Poronty

Védőoltási kampány indul az iskolákban és az óvodákban

| 2009.11.02. 15:55 - Tünde

Új influenza elleni védőoltási kampány indul novemberben az általános iskolákban és az óvodákban a 14 éven aluli gyermekek és a dolgozók beoltására, az egészségügyi és az oktatási miniszter az intézményvezetőkhöz intézett levelében azt kérte: támogassák, hogy minél hamarabb és minél többen kaphassák meg a védőoltást. Közben a 3 év alatti gyerekeknek készült vakcina is megkapta az engedélyt - tudta meg a Magyar Rádió.

"A világjárványt okozó influenza magyarországi terjedésére" hivatkozó, az oktatási tárca honlapján hétfőn közzétett levél szerint az oltást az ÁNTSZ szervezi és felügyeli, annak beadásához gyerekek esetében a szülő engedélye szükséges.

A két tárcavezető, Székely Tamás és Hiller István szerint az oltások nemcsak egészségügyi, hanem társadalmi-gazdasági nyereséggel is járnak, mert a gyerekek és a pedagógusok kisebb arányú hiányzása következtében kevésbé sérül az oktatási folyamat, nem lesz szükség pótlólagos oktatási napok beiktatására és nem csökken a tanévben nyújtott oktatás minősége sem.

"A Magyar Köztársaság által térítésmentesen biztosított, influenza elleni oltóanyag a nemzetközi elvárásoknak megfelel, bizonyítottan hatásos. Az esetlegesen kialakuló mellékhatások ritkák és enyhébbek, mint az influenza-megbetegedés, illetve annak szövődményei. Ezért mindenképpen javasolt a kampányoltások mielőbbi lebonyolítása" - hangsúlyozzák a levélben.

A kistérségi tisztiorvosi intézet szakemberei tájékoztatást adnak az intézmények vezetésének, orvosának, oktatási és egészségügyi személyzetének az oltási kampány jelentőségéről és a lebonyolítás részleteiről. Ismertetik a szervezés lépéseit, az oltóanyag biztosításának módját, az oltások ütemezését és a dokumentációs elvárásokat.

A két miniszter kiemelte, hogy az új influenza elleni védőoltás az egyén és a közösség védelmét egyaránt szolgálja. Hozzátették: az oltás segítségével az influenza megelőzhető. Ezáltal csökken a betegek száma és kevesebb súlyos lefolyású, kórházi ápolást igénylő influenza-megbetegedés várható. Csökken továbbá a beteg gyermekektől fertőződő felnőttek és időskorúak száma, így az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő teher is mérséklődik - olvasható a levélben.

(MTI)

Kommentek

  • 2009.11.03 19:14:23melcseee

    ági anyu

    :)
    nnna, ez sokat segített volna ma délelőtt... :)

  • 2009.11.03 20:22:45nyúlmama

    namemarrr,levette a kenetet torokból, orrból, holnapra lesz meg a lelet, hogy az vagy nem az.Most csak hőemelkedése van, de lázas volt napközben, és most kicsit fosik is. Meglátjuk holnap, mit mondanak.
    A vicc az, hogy tegnapra eldöntöttük kérjük az oltást, mielőtt a lány hazajött, fél órával beszéltem le a dokival jövő hétre...

  • 2009.11.03 21:09:28nanemárrr

    nyúlmama, várom majd a további infót, addig is jobbulást a lányodnak! :)

    Most már én is nagyon hezitálok: ma azt mondta a gyerekorvos, hogy mégis oltassuk be magunkat (gyerkőcöt még nem lehet, mert csak fél éves lesz)...nem tudom! Most kérdezem körbe az ismerős szakembereket (gyógyszerész, orvos, mikrobiológus, stb.). Természetesen a legjobbat szeretném a gyermeknek, de akkor sem tudom még, hogy melyik a jó megoldás. Annyi vélemény van pro és kontra, hogy nem győzöm kapkodni a fejem, és mindegyik elég meggyőzően hangzik, amíg nem jön az ellenérv. :(

  • 2009.11.03 21:21:15nyúlmama

    Köszi, nanemarrr,remélem, túl leszünk hamar a dolgon.
    Igen,annyi a vélemény, és sajnos, azt gondolom, hogy nem mindig szakemberi szinten, haenm bármi más szempont alpján, és ez nagyon rossz.

  • 2009.11.04 07:17:24ági anyu

    2009.11.03 14:38:51pantufül
    Ne haragudj, nem Téged akartalak kritizálni. Ám, ha itt és máshol sokan elhiszik, hogy gyógyszeripari összeesküvés...stb., akkor gondolkodjunk el azon, hogy az ellenvéleményt megfogalmazó véleményformálók vajh nem érdekeltek-e valamilyen szinten anyagilag a véleményük hangoztatásában - Lenkei doktor pedig vastagon az, ha utánagondolsz.

    nyúlmama!
    Jobbulást, szorítok ezerrel++++++++++++++++!
    (a macskás topikban anno így szoktuk jelölni a drukkolást)
    Egyébként vadásztam egy Magyar Narancsot ismerőstől - érdekes a cikk és nagyon tanulságos. Ha valakit érdekel, szívesen elküldöm e-mailben a beszkennelt változatot

  • 2009.11.04 08:47:40nanemárrr

    ági anyu!
    Kérlek nekem feltétlenül küldd át, mert itt állok döntésképtelenül, tanácstalanul, összezavarodva. Ki ezt mondja, ki azt...mindkét táborban vannak olyan szakemberek, akik szakmai véleményére adok...de akkor most kinek a véleményére adjak?! Gyorsan döntenünk kellene, hogy akkor most mi legyen!

    E-mail címem: nanemarrr@citromail.hu

    Köszönöm! :)

  • 2009.11.04 09:01:08ági anyu

    Küldöm, csak kérek egy ki türelmet, mert most derült ki, mikor szkennelni akartam, hogy férj elvitte. Beszkenneli Ő és elküldi nekem, csak épp tárgyal

  • 2009.11.04 09:13:41ági anyu

    Kiderült, hogy itthonfelejtette, csak a toilettben (ott olvasta reggel) :))) és ott nem kerestem. Küldöm, de oldalanként, mert nagyok a képfájlok

  • 2009.11.04 09:23:58mammina

    Na a nagylanyom vegre vegre kezd jol lenni, mar nem kell adnom neki a legzeskonnyito cuccost, mar "csak" ugatva kohog de azt iszonyatosan, arra meg azt mondtak, hogy az mar jo. Egesz mas szine van a kis arcanak az elmult 12 oraban :-) Kezdhetek vissza-vissza nezni a poronty-ra. :-) Aki most beteg eppen annak jobbulast.

  • 2009.11.04 09:25:25ági anyu

    Elmentek az e-mailek. Jelezz vissza, hogy ki tudtad-e nyitni őket! Ha nem, felteszem őket valamelyik file-megosztóra

  • 2009.11.04 09:26:05ági anyu

    2009.11.04 09:23:58mammina
    Hálistennek!

  • 2009.11.04 09:32:36Farkasokkal táncoló

    Mammina, nagyon örülök neki, ezt jól megszívta szegény kislány, fő hogy lábaltok már ki belőle!

  • 2009.11.04 09:39:12Meni

    Mammina, de jo, hogy mar jobban van. Nagyon szar lehetett :(
    Ez "csak" egy sima tudogyulladas volt (virusos?), ami az influenzabol alakult ki, vagy valami mas is egy idoben?
    Egy ismerosomnek van egy 3 eves fia, na a gyereknek egyszerre van influenzaja, fosos-hanyos virusa, es most ugy nez ki fullgyulladasa is kialakul. Es nincs korhazban. En nem vagyok a hospitalizacio lelkes hive, de azt hiszem ha en lennek az anyja, rohadtul orulnek neki, hogy infuzioban kaphatna a gyogyszert :(

  • 2009.11.04 09:48:10Farkasokkal táncoló

    Meni, azt hiszem az influ és a hányós fosos vírus az ugynaz (az influ ilyen tüneteket is produkálhat), a fülgyulladás meg a szövődmény... hát nem irgylem őket az biztos.

  • 2009.11.04 09:48:52ági anyu

    2009.11.04 09:39:12Meni
    Az influenza által legyengített szervezet könnyen esik áldozatul a többi kórokozónak is, sajnos :(

  • 2009.11.04 09:53:19mammina

    Koszi mindenki. Az influenzanak a szovodmenye lett mint tudogyulladas egy kis streptococcusos torokmizeriaval egyutt. Egy hetig volt itthon mind a ketto, kohogtek eppen csak hoemelkedessel, aztan kicsi meggyogyult, a nagy meg bedolt. pedig tok egeszseges mind a ketto, eddig alig kaptak antibiotikumot eletuk soran, nyomjuk a sok gyumolcsot, zoldseget, mindenevok, orokmozgok, nagyon ritkan betegek. influenzasak 5 eve voltak utoljara, minden evben ok voltak azon kevesek kozott, akik a suliban nem kaptak el mikor a tobbi mar otthon volt. ez most foldhozvagta ot. de legkozelebb igenis az osztoneimre hallgatok, es nem erdekel ki mit mond, en ismerem a gyerek reakcioit, es hamarabb fogom vinni ot, nem a statisztikakra meg az altalanos reakciokra hagyatkozva hagyom magam meggyozni hogy ez igy normalis hogy hol jol van, hol rosszul egy het gyogyszerezes utan is. ez jo tanulsag volt, igenis eroszakosnak kell lenni, hiszen mi tudjuk milyen a sajat gyerekunk.

  • 2009.11.04 09:55:32Meni

    Ertem en ezt, lattam is sajnos "eloben" a fiamnal, csak azt nem ertem, hogy egy ennyire legyengult szervezetu gyereknek megis hogyan kene gyogyszereket beadni (antibici a szovodmenyek ellen + a fulere, fosasra valamit, lazcsillapitas, belflora vedo), ha azonnal kijon belole? Mi kotottunk ki korhazba emiatt. Egyszeruen nem volt hajlando lenyelni az antibicit (annyira fajt a fule, hogy nem evett, nem ivott), es bekotottek neki infuzioban, a folyadekpotlassal egyutt. 12 ora mintha egy uj gyereket kaptam volna vissza. megerte, ugy gondolom.

  • 2009.11.04 09:57:45mammina

    az origon volt egy cikk, hogy azert leginkabb a 20-40-es korosztaly az aldozat, mert azok szervezete a legerosebb, es hirelen nagyon eros ellenlepeseket kezd a szervezetuk, ami rosszabbat tesz mint egy kevesbe eros immunrendszer.

  • 2009.11.04 09:59:29Farkasokkal táncoló

    Meni, tényleg jobb lenne. Gyerekorvos mint mond?

  • 2009.11.04 10:00:26mammina

    az en picim 2 eves volt mikor baranyhimlobol kapott tudogyulladast, majd a korhazban meg melle a skarlatot, de kiengedtek, pedig mar a kiengedes napjan laza volt. iszonyatosan lefogyott, ujev napjan hivtunk hozza ugyeletet, ahol a nagyon kedves idos doktorneni mondta, hogy inkabb probaljuk meg itthon kezelni, mert a korhazban erre meg valamit osszeszed, akkor vegzetes neki. hat koszi. lehet ezert nem fektetik be. vagy nem tudom. de akkor mi nagyon sokat imadkoztunk minden letezo szenthez es istenhez ami eszunkbe jutott. kozel egy honap volt mig regeneralodott a kis szervezete. ott akkor a nagyobb lanyom volt tul a baranyhimlon harom nap alatt, minden gond nelkul. soha nem lehet tudni hogyan reagal az emberi test.

  • 2009.11.04 10:04:51Meni

    Mammina, de ha ez igy van (origos cikk), akkor miert kulonosen veszelyes a terhes nokre? Nekik nincs a toppon az immunrendszerek, pont az a baj, hogy nincs eleg eros vedekezes a szovodmenyek ellen. Kronikus betegeknel detto. Nem ertem.

  • 2009.11.04 10:07:34Farkasokkal táncoló

    Bárányhimlőről azt olvastam, hogy általában az szívja meg jobban, aki a testvérek közül másodiknak elkapja. MOndjuk nekem nem kell bemutatni a bárányhimlőt, mert a legnagyobb kánikulában estek át rajta egymás után a lányaim, és mind a kettőt borzalmasan kiütötte egymás után... brrr, visszagondolni sem szeretek rá.

  • 2009.11.04 10:08:21Meni

    FT, nem az en gyerekemrol van szo, hala az egnek. Nem tudom mit mondott nekik az orvos. Mammina, amit te irsz, az ket fertozo betegseg. Mivel o alapbol influenzas, ezert rogton az influenzas gyerekek zart kortermebe kerulne. Ez jellemzoen 2-3 fos korterem, vagy ha nagyon gyenge a gyerek, akkor egyagyas, majdnem steril. Es ha nem marad bent neki semmilyen gyogyszer, akkor az is lehet vegzetes :( Szoval en tovabbra is a korhaz mellett vagyok. De mondom, ez szerencsere nem a mi esetunk, csak egy ujabb pelda arra, hogy egy "konnyu kis, ugyan-mar-minden-evben-van" virus milyen bajokat tud okozni. Nem szabad legyinteni ra. Szerintem.

  • 2009.11.04 10:08:22Farkasokkal táncoló

    Meni, úgy tudom amiatt, mert ha elkapják, akkor a magas lázzal járó influ gyakran a magzat elhalásához vezet.

  • 2009.11.04 10:09:39mammina

    Meni
    mar en sem ertem, de asszem jobb is ha meg sem probalom. :-)

  • 2009.11.04 10:12:38mammina

    a lenyeg az, hogy ahhoz kepest, hogy ugyanolyan mint a szezonalis - itt ezt szajkozzak - veszelyes a gyerekre, mert annak meg fejletlen az immunrendszere, veszelyes a fiatalra felnottre, mert annak tul jo. tehat nem veszelyes csak veszelyes mindenkire. :-) valami ilyesmi.

  • 2009.11.04 12:08:14zuzmó

    ági anyu:
    most tudtam visszaolvasni a tegnapot és a ma délelőtti termést. Eddig én is inkább oltásellenes voltam, de most már tényleg nem tudom, mi lenne jó...Légy szíves nekem is küldd át a cikket, hátha segít! Köszönöm!!!!:)

    Email címem: zuzmo69@citromail.hu

  • 2009.11.04 12:51:014tissimo

    ági anyu, ha fel tudnád tenni valami letöltődébe a szkennelt cikket, és kiraknád a linket, szupi lenne! Biztos sokan kíváncsiak rá, köztük én is.

  • 2009.11.04 13:18:03amanita muscaria

    Futótűzként terjedt kedden Iharosberényben a hír, hogy talán az influenza elleni védőoltás szövődményébe halt bele egy 12 éves gyerek.

    http://www.sonline.hu/somogy/kek-hirek-bulvar/h1n1-okozta-a-12-eves-fiu-halalat-267644#ArticleCommentsContainer

  • 2009.11.04 13:23:59ági anyu

    2009.11.04 12:51:014tissimo
    oké, ha elalszik a porontyom, feltöltöm

  • 2009.11.04 13:24:49ági anyu

    2009.11.04 13:18:03amanita muscaria
    Ámde nem:
    http://inforadio.hu/hir/eletmod/hir-313127

  • 2009.11.04 13:28:22Farkasokkal táncoló

    "Mivel értesülésünk szerint Iharosberényben kimutatták korábban a H1N1-vírus jelenlétét, a faluban ezért arra is gyanakodnak, hogy akár ez lehetett a halál oka. "

    Kedves olvasók, ez az (amúgy nyúlfarknyi) cikk másik mondata, amit kedves rémhírterjesztőnk beidézett, az a szenzációhajhászást kereső alcím.

  • 2009.11.04 13:45:51ági anyu

    Zuzmó, 4tissimo
    és mindenki, akit érdekel!
    A letöltőlink:
    http://addat.hu/307519f1/influenza.doc.html

  • 2009.11.04 14:05:30zuzmó

    ági anyu:

    Köszi!:) Tényleg érdekes, ÉRTHETŐ és elgondolkodtató...

  • 2009.11.04 14:18:39pantufül

    Mammina: örülök, hogy jól van a csajszid. Enyém tegnap edzés után mondta, hogy fáj a feje és fáradt, este fél 7-kor elaludt a kanapén és aludt reggelig. Reggel kicsit fájt a pocakja, de elmúlt. Iszonyúan izgulok, hogy lesz-e ebből valami.......De valahogy az oltás még mindig nem akaródzik.....

  • 2009.11.04 14:41:09kriszi

    No, gyerekek, nagyobb kapott a suliban oltásos papírt, rávetettem magamat, hol kell aláírni??? Az oviban még gondolkodnak - mármint az ÁNTSZ gondolkodik, hogy hogyan-mikor-hol kellene megszervezni, hááááát, ha sokáig agyalnak, elbócorgunk mégis inkább dokibácsihoz. És akkor még a felnőttek...

  • 2009.11.04 14:43:19redire

    Sziasztok! Én ma reggel oltattam be magam a szezonális és H1N1 ellenivel, 25 hetes terhesen. Nőgyógyász, orvos barátnő, körzeti is határozottan javasolta. Először én sem akartam, de aztán rájöttem, hogy nem is tudom, hogy tulajdonképpen mitől is féltem... Állítólag még csak be sem lázasodott senki az oltástól. Szerintem a kétévesünket is beoltatjuk.

  • 2009.11.04 14:43:34nanemárrr

    Na hali itt is mindenkinek!
    Tegnap a gyerekorvosunk, aki eddig "nem kell oltani" véleményen volt, közölte, hogy anyuka és apuka igeins oltassa be magát (gyerek még csak fél éves, így őt természetesen nem). A háziorvosom szintén változtatott az álláspontján: mégis inkább oltás. A megkérdezett ismerősök fele így, fele úgy nyilatkozik.
    Erre mi: úgy néz ki, hogy pénteken oltatunk! Egyelőre itt tartunk...nem oltatnék, ha nem lenne gyerekem, akit megfertőzhetek...én majd csak kifeküdném jó esetben, de így már nem csak ketten vagyunk, hanem a gyerkőc is, akiért nagy-nagy felelősséggel tartozunk.

    nyúlmama!
    Lányodról új hírek? Jobban van? Mintavétel eredménye?

  • 2009.11.04 14:47:16pantufül

    Atyaég, kezdek meginogni....
    Ha oltatok, valószínűleg lelkiismeret furdalásom lesz, ha nem, már egy fejfájástól megijedek...

  • 2009.11.04 14:49:10nanemárrr

    pantufül! Igen, én is így vagyok! Ja és ma reggel fejfájással ébredtem...szerencsére a kávé megoldotta! :)

  • 2009.11.04 14:52:57redire

    Lehet, hogy nem vagyok elég tájékozott, de aki nem terhes és nem is gyerek, az eleve mitől fél? Egy egészséges, fiatal felnőttnek mi baja lehet az oltástól?

  • 2009.11.04 14:56:47nanemárrr

    redire!
    A médiában keringő bizonytalan eredetű cikkek keltette "pánik" nem használ a döntésnek. Legalábbis engem elbizonytalanítottak. És itt nem az összesküvés-elméletekre gondolok természetesen. Azt mondják, hogy ez sem komolyabb, mint más betegség,minek oltani?! Aztán meg: ki tudja, hogymilyenmellékhatásai lesznek?, stb. Néhány orvos ismerős sem foglal egyértelműen állást a kérdésben.
    Szóval ezért vagyunk bizonytalanok, vagyis én ezért vagyokbizonytalan!

  • 2009.11.04 14:57:45nanemárrr

    A fránya szóközök megint elmaradtak!

  • 2009.11.04 14:58:05Farkasokkal táncoló

    Redire, na ez az, én se értem.
    Abban bízom, hogy az ukrán helyzet miatt talán többen beoltatják magukat, és ha a lakosság egy része le van oltva, akkor talán nem is lesz túl nagy a járvány. Az eü. min. szerint a 60%-os oltás a biztonság, régebben azt hallottam, hogy a 40...

  • 2009.11.04 15:01:45Heatherette

    hm... én azon gondolkoztam, h mi van abban a helyzetben, ha beoltatod magad, és pár nap múlva elkapod az influt, amikor még nem alakult ki a védettség? mert akkor ugye dolgozik benned az oltóanyag és a vírus is... az nem duplán veszélyes? mert 3 hét az 3 hét, már itt van a szezonja az influenzának, elég nagy a valószínűsége, h 3 hét alatt geci sok ember elkapja, aki oltatott.

  • 2009.11.04 15:06:46nanemárrr

    Na, tessék! Egy újabb kérdés! És ne legyünk bizonytalanok! :)

  • 2009.11.04 15:06:59Pekár Szabi

    ne óttasatok, belétekverik majd a csippet

  • 2009.11.04 15:07:32Pekár Szabi

    meg nem óttást adnak be hanem vírsut oszt majd megbetegszötök

  • 2009.11.04 15:07:46madz

    nem tudom már, ki linkelte be a mancsos cikket, de nagyon köszi, elolvastam, és tényleg szinte az első értelmes hang a témában

  • 2009.11.04 15:10:15nanemárrr

    madz,
    igen, én is ennek hatására (is) kezdtem el az oltás felé hajlani! Pénteken megyünk,remélem addig nem bizonytalanodok el újra!
    ági anyu küldte amúgy...köszi neki mégegyszer! :)

  • 2009.11.04 15:10:55redire

    Nanemárr, én úgy tudom, hogy max egy kis hőemelkedésed lehet, de állítólag az se nagyon fordul elő (Az én dokim praxisában, állítása szerint soha még.) Ez az oltás -ha jól tudom- éppen olyan, mint az évtizedek óta bevált influenza elleni védőoltás, csak a vírust cserélgetik benne. (Egyébként azzal terheseket is oltanak mindig. A gyerekeket nem tudom.) Szerintem a leghelyesebb az, ha az ember talál egy orvost, akinek a véleményében megbízik és az ő javaslatát követi. Különben tényleg csak összezavarodik.

  • 2009.11.04 15:17:22Vakmacska

    Redire, referálj, én most 24 hetes vagyok, egyelőre erősen hezitálva, csak tesz rá egy lapáttal hogy receptért meg háziorvoshoz mászkálni betegek közé se időm se kedvem. Egyszerre szezonális+h1n1-et én nem vállalnék, ahogy a családból senki, egyelőre 1-3 nap betegállományt se akarok, se lézengeni mint a beteg légy pár napig. De kíváncsi vagyok, én nem bírtam eddig se pró se kontra lenni, bár megriccentem, amikor az általam régebben ismert és nagyrabecsült Ludwig Endre oda nyilatkozott, hogy inkább a terhesek környezetét oltsák, és gyereket-várandóst inkább a split vakcinával, ami viszont nincs. A mancsos cikket én is olvastam (jár a mancs két éve minden héten), szerintem is jó.

  • 2009.11.04 15:18:19nanemárrr

    Tudom és értem az oltás tartalmát és lényegét, azonban én eddig sosem oltattam és beteg sem voltam, pedig gyerekek közt dolgozom/dolgoztam. Most azonban, mint írtam, már nem csak magunkért felelünk a férjemmel, hanem a gyerkőcért is, ezért a hezitálás nálunk...illetve már nincs hezitálás! :)
    A megbízható orvosokról csak annyit, hogy ők is változtatják ám a véleményüket, van aki nyilatkozni sem mer a témában...rád bízza...köszi...ha már ők sem, akkor ki tudja?!
    A mi orvosaink most oltás mellett döntöttek, ezért is megyünk pénteken oltatni.

  • 2009.11.04 15:21:42kisfiúkmamája

    nyina&mika
    Azért erősen felelőtlen dolog lefaszfejezni dr Lenkei-t, csak mert szientológus.
    Merthogy nem mellesleg summa cum laude végzett orvos, és a nevéhez köthető vitaminok kivétel nélkül kiváló minőségű termékek.
    Mivel semmi közöm a szientológiához és jutalékot sem kapok a termékei után, ellenben évek óta használja az egész családom a vitaminjait, egészen elképesztő eredményekkel, így azt hiszem, jogosan háborodtam fel a minősíthetetlen stíluson, ahogy nyilatkoztál, ráadásul valódi név nélkül egy olyan emberről, akinek a munkásságát még érintőlegesen sem ismered.
    Nagyfiam azóta nem volt beteg, egyedüli kivételként az ovijában, amióta szedi a vitamint, tehát több, mint 3 éve.
    Nem hiszem, hogy dr Lenkei vallási nézetei miatt el kellene riasztani a termékeitől olyan embereket, akiken a vitaminjai segíthetnének.
    Ez nemhogy felelőtlenségre, de egyenesen rosszindulatra és ostobaságra vall.

  • 2009.11.04 15:22:45Heatherette

    minden házidoki aszondja, h az ő praxisában még nem fordult elő olyan, h bárkinek hőemelkedése lett volna az oltástól. hát akkor itt vagyok én! nekem volt lázam az influenza elleni oltás miatt pár éve.

  • 2009.11.04 15:24:17kisfiúkmamája

    nyina&mika
    Arról nem is beszélve, hogy a belinkelt cikk végre tényeken alapul, így segíthetne sok embernek abban, hogy döntsön pro vagy kontra az oltás ügyében.

  • 2009.11.04 15:30:50ági anyu

    2009.11.04 15:22:45Heatherette
    Az én középsőmnek is volt egyszer láza valamelyik oltástól- lehet, hogy az nem az influenza volt. De csak néhány órán át...

  • 2009.11.04 17:08:42Pekár Szabi

    azért volt láza mert belelőtték a csippet

  • 2009.11.04 17:09:04BlackCat

    Most hozta haza a gyerek a papirost a suliból.
    Oltatjuk-e vagy sem? Ha igen, akkor aláírás, plussz vigyük a kiskönyvet is, a suliban megkapja. :/

    Hát, nem írom alá. Azt még nem döntöttük, hogy biztosan adatjuk e, de ha igen, akkor sem a suliban (a kicsit pedig nem az oviban) oltatom.

    2009.11.04 14:43:19redire
    Kapásból a tegnapi és mai nap folyamán 12 eü.-ben dolgozó ismerősömet kérdeztem meg, nekik milyen tünetük volt (ha volt) tavaly a szezonális beadatása után?
    Kivétel nélkül mindnek taknya-nyála egybeszaladt, magas láz, izomfájdalom volt a kísérőtünet. Minimum egy hét tp.
    Azt mondták, ha nem eü-ben dolgoznának, nem adatnák be. A h1n1-et sem!

  • 2009.11.04 17:26:36ági anyu

    2009.11.04 17:09:04BlackCat
    Én már ki tudja hány éve oltatom magam - sok - soha nem volt még hőemelkedésem sem tőle. Igaz volt ez háromból két terhességem alkalmával is

  • 2009.11.04 17:41:59BlackCat

    Ha még jönnek 11-en és az ellenkezőjét állítják, akkor talán elhiszem, hogy jó is lehet.

  • 2009.11.04 17:50:15redire

    Vakmacska, egyelőre élek és semmi különöset nem vettem észre magamon, igaz, hogy még csak néhány óra telt el. De ha bármi fura történik velem, azonnal beszámolok, ígérem. ;)

  • 2009.11.04 17:56:24ági anyu

    2009.11.04 17:41:59BlackCat
    :)))))
    A férjem ér?
    Ő több, mint egy hete lett a cég által beoltva - semmi baja

  • 2009.11.04 17:56:52redire

    Ja, azt elfelejtettem írni, hogy a férjem és az egész rokonság már beoltatta magát az elmúlt 3 hétben (ugyanígy a kétféle vakcinával egyszerre) és senkinek nem volt semmi baja. Ez persze tudom, hogy nem reprezentatív, de ez az én tapasztalatom.

  • 2009.11.04 18:12:44jazmine

    Mi hétfőn kaptuk, eddig semmi. Igaz, csak az új ellenit kértük.

  • 2009.11.04 18:24:27Farkasokkal táncoló

    Nnna a lányom kérte a gyereknek az ovodában az oltást. Igaz, még nyilatkozatpapír nem volt, így csak feliratkozott, állitása szerint ő volt addig az egyetlen. Holnapra elválik... én csak amiatt vagyok mérges, hogy sem ő sem a másik lányom nem kéri, pedig ők a veszélyeztetebbek, lévén 20-40 között, és erős szervezetük van... :-(

  • 2009.11.04 20:06:04Farkasokkal táncoló

    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9102390

    :-)))

  • 2009.11.04 20:21:26madz

    nna benyomattuk az egész családnak, majd szólok, ha elkezdek zombivá alakulni

  • 2009.11.04 20:24:58zuzmó

    Sokáig én is meglehetősen tanácstalan voltam oltás-ügyben, de ági anyu belinkelt cikke (KÖSZI még 1x!) + házidoki+ munkahelyi doki meggyőzött: holnap oltatunk. Remélem így a két nagyobb gyerek is védve lesz és nem hozzák haza a legkisebbnek (9,5 hónapos), akit nem oltathatunk.

  • 2009.11.04 20:36:57Farkasokkal táncoló

    Egyébként akinek ovodás gyereke van gondolja el... tegnap nyúlmama írta, hogy megbetegedett az egyik gyreeke. Még nem zudják mi, majd ma kiderül. Vagy h1n1 vagy nem. Reméljük akármi, kifekszi, és nem lesz semi különösebb baj belőle.

    De.

    Nyúlmama pl. ovónő. És - mivel én már a kezdete óta figyeem a neten megjelent cikkeket erről a vírusról, még a mdárinflu kitörésének gyanúja óta - tudom, hogy pl ez a h1n1 éppenséggel a kitörése előtt is fertőzhet.

    Bocs nyúlmama, de ez csak egy hipotézis.

    Tegnap nyúlmama ápolta a lázas gyrerekét. Ma bement dolgozni, semmi baja nem volt a fáradtságon kívül, de meglehet, hogy holnap vagy holnapután rajta is kitör... az egész ovoda gyakorlatoce meg van fertőzve.

    Na így terjed ez a vírus.

    Őszintén remélem, hogy nyúlmama gyereke csak egy sima átlagos kifekvéses, lázas takonykóros köhögős őszi akármiben szenved, éppencsak meg akartam mutatni, hoyg egy vírus hiygan is terjed... ennyi.

    Oltsátok magatokat na.

  • 2009.11.04 20:57:35ági anyu

    2009.11.04 17:56:52redire
    Szép lassan meglesz a 12 :)

  • 2009.11.04 21:13:59nyúlmama

    sziasztok,köszönöm az érdeklődést,jobban van, ami a lázat illeti, viszont fosik, igaz, nem sokszor,de rondát.A lelet nincs meg még, és nem hívott a doktornő azóta, viszont azt mondta, hogy ha negatív, akkor nem teszik fel a számítógépre, és telefonálni is szoktak, tehát lehet, hogy nem H1N1.
    Ma a mi ovinkba is megjött a papír, amin a szülőknek kell nyilatkozni. Mi úgy foglalunk állást, hogy azt olthatják itt, akinek itt a szülője akkor. Nagyon nagy felelősség ez,lelkileg is- ezek még kicsi gyerekek, akiket mondjuk, le is kell esetleg fogni, hogy ne rántsa el a karját- meg hát pl,egy allergiás reakció is bejöhet.
    Ft, így igaz, a legtöbb betegség a kitörése előtt már fertőzhet, ebben igazad van. Ezért terjed el a bárányhimlő is, hiszen a pöttyök megjelenése előtti napon,-amikor még gőzöd nincs róla, hogy beteg vagy- már gőzerővel fertőz.
    Örülök, hogy ági anyu be tudta szkennelni a Magyar Narancs cikkét, én ezt sajna nem tudtam megtenni, de tényleg hasznos cikk, mert végre egy szakember nyilatkozik egy szakmai ügyről, korrekten, érthetően.

  • 2009.11.04 21:15:15nyúlmama

    Black Cat, én a múlt héten adattam be a Fluarixot- szezonális elleni infli oltás- és semmi bajom, se takony, se láz, semmi.

  • 2009.11.04 21:38:37ági anyu

    Sőt, a bárányhimlő szinte a teljes lappangási időszakban fertőz

  • 2009.11.04 22:04:56jazmine

    Oviban nálunk is volt du. papír, kb. a csoport 2/3-a már hazament, én voltam az első, aki kérte, ezek után mindenképp. Ami érdekes volt, h mikor mentem épp 2 óvónő győzködött egy totál tanácstalan apukát. A nemre.

  • 2009.11.04 22:34:49Farkasokkal táncoló

    No igen az ovónők, a bloggerek, a mindeféle szélsőséges topikokba meg mindenféle hülye egyéni blogokba beírók, no meg a természetgyógyászok mondják meg a tutit ilyenkor vazze.

    Még egyszer kérdem: KONKRÉTAN mi a veszélye ennek az oltásnak he???

  • 2009.11.04 22:38:27nyúlmama

    Ft, az, hogy mindenki mindent tud kis hazánkban, ha még nem vetted volna észre. Mindenki képzett pedagógus, orvos, stb.

  • 2009.11.04 22:41:07nyúlmama

    Na, a gyerekem H1N1-re negatív, most jött az sms a doktornőtől.

  • 2009.11.04 22:52:00jazmine

    Nyúlmama, ez egyrészt jó, másrészt nem, mert akkor az még a feje felett lóg...

    Ja, nálunk mindenki képzett - minden másban.

  • 2009.11.04 22:56:54nyúlmama

    Jazmine, így van. De már döntöttünk, oltatunk.Engem meggyőzött a már emlegetett narancsos cikk, és főleg a szövődmények miatt. Ugyanis én sajna hajlamos vagyok azokra, Még soha nem úsztam meg vírusos dolgot anti nélkül, mert mindig jött valami, egyszer pl. két hét kórház, majdnem-agyhártyagyulladással.

  • 2009.11.04 23:06:58dodóó

    Én magamat azért sem oltatom be mert rohadtul félek a tűtől.

  • 2009.11.04 23:08:11ági anyu

    2009.11.04 22:38:27nyúlmama
    :))))
    vagy inkább
    :((((

  • 2009.11.04 23:08:35nyúlmama

    Dodóó, ne nézz oda..:))))Én is így csinálom. Sajna, a cukor miatt köll mennem sűrűn, de nem tudom megszokni. Messze nézek, hogy a nyakam kificamodik.

  • 2009.11.04 23:10:30nyúlmama

    ági anyu. inkább :((((
    csak néha nagyon dühös vagyok e miatt, pláne, amikor ez már ilyen rémhír szintet üt meg.

  • 2009.11.04 23:10:37ági anyu

    Én csak azt utálom, mikor a gyerekeket szurkálják

  • 2009.11.04 23:11:29nyúlmama

    Hát igen, de mondjuk torokgyíkban fetrengeni, az még szarabb lenne-nézni is.

  • 2009.11.04 23:12:11dodóó

    Nyúlmama fogalmam sincs hogy miért parázok ennyire,de egyszerűen frászt kapok a gondolattól.

  • 2009.11.04 23:13:43nyúlmama

    Nem tom én se , de hogy pl. ott egy lik a vénámon- na ezt utálom.

  • 2009.11.04 23:18:06nyúlmama

    Na, éjjeli baglyok, jó éjt, holnap színház manóimmal, alszom.

  • 2009.11.04 23:31:54Farkasokkal táncoló

    Emberek, könyörgöm, most mindössze arról van szó, hogy miféle sokkot kap a gyreek, ha szülő nélkül kap oltást?

    Hát először is el kell neki mondani, hogy mi lesz. Tudom, ilyenkor jobb ha a szülő is ott van de akkor is... lesz ennél még sokkal rosszabb élménye is.

    (Egyébként tényleg nem értem... már meséltem, hogy én a polio alatt voltam gyerek. 11 éves voltam akkor, az öcsém 8. Két ismerős is áldozatul esett, egyik meghalt, másik sokáig csak járógéppel tudott járni, ja igaz a harmadiknak meg rövidebb lett a lába, és egész életében oylen lett mint a Toulouze Lotrec vagy hogy is írják...)

    OLTÓHELYEK voltak, kerületenként kijelölve. Nem kellett semmit kiváltani, ott volt felhalmozva az oltóanyag, el kellett menni oltási könyvvel, sorbanállni, és beleszúrták a seggedbe. Egyszerre 30 gyerkébe . sorakozás a fal előtt gatyát bugyit le, durr durr durr, mehetsz.. Odakünn lehetett sírni anyukánál, aki várakozott... )

  • 2009.11.05 06:34:34Veg_

    Ha hirtelen eltünök, belehaltam az oltásokba :-D A cég ingyen oltat, elmentem beadatni az ujat - mert egyébként nem járok -, meg is kaptam egyik kézbe az a-b, másikba a p oltást, jól meg is lepődtem... Jelentem, abvel semmi bajom, a p (az uj) egyelőre kézfájást okoz, ha azon az oldalon akarok aludni éjjel + volt egy enyhe hőemelkedésem... Még élek :-D

  • 2009.11.05 07:11:57manó99

    Bár volt amikor azt mondtam nem ,de a héten mégis beadattam magamnak.Még semmi bajom,kicsit a karom fáj,de az is csak azért mert rossz helyre szúrt a kedves :)Remélem.
    És ami inkább felháborított,nem kaptam meg az ingyenest,mert nem volt a dokinak.A gyógyszertár meg kihasználja,hogy neki van.:((

  • 2009.11.05 09:36:21pantufül

    2009.11.04 17:09:04BlackCat

    Az én csajszim is tegnap hozta a suliból a papírt és én még mindig nem tudom, hogy mit tegyek. Ha az oltás mellett döntök én sem a suliban szeretném beadatni, hanem a háziorvosunkkal. Nov. 10-ig kell választ adni.

  • 2009.11.05 09:49:54madz

    oltás utáni első nap: az alanyok mindegyike tünetmentes!

  • 2009.11.05 10:08:16manó99

    Én hétfőn kaptam ,azon kívül hogy a szúrás helye fáj semmi bajom.Férjem már túl van egy héten,semmi baja!

  • 2009.11.05 10:19:46mammina

    en emlekszem amikor a suliban volt kollektive oltas. asszem talan 4.osztalyban volt az oltas, vagy hatodikban. nem volt valasztasi lehetoseg. jottek oltottak, elmentek.

  • 2009.11.05 10:20:43manó99

    Most van 11 éves korban,de az kötelező védő oltás.

  • 2009.11.05 10:25:22mammina

    de ha a kotelezot meg lehet szervezni suliban, akkor ez ellen miert agallnak sokan, hogy ne az iskolaban oltassanak? vagy nem jol ertelmeztem es mano nem arra irtad hogy most is van suliban?

  • 2009.11.05 10:29:15jazmine

    dodóó, én nem félek úgy általában a tűtől, vértől, nem zavar, ha a gyerekeket szúrják, csakis az a látvány, mikor engem, mikor látom, h jön a tű.
    Aztán jött az, h lombikoznunk kell és jobb híján vagy magamat szúrom vagy napi 1 óra elmegy arra, h beadják rendelőben, hétvégén még nyűgösebb. Így vettem egy nagy levegőt (khm, minden alkalommal :)) és szúrtam magam. Két lombikot csináltam végig, szigorúan a reggeli kávém előtt (kiv. mikor a tüszőrepesztőt kellett), mielőtt még teljesen magamhoz tértem volna.

    Azóta sem szeretem, ha szúrnak, de rém büszke vagyok magamra a fentiek miatt és juszt sem félek :D Most pl. mondtam a fiamnak, h anya megy szurira, nagyon együttérző volt, aztán du. megkérdezte, h bátor voltál anya, nem sírtál? Mondtam, h nem. "nagyon büszke vagyok Rád, anya". Köszi, én is magamra :DDD

  • 2009.11.05 10:35:15manó99

    De a suliban van nálunk is ott kapják a gyerekek.De hogy miért ágálnak sokan passz.Ezt is a suliban kapja meg.

1 | 2 | 3

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

C-travel ajánlatokC-travel ajánlatok

  • Üdülési csekk elfogadók
    Üdülési csekk elfogadók Több, mint 100 szálloda ajánlatát találja itt, ahol fizethet üdülési csekkjével. Böngésszen és kérjen ajánlatot online!
  • Édes élet Olaszországban
    Édes élet Olaszországban Felejtse el pár napra itthoni gondjait, élvezze a dolce vitát Olaszországban! Böngésszen remek tengerparti apartman- és szállodaajánlataink közt!
  • Nyári kikapcsolódás Hévízen
    Nyári kikapcsolódás Hévízen Hévízen Klimatizált szobák, csodálatos élményfürdő, uszoda, a gyermekeknek pancsoló, játszótér és játszószoba várja a család minden tagját! 89.400 Ft / fő / 6 éjtől
hirdetés