Minden nap szexeljen, aki gyereket akar!

Olvasási idő kb. 2 perc

A napi szexuális érintkezés javítja az ondósejtek minőségét, ezt a szempontot figyelembe kell venni azoknak a pároknak, akik a gyermekáldást tervezik - derült ki egy ausztrál kutatásnak köszönhetően. Mindmáig vitatkoznak a szakemberek arról, hogy a peteérést megelőző napokban önmegtartóztatást kell-e gyakorolniuk a férfiaknak, vagy sem, ha növelni akarják a teherbeesés esélyeit.

napiszex

David Greening, a sydneyi meddőségi központ kutatója, aki eredményeiről az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság amszterdami kongresszusán számolt be kedden, vizsgálataival azt bizonyította, hogy helytelen az önmegtartóztatás.

Az ausztrál kutató vizsgálataiban 118 olyan férfi vett részt, akiknél az átlagos mértéknél nagyobb volt az ondósejtek DNS-károsodása. A spermiumok minőségében jelentős javulás állt be azután, hogy a férfiaknak egy héten keresztül naponkénti ejakulációt írtak elő. Az ondósejtek DNS-ének töredezettségi (fragmentációs) indexe, amely a spermiumok minőségének a mutatója, a korábbi 34 százalékról 26 százalékra esett vissza, írja az MTI.

A gyakori szexuális érintkezés ugyan csökkenti az ondófolyadék mennyiségét, ám ez nem okoz gondot a férfiak számára. "Biztonsággal kijelenthető, hogy azoknak a pároknak, ahol a férfinál viszonylag rendben találjuk az ondósejtek paramétereit, az ovuláció (érett petesejt kiszabadulása) előtt egy hétig naponként kell érintkezniük" - hangsúlyozta David Greening közleményében. Mint a kutató hozzátette, e viszonylag egyszerű módszerrel javítható az ondósejtek minősége, s növelhető a terhesség valószínűsége.

David Greening szerint ez a javulás minden valószínűség szerint annak köszönhető, hogy a gyakori szexuális érintkezés révén a termelődő spermiumok kevesebb ideig vannak kitéve a herecsatornákban a reaktív oxigénszármazékok károsító hatásának, számol be az MTI.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Ezeket a magyar ételeket szerették a külföldiek
Ezeket a magyar ételeket szerették a külföldiek

Kitalálod mely magyar ételek voltak a külföldiek kedvencei?

június 17., 14:00

  • világom
Új adó bevezetését fontolgatja az EU: nekünk is fájni fog, ha életbe lép
Új adó bevezetését fontolgatja az EU: nekünk is fájni fog, ha életbe lép

Alaposan befűt majd nekünk az EU ezzel az új adónemmel 2027-től, ha bevezetik. A pénztárcánk bánja majd, a bolygónk kevésbé.

június 17., 17:30

  • Mindennapi
Itt a lista: ezeken a településeken irtják a szúnyogokat
Itt a lista: ezeken a településeken irtják a szúnyogokat

Már tudni, mely vidékeket érint majd első körben az esti és éjszakai órákra tervezett szúnyoggyérítési akció.

június 17., 16:00

  • életem
Nem vagy jogosult végkielégítésre, ha így mész nyugdíjba
Nem vagy jogosult végkielégítésre, ha így mész nyugdíjba

Ebben az esetben nem jár a égkielégítés, ha nyugdíjba vonulsz.

június 17., 12:10

  • életem
Ammónia szivárog a húsüzemből: veszélyes balesetsorozat történt
Ammónia szivárog a húsüzemből: veszélyes balesetsorozat történt

Az ammóniaszivárgást egy tűzeset is megelőzte a kaposvári gyárban.

június 17., 15:10

  • életem
Így védené meg a kormány a magyarokat a mesterséges intelligenciától
Így védené meg a kormány a magyarokat a mesterséges intelligenciától

A felálló hivatal többek között uniós szabályokat hajt majd végre.

június 17., 14:36

  • Offline
Így váltak a középkorban: nem volt szükség ügyvédekre
Így váltak a középkorban: nem volt szükség ügyvédekre

Egy válóper mély érzelmi sebeket hagyhat maga után, a középkorban azonban másfajta sérüléseket is lehetett szerezni.

tegnap, 20:00

  • Önidő
Gusztustalan látvány a Balatonban: több településen aggódnak, mi lesz a tóval
Gusztustalan látvány a Balatonban: több településen aggódnak, mi lesz a tóval

Egyre több balatoni település közelében veszik észre a vízben a jelenséget.

június 17., 12:40

  • világom
Szankciókkal kényszerítenék térdre Putyint, Trump döntésére vár mindenki
Szankciókkal kényszerítenék térdre Putyint, Trump döntésére vár mindenki

A szankciók az orosz gazdaságot érintenék.

június 17., 13:36

  • lájfhekk
Figyelmeztetést adott ki a Google: azonnal cseréld le erre a jelszavad
Figyelmeztetést adott ki a Google: azonnal cseréld le erre a jelszavad

Ha a tanács egyenesen a Google biztonságért és adatvédelemért felelős alelnökétől jön, érdemes megfogadni.

június 17., 16:46

  • világom
Újra baj van az Air India londoni járatával, technikai gondok léptek fel
Újra baj van az Air India londoni járatával, technikai gondok léptek fel

A törölt járat ugyanaz a típus, amely a múlt héten lezuhant.

június 17., 11:10

  • Offline
Retró Budapest-kvíz – felismered a régi utcákat egy fotóról?
Retró Budapest-kvíz – felismered a régi utcákat egy fotóról?

Szinte rá sem lehet ismerni néhány budapesti térre, úgy megváltoztak – neked menni fog? Mutasd meg kvízünkben!

június 17., 06:46

  • Testem
Ez a népszerű fogyókúrás szer halált is okozhat: több mint 100 esettel hozták már összefüggésbe
Ez a népszerű fogyókúrás szer halált is okozhat: több mint 100 esettel hozták már összefüggésbe

Megosztja az egészségügyi szakembereket is a fogyást elősegítő oltások: hatékonyan fogyasztanak, de gyanús, hogy súlyos következményeik is vannak.

június 17., 19:00

  • Testem
Vigyázz vele: első ránézésre szamóca, valójában mérgező
Vigyázz vele: első ránézésre szamóca, valójában mérgező

Van egy szamócafajta, amely megszólalásig hasonlít ehető társára, csak éppen mérgező.

június 17., 06:16

  • világom
Megrongálódott egy iráni urándúsító üzem, veszélyesre nőtt a sugárzás
Megrongálódott egy iráni urándúsító üzem, veszélyesre nőtt a sugárzás

Az iráni létesítményben az áramkimaradás okozhatta a problémát.

június 17., 11:40

  • Offline
Szigorít a NAV, ezeket a számlákat innentől kezdve elutasítják
Szigorít a NAV, ezeket a számlákat innentől kezdve elutasítják

Akár adóhatósági ellenőrzés is lehet a vége, ha ezeket a hibákat követjük el a számlaadat-szolgáltatásnál.

június 17., 18:30

  • világom
Kitiltják ezeket az autókat a magyarok által kedvelt turistaközpontokban
Kitiltják ezeket az autókat a magyarok által kedvelt turistaközpontokban

Sok tízezer autóst érint a korlátozás, a felháborodás a gépjármű tulajdonosok között egyre nő.

június 17., 06:30

  • Offline
Nyilas rendezvényen lépett fel, három év börtönre ítélték a népszerű magyar színésznőt
Nyilas rendezvényen lépett fel, három év börtönre ítélték a népszerű magyar színésznőt

Szeleczky Zita, a '30-as és a '40-es évek legnépszerűbb színésznője külföldön különösen szívén viselte a magyarság sorsát.

június 17., 19:30

  • Mindennapi
Alapjaiban változik a számlázás a közműveknél, erre figyelj
Alapjaiban változik a számlázás a közműveknél, erre figyelj

Máshogy kapod majd a közműszámlákat, ha az érintettek körébe tartozol.

június 17., 10:36

  • Offline
15 évesen ugrott először a világ első női ejtőernyőse – másfél méter magas sem volt még
15 évesen ugrott először a világ első női ejtőernyőse – másfél méter magas sem volt még

„Apró” Broadwick több mint 1000-szer ugrott – a női ejtőernyős nevéhez fontos találmány is fűződik.

június 17., 20:00

  • Mindennapi
Így változik a népszerű alkalmazás, nem örülsz majd neki
Így változik a népszerű alkalmazás, nem örülsz majd neki

Ez az újítás főként az alkalmazás üzleti felhasználóinak kedvez majd.

június 17., 08:36

  • Mindennapi
Tömegével verik át a vevőket: jól nézd meg, mit veszel a piacon
Tömegével verik át a vevőket: jól nézd meg, mit veszel a piacon

A hatósági vizsgálat során minden 10. tétellel gondok voltak.

június 17., 09:36

  • Mindennapi
300 ezer forintos havi támogatást igényelhetsz, ezek a feltételek
300 ezer forintos havi támogatást igényelhetsz, ezek a feltételek

Az elnyerhető ösztöndíj akár 1 millió forintos is lehet, a támogatást még rövid ideig igényelhetik az érintettek.

június 17., 09:06

  • életem
Ránk szakad az ég: ez a 6 vármegye nem ússza meg szárazon a napot
Ránk szakad az ég: ez a 6 vármegye nem ússza meg szárazon a napot

Felhőszakadás, erős szél, hidegfront. 6 vármegyére adtak ki citromsárga riasztást.

június 17., 07:26

  • világom
Ezek az állatok előre jelezték a 6,1-es erősségű földrengést: a perui kutyák videója bejárja a világot
Ezek az állatok előre jelezték a 6,1-es erősségű földrengést: a perui kutyák videója bejárja a világot

Régóta vizsgálják, mennyivel tudhatnak előbb az állatok egy földrengésről az embereknél. Talán pont annyival, amennyi a sikeres meneküléshez kell.

június 17., 07:46

  • világom
Örökre eltűnhetnek a szentjánosbogarak, ez az oka
Örökre eltűnhetnek a szentjánosbogarak, ez az oka

A kutatók figyelmeztetnek: mi lehetünk az utolsó generáció, amely szentjánosbogarat láthat.

június 17., 08:06

  • világom
Csizmába rejtik az üzeneteket a világ legrégebbi postáján: ma is fogad leveleket
Csizmába rejtik az üzeneteket a világ legrégebbi postáján: ma is fogad leveleket

Különleges bélyegzőt is kaphat az, aki ennél a postaládánál adja fel a leveleit.

június 17., 08:50

  • világom
Lépésenként tették arrébb a százéves városnegyedet: videón a technika
Lépésenként tették arrébb a százéves városnegyedet: videón a technika

Egyetlen téglát sem kellett elmozdítaniuk, egyszerűen fogták, és arrébb tették a városrészt házakkal, üzletekkel és utcákkal együtt.

június 17., 08:20

  • Testem
Ez az 5 tévhit akadályozza meg, hogy tényleg egészséges legyél
Ez az 5 tévhit akadályozza meg, hogy tényleg egészséges legyél

Az egészséges életmód témakörben nem ritkák az ellentétes híresztelések, ezért olyan sok a tévhit.

június 17., 07:00

  • életem
Megszűnik ez a naponta használt okmány, vagyonokba kerül majd az új elektronikus rendszer
Megszűnik ez a naponta használt okmány, vagyonokba kerül majd az új elektronikus rendszer

Az új elektronikus rendszerbe minden egészségügyi ellátással kapcsolatos adatunk bekerül.

június 17., 10:06

Érdekességek