Palkónapló: Hány centisre szeretnéd?

Olvasási idő kb. 4 perc

- Jaaaaj, de aranyos! Ez még bébihaj, ugye? - sikoltoznak mostanában ismerőseink, barátaink és üzletfeleink az utcán, én pedig egyre idegesebben ismételgetem, hogy neeem, már le volt nyírva egyszer, csak azóta megnőtt, aztán most így néz ki.

- Biztos nagyon melegíti a fejét szegénynek - kapcsolódnak be az egyre kellemesebbé váló társalgásba gyorsan a megmondónénik is, én pedig újra és újra elhatározom, hogy most már tényleg lenyírjuk a gyerek haját. Én is látom, tudom, érzem, hogy melege van, hogy egy csapzott, izzadt szénaboglya áll Palkó fején, csak idő kellene, energia, meg egy mély sóhaj.

Úgyhogy aztán hazaérünk, teszünk-veszünk, és bár bennem még motoszkál a gondolat, hogy na, most kéne, de még sincs az a nagy késztetés. Itthon hűvösebb van, meg mindenféle egyéb meló, így hát továbbra is csak mondogatjuk egymásnak a férjemmel, hogy te, most már tényleg le kéne nyírni Palkó haját, igen, persze, le kellene, majd szemlesütve elsurranunk az ellenkező irányba.

Aztán egyszer csak hoppá, itt az utolsó hétvége nyaralás előtt, az utolsó lehetőség, amikor már muszáj befogni a nagyszobából vidáman kifelé trappoló Palkót, belenyomni az etetőszékbe, és beteríteni egy műanyag lepedővel. Eddig még okés is a dolog, tetszik neki, hol a kezed, hol a lábid játékot játszunk, kacagunk, igaz, én egy kicsit hamisabban. Mert a férjem a hátunk mögött már készülődik a műtéthez, már pakolja elő a szerszámokat, és amikor a hajnyíró gép dugója a konnektorba kattan, Palkó is egyre aggodalmasabban kezdi tekergetni a buksiját. Van is miért, a gépezet beindul, és ugyan diszkrét a bürrögés, mégsem lehet úgy csinálni, mintha ez a zaj csak úgy véletlenül szűrődne be az utcáról, pláne, hogy az alkalmi borbély már a szőke fürtök felett magasodik, bele is szánt, hullik a haj, és elszabadul a pokol. Palkó előkotorja a mancsait a köpeny alól, szétkeni az arcán a hajcsomókat, köpködni, fintorogni kezd, miközben rázza a fejét, és én hiába próbálom lekötni a mobilommal, ami minden játéknál érdekesebb mostanában, addig ügyeskedik, míg a kövér kis kacsók csak belekennek egy kis hajat a szemébe is.

Technikai szünet következik, Palkó ordítani kezd, férjem pedig mindenféle heves tiltakozásomat félresöpörve szerszámot cserél, és ollót kezd csattogtatni az édes kis rózsaszín fülecskék mellett. Majd meglátom, azzal mennyivel könnyebb lesz, magyarázza, én pedig meglátom, igen, mennyivel könnyebb lesz így a tévéből integetni a családnak, valami esti bűnügyi összefoglalóból, ahonnét majd a kezünket tördelve mesélhetjük, hogy mi csak jót akartunk, és hát azt mondta a főorvos úr is, hogy azért vissza lehet még varrni azt a fület. Különben sem én csináltam - mosom majd szépen a kezeimet, persze kizárólag a gyerekek érdekében -, hanem az apja, de azért neki is inkább felfüggesztettet adjanak, mert különben három gyerek hal éhen, jajistenem. És miközben én csendben elképzelem magam, ahogy sírástól csukladozva védőbeszélek, férjem komótosan csattogtat, most valahogy tartsd úgy a mobilt, hogy lefelé nézzen, mondja ő, csitt-csatt, mondja az olló, aha, mondom én, remegő gyomorral, Palkó pedig nem mond semmit, csak csendben feladja a szájában folytatott hajszál-halászatot, és érdeklődni kezd az olló után.

Férjemen látom, hogy kezdi elveszíteni a fonalat, egyre idegesebben csattint ide meg oda az ollóval, Palkó pedig nem hagyja magát, elszántan védekezve rángatja a fejét, majd egy határozott mozdulattal elkapja az ollót. Patthelyzet, férjem kiszabadítja az ollót, de két méterre el kell távolodnia hevesen csápoló csemetéjétől, mert Palkó komoly védekezésbe csap. Most már aztán elég, mondaná, ha tudná, de nem is kell, mert mondja helyette az apja, és újra előkerül a gép. - Hány centisre szeretnéd? - szegezi nekem a kérdést. - Ööö, kettő, - mondom, és vége a lacafacának. Lágy, szakavatott ujjakkal megragadom a türelmetlen, fehérszőke buksit, valószínűleg Ross doktor is így oldaná meg valahogy ezt a Vészhelyzetet, nyugtatom magam, miközben férjem határozottan felbürrögteti a kétcentisre állított ketyerét, és az eddigi tempóhoz képest fénysebességgel, kábé három perc alatt lekanyarítjuk Palkó fejéről a felesleges szőrzetet.

Palkónak nem sok ideje maradt a felháborodásra, csak pillogott a megdöbbenéstől, és mire nekiállt volna nyöszörögni, már nem is igazán volt miért. Csak átemeltük a hajtengerből a kádba, tekintettel a ruha alá bejutott lenyirbált tincsmennyiségre, majd egy jókedvű pancsolást követően a kis legény az új séróval ráfarolt a megszokott pályájára. Jelenleg csak röptében simogatható.

Panzej

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Tömegeket vertek át, hogy felépülhessen Európa legszebb gótikus temploma
Tömegeket vertek át, hogy felépülhessen Európa legszebb gótikus temploma

A német katedrálist olyanok finanszírozták meg, akik aggódtak az üdvösségük miatt.

június 15., 15:10

  • Mindennapi
Sokan kapnak levelet a NAV-tól, komoly bírságot kockáztat, aki nem válaszol
Sokan kapnak levelet a NAV-tól, komoly bírságot kockáztat, aki nem válaszol

A válaszadásra 15 nap van, aki ezt elmulasztja, több százezer forintos bírságot kaphat.

június 15., 17:31

  • életem
Az alacsony fizetésnél tízszer gyakoribb oka a munkahelyváltásnak ez a jelenség
Az alacsony fizetésnél tízszer gyakoribb oka a munkahelyváltásnak ez a jelenség

Nemcsak szakmailag, de emberileg is felőröl hosszabb távon.

június 16., 06:16

  • világom
Rémisztő videó: ez a világ legveszélyesebb autóútja
Rémisztő videó: ez a világ legveszélyesebb autóútja

Borzongató látvány, ahogy a helyi szállítók teherautóval haladnak át ezen az úton, ahol sokan a völgybe vesztek már.

június 15., 19:00

  • Offline
Ezért hiányzik a Colosseum egyik fele: súlyos csapásokat kellett kiállnia
Ezért hiányzik a Colosseum egyik fele: súlyos csapásokat kellett kiállnia

A Római Colosseum évezredek óta lenyűgözi a látogatókat. Azonban sokan nem tudják, miért hiányzik az egyik fele.

június 15., 16:46

  • Offline
Ezek a települések régen Budapesten belül léteztek, ma már csak utcanevek emlékeztetnek rájuk
Ezek a települések régen Budapesten belül léteztek, ma már csak utcanevek emlékeztetnek rájuk

Ezekről a régi településekről sokan nem is tudják, hogy valaha is léteztek.

június 15., 18:30

  • Offline
Eszement Guinness-rekordok: Hány vécédeszkát tudsz fejjel összetörni 1 perc alatt?
Eszement Guinness-rekordok: Hány vécédeszkát tudsz fejjel összetörni 1 perc alatt?

A legtöbb kettéfejelt vécédeszka? Rubik-kocka-zsonglőrködés? Ezek a legfurcsább világrekordok a Guinness-rekordok könyvében. Te hallottál már róluk?

június 15., 19:30

  • Offline
Ilyenek lehetnek a jövő gyalogátkelői: becsapják az agyad
Ilyenek lehetnek a jövő gyalogátkelői: becsapják az agyad

Mégsem kell mindenhez AI, elég a józan ész és egy kis kreativitás.

június 16., 06:00

  • Szülőség
Nincs csodaszer az autizmusra – miért kísérleteznek mégis a szülők?
Nincs csodaszer az autizmusra – miért kísérleteznek mégis a szülők?

Autista gyermekek szüleinek ígérnek gyors javulást, esetleg teljes "gyógyulást" az önjelölt szakértők. Vélemény, személyes tapasztalatokkal.

június 15., 16:00

  • Testem
Napi 2 óra ebből a mindennapi szokásból négyszeresére növelheti a depresszió esélyét
Napi 2 óra ebből a mindennapi szokásból négyszeresére növelheti a depresszió esélyét

Ez a tevékenység fokozza az önbizalomhiányt, félelmet és reménytelenséget.

június 15., 13:36

  • Édes otthon
Cölöpökön áll ez a több évtizede elhagyatott falu, pedig még fa sem volt a szigeten
Cölöpökön áll ez a több évtizede elhagyatott falu, pedig még fa sem volt a szigeten

Csak sejtik, hogyan kerülhetett fa a barátságtalan sziget ma már elhagyatott falujába.

június 15., 12:40

  • Mindennapi
Özönvíz és jégeső jön ma: 13 megyére él a veszélyjelzés
Özönvíz és jégeső jön ma: 13 megyére él a veszélyjelzés

13 vármegyére adtak ki figyelmeztetést az zivatarok, a szél és a jégeső miatt.

június 16., 07:00

  • Szülőség
Valami nagyon fontos hiányzik a testéből annak, aki császármetszéssel születik
Valami nagyon fontos hiányzik a testéből annak, aki császármetszéssel születik

Amikor kisfia allergiás lett, és az antibiotikumok után nehezen épült fel, az anya utánajárt, mi állhat a háttérben. Megdöbbentő felfedezést tett.

június 16., 06:30

  • VIP
Hernádi Judit féltette lányát: elárulta, miért aggódott
Hernádi Judit féltette lányát: elárulta, miért aggódott

Hernádi Judit aggodalommal figyelte Tarján Zsófia döntését.

június 15., 14:36

  • Offline
Földrajzi kvíz haladóknak: mely országban található Tartu?
Földrajzi kvíz haladóknak: mely országban található Tartu?

Ez a földrajzi kvíz nem lesz könnyű: olyan városokról kell megállapítanod, mely országban található, amelyekről még talán nem is hallottál.

június 16., 06:46

  • Testem
Ez az egyszerű teszt elárulja, ha túl gyorsan öregszik az agyad
Ez az egyszerű teszt elárulja, ha túl gyorsan öregszik az agyad

Előre jelezheti a komolyabb egészségügyi problémák kockázatát is, mint a demencia, de még a szív- és érrendszeri betegségeket is.

június 15., 07:26

  • Offline
Trükkös irodalmi kvíz: felismered a magyar regényeket az első mondatukról?
Trükkös irodalmi kvíz: felismered a magyar regényeket az első mondatukról?

Ebben a fejtörőben csokorba szedtük a magyar regényirodalom néhány ikonikus első mondatát. Te mindegyiket ismered?

június 15., 06:46

  • Szülőség
Apák napja van: Mexikóban óriási bulit csapnak, mi, magyarok, épp csak elkezdtük megtartani
Apák napja van: Mexikóban óriási bulit csapnak, mi, magyarok, épp csak elkezdtük megtartani

Nemcsak nálunk, hanem a világ sok más országában is ezen a napon köszöntik az apákat.

június 15., 06:30

  • világom
Kalózok kincse miatt népesült be Florida – átverés volt az egész
Kalózok kincse miatt népesült be Florida – átverés volt az egész

Hiába érkeztek tömegével az emberek Floridába, nem találtak kincset.

június 16., 07:26

  • Offline
Majdnem kipusztult, most hungarikummá lett ez a növény
Majdnem kipusztult, most hungarikummá lett ez a növény

Egy időben kihalt fajtaként tartották számon, de néhányak kitartó munkája révén egyre nagyobb területen terem.

június 15., 11:10

  • életem
Itt lesznek lezárások nyáron: mutatjuk, hogyan lehet haladni
Itt lesznek lezárások nyáron: mutatjuk, hogyan lehet haladni

Ugyan a Balaton felé igyekvők számára hamarosan kedvezőbb lesz a helyzet, de egyes szakaszokon lezárásokra kell számítani.

június 15., 08:50

  • Testem
Ezt teszi valójában a hőség a szervezeteddel – orvos mondja el az igazságot
Ezt teszi valójában a hőség a szervezeteddel – orvos mondja el az igazságot

A hőség hatására testünkben zajló folyamatok sokkal bonyolultabbak annál, mint hogy melegünk van. Dr. Kálmán Éva avat be a részletekbe.

június 15., 11:40

  • Szülőség
Ez volt gyerekkorunk egyik legkárosabb mondata: mind hallgattuk
Ez volt gyerekkorunk egyik legkárosabb mondata: mind hallgattuk

Mindannyian ismerjük ezt a mondatot. A szándék lehet jó, de az üzenet veszélyes, mert elfojtjuk a gyermek ösztönös érzeteit.

június 15., 12:10

  • világom
3 hely a világon, ahova még nem ért el a civilizáció
3 hely a világon, ahova még nem ért el a civilizáció

Az ember kíváncsiságának köszönhetően szinte az egész világot megismertük. De mi az, amit a mai napig sem sikerült?

június 15., 10:06

  • Mindennapi
Egzotikus, emberre is veszélyes ragadozó bukkant fel Csepelen
Egzotikus, emberre is veszélyes ragadozó bukkant fel Csepelen

A csepeli polgármester figyelmeztet: senki ne nyúljon hozzá a veszélyes állathoz.

június 15., 07:46

  • világom
Veszélyes ragadozókra figyelmeztetnek a magyarok kedvenc üdülőhelyén
Veszélyes ragadozókra figyelmeztetnek a magyarok kedvenc üdülőhelyén

A veszélyes állatok egyre komolyabb fenyegetést jelentenek az egyik közeli országban.

június 15., 08:06

  • lájfhekk
Ezt a 7 eszközt semmiképpen ne dugd a hosszabbítóba: nagyon rossz vége lehet
Ezt a 7 eszközt semmiképpen ne dugd a hosszabbítóba: nagyon rossz vége lehet

Elsőre hasznosnak tűnik, de bizonyos eszközök esetében nem éri meg a kockázatot.

június 15., 08:20

  • Offline
Stopra várva az Osztyapenkónál: így utaztunk a szocializmusban a Balatonra
Stopra várva az Osztyapenkónál: így utaztunk a szocializmusban a Balatonra

A trapéznadrágos fiatalok kedvét igyekeztek elvenni a stoppolástól, de az autóstop a nyugati életérzést és a szabadságot is megtestesítette.

június 15., 09:05

  • Testem
Napi 5 gramm ebből a tejtermékből jelentősen csökkenti a cukorbetegség esélyét
Napi 5 gramm ebből a tejtermékből jelentősen csökkenti a cukorbetegség esélyét

Ráadásul a szívbetegségek megelőzésében is szerepe lehet.

június 15., 08:35

Érdekességek