs már nyárra, kit ismerünk akkor itt a kisvárosban, hogy reggel beadhassuk, milyen nyomulós dumát találunk ki, hogy kapjunk korai sorszámot, s ez így ment reggelig. Időközben R.E. visszajött, újra együtt volt a team.
Felvértezve mindenre, berongyoltunk reggel a faluba, ahol üresen tátongott az ügyintéző néni, azaz az előtte meredező szék, s mi csak eresztettük ki a beszívott gőzt, hogy senkinek nem kell puncsolnunk. Megjegyzem, három napon belül megjött az útlevél, szóval az első sokkon túlvagyunk.
Az útlevélpara utáni nap reggelén, a jobb kezem, amit előző este megszúrtam egy gombostűvel, bedagadt és baromira fájt. Jött R. E., nyomjuk már meg egy kicsit a sebet, hogy tisztuljon. Sírószünet. R.E. haza, jobb kéz dunsztban. Úgy éreztem, autó nélkül elzártak a világtól. Délutánra akkora lett, hogy az ujjaim nem értek össze, vörös volt és lüktetett, konkrétan a seggem sem bírtam kitörölni, ekkor jött el a pillanat, hogy a hipochondria és a pánik úrrá legyen rajtam. Első köröm a gyógyszertárba vezetett, ahol adtak Betadine-t, ami nyilván már halottnak a csók volt. Aztán néhány óra múlva felfedeztem egy vörös csíkocskát, ami a csuklóm felé igyekezett, újabb sokkos állapotba kerültem, így rövid idő alatt megmutattam az összes szomszédnak, a patikusnak, s a strandon lévő elsősegélyes fiúnak is, hogy láttak-e már ilyet.
Gyermekkorunk vész mondata ugyanis ez volt: „Ha elindul a csík…” Hát elindult. De halvány volt és mindenki bizonytalan, ráadásul ügyelet csak több faluval odébb volt, kocsi meg nincs, kész, ez a vég. E közben R.E. kilátásba helyezte, hogy lejön és bevisz a kórházba. A filctollvonal, amivel jelöltem a csíkot, egyre feljebb került, így busszal nekivágtam az ügyeletnek, csak az nyomasztott, hogy tetanusszal a seggemben hogyan jövök vissza, de egyelőre a túlélésre koncentráltam. Halálra váltan berongyoltam a rendelőbe, ahol első körben a nővérkén akadtam fent, elhebegtem hát bajomat. „Ez bizony csík”, heherészett, s hívta a dokit. Én már toltam is le a gatyám, legalább is elkezdtem, mert fél kézzel gondoltam lassú lesz. Ekkor bejött a Torgyánnak öltözött doki, meghallgatta a sztorit, majd kedvesen megpasolt, rövid történelmi beszámolót tartott a tetanuszról és a kényszerképzetekről, s hogy ő negyven éve nem látott tetanuszcsíkot. Nem más ez, mint nyirokgyulladás. Akkor ez határozottan megnyugtatott, szuri nélkül repültem a vonat után.
Éjszaka aztán, hála az internetnek, meggyőztem magam arról, hogy a doki hülye volt, a csíkom nagyobb, reggelig meghalok. Hosszan elemeztem, hogy merre kanyaroghatnak az ereim, s hogy a francba nem a lábammal van ez, több időm lenne, az mégis csak messzebb van a szívemtől. Végül elálmosodtam, s kilátásba helyeztem, hogy kihívom a mentőket, ezért beállítottam az ébresztést egy órával későbbre, hogy hogyan változik a csík. Reggel halvány, s rövid csíkkal keltem, az órát éjjel bizonyára lecsaptam. Így szórakoztattam egy személyben Somogy megye egészségügyi pontjait, második sokk elhárítva, talán mégis megérem a nyaralást.
Már csak el kéne indulnunk, de ne örüljetek, arról is beszámolok!
