Minden nap szexeljen, aki gyereket akar!
| 2009.06.30. 19:09 - Tünde
A napi szexuális érintkezés javítja az ondósejtek minőségét, ezt a szempontot figyelembe kell venni azoknak a pároknak, akik a gyermekáldást tervezik - derült ki egy ausztrál kutatásnak köszönhetően. Mindmáig vitatkoznak a szakemberek arról, hogy a peteérést megelőző napokban önmegtartóztatást kell-e gyakorolniuk a férfiaknak, vagy sem, ha növelni akarják a teherbeesés esélyeit.
David Greening, a sydneyi meddőségi központ kutatója, aki eredményeiről az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság amszterdami kongresszusán számolt be kedden, vizsgálataival azt bizonyította, hogy helytelen az önmegtartóztatás.
Az ausztrál kutató vizsgálataiban 118 olyan férfi vett részt, akiknél az átlagos mértéknél nagyobb volt az ondósejtek DNS-károsodása. A spermiumok minőségében jelentős javulás állt be azután, hogy a férfiaknak egy héten keresztül naponkénti ejakulációt írtak elő. Az ondósejtek DNS-ének töredezettségi (fragmentációs) indexe, amely a spermiumok minőségének a mutatója, a korábbi 34 százalékról 26 százalékra esett vissza, írja az MTI.
A gyakori szexuális érintkezés ugyan csökkenti az ondófolyadék mennyiségét, ám ez nem okoz gondot a férfiak számára. "Biztonsággal kijelenthető, hogy azoknak a pároknak, ahol a férfinál viszonylag rendben találjuk az ondósejtek paramétereit, az ovuláció (érett petesejt kiszabadulása) előtt egy hétig naponként kell érintkezniük" - hangsúlyozta David Greening közleményében. Mint a kutató hozzátette, e viszonylag egyszerű módszerrel javítható az ondósejtek minősége, s növelhető a terhesség valószínűsége.
David Greening szerint ez a javulás minden valószínűség szerint annak köszönhető, hogy a gyakori szexuális érintkezés révén a termelődő spermiumok kevesebb ideig vannak kitéve a herecsatornákban a reaktív oxigénszármazékok károsító hatásának, számol be az MTI.



Kommentek
2009.06.30 19:23:06napalm
szexelni kell!
2009.06.30 19:53:37napalm
az elsőt már megen kitörölted!
harmadik!
2009.06.30 20:20:18Vierre_
napalm ez már akkor is vérciki volt amikor elkezdték. Én rendkívül erős szánalommal nézek arra aki elsőzik meg a tovább. Ne égesd magad inkább ezzel, pattanj le róla. :))))))
Nekem erről csak az jutott eszembe, hogy 1: ebben a pozitúrában minden mell guszta
2: ellenben a nő feje annyira félelmetes, hogy én megijednék tőle. :)))))) A csóka is kellően hátradől, sztem büdi a jány szája.
Nekem ilyen gondolatok futottak végig az agyamon... gáz? :))))))))))
2009.06.30 20:24:35másutt
nem gaz. Az a pasi egyebkent nem arra a magyar szineszre hasonlit, mi is a neve..,hmm. segitsetek, Cs betu van benne. lehet, hogy maszekol pornoban a Northfotonal?
2009.06.30 20:28:27hinta-palinta
Csányi Sándor? A haja oan..
2009.06.30 20:32:43csutkababa
Szia, Vierre:-))
Sztem nem a csaj szája gázos, hanem a pasi távollátó, és csak így lát élesen:-))))
2009.06.30 20:37:47baudolinA
Szerintem a pasi frizurája nagyon gáz. A petesejtem sikítva rohanna. :D
2009.06.30 20:40:13Vierre_
Csöcsi Csuti :))))))), de mit akar látni életem? Ilyenkor már áll a bráner, nem akarja az a nő orcáját látni...még. Ott még nem tartanak. Az a pofazacskó...borzalom. :)))))))))
Baud nem is lehet látni a séróját, amúgy jahm Csányira hajaz, érted, hajaz, szójáték, nagyonjóóóóóóó :)))))))))
2009.06.30 20:45:38anyamadár
Egy kicsit olyan ez a jelenet, mintha valami kéjgyilkosos thriller filmből lenne, a nő éppen a jégvágózás előtt belevigyorog a hapsi arcába...
2009.06.30 20:50:53csutkababa
Vierre:-))))))
Jogos. Akkor épp most vette észre a kullancsot a csaj nyakán, és tűnődik, merre van orvosi ügyelet:-)))
2009.06.30 20:52:21anyamadár
Figyuzzatok van ott még valaki, a csaj fejéből kinyúlik egy kéz :)
2009.06.30 20:53:30anyamadár
Lehet, hogy teregetik mögöttük épp a lepedőt... vagy az a csaj keze ahogy emeli a kést... esetleg a pasinak van női csuklója. :)))
2009.06.30 20:58:45napalm
Vierre_
akkor ignorálj;)
na csók, én léptem, majd jövök ha lesz első alkalom megint;)
2009.06.30 21:01:04baudolinA
Vierre_
ilyen "jólfésült" feje van, nekem ez már elég, hogy messzire meneküljek. :)
2009.06.30 21:09:42kriszi
Anyamadár, az a fotós tükörképe :D Nekem az a benyomásom, hogy a nő üstöllést leharapja a pasi fejét, mint az a pók, izé, fekete özvegy, vagy hogy hívják :)))))))))))
(Ja meg van egy film a nyolcvanas évekből, tiniként nagyon csíptem, amiben egy újságíró-pár a saját rovatában teregeti a gyerekcsináló projektjük állását. Aztán kapnak mindenféle tanácsokat mindenkitől. A sportriporter csaj éltes kolléganője javasolja nekik a 30 napig "non-stop szex" verziót, mondván, hogy az ő esetükben annak idején ez vált be, nyolc esetben is :D
Kipróbálják, és a második héten kidőlnek - és már értik, hogyan halt meg éltes kolléganő férje... :D
2009.06.30 21:09:57madz
a csaj olyan, mint az imádkozó sáskák nőstényei: azok harapják le a ficok fejét aktus után, miközben a pasi még élvez. na épp erre készül most a néni :)
2009.06.30 21:10:32madz
kriszi, hess a fejemből :)
2009.06.30 21:20:01anyamadár
2009.06.30 21:09:42kriszi
Na de miben tükröződik? a lepedőkön? Szerintem az ott egy harmadik :))) és a csaj annak örül, hogy ő teperte le a pasit nem a másik.
(Ez a csaj nekem sem jön be egyébként. :))
2009.06.30 21:25:06kriszi
Anyamadár, én úgy képzelem, hogy ez egy tükrözött kép, mint Tünde pocakja :) , és minden tükörkép, a fotós pedig igazában a pár felénk eső oldalán tartózkodik. De ha neked van igazad, akkor a harmadik most nagyon szentségelhet, annál is inkább, mert fél perc múltán Csányiimitátornak már nem lesz feje.
2009.06.30 21:32:26baudolinA
A leharapás nem az imádkozó sáskánál van? Tudjátok, mikor a nőstény hátrahajol, elkezdi kajálni a hímet, az a szerencsétlen pedig megpróbálja kiélvezni élete utolsó perceit. Végülis nem rossz: én is egy fergetes szex közben (után) szeretnék meghalni. :)
2009.06.30 21:33:13madz
dehát én is azt írtam. nem látszik a kommentem?
2009.06.30 21:44:13anyamadár
Madz nekem látszik. :)
Kriszi az is lehet, hogy ő vetette oda a "fekete özvegynek" mert nem tetszett neki a csávókám haja...
2009.06.30 21:54:14madz
anyamadár, köszi :) komplexusos napom van...
2009.06.30 22:03:26manka78
A háttérben az egy csirkemell filé. Lehet, hogy éhes vagyok?.:)))
2009.06.30 22:04:37manka78
2009.06.30 20:50:53csutkababa
Nem vagyok orvos, de a javaslatom a következő: Vegyél ki szabit, mert agyadra ment a munka.:)))
2009.06.30 22:06:16madz
szerintem amúgy az a pasi jobb keze. tartja a lepedőt felfele, időt akar nyerni
2009.06.30 22:09:56piszti
Ez egy kép a Cápaasszony I.-ből...
2009.06.30 22:16:48yola
sztem meg a krapeknek jók a mellei, és elfogadnám a nő kilóit. nem plusszba!!!!!!!!!!!!
2009.06.30 23:38:05cozumel
Hulyek vagytok :-))))))))))))
2009.07.01 10:02:04Miss Marple
Nemigazmá, hogy csak a képen tudtok csámcsogni! :) :) :)
A szex (csak úgy simán, gyakran, jól és alaposan) senkinek sem ugrik be a cikk kapcsán? Apácák! :) :) :)
(Ugyan nekem is az volt az első, hogy már megint az "érintkezés" szót használják a szeretkezésre. Ez olyan "orvosos", hogy nem szexelésnek, szeretkezésnek vagy urambocsá közösülésnek nevezik. Amikor először hallottam így, hirtelen be se ugrott, hogy miről beszél a doki. Gondoltam, én napi tizenöt-hússzor biztos érintkezem a férjemmel - telefonon, szóban, simogatással... )
2009.07.01 12:32:16Subbantósdi
Nosza lányok és fiúk, utász kiadva, mint a nyulak és minél sűrűbben! Én is valahol azt hallottam, azért ezt még tudományos kutatási eredmények előtt is lehetett tudni, hogy általában több valószínűséget adunk a teherbeesésnek azzal, hogy többször szeretkezünk.
Amúgy meg ahol nincs gond és jókor, jó időben és jó állapotban találkozik a nő és a férfi, ott mindegy, milyen gyakran vannak együtt, ahol meg gond van az egyik vagy másik vagy mindkét félnél és ez olyan gond, ami nem átmeneti, ott akár naponta is lehetnek többször, nem csak egy héten többször, akkor sem fog összejönni a baba, sajnos...
2009.07.01 12:58:53Subbantósdi
Amúgy meg szexelni a világ talán legjobb dolga, úgyhogy nem kell ehhez indokot találni, szerintem, ha meg még gyereket is szeretnénk belőle, akkor meg legfeljebb nem kell védekezni!:o)
2009.07.01 14:08:36angyalom
"Amúgy meg szexelni a világ talán legjobb dolga," nem talán, hanem az :D
Nálunk gond van... De egy már sikerült vitroban, most küzdünk a következőért! :)
2009.07.01 14:51:08hinta-palinta
Jaj angyalom, vitro helyett először vitriolt olvastam....
2009.07.02 11:34:40vágtázó halottkém
Hát baszki ezt az arckifejezést amit a képen nyomnak. Eszembe nem jutna róla a szex.
Hát ez a a kép vágylohasztó...kínos na bsza meg.
Mellesleg a szex és minden ami ehhez kapcsolódik kissé túl van értékelve. Kizártnak tartom, hogy azért esik valaki teherbe mert naponta kefél.
Ez sületlenség.
A másik pedig az hogy nagyon sok pasi szerintem csak az unatkozást akarja elkerülni, mással nem találja fel magát, na bébi gyere dugjunk.
Az ilyen cikkek engem mindig a Szex és New York-ra emlékeztetnek. Szánalmas egy sorozat.
2009.07.02 11:39:30Heatherette
ehh... unalomból? :)))) nem, nem unalomból. hogy lehet ilyet mondani?
életem, így egy frigid nő beszél. csatlakozhatsz Ritushoz, jól megértenétek egymást, majd bemutatlak neki, ha erre jár.
amúgy láttál te már végig egyetlenegy részt is a Szex és New Yorkból? eh, ráadásul, amit manapság nyomnak, az csak a "light" verzió, mert így adhatják le 7-kor. elhiszem, hogy a megvágott verzió közel sem olyan izgalmas :)
2009.07.02 13:09:47mazsola84
Szex és New York light szar, pont a lényeg van kivágva, azaz Samantha. Az egyetlen, akit igazán szeretek benne.
2009.07.02 13:25:02madz
csatlakozom. Samantha gyakorlatilag nem szerepel a lightban... pedig tényleg lényeg. bár az én kedvencem Miranda :)
2009.07.02 13:30:45Heatherette
én Mirandát nem csípem. ő nagyon béna. hiába ő keres a legjobban, neki van a legtutibb állása,vhogy mégis egy rakát szerencsétlenség. egyrészt csúnya is, semmi nem áll jól rajta, másrészt a pasijai is rondák. a humora nem rossz, bár Samantha nyers stílusát jobban kedvelem. amúgy Carrie-nek meg nagyon sokat árt a szar magyar szinkron, az a hülyepicsás visítás, amit kihoztak belőle. eredetiben sokkal élvezetesebb. és igen, Samantha a kedvencem nekem is, bár Charlotte-ot is szeretem, mert nagyon nagy arc ő is. Carrie sokszor idegesít, Miranda meg... hm... hát el lehet rajta röhögni, de ő nem menő.
2009.07.02 13:31:27Heatherette
rakás :)
2009.07.02 13:38:17madz
H, igen, jól összefoglaltad, asszem pont ezért szeretem Mirandát a legjobban :) (talán vele tudok a legjobban azonosulni). mert nem menő. antiszoc, gondjai vannak a nőisége megélésével, de isteni humora van.
2009.07.02 13:41:43Heatherette
azért az istenitől messze van. de nem rossz. de a csajról én már a kezdetek óta mondogattam, h ez leszbi, hát csak rá kell nézni. nem is tudna nőies karaktert játszani, olyan szinten fiús a nő. még az arca is basszus. ezért vicces, amikor nőiessé próbálják tenni, mert nem tud az lenni. de igen, kell oda, nem is mondtam, h nem.
2009.07.02 13:54:25rath.dinen
Nekem Miranda azért szimpi, mert a korához illő problémái vannak.
Szerintem 30 fölött már vér ciki, ha még mindig ugyanazok a problémáid, mint az első évben, amikor külön költöztél a szüleidtől. Önző kamaszok maradtak. Akárhányszor Carrie-re nézek, mindig az jut eszembe, hogy minek ez a kamaszos mosoly meg kamaszosan suta mozdulatok, amikor ezek még jobban kihangsúlyozzák a szarkalábait?
2009.07.02 13:58:27mazsola84
Én is Carrie-t utálom. Annyira gáz, hogy valaki közel negyven évesen olyan legyen mentálisan, mint aki 18. Annyira megjátsza magát, a férjem szerint ezt egy pasi se tudja elviselni egy hétnél tovább...
2009.07.02 14:00:08madz
H, metsző és cinikus humora van. én imádom a cinizmust (Samanthának meg olyan szókimondó, vagány. az se rossz. Charlotte-nak nincs humora, rajta lehet nevetni, nem vele :) )
és igen, engem sem lepett meg igazán, hogy Miranda irl leszbi :)
2009.07.02 14:01:00Heatherette
nemtom, feltűnt-e nektek, de pl a mozifilmben Miranda azért akarja visszautasítani a mexikói utat, mert neki dolgoznia kell. nem a fia miatt. én őt olyan anyának képzelem, aki sosem jókedvű, laza, hanem folyton idegbeteg, és csak muszájból törődik a gyerekével. talán ezért is egyre unszimpatikusabb nekem a karaktere. a filmbéli szereplése meg egész egyszerűen nagyon gáz volt. mármint az a sztori. fél éve nem basztak, és kiakad, hogy félredug a pasi.
2009.07.02 14:01:46madz
Carrie kicsit túl van spilázva, ő inkább mint narrátor és rezonőr fontos szerintem. a problémái nekem is kicsit infantilisek
2009.07.02 14:02:55madz
H, a filmről sztem ne is beszéljünk...
2009.07.02 14:09:24Heatherette
a film ultragáz. de azért ne hagyhatjuk a figyelmen kívül, hiszen benne folytatódott a történetük. de ez a pasik filmje volt egyébként, bár nem annak szánták. pl én baromira megértettem Biget, amikor úgy döntött, h ott hagyja a picsába az egészet. előző este, amikor felhívta Carrie-t, a csaj annyira béna szöveget tolt le, h én már akkor leléptem volna a francba. érzékelten bunkó az a csaj. aztán utána 2 évig magát sajnálta, a többi hülye meg őt. és Mexikóban is nagyon gyerekesen viselkedett. gáz volt az egész. Samantha és Charlotte a régiek, olyanok, amiért szerettük őket. főleg Samantha :)
2009.07.02 14:13:54madz
H, nem, én nem vagyok hajlandó figyelembe venni a filmet :)
ez a dilim, lapozzunk (na, kitől idéztem?)