Legyőzte a rák a hatéves Kamarás Inezt

Hatévesen, május 21-én elhunyt Kamarás Inez. A kislány ötéves korában fáradtságra kezdett panaszkodni, a vizsgálatok kimutatták, a gyermekrák legagresszívebb fajtájában, a PNET-ben szenved. Tavaly februárban úgy tűnt, legyőzte a betegséget, ám szeptemberben kiderült, kiújult a tumor, és már az orvosok nem tudnak rajta segíteni. Kamarás-Krasznai Krisztina, Inez édesanyja a Velvetnek elmondta, abban bízik, Inez már egy jobb helyen van, ahol már nincsenek fájdalmai.

Kattintson Kamarás Inez képeiért!

„Az utolsó napokban mosolyogva várta, hogy véget érjenek megpróbáltatásai. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki megkeresett és próbált segíteni. Számtalan ötletet és kapcsolatot kaptunk segítőinktől. Szinte nem volt olyan, amit, akit nem kerestünk volna fel, ne próbáltunk volna ki. Mindez így egyben adta meg neki az 1,5 év túlélést a 2008. november 30-i diagnózistól számítva.

Kitartóan, hősiesen, és valami elképesztő optimizmussal viselte betegségét. Soha, de soha nem kérdezte, miért nem mozog a keze, miért nem tud már járni. Elfogadta. Még az utolsó percig talált örömöt magának.

Egy ideje már nem kereste a gyerekek társaságát. Csak mi négyen voltunk fontosak számára. Anya, apa, mama, papa. Ha mi ott voltunk, rendben volt a kis világa.

Nagyon erős fájdalmai voltak. Halála előtt egy héttel ő kérte, hogy vigyük be a kórházba. Ott megnyugodott. Soha nem idegenkedett a kórháztól, mindent bátran viselt és elfogadott.

Az utolsó napot szinte végigaludta, éjjel már nehezen vette a levegőt. 
Simogattuk, mikor utolsót dobbant a kis szíve."

Oszd meg másokkal is!
Mustra