Terhesnapló: A kismama a melleit markolássza

19.hét

pocak19

Tömeg: 57,9 kg

A nők nagy része nincs megelégedve a mellméretével. Nekik javaslom, hogy essenek teherbe, aztán majd ácsoroghatnak a tükör előtt és nézegethetik kétszer akkorára nőtt, feszes, duzzadó kebleiket. Lesz néhány hónap, amikor naponta többször fogják ellenőrizni, hogy még mindig olyan nagyok-e azok a cicik, amelyek néhány hónapja csak szivacsos melltartóval néztek ki melleknek.

Baba

A bébi köszöni, jól érzi magát, ficánkol, növöget, igazán irigylem az állandó hőmérsékletért, ami körülveszi. A mai genetikai ultrahangon megvizsgálták, megmérték mindenét, tankönyvi adatokkal rendelkezik (persze, hogy leellenőriztem itthon), 246 grammos. A lepény a mellső falon tapad, de ennek nincs jelentősége, a lényeg, hogy ne a méhszájon tapadjon. Kétszer is meg akartuk kukucskálni a kórházi nagyobb teljesítményű ultrahanggal, hogy valóban nem lóg semmi a lába között, ám a kis szégyenlős nem volt hajlandó úgy feküdni, így a doki inkább nem mondott semmit. Mindenesetre egyelőre úgy veszem, hogy kislány. Már a nevén is megegyeztünk az apával.

Kaja

Az a fránya sűrített tej, teljesen függő lettem! Már a munkahelyemre is behurcolok és el is fogyasztok egy egész tubussal. Ennek köszönhetően (?) feljött rám az első fél kiló plusz, aminek azt hiszem, itt az ideje így a félidő küszöbén. Anita barátnőm mesélte ma, hogy ismer olyan kismamát, aki plusz negyven kilónál tart és nyolcvanról indult. Na, ez a veszély nem fenyeget.

Kütyü

Rengeteg olyan fölösleges dolog van, amit megvetetnek a gyanútlan kismamákkal. Nos, én sem vagyok jobb, bár én tudatosan vettem hülyeséget, méghozzá egy ultrahangos magzati szívhang-hallgatót. Hogy magyarázzam a bizonyítványt, azért kellett, hogy ha nem érzem sokáig mozogni, meg tudjam hallgatni, hogy rendben van-e. (Paramami.) Ezen kívül a lányaim eszméletlenül élvezik, ha hallhatják a kistesó szívhangját. Az örömükért már megérte.

Pocak

És végre, végre látszik, hogy nem csak bezabáltam ebédre, hanem babát várok. Nehéz volt kivárni ezt a pillanatot, viszont érdekes látni a reakciókat, ahogy a terhességre reagálnak távolabbi ismerősök. Többen csodálkoznak és összecsapják a kezüket, hogy be mertük vállalni a harmadikat.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek