Fess iskolatáblát a gyerekszoba falára!
| 2010.02.09. 17:38 - Mother Mary
Már régóta szeretnék itthonra egy táblát, Abigél ugyanis nagyon szeret rajzolni, és a krétát a kisgyerekek még sokkal ügyesebben meg tudják fogni, mint a vékony ceruzákat, zsírkrétákat. Eddig azonban mindegyikkel volt valami bajom, az Ikeással az, hogy könnyen borul, meg sok helyet foglal kinyitva, a falra szerelhetőek meg általában kicsik. És akkor kiderült, hogy a világ legegyszerűbb dolga besétálni egy festékboltba, és venni egy doboz táblafestéket. És még olcsóbb is, mint egy tábla.
Ebből aztán remek tábla fabrikálható, ha van a családban egy furnérlap, akkor azt vágjuk méretre, - készíthetünk óriási, iskolatáblát is, - és vonjuk be a táblafestékkel, amely klasszikus fekete és zöld színekben kapható. Legalábbis a Tikkurila boltokban, ahol én láttam, de úgy tudom iskolatábla festéke a Trilaknak is van.
Talán még a táblakészítésnél is izgalmasabb közvetlenül a falra kenni a festéket, - bár mivel ez fafesték, a Tikkurilában azt tanácsolták, vigyünk föl alá egy réteg tapadó alapozót, így akár a gyerekszoba egyik falát is átalakíthatjuk írható és mosható táblává. Egy liter festék nagyjából 8-10 négyzetméterre elég. Mindössze arra kell vigyázni, hogy felkenés után nagyjából egy hónapig vizes ruhával ne mossuk a táblát, - eddig tart ugyais, mire a festék teljesen megkeményedik.
Az én gyerekem apja azt találta ki, hogy Ecserin vásárolt ócska képkereteket, azt szereli a falra, és a közepét befesti táblafestékkel. A táblafesték egyébként nem csak a gyerekszobában mutat jót, hanem akár a konyha egyik falán is, erre lehet írni az egymásnak szánt üzeneteket. Sőt, létezik mágneses festék is, amin ugyanúgy megtapadnak a mágnesek, mint például a hűtőn.
Tikkurila Blackboard Paint 3450 ft/ liter



Kommentek
2010.02.09 20:22:20sajtos pogi
találtam a neten.
pormentes kréta a kulcsszó
2010.02.09 20:24:19sajtos pogi
jaj, akkor a pormentest ezek szerint nem kell szószerint venni.:(((
pedig már azt hittem, megtaláltam a tutit.:)
2010.02.09 20:38:33Mother Mary
R2D2 hát ehhez nem értek:-)
bajor gizella, úgy örülök, hogy vki dícséri a tapétát, mert a múltkor mikor írtam róla többen leszólták, de szerintem is szép, meleg.
és továbbrais nagyon érdekelne a waldorf kréta! (ha ez a neve)
ja másutt, nem a földön, kábé olyan magasan mint az ikeás tábla is
2010.02.09 20:46:46tilinkó
nálunk nincs a családban egy furnérlap sem...
:):)
2010.02.09 20:50:24orsoborso007
2010.02.09 20:38:33Mother Mary
http://www.teszvesz.hu/item913094107_mehviasz_kreta_femdobozban_16.html
Pont most láttam egy továbbképzésen, iéyennel vázolták a betűket. De ez méhviasz és nem háromszögletű.
2010.02.09 20:56:56manka78
Mi táblafesték spray-t használtunk már, nem kell ecsettel vacakolni, csak fújni.
2010.02.09 20:58:38Kipikopii
2010.02.09 20:38:33Mother Mary
ird be a gugliba, hogy haromszogletu, vagy haromoldalu zsirkreta es valaszd ki a neked tetszo boltot. Nem waldorf kreta, sima zsirkreta.
2010.02.09 20:59:42orsoborso007
A FaberCastelnek volt,van? háromszögú olajpasztele. Pont olyan, mint a zsírkréta.
2010.02.09 21:04:11orsoborso007
http://www.kisistokklara.hu/pdf/zsirkretak_sablonok_kisistok2009.pdf
Ez pont Lyra.
2010.02.09 21:08:05Lenz
LYRA Marokkréta - ezt dobta a Google
itt: www.kisistokklara.hu
2010.02.09 21:08:45Lenz
:-) elkéstem
2010.02.09 21:22:39Border
Hááát, nem tudom. A táblakréta nagyon porzik, már iskolában is nagyon utáltam. Ráadásul nagyon szárítja a bőrt.
És egy ilyet tegyek be egy gyerekszobába, konyhába, amit ráadásul egy hónapig nem is moshatok le vizes szivaccsal????? Hanem szállni fog mindenhová?
Jó kis szilikózis!
Ennél már jobb az ujjfesték. Úgy maszatol, ahogy akar, kimosható. Egy nagy klasszikus csomagoló papírt leterítesz a padlóra, oszt jól van.
2010.02.09 21:28:14felhasznalo
MM, az a helyzet, hogy ez sem olcsó. Ez a mennyiség 3650 forintért kb. 1 nm-es felületre elég. Nedves ruhával pedig nem szabad rámenni. Akkor már jobb ötlet az öntapadós fólia, az bírja a nedvességet is. (Vagy legyen olcsóbb a festék...:))
A Tikkurila mágneses festéke pedig pofátlanul drága: 11 000 Ft négyzetméterenként két rétegben, higítani pedig nem szabad. És alá csakis és kizárólag Tikkurila falfestéket ajánlanak, mert arra tapad a legjobban.
Úgyhogy nálunk maradt a mágnesfal, szebb is, mint a mágneses festék, ami elvileg alaphangon szürke. Persze, keverhető bele színező paszta, naná, hogy csakis Tikkurila.
2010.02.09 21:29:30felhasznalo
Ja, fenti adatokat nekem is a Tikkurilánál mondták, a nyáron. (Erős eltérés van a kettő között...)
2010.02.09 21:35:37Mother Mary
felhasználó, nem tudom, az én adataim múlt hetiek. ráadásul ez a zöld festék ára, a fekete még olcsóbbb is egy kicsit
te a trilaknak is 6500 Ft a két liter, megnéztem és 10 nm. de azt mondták, hogy alá kell alapozni!
és 3-4 hét múlva lehet mosni vizessel
2010.02.09 22:13:08csimota
Hát, nem tudom, de az apukám annak idején 10 körmömet törte volna le, ha a szoba falára festek/rajzolok. Nem nagyon bízom abban, hogy a gyerek tartja a "keretet". Eléggé kreatív-művészlélek anyuka vagyok és pártolom az önkifejezést, de vannak határok! Tökéletes a háztartási csomagolópapír, krumplinyomda, só-liszt gyurma, zsírkréta és barátaik. Nem beszélve a szilikózisról és arról, hogy HA A KRÉTÁT MEGESZI, LÁZAS LESZ!!!! ELFELEJTETTÉTEK, HOGY ÍGY LEHETETT MEGÚSZNI A KÖTELEZŐ OSZTÁLYKIRÁNDULÁSOKAT???!!!
2010.02.09 22:25:30csutkababa
csimota
Ezen már sokat töprengtem. Áruld már el, milyen élettani folyamatok miatt lesz a krétaevés után láz???
2010.02.09 22:28:37cozumel
Csutka
ez olyan urban legend? es a sos kave? :D
2010.02.09 22:28:46cantaloupe
Nekem is egy a bajom, a szálló krétapor, ami minden másra rátelepszik, bútorra, játékra.
Nem fiatal ehhez Abigél egy picit?
Én amúgy tuti a feketét választanám, ha már, mert azon minden szín jól mutat, élesen kirajzolódik.
MM, elnézést a kritikáért, de jó lenne olyan kreatív ötleteket is olvasni, ami nem a felső tízezernek íródott, múltkor kiszúrtad a legdrágább, ikeás konyhát, most meg ez a tilla falfesték...én óvatosabban invensztálnék, mert ki tudja, meddig lesz érdekes.
2010.02.09 22:29:54cantaloupe
Csimota,
ez azért apukádat minősíti...
2010.02.09 22:30:33cantaloupe
Cozumel, az csak akkor, ha jó forró és belelógatod a hőmérőt. :DDDD
2010.02.09 22:36:56csutkababa
Coz
Szerintem igen. És ide sorolom az "egész éjjel egy krumpliban tartottam az ujjam, és reggel könnyedén eltörtem" c. opust is.
De a kréta? És akkor ezt most így hogy?
Nem szabadul fel belőle lázkeltő toxin, mint a széteső bacikból. Nem okoz antigén-antitest reakciót. Nem riadóztatja a prosztaglandin rendszert.
Szóval erős töprengőráncaim lettek mostan...
2010.02.09 22:38:33Rosa Rugosa
Én ezt anno úgy oldottam meg, hogy tervezőirodából szereztem jó kis A0-ás papírokat, aminek az egyik oldalán rontott tervrajzok voltak.
Szépen felragasztottam az ajtóra, aztán oda lehetett rajzolni.:)
Amikor megtelt, akkor csere.
2010.02.09 22:38:37cozumel
Cant
nem probaltam sosem, en ugyanis soha nem akartam meglogni a kotelezo osztalykirandulasokrol... mi alig vartuk a nagy napot, mikor nyeleshussal es mono magnoval felszerelkezve betodultunk az ikarus buszba, es irany Miskolctapolca/Pecs/Sopron/Keszthely :)
(Csimotaapukat meg inkabb nem is kommentelem... upsz, megis megtettem )
2010.02.09 22:43:06oreille
Rosa, nálunk ezek a papírok szoktak teljesen érintetlenek maradni. de nem veszem rossz néven, én pont ugyanezzel szivattam anyukámat annakidején :-)))
2010.02.09 22:45:26csutkababa
Coz
Mijaza nyeleshus????
2010.02.09 22:45:27Rosa Rugosa
Nálunk bevált... szerencsére...:)))
Bár a tuti befutó a hatalmas hűtősdoboz volt, amiből először házikó készült, aztán a gyerekek kidekorálták, aztán szétszedték és tovább rajzolgatták...:)))
2010.02.09 22:46:34madz
miért kéne megúszni az osztálykirándulást?
2010.02.09 22:50:43Rosa Rugosa
A fehér táblakréta az gipsz, nem?
2010.02.09 22:53:06csutkababa
Madz
:)
Hát, ma már...mondjak pár ürügyet? Kamaszlányok ürügyei:
-Nem veszem fel azt az ócska nadrágot, tüdőgatyát??? A csííííípőfarmeremben akaroook menniii! Nem? Akkor nem megyek!
-Nincs térerő???? Nem megyek!
_ A szempillaspirálom is viszem!
-Nincs áram??? Hova dugom a hajsimítóm???
-Csak nem képzeled, hogy felveszem ezt a röhejes deszkás cipőt?? A conversemben akaroook!!!
-A Panni se megy, mert megjött neki, és nekem is holnapután várható!!!!
-Nem megyek, mert összevesztem a legeslegjobb barinőmmel!
Elég??:)))
2010.02.09 22:54:48csutkababa
RR
Nem, mészkő alapú, csak finomított.
A gipsz kristályvizes alapú vagy mitököm, régen rémlett kémiából:)
2010.02.09 22:56:05Rosa Rugosa
A lányoméknál szerintem sokan szívesen elmennénk az osztálykirándulásra, de olyan drága, hogy a 25-ös osztályból 8-an nem mennek...
2010.02.09 23:04:21cozumel
A nyeleshus az meg 20. szazadi, mara kisse avittas kifejezese a rantott csirkecombnak. A kurrens szlenget sajnos nem tudom.
2010.02.09 23:06:04csutkababa
Coz
Jaaaaaaa....
Vágom:)
Családi neve nálunk: dobverő...
2010.02.09 23:08:38cozumel
Dobvero :D:D:D
nagyon talalo!
2010.02.09 23:14:57Rosa Rugosa
Na, most utánanéztem. Az iskolai kréta az kalcium-szulfát. Vagyis gipsz.
És onnan gondolom, hogy a lázas dologban lehet valami (ezt én is hallottam már iskolás koromban, mint lógási lehetőséget), hogy anno a szakiskolában anyagismeretből tanultuk a modellgipszről, hogy a nagymértékű szájon át bejutott anyag lázat és gyomorgörcsöt okozhat.
2010.02.09 23:22:31csutkababa
RR
Ja, akkor az lehet, hogy ugye a lábadra rakott gipsz is meleg, amíg köt.
Tehát max. fizikailag melegít fel, belülről.
De könyörgöm , ehhez kilós kiszerelés kell:((
De mégsem stimmel, a krétapor megnedvesítve nem lesz tömb.
A gipsz és kréta sztem két külön forma.
Valami égetés is van benne.
Mészégetők? na, megnézem.
2010.02.09 23:23:14csimota
Hát, nem tudom mi az élettani alapja. Egy csomó helyen azt írják -megnéztem-, hogy nem okoz lázat, ennek ellenére nem egy olyan ismerősöm van, aki lázas lett. Mégha csak rövid ideig is.
Apukámat ezennel teljes mellvérttel védem. NEm hiszem, hogy a szoba fala felajánlása egy kisgyerek aktuális heppjének, amikor tegyük hozzá már van festőállvány és barátaik, feltétlen kötelességünk, amikor ezt a gyerek/mi éppen kitalálja/kitaláljuk. Mert a gyereknek mondhatod, hogy kréta, de ki fogja próbálni a : ceruzát, zsírkrétát, festéket, hibajavítót, szemceruzát, rúzst, cipőpasztát és tudj Isten még mit. Miért ne tenné? Ha pedig lehet a falra és a feketére fog a cucc, akkor fog a fehér falra is??!! Nem mellesleg anno tapétázva voltak otthon a falak, amik nem festhetők újra. :)
EZENNEL KIJELENTEM, HOGY APÁMAT IMÁDOM, KÉRETIK NEM SZIDNI!! :)
2010.02.09 23:27:05csutkababa
Kréta: Ca-karbonát.
Gipsz: Ca-szulfát, égetett gipsz is egyik forma.
Szóval nem ugyanaz.
2010.02.09 23:28:17Rosa Rugosa
Keresd úgy, hogy táblakréta...:)
2010.02.09 23:33:53csutkababa
RR
Akkor is két különböző anyag. Nem csak Wikipédián néztem.
http://archfoto.atspace.com/robivegyu.html
Ez is forrás, találomra:
Iszapolt kréta
Fehér, porszerű anyag. Ásványi eredetű krétából készül iszapolással. A kréta fénytelen, fehér, könnyen morzsolódó mészkőfajta. Kémiai alkotó része a kalcium-karbonát .(CaCO3 , M:100,09) . Irókrétát készítenek belőle. A savak semlegesítésére használható:
CaCO2 + H2Y ------> CaY + H2O + CO2
Tisztítószerként is alkalmazzák (mechanikai tisztítás) .
2010.02.09 23:36:04Rosa Rugosa
Én naponta használom a modellgipszet és pont úgy fog, mint a kréta.
Nem lehet ez is, az is?
Az olcsóbb...:)))
2010.02.09 23:38:04Rosa Rugosa
Na, ha már Wikipédia, akkor ez is ott van:
"Az ilyen lerakódások sok ősi élőlény vázát is megőrizték magukban. Neve utal rá, hogy egykor az iskolai krétát is ebből az ásványból készítették, azonban a mai kréta kalcium-szulfát (gipsz) alapú, melyet porának préselésével állítanak elő."
2010.02.09 23:39:02Rosa Rugosa
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kalcium
2010.02.09 23:39:59Rosa Rugosa
Jó éjszakát mindenkinek.
2010.02.10 00:34:19csutkababa
Ez láthatóan Ca-carbonat...
http://bolthely.hu/muveszkatalogus/id/01262_Pormentes_kreta_100_db_MUNGYO_ADC100B_-_feher
De jó éjt.
2010.02.10 01:09:54Lexie
csimota nem irigyellek...
mikor kicsik voltunk a tesómmal rajzolhattunk a gyerekszoba falára zsírkrétával, bármivel. pedig nem voltunk lazán fogva, sőt, de ezt lehetett, elég kreatívak voltunk :) aztán mikor suliba mentünk lefestették+tapéta és onnantól eszünkbe sem jutott falra firkálni.
bajor gizi, nekem nem volt aztán sem táblám, a játékszekrény ajtajának belső feléről tanultak írni a macik, h anyu meg ne lássa ;)
2010.02.10 01:26:45cantaloupe
Csimota,
lehet, hogy csak rosszul fejezted ki magad, de ahogy leírtad, egy agresszor jelent meg, aki minden kis csínyt megtorol.
Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent szabad, sőt...csak talán nem körömlekapással kell fegyelmezni.
2010.02.10 05:35:35g.gabica
Lehet, hogy csak az én srácaim annyira elvetemültek, hogy kevés nekik a falra szerelt tábla?! (3,5 éves ikrek)
Mi is így gondolkodtunk és a falon van egy óriás tábla, amire lehet rajzolni. De sajna nem csak oda rajzolnak. A lambériára, a bútorra, a könyvespolcra, a tapétára, a laminált padlóra - hiszen a kréta mindenre fog. Nem győzöm takarítani a port. Életem egyik legnagyobb hülyesége volt felrakni a falra a táblát.
Persze, hangúlyozom lehet, hogy a hiba nálunk van...
2010.02.10 06:19:34Veg_
Hát ez nem valami uj csodaszer, anno gyerekkoromban muter ahol nem volt szekrény, oda ugy 1-1,5 m magasságig olajfestékkel kente le a lábazatot a gyerekszobában, az egyik falat pedig táblafestékkel... Ott alulra tett egy porfogót, ugy 5 centi széleset, és rászerelt egy krétatartót, amiben ott voltak a kréták és mellettük a szivacs. Ha máshova akartam firkálni, vállat vont, és lemosta az olajfestéket. Zsirkrétával pl. nem festettem a falra, mert az nem volt elöl, ellentétben a táblakrétával, amit az orrom alá nyomott. A gyerekszobán tul pedig egyszerüen tilos volt firkálni. Sulis koromban jött a tapéta, amit én választottam, és akkor már eszembe se volt azt firkálgatni...
Azt modnjuk nem értem, aki a ruzst emlegeti, hol tartja a ruzst, hogy egy még nem iskolás gyerek hozzáfér, feltünés nélkül beviszi a gyerekszobába, és nekiáll vele a falra rajzolgatni??? Mert itt ugye a járóképes koru gyerektől a max iskolásig van szó... Utána már elég egy képkeret valóban.
2010.02.10 07:13:31barbicsek
Szerintem undorítóan nézne ki a gyerekszoba egy "szép" táblazöld, netán fekete fallal. Nem is értem, hogy juthat ez valakinek eszébe.
Csimota apját pedig megértem, én sem tolerálom a falra firkálást.
Azért mondjuk kíváncsi lennék, hogy Cant hogyan fegyelmezne falra firkálás esetén... Ha jól tudom, nálad egy darab gyerek van, az is még olyan kicsi, hogy nem rajzol. Majd, mikor a harmadik falatokat rajzolja tele kék zsírkrétával, nyilatkozhatnál...
2010.02.10 07:17:10magne
sziasztok:)
elmeletileg az uj kretakat mar nem okoznak lazat... (kitudja, utoljara'96-ban probalkoztam ezzel, es akkor se ettem eleget:D)
mi modern tablat szeretnenk, tudjatok nagy feher es tablairo filc kell hozza, ami nem porol, mas feluletet ha be is fog siman letorolheto (jobban elnezem a 1,5*1,5-os feher tablat mint a feketet) ja es alapbol magneses, meg mast jatszani is jo:)
2010.02.10 07:21:46magne
es tudok ragozni is:)
2010.02.10 08:03:23kancellar
Nekem ezzel csak az a bajom, hogy a gyerek nem biztos, hog ymegáll a táblafesték szélénél. Fal fal magyarázhatom én, hogy de az nem olyan a gyereknek jó buli lesz összefirkálni a falat ott is ahol nincs táblafesték. Így meg hogy nincs nem firkál, mert tudja, hogy falra nem szabad.
2010.02.10 08:03:24BlackCat
Tesóméknál bevált anno az Ikeás, a saját gyerekemnek már nem mertem volna bevállalni.
Ami bevált nálunk: előszobát "körbetapétáztuk" zsírpapírral (beépített szekrény ajtajára, falra) és készülhetett is a mű. Vastag háromszöges színes ceruzával alkotott az uraság.
Krétát akkor kapott, amikor kertesbe költöztünk, itt a járdát dekorálta ezerrel. Tavaly nyáron már a lány is.
(Én sem szivesen nézném a falra kent fekete festéket hosszú távon.)
2010.02.10 08:33:42bogyócska
Sziasztok, csimota mellett szólnék. Nekünk is tabu volt a fal, és soha nem jutott eszünkbe rárajzolni. Egyszerűen tilos volt, és kész, úgy, mint a konnektorba dugni az ujjunkat. Mondjuk a krétát imádtuk, de a lakásba nem jöhetett be, csakis az udvaron lehetett vele a betonra. Imádtuk, az egész udvar tele volt rajzolva, és az volt a nagy ünnep, mikor színes krétát is kaptunk.
2010.02.10 08:34:11lirian
Mi az erkélyajtó üvegét használuk rajzos célokra. Műanyag a tok, tehát onnan is lejön az ablakfilc simán.
Meg a világos padlólapot, a következő felmosásnál legkésőbb simán eltűnik a mű :) (bár volt ami olyan jól sikerüt, hogy hetekig csak körülötte mostam fel)
2010.02.10 08:42:32kukabúvár【ツ】
2010.02.10 08:33:42bogyócska
"tilos volt, és kész, úgy, mint a konnektorba dugni az ujjunkat"
ezzel nem értek egyet. szerintem hagyni kell a gyereket, hogy mindent kipróbáljon, abból tanul igazán. :)
2010.02.10 08:46:33csorba fülű kakaósbögre
wolff,már megint?:DD
2010.02.10 08:50:59kukabúvár【ツ】
szevasz wolff :DDD
keresem a feszültséget...
most a konnektorban, látod...
2010.02.10 08:55:27kukabúvár【ツ】
rázzátok a pocakot, kismamákok!!! höjj, höjjj, höjjjjjjj....
http://www.youtube.com/watch?v=Z8ruLx6VdRY
:DDDDDDDDDDDD
2010.02.10 08:56:14kukabúvár【ツ】
"Nálam az autó. Tök jó a zene.
A hátsó ülés csajokkal tele."
nyehhhehehhheee
2010.02.10 09:09:00Ribizlee
nálunk a hűtőszekrényre lehet táblafilccel rajzolni, oda szoktam felrni a bevásárlólistát is
2010.02.10 09:15:43Tessina
nem kötekedni akarok, csak tényleg nem értem: nem egyszerűbb kezébe adni a gyereknek a zsírkrétát meg a színes ceruzát (persze ha már elég ügyes, hogy ne szúrja ki vele a szemét), és hagyni, hogy begyakorolja magától a jó fogást, mint szívni rengeteget a krétaporral?
Régen én is terveztem a krétás táblát... de a kedvenc pizzériánkban van játszótér, ami fel van szerelve ilyen táblával: na, én ott döntöttem el, hogy jópofa, jópofa, de otthon ilyen nem lesz, az tuti.
2010.02.10 09:17:07Yvettebabacool
tancra is perdultem, oly jo ez
2010.02.10 09:18:30kukabúvár【ツ】
tudnátok abban segíteni, hogy mivel rajzoljon a gyerek a jurtánk falára?
mindig mondtam az asszonynak, hogy a barlangban jobb, de mindenáron költözni akart.....
2010.02.10 09:19:39Tessina
kuka:)))
2010.02.10 09:24:14Mother Mary
hááááát, aazért nem hinném hogy nagy a krétapor, ha egy kisgyerek kétnaponta rajzol valamit egy táblára. eez nem iskola, ahol telekörmölik a táblát, de amúgy még ott sme szállt a krétapor.
és Cant.
szerintem azért kicsit túlzás, hogy egy 3450 forintos festék a felső tízezernek szól, de tényleg, ezt nem gondolhatod komolyan. a konyhás cikk meg pont arról szólt, hogy milyen kurva drága aza konyha, és én biztos nem veszem meg..
és múlt héten írtam a farsangos cikket, amiben turkálós jelmezeket ajánlgattam 1290 forintért...
2010.02.10 09:27:40Tessina
MM, én szívből drukkolok, hogy ne bánjátok meg, de nagyon szkeptikus vagyok, mióta saját szememmel láttam működés közben egy ilyen táblát:))
2010.02.10 09:39:28szövetszöcske
Mikor csak a lányom volt az egyetlen gyerkőc a családban, mindig összeröhögtünk az asszonnyal utólag, mikor valaki magyarázkodott hogy a gyerek összeírja a falat. Milyen bénák már, nem tudják a hülye kölköt megnevelni, mi ezt egy balhéval leboxoltuk a gyerekkel, így kell ezt, menők vagyunk, na. Bezzegeltünk, örültünk magunknak. Aztán megszületett a kicsi, rá nem hat sem szépszó, sem üvöltözés, se határozottság, se lelkifröccs. Ha egy pillanatra is nem figyelünk, tollal összeír, falatkarcol, padlórazsírkrétázik, könyvtári könyvbe firkál (attól függően, hogy mit talál). Ha táblát festenénk a falára, akkor sem tartaná be a tábla körvonalait. Szeret rajzolni (a nagy nem írt falat, de papírra is utált mindig is rajzolni, rám ütött), a rajzolásnál jobban már csak a rombolást szereti. Ez van, nem minden gyerek erősíti a bezzegszülő-öntudatot:)
2010.02.10 09:43:23szövetszöcske
Ja, volt a kicsinek ikeás táblája a szobájában, szeretett is rá rajzolni, de miután kétszer leküldte a lépcsőn (átküldte valahogy a lépcsőzáró babarács fölött...), azóta kicsit amortizált állapotban van, nem tölti be a firkálás-felfogó funkcióját.
2010.02.10 09:48:29Silverveil
Ribizlee,
Viszed a hűtőt is bevásárolni? :))
2010.02.10 09:48:50farkasokkal tancolo
Kisebbik lányom volt ilyen mindentösszefirkálós fajta. Egyik alkalommal pl a vadiúj lakótelepi lakásunk vadiúj tapétájára a főhelyre rajzolt filccel egy hatalmas pókhálószerűséget... másnaptól ott óriásposzter volt.
Másik alkalommal a kinn felejtett személyimet 8tudjátok, régebben ilyen bordó lapozgatós kiskönyv volt) firkálta össze piros filccel. Nem sokkal utána valami miatt be kellett mutatnom a személyimet, és jót röhögtek rajta mikor pironkodtam, hogy hát a gyerek... úgyhogy ezen okulva nem is cseréltettem ki egészen addig amíg 14 éves lett, és akkor megint valami miatt igazolnom kellett magamat. Megint elsütöttem, hogy hát izé a gyerek... erre a nő belenézett a könyvbe, megnézte mikor születtek a gyerekeim, és rámdörrent, hogy "na ne hamukázzon itt nekem hülye a maga 14 éves gyereke?" Na utána kicseréltettem...
2010.02.10 09:51:28kukabúvár【ツ】
2010.02.10 09:48:29Silverveil
dehogy, ne viccelj! csak az ajtaját.
2010.02.10 09:52:14Rosa Rugosa
2010.02.10 00:34:19csutkababa
Mint írtam, én arra tippeltem, hogy mindkét anyagból készül kréta.
Pl. a KH-I-NOR táblakréta az kalcium-szulfát.
És a témát azért hoztam csak fel, mert a modellgipsz is ugyanaz az alapanyag és annak itt a biztonsági adatlapja:
http://docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:YXNaR8QcK4IJ:www.horvath-gipsz.hu/biztechadatlapok/model%2520gipsz.pdf+modellgipsz+vesz%C3%A9ly+horv%C3%A1th&hl=hu&gl=hu&pid=bl&srcid=ADGEESimROf0GL9TfuLELPxa_DNXUfYWxsLeIjYIP1VaJB9Vjum9YVwY4GzC4Cxc4P96tN9nrn9TzirRWblZHlGgjNTuDMhB-KG2Mbzy0998UfObgM2pA041roVCdshYXQrBo-f_KasI&sig=AHIEtbQMfktoWrqt9_Ae2Fxk0NpQ8BUY_g
2010.02.10 09:53:40Rosa Rugosa
Merthogy ugye az eredeti kérdés az volt, lehet-e valaki lázas a krétától, ha jó sokat megeszik.
Szóval a válasz valószínűleg az, hogy nem mindegyiktől...:)
2010.02.10 09:54:11Rosa Rugosa
Bocs, KOH-I-NOR (nem a gyémánt...)
2010.02.10 09:55:09ági anyu
A Lidl-ben időnként lehet kapni táblaposztert. Én azt vettem - egyszerre a negyedéttettem fel az ajtóra - még mindig azt haználja Barnus. Először én is a falra festettem, de igazság szerint elég nehéz volt lemosás után a falról letakarítani a színes krétacsíkokat - mert mindig lefolyik, pláne, ha a gyerek mossa le. Az ajtóról könnyebb
2010.02.10 09:56:20Ribizlee
silver, átírom cetlire bevásárlás előtt :-)
2010.02.10 10:00:23baudolinA
Krétaevés: én még a Cilikéből emlékszem, hogy Cilike irigyli a nagylányokat, akikről az hírlik, hogy "krétaport esznek és ecetet isznak, s attól olyan érdekesen halaványak lesznek". Bezzeg szegény Cilike kicsattan az egészségtől. De ott sem volt leírás arról, hogy miért is lesznek "érdekesen halaványak".
2010.02.10 10:02:57Silverveil
Ribizlee,
Pedig arra gondoltam, milyen praktikus, nem a szatyoárba pakolsz, hanem egyből a hűtőbe :))
2010.02.10 11:17:06kriszi
Rosa, a rétegelt lemezből lambériát nem lehet csinálni véletlenül? A filctoll lejön róla? *agyal*
2010.02.10 11:19:15kriszi
Silver, én az okoshűtőt várom... tudod, ami tárolja, mi van benne, jelzi, mi fogy ki, listázza, és megrendeli a hiperből :D
2010.02.10 11:19:49Silverveil
Kriszi :))
2010.02.10 11:22:03Silverveil
Kriszi,
Most jobban átgondolva egy okoshűtő nem lenne rossz, már azzal is beérném, ha hangosan tiltakozna, amikor bele nem illő dolgot rakok szegénybe egy-egy kómáspakolás során:)
Pl.: Nem, nem kérem a távirányítót!
2010.02.10 11:50:49Veg_
2010.02.10 10:00:23baudolinA
Ez nekem is rémlik... Anyunak volt meg a sorozat, valamikor kiskoromban olvastam, és nem értettem ezt a krétaevős ecetivós sápadtságot... Arra tippeltem, hogy sápadtra hányják magukat tőle :D
2010.02.10 11:55:46Rosa Rugosa
2010.02.10 11:17:06kriszi
Én úgy gondoltam azt kell lefesteni táblafestékkel...:)))
De ha lelakkozod, akkor lejön a filc.:)
2010.02.10 12:17:07baudolinA
Veg_
nekem még megvan, bár sajnos nem a teljes sorozat, az sosem volt meg. De be fogom szerezni, én nagyon élveztem. :)
2010.02.10 12:17:36Ribizlee
én olyan hűtőt szeretnék, ami fel is hozza a negyedikre a cuccot!!!!!
2010.02.10 12:45:12barbicsek
Áááááááá, Cilike könyvek, de szerettem!!!! :))
2010.02.10 13:20:32Veg_
2010.02.10 12:17:07baudolinA
Már csak halvány emlékeim vannak, szerintem utoljára 10 éves korom körül volt a kezemben...
2010.02.10 14:53:17R2D2 & C3PO
Most a TV-ben táblafestékkel lefestett húsvéti tojások vannak...
A filces táblával nekem az a gondom, hogy a sima szivacsával nem lehet _teljesen_ letörölni a filc nyomokat, főleg, ha fekete vagy piros (még üvegről sem). Minden alkalommal végignyalni ablakpucolóval meg elég strapás...
A krétaport meg sima vízzel el lehet távolítani.
Viszont a nagy kerek krétát, amit aszfalt-rajzhoz árulnak, kerüljétek el, nem lakásba való. Itthon Omega Dustless Chalk fedőnevű krétám van, bár 10 éve vettem. Miután azt kezdtem el használni, nem volt soha többé tiszta krétás az összes cuccom; és nem szárította ki a kézfejem sem. (Eléggé hamar kijön az ekcémám, :-( )
2010.02.10 15:19:46loreal
MM,
Én ilyet használok a gyerekekkel...a 1,5 éves már vidáman rajzol vele....
Ja és nálunk mindíg van oriáspapír amire lehet rajzolni....földön, asztalon, falon..éppen hol.
Én a krétát személy szerint utálom...fogdosni az anyagát...fújj...nekem az max szabad térben okés....és ha lehet ne kellejen hozzányúlnom:PPP
2010.02.10 15:20:22loreal
http://www.getprice.com.au/images/uploadimg/1215/350__1_BICCRAYON0801.JPG
itt a link
2010.02.10 15:25:27cantaloupe
MM,
elnézést, a konyhában igazad van.
De ha úgyis olyan ritkán mázolna Abigél, akkor tényleg feleslegesnek tartom a táblát...esetleg nyáron, ha van kertetek, az ikeásat lehetne stabilizálni.
2010.02.10 18:41:38Baba (Senta kanapejan)
vallalom olyan ferfiak anyagiaktol mentes oralis es egyeb kielegiteset, akiknek a felesege terhes vagy ujszulott gyerekuk van
2010.02.10 21:59:27muzsa
Nem olvastam végig az egészet, de a tikkurila nekünk tavaly olyan 5 rugó körül volt (ja nem, mert ecset és a széléhez ragasztószalag is benne volt az összegben), de azzal egy baromi nagy falfelületet be tudtunk festeni 2 réteggel és még maradt is festék, mivel nem mondta senki, vagy nem olvastam el ahol kell, hogy nem lehet vizessel lemosni, így azonnal lemostuk, ahogy megszáradt és kipróbáltuk, és a crayola krétánk egyáltalán nem porzik. úgyhogy maximálisan ajánlom mindenkinek. a gyerek egy éve heavy user, minden nap rajzol rá, mi meg a felsőbb régiókat használjuk, mit ő már nem ér el to do listeket írni is tökéletes. vagy én pl. most így terhesen a kilóim számát vezetem rajta :)
http://m.blog.hu/ke/kergestest/image/200908/kreta.jpg
2010.02.10 22:10:21muzsa
Ja, és nem alapoztunk alá semmivel, csak simán ráfestettük a konyha fehér falára. A mágneses festék viszont tényleg baromi drága, eredetileg azt akartam a hálószobánkba az ágy fejéhez, mert a pasim parázik a felszögelt képektől, hogy a fejünkre esnek, én meg szerettem volna mégis valahogy képeket biggyeszteni magunk fölé, de a tizenezres ár, ami korántsem elég az egész falfelületre, elriasztott...
már nem tudom, ki írta, hogy miért nem jó az, hogy kap a gyerek egy marék zsírkrétát meg egy jó nagy papírlapot: hát a miénk azt is kap, meg rotringot, meg waldorfos marokzsírkrétát, meg vízfestéket, ujjfestéket, és nem azért, mert jó dolgunkban nem tudjuk, mit csináljunk, hanem mert szeret minden újdonságot, imádja őket kipróbálni, és hosszútávon is nagy gyönyörűséget okoz neki, hogy alkothat velük.
2010.02.10 22:31:42muzsa
Még képek:
http://otthonedes.blog.hu/2010/01/28/meg_tobb_tablafal
2010.02.11 10:34:10snoopykutya
Pont a multkor lattam egy lakberendezo programban, hogy rozsaszinu tablat csinaltak a konyhaba. Nezzetek korul kulfoldi oldalakon, a tablafestek egy csomo szinben letezik...