Százezreket húznak ki a lelkiismeretes kismamák zsebéből

Mi mindent csinálhat egy temérdek szabadidővel rendelkező (és nagyon gazdag) kismama, avagy milyen tanfolyamokkal és egyéb szórakoztató programokkal csalogatják ki a pénzt a (nem is biztos, hogy) gyanútlan terhesek zsebéből? Babamozi, géndiagnosztika, kapcsolatanalízis, vízi terhesmozgás és egyéb foglalkozások.

Nőgyógyász, szülés z

Az első és legfontosabb dolog egy kismama életében a megfelelő orvosválasztás. Aki csak teheti, a szülész-nőgyógyásza magánrendelésére jár, amelynek borsos ára van. Egy vizsgálat ára 6-15 ezer forint között van, a terhesgondozás alatt pedig 3-4 hetente rendel be az orvos. A szülés után (sajnos) elvárt borítékba általában egy vizsgálat árának tízszeresét „illik” tenni. Tízezer forintos vizsgálati díjjal számolva tehát körülbelül 250 ezer forintot hagy a nő a szülészénél, mire megszületik a gyerek.

4d UH

Szinte nincs olyan kismama, aki kihagyná a négydimenziós ultrahangos babamozit, még ha egy harminc-negyvenperces kukucskálás sokba is kerül. A rendelők több időpontot is javasolnak a vizsgálatokra, akár minden trimeszterben egyet. Az elsőt azért, hogy megnézzék, egészséges-e a baba, a másodikat, hogy jól fejlődik-e, a harmadikat meg azért, mert „Majd meglátja a kismama, hogy már látszik a babuci arcocskája.” És vannak, akik tényleg többször mennek el. Egy negyvenperces leselkedés ára 10 ezer forint körül mozog, de van, ahol rövidített, 20 perces vizsgálatra is van lehetőség kicsit olcsóbban.

hala450


Géndiagnosztika

Most már nem csak 35 éven felüli anyáknak javasolják a géndiagnosztikát, hogy megtudják, magzatuk egészséges-e, hanem a fiatal anyákat is a tesztek elvégzésére biztatják. A vizsgálatokból megállapítható, hogy Down-szindrómára vagy velőcső-záródási rendellenességre mennyi az esélye a babának. Ha minden vérvizsgálatot elvégeztetünk, az 38 ezer forintba kerül.

Őssejt

Bár a témával kapcsolatban már számos elmélet látott napvilágot, van, aki hülyeségnek tartja, van, aki pedig ettől reméli a gyógyulást, ha a gyermek betegen születik vagy később megbetegszik. Az őssejt levételével és tárolásával foglalkozó cégek általában 330-370 ezer forint körüli áron kínálják a szolgáltatást. Ebben az árban a vérvételtől a szállításon és a fagyasztáson keresztül a 20 éves tárolásig minden benne van.

hala451

Anya-magzat kapcsolatanalízis

Dr. Hidas György és dr. Raffai Jenő pszichoanalitikusok dolgozták ki azt a módszert, amely egy mélylélektani hátterű kapcsolatfejlesztő program az anya és magzata között az anyaméhben. A honlap szerint „A programban részt vett kismamák anyává érnek, a babák pedig magasabb intellektussal, jobb kötődési készséggel és harmonikusabb személyiséggel születnek meg komplikáció-mentesen.” Az első konzultáció ára 10 ezer forint, utána jövedelemtől függően alkalmanként körülbelül 6500 forintot kell fizetni. Ha tíz plusz egy alkalmat számolunk, az összesen 75 ezer forint.

Tornák

Nem árt, ha terhesség alatt a kismama nem bálnásodik el nagyon, megmozgatásukra tehát külön iparág szakosodott, akik különféle mozgásfajtákra igyekeznek rávenni a terhes nőket, olykor nem kevés pénzért.

Jóga: a jóga állítólag a babára való ráhangolódás és a kismama testi-lelki felkészülése szempontjából fontos. A 10. héttől kezdve javasolják egészen a szülésig. Egy foglalkozás ára 1500-1800 forint, heti egy alkalommal számolva több mint 50 ezer forint, ha a terhesség alatt végig jár a kismama.

Intim torna: "A 12 órás tréning tudatosabb szervvédelemhez, egészségesebb alhasi mûködéshez, örömtelibb szexuális élethez, irányítottabb záróizom mûködéshez vezet." - olvasható a módszer kifejlesztője, Kriston Andrea honlapján. A részvételi díj 20 ezer forint.

AquaNatal: Az AquaNatal szülés-előkészítő vízi mozgásforma kismamáknak, amelyet Noll Andrea (Nandu) honosított meg Magyarországon és szerinte a módszer testi élmény szintjén hozza összhangba a nőket saját nőiségükkel. A gyakorlatok jóga, orientális tánc és meditációs elemeket is tartalmaznak. Moon élménybeszámolót is írt egy foglalkozásról. Az árat tekintve nagy a titkolózás, telefonon kell érdeklődni, egyetlen honlapon találtunk információt, eszerint 1600 forint egy alkalom. Mivel nem csak szülés előtt, hanem már koraterhes kortól javasolt igénybe venni, tízhetes kortól heti egy alkalommal számolva 48 ezer forintot költhet a kismama a vízben lebegésre.

halapenz

Szülésfelkészítő tanfolyam

Egy négyórás szülésre felkészítő workshopon többek között a nőiségről, a vajúdásról, a fájdalomcsillapításról, az apák szerepéről, a félelemről és a szoptatásról beszélgetnek a jelentkezőkkel, páronként ötezer forintért.

Költeni tehát van mire, ha van miből. Azért érdemes rangsorolni, melyek a valóban fontos és melyek az egyértelműen pénzlehúzásra játszó szolgáltatások.

Oszd meg másokkal is!
Mustra