Húzz az ágyamból, büdös kölök!
| 2009.09.15. 08:43 - win
Reggel van, de felőlem akár este 11 óra is lehetne. Úgy kelek föl az ágyból, mintha nyolcvanéves nénike lennék, akinek a hátát hasogatja a csúz, vagy akit egész éjjel vertek.
Miközben kitöltöm a kávém, a vállamat lapogatva arra gondolok, hogy meddig mehet ez így, mert egyszer biztosan vége lesz, de mikor? Amikor kidőlök a Kökin, mert az alvásmegvonás már kóros, vagy a fiam fog egy reggel a saját ágyában ébredni, mert megvilágosodott?
„Mennyi idős is pontosan a fiad?” - jön a kérdés, megviselt ábrázatom és panaszaim után, én meg faarccal közlöm, hogy négy. A reakció ezután néhány másodperc döbbent csönd, mert ezek a távoli ismerősök tuti azt hiszik, hogy minimum szoptatok éjjel, vagy fogzunk, de azt egészen biztosan nem, hogy a négyéves, nagy öntudattal rendelkező fiam éjszakai kanosszajárást tart. És minden éjjel jön, mintha fizetnének érte, ha visszaviszem a helyére, akkor is, és kakas-, azaz órakukorékolásig bokszolunk, hogy legyen helyünk, hogy legyen takarónk, hogy ne rúgjanak torkon, tarkón és egyéb veszélyeztetett helyen. S hogy a helyzet komolyságát illusztráljam, rögtön a bevezetőben elsütöm azt a szakállas poént, hogy megkérdezzem: szerintetek az érettségi bankett után is itt fog zavarogni ez a kis büdös?
A helyzet az, hogy ezzel az alvásproblémával nem nagyon akartam eddig foglalkozni, mert alapvetően nem rossz dolog az, amikor egy puha pracli átöleli a nyakad éjjel és hozzád bújik. Az utóbbi időben azonban úgy vagyok vele, hogy valamit mégiscsak kéne tenni, mert a kevés alvástól hamar megöregszem, meg a sertésinfluenza is biztosan hamarabb ledönt a lábamról. A dolog azon része, hogy ciki lenne ez az össznépi egy kupacon alvás, egyébként nem izgat annyira, mert úgy érzem, hogy mellettem mennek el az események. Elmondom, hogy miért.
Az első időkben, amikor elkezdődött a tényleg MINDEN éjjel átjárás, én szorgalmasan hurcolgattam őt vissza. Aztán, amikor megint jött, megint vittem a helyére, sőt, amikor már nagyon kész voltam, dobtam egy hátast az ő ágyába, azt gondolva, hogy kicseleztem a gyereket és aludtam (volna) ott tovább. A kölyök azonban szagot fogott, hogy túlságosan elfér az apja mellett, ezért visszajött, én menekültem a helyemre, ő megint utánam. És ez sokáig így ment, olyanok voltunk, mint egy rossz rajzfilm, ráadásul mind a ketten nagyon hisztisek is lettünk, a családi boldogság tehát azt kívánta, hogy rendezzem a sorainkat. De hogyan?
Az ajtót csak nem csukhattam rá szegény gyerekre, még ha néhány hozzáértő ezt tanácsolta, akkor sem, mert szerintem az gonoszság. Fenyegetni és ijesztgetni sem akarom. Az agyára bizonyára valamennyire hatok, mert este mindig a saját ágyában alszik el, ez a technikai minimum egyébként. Ezen felül semmi nem segít. A kilátásba helyezett lefizetős manőverek is kudarcba fulladtak, nagy rákészüléssel, hogy „de ügyes leszel”, „de ügyes leszek, úgy fogok örülni a seggenfütyülős kiskakasnak, stb.”, aztán meg jött a nagy csalódás, hogy nem, mert a higanylábak öntudatlanul is áthozzák a gyereket. Az elmúlt fél évben egyszer egyébként elfelejtett átjönni, de akkor is fölébredtem arra, hogy túl kényelmesen alszom.
A természet mindenesetre valahol jó akar lenni hozzám, így történt, hogy egyszer csak nem ébredtem föl ezekre a dolgokra, csak szerzetesi alázattal odébb húzódtam, aztán hagytam, éjjel hadd legyek egy kis harci kakas bokszzsákja. Mostanra viszont elegem lett, mert öregnek és fáradtnak érzem magam és legfőképpen kilátástalannak látom a dolgokat. Hát sosem lesz már vége? Mert hiába alszom hétvégén akár 9-10 órát is, pont úgy érzem, mintha az árokparton vedeltem volna a pálinkát hajnalig. Elég volt! Kérem vissza az ágyamat! Most! Segítsetek!



Kommentek
2009.09.16 11:20:10másutt
psyché
nekem akkor mazlim volt, a szuleim sosem baszogattak ezzel.
amikor anyam megtudta, hogy a gyerek az en alvokamat (es evokemet) orokolte, folyamatosan azt mondogatta, hogy milyen jo, hogy a gyerek szepen alszik, milyen jo lesz az idegrendszere es nekem, mint szulonek mennyivel konnyebb emiatt az eletem.
parom eleinte megorjitett azzal, hogy valahanyszor nyafogotta csecsemo, el akarta rakni aludni, hogy "nyilvan almos" de biza az esetek 99%-ban igaza volt.
folyamatosan latom, hogy szulok stimulalnak (jatekot raznak) vagy vigasztalni probalnak nyugos, uvolto csecscemot, akinek sirasabol nekem egyertelmu, hogy csak beken kellene hagyni, mert hulla faradt.
2009.09.16 11:23:37Ribizlee
szem alatti karikákat hálistennek nem nyertem, viszont irgalmatlanul bamba fejet tudok vágni kialvatlanul!
-50 IQpont alsó hangon :-)
2009.09.16 11:25:40Magenta
Én nyertem karikákat, ha nagyon fáradt vagyok, illetve (nem röhög!) elmélyül a hangom.
2009.09.16 11:26:53Silverveil
Ribizlee,
Bamba fejet a nap bármely pillanatában produkálok, meg egyébként is nem szégyen az, ha valakinek buta az arca:))
2009.09.16 11:30:36psyché
másutt, az én apámnak tutti módszerei voltak: porszívózás a szobám elött, rádió ordíttatás, ha semmi sem müködött, akkor takaró lehúzás. nagyon utáltam. máig is ezzel zaklat, hogy (szerinte) én mennyit alszom, mikor napi 5 óra alvás elég. legalábbis neki. nekem a 7 ora a minimum, különben kb 2-3 nap után behülyülök. a férjem is hasonlo alvási szokásokkal rendelkezik, mint en. a gyerekeink viszont, sajnos, nem.
2009.09.16 11:31:43Silverveil
Ez az alvásigény azért érdekes, mert kb. 30 éves koromig pont elég volt 6-7 óra, nem is igényeltem többet. Mostanában meg azzal vigasztalom magam, hogy hátha 60 évesen könnyebb lesz, Anyukám kb 60 éves kora óta csak 4-5 órákat alszik.
2009.09.16 11:32:39Magenta
És az miért volt jó neki, hogy nyűgös voltál utána egész nap esetleg?
Nálunk korán kelés van, de este takarodó legkésőbb 9-kor a nagyoknak is. Legkésőbb. Suliidőben ugyanis nincs reggel csakmégötperc.
2009.09.16 11:36:52másutt
Nekem semmi bajom a sok alvassal.
Amikor kialszom magam (9 ora +) akkor 1 ora alatt elvegzem azt, amihez maskor egy nap is keves, mert mindent otthon felejtek es 3-szor kell visszamennem a nagykaputol, minden kiesik a kezembol, es ott allok a konyhaban, hogy "miert is jottem ide?"
az egyetem alatt is aludtam, mint egy mormota, es 2-3 ora alatt bemagoltam egy felevnyi anyagot. kivalo a memoriam, de csak akkor mukodik, ha eleget alszom.
szoval sosem jott be nalam a "aki sokat alszik, keveset el" mert elelnek en kevesebb alvassal de elet az?
szerencsere eleg konnyen elalszom, szemvedovel repulon is, lakasban meg csak csend es felsotet kell hozza, meg vizszintesseg. a gyerek 2 eves, de az esetek nagy reszeben alszom, amikor o alszik delutan.
latszik is a lakason, de ez van.
2009.09.16 11:38:27psyché
magenta, en maig sem ertem igazan. nala ez elvi kerdes volt. aztan egy idö utan leszokott a dologrol. mostanaban, ha otthon vagyunk naluk, akkor azt csinalja, hogy beküldi a gyerekeket, mondvan "tudod, hogy mennyire nehezen birjak nelküled". en meg tudom, hogy azert küldi be öket, hogy keljek mar vegre fel, semmi köze nincs a gyerekekhez.:-)
2009.09.16 11:41:52psyché
másutt, jól teszed. a lakás nem olyan fontos. :-)
2009.09.16 11:42:47másutt
psyché
a "keljek mar vegre fel"-nek meg semmi koze az alvashoz, hanem arrol van szo, hogy egy szulo nem birja elviselni, ha a gyereke a sajat utjat jarja, es nem olyan, mint o, es ra akarja kenyszeriteni a sajat akaratat.
millio pelda van erre, akar vegetarianus a mar felnott gyerek es az anya tukmalja ra a hust, vagy a vallast, vagy az unokat, stb.
2009.09.16 11:48:03Ribizlee
iskolaidőben nálunk is 1/2 9-ig van szabadfoglalkozás, utána fogmosás, puszi, kis ökörködés és 9-kor lámpaoltás. egy kis sutyorgás azért belefér, de max 15 percig engedem.
reggel 7-kor kelnek - ennyi alvás simán kell egy iskolásnak...
2009.09.16 11:48:05Magenta
"a "keljek mar vegre fel"-nek meg semmi koze az alvashoz, hanem arrol van szo, hogy egy szulo nem birja elviselni, ha a gyereke a sajat utjat jarja, es nem olyan, mint o, es ra akarja kenyszeriteni a sajat akaratat."
Nemtom, én is szoktam kirugdosni őket az ágyból, teljesen önző érdekek miatt, ahogy írtam feljebb is. Másik verzió, hogy lehet 10-11-ig aludni, de akkor nincs kajálás, csak ebéd, avagy teljesen önkiszolgáló rendszerben, mosogatással együtt.
Inkább felkelnek. :)
De estére elég fáradtak általában, hogy ne okozzon gondot a korai fekvés.
2009.09.16 11:48:45Magenta
Ribizlee, már nem is mondok semmit...
:DDD
2009.09.16 11:55:18Silverveil
Magenta,
Gratulálok, mivel nekem nincs gyerekem, mára Te nyerted Ribizlee fejét:)
2009.09.16 11:55:28baudolinA
Silverveil,
én alapjáraton karikás vagyok, ez nálam feature. Ha nagyon kialvatlan vagyok, akkor rekedtesen beszélek. De erről hamar leszoktam a tolmácsképzőn: a fülkéből kijövő rekedtes hang nem túl kellemes, úgyhogy igyekeztem kialudni magam, amennyire csak lehetett. Plusz néha lement egy kis langyos mézes tej.
psyché,
egy időben nekem is mondták ismerősök, hogy aki sokat alszik, keveset él, mire én visszavágtam, hogy lehet, de azt legalább normálisan éli. Elég hamar abbahagyták. :)
2009.09.16 11:55:44Ribizlee
nyihihihi :-)
2009.09.16 11:56:43Ribizlee
mármint a nyihihi Silvernek és Magentának ment!
2009.09.16 11:59:18csutkababa
Amikor több helyen dolgoztam, az így nézett ki: főmunkahelyen napi 8 óra, egy nap volt szakmai nap, erre beraktam egy MICU 24 órát vagy mentő 24 órát, másnap reggel főmukahely.Minden hétvégén egy 24 órás szoli.Hétfőtől ismétlés. És ha én voltam az otthonülő ügyeletes, bármikor behívhattak munakidő után ,másnap természetesen meló.
Nem karikák, szatyrok és bőröndök voltak a szemem alatt, emellett háztartás és minden egyéb...
A legrosszabb az volt, hogy kiszámíthatatlan volt, dolgozol-e éjjel, vagy hagynak pihenni, bár szoliban nem alszik az ember mélyen, ezért úgy is dögrováson voltam.
Aztán, amikor volt egy autóbalesetem nem az én hibámból, akkor kicsit elgondolkodtam.
Egyébként gyerekhez felkelni is rossz, de úgy felkelni 3-4x éjjel, hogy teljesítményed csúcsán légy ám, amikor az egész szervezeted alszik, na, az szar.
2009.09.16 11:59:45Magenta
Silverveil, köszi, ma csajos délután lesz, kettesben a nagylánnyal, Ribizlee néha szólhat bentről, merre is menjünk... :)
R., milyen palacsintát szeretsz?
2009.09.16 12:03:32Ribizlee
palacsintaaaa??? :-)
gyakorlatilag bármilyen jöhet, a hortobágyitól a mezei túrósig, a fahéjastól az áfonyás-juharszirupos amerikai palacsintáig mindent szeretek :-)
azt már el se merem mondani, hogy mi is csajos délutánozunk, a nagynak holnap lesz a szülinapja :-)
2009.09.16 12:05:06Magenta
Ehem, fogunk palacsintázni is.
Ma őfelsége óhajai teljesülnek. :)))))))))
2009.09.16 12:05:17másutt
Magenta, en pl. mindig az alvast valasztottam, akkor is, amikor a szallodaban otcsillagos svedasztalos reggeli volt, lazacos rantottaval es palacsintaval. Mindig. :D
Ha mar lehet valasztani, az teljesen ok.
Az teljsen mas kategoria, mint valaki ajtaja elott porszivozni, gunyos megjegyzeseket tenni egy gyerekkoron at, stb.
2009.09.16 12:05:34Ribizlee
csutka, ez nagyon durva!
hogy lehet hosszútávon befordulás nélkül bírni?
2009.09.16 12:05:57Laliath
Palacsinta?
Hm, ha már így eszembe (vagy annak a helyére) juttattátok, lehet, hogy hétvégén csinálok idehaza. Előbb tuti nem lesz időm ilyesmire.
2009.09.16 12:06:05Cobold
2009.09.15 13:08:41Dekatlon
A testi kontaktus nyilván szükséges, de a kötődésnek nem egyértelműen ez az alapja. A gyerekek különböző módon igénylik a szeretet kifejezését, az én lányom pl. sose volt bújós, pedig én igényeltem volna. Viszont folyamatosan elvárja, hogy egyéb más módokon foglalkozzak vele és számára a szeretet legegyértelműbb formája mindig ez volt. Picinek is.
2009.09.16 12:06:10Silverveil
(OK, Silver szomorúan eltűnik)
Azért Nektek jó szórakozást:))
2009.09.16 12:08:49Ribizlee
Silver, miért tűnnél??
2009.09.16 12:09:02Magenta
másutt, a dolgok 99%-ában van választási lehetőségük. :)
(na, az esti takarodóban pl. nincs, de hirtelen ez az egyetlen, ami eszembe jut, a kötelező dolgoktól pedig tekintsünk el)
2009.09.16 12:11:07Silverveil
Nektek csajos délután, palacsinta, én meg dolgozni fogok csessze meg :))
2009.09.16 12:11:48Magenta
Silver, majd gondolunk rád. :(
2009.09.16 12:12:59madz
Cobold, a kötődés nem egyenlő a szeretettel vagy annak kifejezésével
belinkelem ma is:
http://www.kotodes.hu/kotodesrol
2009.09.16 12:14:30Ribizlee
Silver, viszont este 9-től éjfélig dolgozom majd, és még a mini japánkertet is meg kell komponálnom valamikor a kisasszonynak...
2009.09.16 12:15:42Silverveil
Magenta,
Nagyon helyes, köszönöm:)
Elfogadok egy virtuális palacsintát is:))
(Este kapsz majd érte egy e-mailt cserébe)
2009.09.16 12:16:08Magenta
Tudjátok, mi a fura?
Mindenki itt liheg, hogy kötődés így meg úgy, közben meg ha olyan poszt van, lehet szidni a rohadt anyósokat, hogy kötődnek a gyerekükhöz a köcsögök. Vagy a gyerek (férj) hozzájuk.
Nekem ez fura.
2009.09.16 12:16:38Silverveil
Mini japánkert? Az hobbi, vagy sulis feladat?
2009.09.16 12:16:38Magenta
Silver, milyet kérsz?
2009.09.16 12:17:22Silverveil
Túrósat! :)
2009.09.16 12:17:30csutkababa
Ribizlee
Nem lehetett...viszont kellett a pénz a nem dolgozó férjem és gyerekek eltartására.5 évig bírtam.
Aztán megokosodtam. Elváltunk.
2009.09.16 12:22:32madz
Magenta, az anyósdolog azért sántít, mert az egészséges kötődéshez hozzátartozik az egyre nagyobb szabadságfok és a felnőtt gyerek elengedése
kötőésre olyan mértékben van szüksége az utódnak, amennyire még magatehetetlen
2009.09.16 12:24:17Ribizlee
csutka, hát ezen nem csodálkozom... :-S
Silver, nem, ez ajándok lesz a szülinapra. asztalon elfér, van (lesz) benne dekorhomok meg egy-két nagyobbfajta kavics, és csináltam hozzá babmuszból pici gereblyét amivel a homokba mintákat tud rajzolni. japán-mánia rulez
2009.09.16 12:24:42Rosa Rugosa
Magenta
Kötődés - teljesen igazad van.
Aludjunk egy ágyban, lassan még kamaszkorban is bemászik, aztán meg velünk akar lakni...:)
A legnagyobb fiam (13) persze ad puszit, amikor elindul reggel egyedül HÉV-vel a suliba (ne vigyél ki anya, nem vagyok én béna), meg este is, de valahogy nincs igénye arra, hogy együtt kuporogjunk összebújva az ágyban. Valahogy nekem se.:)
2009.09.16 12:25:39Silverveil
Csutkababa,
Ez nagyon durva, eddig is értettem, hogy miért döntöttél a válás mellett, mostmár különösen.
Remélem, nem lett nagy bajod az autóbalesetben.
2009.09.16 12:26:56madz
na idézek is:
"A biztonságos kötődés első látásra paradox jelenségnek tűnhet, ha a kötődés fogalmát a ragaszkodással azonosítjuk; a biztonságosan kötődő gyermek el mer távolodni anyjától és amíg anyja látótávolságon belül van, nyugodtan fedezi fel a világot. Bízik édesanyjában, hogy veszélyhelyzet esetén segítségére siet, így bátran nekivág az ismeretlennek. Ezek szerint nem az a „jó gyerek”, aki nem mozdul el édesanyja mellől, ugyanígy nem számít „jó viselkedésnek” a 12 hónapos gyermek részéről, hogy csendben várja vissza édesanyját, aki elhagyta a szobát.
A biztonságosan kötődő gyermek az évek során egyre inkább önmagába építi az édesanya által nyújtott biztonságot, így válik majd kezdeményező óvodássá, magabiztos és kihívásoktól nem félő felnőtté"
2009.09.16 12:27:09Silverveil
Ribizlee,
Ez nagyon jó ötlet, biztos vagyok benne, hogy nagyon fog neki örülni.
2009.09.16 12:28:39madz
szóval nem z egymás nyakán lógásról szól, hanem épp fordítva
2009.09.16 12:29:41drlucifer
Basszus, csajok, ez nem igaz!!!
H. minden másnap palacsintát süt és ezt még az orromra is köti, most meg ti is. Nincs más hátra, hétvégén addig fogom üldözni a pasimat, amíg nem süt. :P
Baud!
Nem merek az MSn-hez nyúlni. Valamit elkúrok és a párom megnyúz (övé a gép, én "bérleti díj" fejében használom :D)
Anyós és kötődés: anyós ragadna, pasim nem hagyja. Szóval más tészta a gyerekünk iránti szeretet, és megint más a rátelepedés (tudnék jó példákat mesélni, de azzal lenne tele az oldal).
2009.09.16 12:36:34csutkababa
Silverveil
Szerencsére nem,, csak a fejem vertem bele a kormányba emberesen. Baromarcú szembeelőzött az új kettes úton, nem tudott időben viszamenni a sorba, mert satufékkel megcsúszott. Én elkerültem a frontálist, de a kocsi irányíthatatlanná vált, és a szembesávon átlőve beleestem a 3 méter mély árokba.Kocsi totálkár.2 hónapos volt:(
Kollégák lóhalálában jöttek értem, nagyon furcsa volt betegnézetből a mentőben lenni:)
2009.09.16 12:42:51Krisztina
no comment 01 Miert irsz igy? Ez igy nincs magyarul, ertelmetelenk a toredek mondadataid, idegesito e sfaraszto olvasni. Vagy pont az a cel, hogy atugorjuk a kommentjeidet? De akkor minek irsz? Normalis ember irasjelekkel valasztja el a mondatait egymastol, az uj gondolatokat pedig nagy betuvel kezdi. Ha pedig feszultsegkeltes okan pontokkal szakitod meg a gondolatokat, akkor abbol HARMAT kell tenni.
2009.09.16 12:43:38baudolinA
drlucifer,
az csak egy szoftver, milliószor újra lehet telepíteni. Mit akarnál elrontani egy automatikusan működő "uninstall" gombbal? :)
2009.09.16 12:46:06Alessia2
A vitához még annyit, hogy szerintem a gyermek ritmusát kell kialakítani olyannak, hoyg a családéhoz igazodjon:)))
2009.09.16 12:48:04drlucifer
Csutka!
A hóhért akasztották? :P Amúgy komolyra: mázlid volt, nem is kicsi.
Baud!
Ne tudd meg, hogy ilyenekkel mit el bírok rontani. Na meg van egy másikprobléma is, azt mindjárt megírom iwiwen, mert nem publikálnám.
2009.09.16 12:52:45Silverveil
BaudolinA,
Ezek olyan dolgok, hogy nyilvánvaló, hogy meg tudjuk csinálni az újratelepítést, de az én pasim úgy nézne rám, mintha elvettem volna a kedvenc játékát gyerekkorában, ha hirtelen nem sertepertélhetne látványosan a gép körül. Hadd érezze magát egy kicsit a tudás szubjektumának:) Ez sok helyen része a családi rituálénak:)
2009.09.16 12:59:44Silverveil
Hm, most úgy állítottam be a pasim, mintha másban nem érezhetné magát a tudás szubjektumának, ez messze nincs így.
(Intelligenciában és műveltségben egy nálam magasabb kategóriájú pasit választottam)
Mindenesetre "a számítógépet gyötörjük ébrenlétünk 90%-ában" az igaz rá:)
2009.09.16 13:00:15Alessia2
Csutkababa, szerencséd volt, a kettes ilyen szempontból nagyon gáz:( Fura lehetett tényleg a mentőben Neked...
2009.09.16 13:06:41Laliath
csutka,
szerencse, hogy te viszonylag könnyedén megúsztad. Kocsit sajnálom, remélem legalább a biztosító nem fog veled kötözködni.
2009.09.16 13:14:39psyché
másutt, igazad van.:-) mondjuk, ha megyünk valahova, akkor en is koran kirangatom a gyerekeimet az agybol. amugy hagyom öket aludni. nekem most, egyebkent, inkabb az a problemam, hogy befejeztek az ebed utani alvast. egyszerüen nem hajlandoak ra. en pedig nem tudom, hogy most mit is csinaljak velük abban a 2 oraban, ami idaig pihenö idönek szamitott.
2009.09.16 13:16:59csutkababa
Laliath
:)) Ez 5 éves történet. A másik fél nem fogadta el a rendőrségi határozatot, (ő is ott maradt, mert ő is kicsit belecsúszott 100 m-rel odébb az árokba,ami ott már csak fél méteres volt, mire odaértem, már vontatták ki, el akartak menni). Bíróság, elnapolás, 1.5 éves hercehurca, nem jelent meg, hamis orovsi igazolás, satöbbi, szerencsémre egy tökös bíró bemorcult, és a javamra ítélt.Ezúton is örök hálám a dunakeszi bíróság tökös bírójának, ő volt a harmadik az ügyben!
A biztosító természetesen addig szóba sem állt velem.A roncs állt a mentőudvaron.
Az elévülésre játszottak, egyértelmű. Csak szabálysértés volt, mert 8 napon belüli volt a sérülésem.
A mentőben alulról, fekve személni a világot, meg hóttkomolyan betolva lenni hordágyon, az eddigi legfurcsább élményem volt:)
Bocs, OFF vége.
2009.09.16 13:17:05Cobold
2009.09.15 13:17:55keke80
Az enyém is ilyen volt. Utálta a hordozókendőt, a kengurut, mindent. Kézben, egy bizonyos pozícióban, amikor kitekintgethetett és örülhetett a világnak, nna, az az egy jó volt.
Más kérdés, hogy mégis muszáj volt hordozni, mert kénytelen voltam bkv-val nagy távolságokat megtenni vele (egészségügyi okokból), és amíg én bírtam, inkább vittem így.
2009.09.16 13:19:02drlucifer
Psyché!
Az én nagyom sem alszik kb. egy éve. Én csendespihenőt vezettem be. Vagy lepihen a szobájában, vagy ha erre nemhajlandó, nézhet TV-t, de pihi van közben a kanapén.
Éppen most abszolváljuk (Roary, a versenyautó társaságában).
2009.09.16 13:25:07psyché
drlucifer, nalunk a kicsi sem hajlando aludni menni, ha a batyjanak nem kell. TV-nezesre en is gondoltam mar, de ütközik az elveimmel.:-) ha pedig nem teveznek, akkor bizony nekem kell aktivan meset olvasnom, tarsasoznom velük. mondjuk, igy estenkent egy fel oraval korabban tudom letenni öket aludni. nem mintha az olyan sokat szamitana.
2009.09.16 13:32:04drlucifer
Psyché!
Mi sem TV-zünk nyakló nélkül, de vagy ez, vagy pörög és hisztizik egész este. Szerencsére azt elfogadja, hogy cenzúrázom, mit nézhet és a távirányítót sem tudja kezelni.
2009.09.16 13:38:20Meni
Csutka, ijeszto elmeny lehetett meg "mentosnenikent" is. A fiamnak per pillanat a mentozes a dilije, ha elbotlik a jatszoteren, akkor mar kozli, hogy o most elesett, es akkor jon erte a mento, es o most azt megvarja. Amikor most Bp-en voltunk, akkor megneztuk a Red Bull Air Race-t. Na most a masodik repcsi utan kozolte, hogy "Jaj anya, ott egy abmulance (ilyen keveredesben vagyunk), nezzuk meg!" Majd kibuliztam neki, hogy nyissak ki a mentot, es ott alltam vagy egy orat, mire szepen kibameszkodta magat....en meg egyfolytaban azt mantrazom magamban, hogy I-sten ne adja, hogy egyszer tenyleg jojjon erte a "mentobacsi"...
2009.09.16 13:40:52psyché
drlucifer, lehet, hogy nalunk is ez lesz a megoldas, de meg gyözködöm magam.:-)
2009.09.16 13:42:34Silverveil
Én annyira tudnék aludni a gyerekek helyett, akár minden délután is vállalnám :(
Farkasokkal táncoló,
Ha kidőltek mára a farkasok, feljöhetnél és válaszolhatnál Te is nekem, hogy mennyi alvásigényed van és kevesebb-e mint huszonévesen volt. Úgy szeretném tudni.
2009.09.16 13:51:13Cobold
2009.09.15 13:24:25Dekatlon
Anya szól előtte a gyereknek, vagy szó nélkül megy ki? Az enyém, ha nem szóltam volna neki, 2 évesen üvöltött volna, de ha szóltam volna neki, el is köszönt volna tőlem.
2009.09.16 13:56:05Farkasokkal táncoló
Silver.,
lánykoromban a 8 óra megvolt, terhesen több, csecsemők mellett egész nap aludtam volna (aludtam is, csak közben automatice mozogtam meg csináltam mindent).
Ami az évek során lényegesen változott az az, hogy míg fiatal koromban a "pacsirta" típusba tartoztam - azaz korán fekszik, korán kel, addig mára igencsak a "bagoly" lett rám jellemző, ha úgy adódik vígan fenn vagyok éjszaka kettőig, de 9-nél előbb nem lehet engem kirázni az ágyból, és ha valaki ilyenkor telefonál, legszivesebben megölném.
Mondjuk nekem a 6 óra alvás rendszeresen nem lenne elég. Nem lettem kisebb alvásigényű, csak inkább hajnaltájt aludnék meg reggel.
2009.09.16 13:56:47drlucifer
Meni!
Enyémnek a tűzoltóautó a mániája, de már 2 éves kora óta. Mi lesz ebből... :S
Silver!
FT a másik poszton van.
2009.09.16 14:07:59Silverveil
Farkasokkal táncoló,
Köszönöm, még az általam fel nem tett kérdést is megválaszoltad, szuper :)
2009.09.16 14:28:11Dekatlon
Cobold: Madz belinkelt egy oldalt, ahol jobban le volt írva a kísérlet:
http://www.kotodes.hu/kotodesrol
2009.09.21 10:20:46Cobold
2009.09.15 14:26:36nyünyőke
Sztem a következetességnél egy fokkal fontosabb, hogy szeresd a gyerekedet, ezt kimutasd felé általa érezhető formában. Az is fontosabb, hogy őt el tudd fogadni a tulajdonságaival együtt, és mondjuk a tulajdonságainak a pozitív vonatkozásait bontakoztasd ki. (Ne makacs legyen, hanem kitartó, pl.)
A következetesség jó dolog, és van is, amikor érdemes, de a szülő is ember, nem isten, és a kamasz gyerek jobban értékeli, ha emberi légkör van otthon - állítólag kevesebb a probléma is ilyenkor. A következetesség mellett a szülő is hibázhat. Törekedni lehet rá, de nem érdemes emberfeletti erőfeszítéseket tenni, szerintem. Ha a gyerek pl. beteg, sokkal többet ér a melegség, a törődés, az odabújás mindenféle következetességnél. Tapasztalataim alapján a gyerek tudja, hogy a megkülönbözetetett engedékenység a szituációnak is szól, és ha elmúlik a szituáció, akkor visszaáll a régi rend.
2009.09.21 11:36:03Cobold
2009.09.15 14:57:44Ribizlee
Sztem nem az egyenrangú partnerként kezeléssel van a baj, hanem azzal, hogy sok szülő számára ez azt jelenti, hogy hagyja a gyerekét a fejére nőni. A két dolog rohadtul nem ugyanaz. Az egyenrangú partnerként kezelés nem zárja ki a nevelést, hanem nagyon jól megvannak együtt, a nevelés egyik eszköze lehet.
2009.09.21 11:54:40Ribizlee
Cobold, én is azt hittem hogy működni fog a partnerként kezelés a nevelésben, de csúnyán pofára estem!
egyáltalán nem hagytam a fejemre nőni, nem is ez okozott gondot, hanem az hogy a lányom elkezdte magát 10 évesen felnőttnek tekinteni és kishíján elvettem tőle a gyerekkorát mindezzel.
2 évnyi munka (vér és veríték) kellett ahhoz, hogy visszakerüljenek a helyükre a szerepek.
2009.09.21 12:12:33Farkasokkal táncoló
Gyereknevelésben nem működik a demokrácia, ott kérem diktatúrának köll lenni! :-)
2009.09.21 13:43:57Cobold
2009.09.15 21:39:08cantaloupe
Tényleg tudhat ilyet 3 hónapos. Volt már ilyen a családunkban is.
2009.09.22 10:22:21Cobold
2009.09.15 22:37:14cantaloupe
babybjörn:
Nekem van, nekem nagyon nem jött be. Kölcsönadtam húgomnak, neki nagyon bejött. Az én megfigyelésem az, hogy kifejezetten vékony alkatú, keskeny vállú nőnek a björn nem jól beállítható, hiába a frankó háttámasz, pont nem símul a hátra sehogyse, és nem kényelmes. Testesebb hölgyek (úgy értem, nem soványak), viszont jól tudják beállítani.
Nekem az ergo baby hordozó jött be, van hozzá hasonló olcsó magyar is (liliputi), az viszont pont fordítva van: vékony nő könnyen beállítja, testesebb, főleg, ha alacsony, nem tudja jól haszálni.
2009.09.22 10:34:13Cobold
2009.09.15 22:43:47madz
A babybjörn-nek az újszülött üzemmódban, nem 10 cm a közepe, hanem közel 20 (most nem tudom megmérni). Nem tudom, te milyet láttál, az enyém nem merev. Van tartása, de nem merev. Simul a babára szépen.
A kifelé hordozásról meg: az én lányom semmilyen befele hordozó üzemmódot nem viselt el, semmilyen hordozó eszközzel, és a háti hordozást sem szerette. Csak a kifelé fordított, nézelődős hordozással nem üvöltött, vagy ha álmos volt. De ez is csak rövid ideig felelt meg, mert a kézben hordozás, nna, az volt neki a menő.
Kb. 1 éves korától viselte el, ha befelé fordítottam, különben üvöltött, ha nem volt álmos.
2009.09.22 10:46:09Cobold
2009.09.15 22:49:20madz
http://liliputi.hu/index.php?m=product&a=productList&catId=13
Ez az ergo magyar változata.
Kapható még Magyarországon a Manduca babahordozó is, az is hasonló:
http://kekpanda.hu/category.php?bid=MN650B
2009.09.22 11:23:44madz
Cobold, köszi, de erre a pár hónapra már jó lesz a meitai :)
esetleg a következőnél...
egyébként a 20 cm is elég kevés, a térdéig biztos nem ér el. egy újszülöttet szerintem amúgy sem jó még függőlegesen hordozni, inkább bölcsőtartásban
2009.09.22 13:30:24Cobold
2009.09.16 08:41:42Silverveil
Nekem volt egy félév, amikor napi 4-6 óra alvás jutott. Teljesen megzakkantam a végére, elviselhetetlen voltam, fájt a fejem, lezsibbadt az agyam, minden bajom volt. Kb. 1 év kellett, mire rendbejöttem.
Ha mostanság 2-3 napig csak 3-4 óra alvás jut, szó szerint ön és közveszélyes vagyok. (pl. nem veszem észre, hogy autó jön, és kilépek elé.) Ez pedig a gyereknek is rossz.
Szal, az én alvásom előbbre való, mint hogy éjszaka is minden kívánságát teljesítsem, körbeugráljam, mert az neki úgy látszólag jobb.
2009.09.22 14:30:19Cobold
2009.09.16 10:15:44Meni
Ezt csinálom én is :) Tökjó, mert szép nyugiban megreggelizünk, aztán húzás el.
2009.09.22 14:36:57Silverveil
Cobold,
Rám is hasonló hatása volt az alvás megvonásnak, bár én jól kialudva sem vagyok könnyű eset :))
2009.09.22 22:42:45Cobold
2009.09.16 12:12:59madz
Nem vagyok a szavak embere, biztos igazad van. Megnéztem az általad belinkelt oldalt, de őszintén nem értem. Mindazonáltal most olvastam el másfél könyvet a témában, és azért nekem eléggé az jött le, hogy a kötődés és a szeretet nem független dolgok. (Gyerekre hangolva, PET).
Az egészséges kötődéshez szükséges a szeretet. Én így gondolom. Ergo szerintem nem írtam hülyeséget.
2009.09.22 22:45:12Cobold
2009.09.16 12:16:08Magenta
Nekem tökjófej anyósom van. Vannak persze emberi hibái, de kinek nincsenek.
2009.09.22 22:48:43Cobold
2009.09.16 12:26:56madz
So what? Az idézet ellenére nem értem, miért ne lenne köze a kötődésnek a szeretethez. Az, hogy szeretem a gyerekemet, nem jelenti azt, hogy nem hagyom függetlenedni.
Azt szerintem én sem írtam, hogy a két dolog ugyanaz, de szerintem a kötődéshez igenis szükséges a szeretet. Amiben persze benne van az "élni hagyni" is.
A szeretetet tudni kell úgy kifejezni, hogy a másiknak jó legyen.
2009.09.22 22:58:47Cobold
2009.09.21 11:54:40Ribizlee
Mi már egy ideje így csináljuk, partnerként kezeljük a gyereket, és nagyon sok eredményünk van. Biztos lesznek kudarcaink is. De nálunk a demokrácia - persze korlátozott demokrácia - egyelőre tökjól működik. Hosszútávon makacs problémákat tudtunk vele megszűntetni, míg pillanatnyilag nyilván egyszerűbb lett volna uralkodni a gyereken - és konzerválni a problémát.
Nagyon kiegyensúlyozott gyerekünk van. És egyenlőre optimista vagyok. Ha majd pofára esek, lehet, hogy azt mondom, igazad van, de most azt gondolom, hosszútávon az lesz a könnyebb, ha a rövidtávon nehezebb utat választom.
2009.09.22 23:00:28Cobold
Tökjól elbeszélgetek itt magamban. Már régen szinte senkise olvassa ezt a posztot. Csak én meg néhány kóbor lélek :) Namindegy.
2009.09.22 23:02:42Cobold
2009.09.21 11:54:40Ribizlee
Mondjuk nálunk a partnerként kezelés nem azt jelenti, hogy egy az egyben bevonjuk a saját problémáinkba, és kis felnőttet csinálunk belőle, hanem az ő problémáit és a közös problémáinkat próbáljuk ilyen úton megoldani.
2009.09.22 23:07:52psyché
Cobold, en most olvasgatlak. Hogy csinalod ezt a korlatozott demokraciat? Es milyen problemakat oldott meg? (ha nem titok)
2009.09.22 23:12:05Cobold
2009.09.16 12:12:59madz
Közben rájöttem, hogy szerintem nem a kötődés fogalmán érthetünk mást, hanem a szeretet fogalmán. (A cikkben ez a szó, szeretet, nem is szerepel.)
Nekem a szeretet nem egy érzés önmagában. Sokkal inkább egy aktív szerep, amit adok-kapok alapon meg kell élni, és nekem ebben erősen benne van az, hogy nem csak érezni kell a szeretet (másét illetve magamét mások iránt), hanem tudni kell jól is szeretni. És a jó kapcsolatnak, valamint a jó kötődésnek ez a jó szeretet (jól megélt szeretet) az egyik alapja. Az általad belinkelt cikkhez képest ez lehet, hogy fogalmi zavar, de nekem más forrásaim vannak, és mások is értik így, ahogyan én.
Ez van. De szerintem ezen nem fogunk összeveszni.
2009.09.22 23:19:36Cobold
2009.09.22 23:07:52psyché
Pl. általában szoktam hagyni, hogy a hazafelé úton a játsszótérről minden bokornál megálljunk, bár ez engem eléggé fáraszt. Néha van, hogy a szokottnál jobban fáraszt, vagy sietni kell valahova. Az én lányomnál állatira működik, hogy bár ha lehet, akkor alkalmazkodom az igényeihez, ha nekem gondom van, és szembesítem az én igényeimmel, akkor az esetek döntő többségében tudomásul veszi, hogy most sietünk, mert anya fáradt, és akkor ő is siet. Én pedig nem szoktam visszaélni ezzel.
Vagy másik, hogy amíg egészen pici volt, minden házimunkában segített, ha kellett, ha nem. Jelentősen felgyorsítva a folyamatot :P Mostanában gyakran volt hiszti, hogy nem, nem, anya ne teregess, most játsszunk, stb. Most ehelyett az van, hogy mondjuk elmesélek egy rövid mesét, de előre szólok, hogy nincsen több időm, mert teregetni kell. Mese után pedig megkérdezem, van-e kedve segíteni, mert nekem muszáj teregetni. Általában van kedve, néha nincsen, és akkor elfoglalja magát. Mostmár hatékony segítség, amúgy. A lényeg, hogy hagyja, hadd csináljam a dolgomat, és nincsen balhé.
Ilyenekből van több tucat.
Kicsi a gyerek, szóval, "kicsi problémák" ezek, de működnek.
2009.09.22 23:20:47Cobold
Ja, a játsszótérről haza témából kimaradt, hogy régen ha sietni akartam, akkor földönfetrengés meg üvöltés volt.
2009.09.22 23:21:54Cobold
De az igazság az, hogy kezdő vagyok, és különben is, minden nap új problémákat hoz :)
2009.09.22 23:30:55psyché
en azt figyeltem meg, hogy ha a fiaimmal intenziven jatszom egy ideig azt, amit ök akarnak, akkor utana sokkal könnyebben tudom csinalni a sajat dolgaimat, jobban elvannak együtt 2-en es jobban beken hagynak. ha olyat jatszunk, amihez nekem van kedvem, akkor az vagy jol sül el es beken hagynak, vagy rosszul es meg jobban nyavalyognak. igy probalok gyakrabban olyat jatszani, amihez nekik van kedvük.
2009.09.22 23:32:52Cobold
2009.09.22 23:30:55psyché
Ja, valami ilyesmi szokott lenni nálunk is. Csak nálunk az esetek döntő többségében a meseolvasás az igény újabban :)
2009.09.22 23:40:52psyché
cobold, a meseolvasas az nagyon jo. nekem folyton kalozos-lovagos-vikinges szerepjatekokat kell jatszanom nemi fogocskazassal füszerezve. ma pl sarkany voltam a jatszoteren es ott kergettek a lovagok. hat, nem a kedvencem.:-)
2009.09.22 23:46:59O.U.T.
velem születése óta velem alszik a Kisnyúl, ami már hajszállal több, mint egy évet jelent. imádok vele aludni...mondjuk mostanra már eljutottunk oda, hogy a kisrácsosba pakolom be (miután a kezemben elaludt - hahahahaha), de hajnal 1-2 körül felnyafog,és akkor átemelem magamhoz (egyedülálló anya rulez). tudom, hogy ez nem jó, és majd még szar is lesz legalább, de azzal most nem foglalkozom...
2009.09.22 23:49:24psyché
OUT, ha mindkettötöknek jol esik, akkor szerintem, nincs gond. aludjon csak veled a pici.
2009.09.23 00:18:39O.U.T.
psyché
de még milyen jól... ahogy befúrja a nyakamba a hortyogó kis fejét... egyszerűen szerelmes vagyok belé...
2009.09.23 00:22:42psyché
:-)))