Egyedül hagynád otthon a kisgyereked?

Heti kérdésünkben azt feszegetjük, ami neked, kedves olvasó, aki szoptatós melltartóban ülsz a gép előtt, karodon egy kakiszagú gyerekkel olyan távoli még, mint az a bizonyos galaxis Leila hercegnővel. Sőt, attól tartok nekem is, de már látom a fényt az alagút végén, ugyanis hamarosan eljön az idő, amikor egyedül is leléphetünk, a gyerek pedig otthon marad majd. Egyedül. De mikortól?

Persze, mint mindenben, ebben a kérdésben is annyi variáció van, mint csepp a tengerben, mert nem mindegy, hogy milyen a gyerekünk. Egy megbízható, jó gyerek simán otthon hagyható már korábban is, anélkül, hogy azon aggódnánk, hogy magára gyújtja a függönyt. Vannak olyan kölykök, akiket pedig még harmincon túl is őrizni kellene, hogy ne tegyenek kárt valamiben, de ez már egy másik oldalra lenne való.



Az sem mindegy, hogy mennyire vagyunk aggódósak. Előfordulhat, hogy gyermekünk rég megérett már az akcióra, mi pedig nem tudjuk magára hagyni, pedig az önállósága miatt előbb utóbb szükséges lesz ez az esemény.

Sztorijai persze mindenkinek vannak. Pont múlt héten jutott eszembe egy gyerekkori emlék, amikor egy ismerős házaspár, aki vendégségbe járt a családhoz, rendszeresen egyedül hagyta éjszakára a kétéves gyerekét. Azaz úgy jöttek kártyázni és iszogatni, hogy a gyereket egy faluval arrébb hagyták bezárva a faházukba, "Úgysem szokott felébredni!" felkiáltással. Mindezt akkor, amikor a bébiőr, vagy ilyesmi még amerikai álom volt csak, vagy annyi sem. Emlékszem, már akkor is nehezen léptünk át a dolgon, most viszont biztos vagyok benne, hogy ha én lettem volna akkor felnőtt, nem hagytam volna annyiban. Még azt is megkockáztatom, hogy feljelentettem volna őket, mert hát mégiscsak a gyereküket veszélyeztették. Ha azonban jobban belegondolok, alapvetően értem, hogy miért nem avatkozott bele senki: Kinek jó, vagyis jobb, ha mondjuk, elveszik tőlük a gyereket?

Vannak még egészen jó családból származóak is, akik kényszerből hagyják otthon a gyereket, mondjuk a kiságyban, járókában, amíg kiváltanak egy receptet, vagy leszaladnak a boltba. Az esetek többségében nincs is baj, de hallottunk már rémtörténeteket.

A kérdés tehát: mikortól hagynád otthon a gyereket egyedül?
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek