Aki kövér, az nem túlsúlyos, hanem dagadt
| 2010.07.31. 10:33 - Gyermekévek
A brit egészségügyi miniszter, Anne Milton szerint szakítani kellene végre azzal a gyakorlattal, hogy az orvosok finomkodva túlsúlyosnak vagy elhízottnak nevezik a kövéreket. Szerinte kellő lökést adhatna a változtatáshoz, ha kimondanánk végre az igazságot: aki kövér, az bizony hájas vagy dagadt.
Anne Milton a héten arról beszélt a BBC televízióban, hogy az egészségügyi ellátás szókincséből száműzni kellene a „túlsúlyos” vagy „elhízott” szavakat, hiszen azok nem ugyanazt az emocionális tartalmat hordozzák, mint ha valakire azt mondjuk, hogy kövér, netán hájas vagy dagadt.
A brit egészségügy irányítója úgy véli, hogy a több-kevesebb túlsúlyt cipelő emberek könnyebben elbagatellizálják a túlsúlyból adódó egészségi problémákat, ennél fogva kevesebbet hajlandók lépni a változtatásért, ha finomkodva és udvariaskodva elhízottként aposztrofálják őket ahelyett, hogy kimondanák: a normális testsúlyt 10-15 vagy ennél is több kilóval meghaladók bizony kövérek.
Az egészségügyi miniszter a keményebb szóhasználatot jó módszernek tartaná a személyes felelősségérzet felébresztésére. „Ha a tükörbe nézve az jut eszembe magamról, hogy kicsit túlsúlyos vagyok, akkor valószínűleg kevésbé aggódom a testsúlyom miatt, mint ha úgy látom, hogy bizony dagadt vagyok” – mondja Anne Milton. A miniszter szerint az állami egészségügyi ellátást nyújtóknak ugyanígy nem kellene óvatoskodniuk az igazság nyers kimondásával, hiszen a kövér embereket is megilleti a korrekt információ joga – és legalább az orvosoknak kellene őszintének lenniük, ha már a kövérek hajlamosak a valóság szépítésére és önmaguk becsapására.
Az egészségügyben dolgozók némelyike azonban arra hivatkozva nem tartja jó ötletnek a „nyelvi bekeményítést”, hogy ezzel megerősíti az elhízottakat egyébként is sújtó stigmatizációt. Lindsey Davies professzor szerint például egyáltalán nem célravezető, ha az elhízás problémájáról szólva a kissé pejoratív jelzőkből válogatunk. Emlékeztet arra, hogy az orvosok éppen azért választották az „elhízás” szót, mert ezzel is azt akarták éreztetni, hogy nem tulajdonságról, netán személyiségjegyről van szó, hanem egy folyamat eredményeként bekövetkező állapotról. Ő a saját gyakorlatában nem is elhízásról beszél, hanem a témára térve úgy fogalmaz, hogy „beszéljünk a testsúlyról”.
Steve Field, a brit háziorvosok szakmai szervezetének elnöke azonban teljes mértékben egyetért az egészségügyi miniszter kezdeményezésével, és a maga részéről eddig is annyiszor használta a „kövér” jelzőt, ahányszor csak tudta. „Úgy vélem, hogy az állapot elhízásként való megjelölése egyszerű orvosi kérdéssé egyszerűsíti a problémát, és azt sugallja az érintettnek, hogy annak megoldását egy harmadik személytől kell várnia. Éppen ezért célravezetőbbnek tartom, ha nyers őszinteséggel legalább mi nevén nevezzük a problémát, ha már a kövérek ezt nem teszik meg. Könnyen népszerűvé válhatunk betegeink körében, ha azt mondjuk, amit hallani szeretnének, és valóban gyakran megyünk el ebbe az irányba akkor is, amikor pedig nem lenne szabad ködösítenünk.”
Nehéz lenne megmondani, hogy az udvariaskodás vagy a nyers őszinteség híveinek van-e igazuk, de az elhízás (vagy kövérség?) járványszerű terjedését látva kétségtelen, hogy akár még a sokkterápiának is lehet létjogosultsága.



Kommentek
2010.08.02 19:16:33Farkasokkal táncoló
2010.08.02 17:57:26Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és az Állatkert
Én is így vagyok némely nőkkel, de ilyenkor óhatatlanul mellétevődik nálam a kérdés, hogy hát én mér nem? Nekem mér nem? Stb. Szóval irígységgel párosul.
Kezdem megérteni ezt a rettenthetetlenségedet.
Mert ha tényleg átestél azokon amikre célzol vagy utalsz, akkor még érthető is. MOndhatni önterápia. (Csak annyit jegyeznék meg egy mellékmondatban, hogy ha gyereket akarsz, akkor azt nem kell a súlyod miatt halogatni - már úgy értem, ha spontén mégis létrejönne a dolog - mert pszichés alapon lehet horomonzavar, és ezt egy szülés akár rendbe is hozhatja. Volt egy kolléganőm, aki nádszálkarcsú volt, született egy kisfia, akinek az egyik szeme helyén egy daganat volt. Megmutatták neki, és kapott egy olyan sokkot, hogy a gyes végén 140 kilósan jött vissza dolgozni. Semmi de semmi nem segített rajta... mert bár imádta a kisfiát, akinek végülis rendbehozták az arcát, kialakítottak a gyereknek egy mű szemfeneket, és üvegszemet kapott az egyik oldalára, és tüneményesen okos intelligens kisfiú lett belőle, de nem tudta feldolgozni azt a sokkot.)
Ja és azért Ritának is igaza van: az élet legnagyobb kibaszása az, hogy egy nő nagyjából bőven számolva 20 évig szép természetes módon, oszt él mondjuk 80 évig. Ebből 12-őt úgy tölt el, hogy öntudatlanul, legalább 7-et úgy, hogy valami módon rondának tartja magát, mondjuk 20-at úgy, hogy békében van önmagával, aztán a többit úgy, hogy napról napra látja, hogy fonnyad a bőre, keskenyedik a szája, szűkül a szemnyílása, hullik a haja (vagy őszülni kezd) , aztán 50 után ez az egész felgyorsul, és minden nap figyelmeztetei valami arra, hogy most már nincsen mese, az út vége a halál. Oszt van aki mittudomén 116 évig is él... hát ez a kibaszás de nagyon.
2010.08.02 19:36:15Ziebi
...és a pasik csak sármosabbak lesznek az ősz hajszálaktól, mi meg rohanjunk festetni :D
2010.08.02 19:47:22Auguszta Romanova_2
jaj,az a szemdaganatos mese borzaszto tortenet.
Te annyi jo anekdotat tudsz,inkabb azokat.
2010.08.02 19:51:04Farkasokkal táncoló
Hát igen, a hús a legromlandóbb árú, ez tény.
Éppen emiatt is idegesít a, hogy a világon minden ami a médiákból lejön csakis a mutatós fiataloké, de legalábbis a 19-40-es korosztáyl igényeit veszik figyelembe. Mintha rajtuk kívül nem lenne ember a földön... ha valaki neadjisten nem hal meg időben és nyugdíjas lesz, az már nyugger, meg banyatankos, meg egyáltalán, közlekedjen a szőnyeg alatt hogy mer még egyáltalán élni? Hogy mer buszra szállni akkor amikor a fiatalok éppen munkakezdenek? Hogy mer akkor buszozni, amikor éppen hazajönnek? Hogy mer akkor buszra szállni, ha éppen az iskolások végeznek a tanítással?
Ha végignézitek 10 percig egy átlag nagyobb forgalmú utca gyalogosait, akkor ki lehet számolni, hogy mennyi köztük az, aki éppen szép és kívánatos és gusztusos, mennyi az, akinek nagyjából megfelel a bűvös MI standardja, és mennyi, de mennyi köztük az, aki ebbe nem fér bele? Mégis csak az előbbiek hangjától zeng minden....
2010.08.02 19:52:16Farkasokkal táncoló
MI=BMI (magasság-súly együttható)
2010.08.02 19:53:06jazmine
Nekem a férjem van hasonló nézeten, mint Vérnyúl, h a legtöbb nőben van valami szép (neeem, az az, amire gondol, aki rossz) - ettől még lenne mindbe szerelmes, de lát bennük szépet.
Én az évek alatt arra jöttem rá, h az alacsony pasikkal és a magukat csúnyának tartó nőkkel nem tudok sok szót váltani, ezektől inkább menekülök.
Ft, érdekes, amit írsz. Én fiatalon nem láttam magam szépnek. Mostanra, mikorra a testem már rég nem olyan, ami pl. strandon bikiniben vállalható lenne számomra, szóval mostanra viszont teljesen rendben vagyok magammal. Az ősz hajszálaimmal is, ha már elkezdődött, hát őszüljön minél hamarabb, max. majd fehérre festetem a többit.
Ok, a klimaxot nem várom. Várhatóan a vékony, ezért ráncos satrafa leszek, csak azon izgulok, h a lábam ne nőjön, mert a cipőimet szeretem :)
2010.08.02 19:53:55jazmine
Hehe, én is banyatankos vagyok, azzal vásárolok ;)
2010.08.02 19:54:49jazmine
NEM lenne...
2010.08.02 20:02:06Auguszta Romanova_2
Az eletben 4 dolgot nem lehet megvasarolni ami szamit
Az egeszseg
a fiatalsag
a magas teremet pasiknak
a nagy penisz
bar a piz meg ezeket is ki tudja pofozni,de kis mertekben.
A tobbit mindent meg lehet venni.
nem?
Olyan filozofikus vagyok,mindjart toltok magamnak egy kis torkolypalinkat.
2010.08.02 20:07:36Farkasokkal táncoló
2010.08.02 19:53:06jazmine
Na ez is. Vannak akik egyszerűen soványan születnek, soványan halnak meg, csinálhatnak, ehetnek bármit, szerencsés a csillagzatuk. De 100 nőből mennyi az ilyen? Mert szerintem nem túl sok. A legtöbbnek egy bizonyos idő után lassul az anyagcseréje, minden évben rájön egy-két kiló, aztán a valaha nádszálkarcsú királylányból lesz egy vaskos kis öregasszony.
Viszont a "szerencsések" váltig állítják, hogy ez nem így van, mert tessék sportolni és kész! tessék tudatosan étkezni stb.
Most nem a kifejezetten kövérekről beszélek, a kövérek kövérek, bár minden idegszálam tiltakozik az ellen, hogy az orvosok per kövér/dagadt stb jelzővel mondják ki a véleményüket, a kövérek tudják magukról hogy kövérek, és minden kövérben ott lakozik a szilfid alakú gyámolításra szoruló törékeny nő.
Hanem erre a mostani szépségiparra ami megy orrba szájba. "Mert én megérdemlem" stb. Belőlük él egy csomó botcsnálta természetgyógyász, kuruzsló, nekik szól a "60 kilót fogytam 3 hónap alatt" ettől és attól a csodaszertől reklám... láttam egy olyat (éppen a Nők lapjában speciel)), hogy x ezer ft-ért ha megrendeled, küldenek valami olyan gyógygolyóbist, amit ha megveszel, akkor a gyomrodban labdányivá dagad és állandó jóllakottságot fogsz érezni. Nekem első kérdésem az volt magamban, hogy jó, jó, de hogyan fogja ezt a labdát a végén kiszarni??? Úgy látszik másokban is felmerült ilyen, mert azóta se látom ezt a csodaszert hálistennek...
2010.08.02 20:13:49jazmine
Most itt nem részletezném, miért rossz soványnak lenni. Nem direkt, hanem mert a legkisebb stressztől fogyok. A 20-as éveim elején 43 kg voltam. Most 55. Ez a jó ;)
Ettől még a mozgás nagyon fontos, én pl. azért HÍZTAM, mert elkezdtem mozogni.
Ettől függetlenül pl. a szoptatás alatt brutál mennyiséget ettem, folyton éhes voltam - és mikor vége lett, akkor még nekem is nagyon kellett figyelnem, hogy visszaálljak a normál kajamennyiségre...
Én pont az hallgattam/hallgatom, h mert biztos diétázok, úgy könnyű; meg aki nem szoptat, annak könnyű vékonynak lenni; tipikus nyuszika eset ez is.
2010.08.02 20:16:18jazmine
Ja, legendák szerint "kövér" baba voltam, kb. ovis koromra kezdtem kevésbé kerek lenni. És imádom az édességet, csak már nem merek sokat enni, pl. cukrokat egyáltalán, sütit is mértékkel, mert kül. simán feljön +1-2 kg - az más kérdés, h könnyen le is megy. Még.
2010.08.02 20:30:25bajor gizella
új cikk a modoroson:
[link]
2010.08.02 21:14:05a szív fészkei
ft, Norbit nem reklámozom, csak eddig profétikus dühvel szólt a kövérségről, most megengedőbb a hangneme. Igen ott a görcs benne is, a Palikban is - nem tudom, milyen lehet úgy élni az egész életüket, hogy állandóan vigyázzállásban léteznek. Norbicsek ebből profitál, én még nem ettem a csodakajáit, állítólag nagyon fosatnak. A neje meg tényleg biorobot küllemű számomra, soha nem értettem, egy nőnek miért vágyálom a kigyurmázott kockahas?
Én a barátnőimet, ismerőseimet bőven 50-en felül - közelebb hatvanhoz - mind szépnek látom és a klimax egyikükön se rontott hálisten annyit, amennyit riogattak vele. Különböző alkatúak de mutatósak.
2010.08.02 21:16:56Ziebi
No most jöttem meg tornáról, visszaolvastalak titeket. :)
A poszt kapcsán agyaltam még egy sort a testalkatomon, és rájöttem, hogy az egy dolog hogy hogy nézek ki ennyi torna után, nade hogy néznék ki nélküle? :)
Úgyhogy összességében jól vagyok :) Nagyonis. :)
2010.08.02 21:18:04Ziebi
2010.08.02 21:14:05a szív fészkei:
Egyszer véletlenül Norbis baracklevet vettünk. szerencsére csak egyikünk ivott belőle, különben nagy gondban lettünk volna a WC-nél :D
2010.08.02 21:30:46Farkasokkal táncoló
Hát a sok fosás is egyfajta fogyókúra végülis.
Én pl amiatt vagyok szerencsés, mert elég gyors az anyagcserém - hogy finoman fejezzem ki magam, akár azt is írhatnám, hogy naponta 3-szor megyek szarni... és a lányok is ilyenek, esznek, aztán végigszalad rajtuk, ennyi.
2010.08.02 22:28:18Veg_
2010.08.02 17:44:16Auguszta Romanova_2
Magad szánalmas alkatrészeit is ennyire gyülölöd? Mert akkor kezdem érteni a nippmániádat...
Egyébként el tudlak olyan férfiakhoz igazitani, akik szerint egy nő 100 felett kezdődik, és izmos, kisportolt pasik, akik egyszerüen nem birják a vékony csajokat. Meg olyanokhoz is, akik ha szeretnek egy nőt, halálmindegy, hogy vékony, normál vagy kövér, ugy szereti, ahogy van.
Szóval a nők nem undoritóak, és a férfiak se horgászmérleggel mennek randizni... :)
2010.08.02 22:34:39Farkasokkal táncoló
A gizi által belinkelt modorosblogban is van pár pacák aki bevallja, hogy neki a husos nők jobban bejönnek, csak éppen le vannak hurrogva... a környezetemből vett tapasztalataim viszont azt mutatják, hogy érdekes módon a husi nők hamarabb elkelnek és jobban is élnek a férjükkel.
Nopersze nem is a huson van a hangsúly, hanem az arányokon, szerintem egy arányosan elosztott husi nő kenterbe veri a sok "jajj 56 vagy 62 kiló vagyok mostan" problémakörrel küszködőt.
2010.08.02 22:35:23Auguszta Romanova_2
Aha es biztos ez a tobbseg.
na holnap szalonna,zsir, mezeskenyer lesz a reggelim.
2010.08.02 22:40:49Ziebi
2010.08.02 22:34:39Farkasokkal táncoló
A férjem is ilyen, és nem csak azért mondja hogy nekem hízelegjen, mert ki szoktuk tárgyalni a nőket-pasikat egymás között rendesen, és tetszenek neki azok akik szerintem is jól néznek ki, de valahogy mindig a kerekebb formákat preferálja. :)) Szerencsémre :)
2010.08.02 22:42:07Auguszta Romanova_2
nahat.......ez komolyan mondom,surolja a hihetetlen hatarait.
2010.08.02 22:43:14jazmine
Szvsz egy házasság/közös élet sokkal több, mint a két fél kg preferenciája.
Mert a mindennapi élhető élethez sok ffi-nek pl. az fontos, h
-legyen meleg étel
-a lakás viszonylag rendben
-a gyerekekre már ne legyen gond
-valami szex
Hogy asszony pajti hogy fest, majd mindegy.
És fordítva is:
-pasi keressen
-legyen autó, lakás/ház
-hagyja vásárolni, barátnőzni
Látok annyira nem szerelmi házasságokat, ettől még van rá esély, h maradnak sokáig. Talán annak indultak, de időközben jött a relativítás: más férje/felesége még x-ebb...
2010.08.02 22:49:04Farkasokkal táncoló
2010.08.02 22:40:49Ziebi
Szoktam olvasni a blogodat (te adtad meg még egy jó egy éve az elérhetőségét), meg nézem a fényképeket is, és én látok ott két husi nagyon szimpi szeretnivaló embert. Akik egymásra is vannak hangolódva. Szóval az egy dolog, hogy ESETLEG a súlyod bezavarhat a gyerekprojektbe (bár nekem ez önmagában - márint hoyg valaki husi vagy nem - magas mint disznónak a farzseb) , de hogy te inkább az irigyelni való nők kategóriájába tartozol, az biztos.
2010.08.02 22:51:34Ziebi
FT: :) Jó hogy így látod, és az még jobb hogy nem vagy vele egyedül. :) Nekem ennél több nem is kell :)
2010.08.02 22:55:08Ziebi
Az hogy mennyire zavar be a gyerek dologba nem tudom, és nem is igazán tudok agyalni rajta, mert mindig oda lyukadok ki: sportolok, jobb a kondim mint jónéhány vékony lánynak akikkel együtt járok tornára, eddig minden orvosi leletem tökéletes volt, beleértve a vérnyomást is. Habár tudom hogy a túlsúlyos kategóriába tartozom, alapvetően jól érzem magam a bőrömben. Úgy érzem hogy a súlyommal kapcsolatban drasztikus változást csak úgy érhetnék el, ha éheznék, hosszan, szenvedve. Szerintem az ugyanúgy nem tenne jót. :)
2010.08.02 22:59:18a szív fészkei
A gyors anyagcsere jó, hisz nem mérgez belül a sokáig ott állomásozó Kula bá`, a szarcsimbók. (a SP-ban a legaranyosabb figura szerintem. Biztos a rajzoló fiúknak is jó az anyagcseréjük, ha ilyenre fazonírozták.)
Rám a régiszépidőkbeni őzike státuszom 48 kg-ja után fokozatosan mára feljött tulképp még 15. Most itt tartok:[link]
Ha 48 lennék, valószínűleg úgy festenék 58 évesen, mint egy balatoni sült hekk. Az is igaz, hogy enni nagyon szeretek: azt az elátokozott kenyeret (olivás masnik, mmmm), krumplit, rizst, édességet is. Salátát, gyümölcsöt persze, hogy!
Futni csak az életemért lennék képes, ha nagyon muszáj lenne, de az sose ment, hiába kampányolt a férjem, hogy mily egészséges. Bár szerinte rendszeresen betonon futni térdgyilkos dolog még Nike airben is.
Ami bevált, az a házimunka mint azonnali fürdőszobai tréning kis "magamfőzte" gyakorlatokkal olyan callanetics-szerűen, amik nekem beváltak.
Meg persze, nem zabálok annyit, amennyit szeretnék, csak kevesebbet.Megjelent egy Párizst bemutató kis lektűr[link] abban az ausztrál - önmaga szerint is - elég vastag csaj leírja, hogy a francia nők attól légiesek, hogy tényleg nem esznek,csak kévéznak és bagóznak. Ha néha esznek, akkor állandóan hashajtanak, mert a francia kaják "fehérek" és nem norbireformosak.
2010.08.02 23:01:35Farkasokkal táncoló
Hát én nem is tudom, de ha a husi nők nem szaporodnának akkor most csupa csontkollekció futkosna az utcákon.
Nem tudom mikor kezdtétek el a gyerekgyártást, de a női szervezet NEM úgy működik mint a villanykapcsoló. (Amúgy írtam neked a gólyás posztba). Van akinél azonnal összejön, ban akinél később. Igénybe kell venni MINDEN segítséget, nem kell a véletlenre bízni, mert a véletlen nagyon kegyetlen is tud lenni, de alapjáraton nem kell ám rögtön befosni.
2010.08.02 23:03:42a szív fészkei
ja, a linkből nem derül ki, szóval a BMI-m 23,4. Azt írják, normál.
2010.08.02 23:04:32Ziebi
Meglesem :)
Nincs akkora para, csak óvatosság :)
2010.08.02 23:05:29Farkasokkal táncoló
Előző válaszom Ziebinek ment értelemszerűen... :-)
Szív, engem is az az egy vigasztal, hogy tán nem végbélrákban fogok megpusztulni, ez az egy kilőve, a "kaka méreg kislányom" probléma nem áll fenn nálunk. Hashajtót se tartok itthon, még nem volt rá szükség.
2010.08.02 23:05:32a szív fészkei
Na valamit benyelt itt a motor: szóval kaja után rögtön felmosóra kapok és lemozgom csiszatolással (2 in 1) + a fürdőben kicsit izmozgatok magam módján naponta.
2010.08.02 23:07:14Ziebi
FT: ja, és 1 éve kezdtük. :)
2010.08.02 23:10:57a szív fészkei
Anyámnak is vannak futkosós napjai - járókerettel kell a "futást" elképzelni - de azt mondta az orvosa, jobb a szapora, mint a bélcsavarodás.
Igen, nekem is ki kell kísérletezni, mi annyira "megindító" számomra, ami aztán röghözkötöttségbe kulminál a WC-től 1 méternyit se engedve :-DD.
Pl. egyszer vendégségben ettem életemben először - és nagyon úgy néz ki utoljára - articsókát. Hát mit mondjak... Sajnos a nagy gasztroturizmust is visszafogja ez a tény nálam.
2010.08.02 23:12:47Veg_
2010.08.02 22:40:49Ziebi
Szerintem sok pasi fel se fogja azt a sulyos problematikát, hogy uristen, 54 helyett 55 kiló lettem, nézd meg, milyen undoritó lettem, mostantól csak salátát eszek...
És a pasi csak néz, mert nem lát semmit...
De be lehet ám nekik beszélni, hogy ettől valaki undoritó lett, max ellhuz, mint a vadlibák...
2010.08.02 23:16:04Ziebi
Veg: olyan nagyságrendű problémára én sem tudok mit mondani :D
Aki meg emiatt lelépne, azt hagynám menjen :)
2010.08.02 23:16:14a szív fészkei
Belekukkantom én is Ziebi, bár nem kéretem engedélyt, de rád kattintva el lehet jutni oda. Jól érzitek magatokat a bőrötökben, az jön le az képekből. És milyen klassz élményeitek vannak, hú de jó nektek!
2010.08.02 23:17:11Ziebi
Nem is kell hozzá engedély, én örülök az érdeklődőknek. :)
2010.08.02 23:18:48Farkasokkal táncoló
Ziebi, hát fogadd meg a posztban kapott tanácsokat. Orvos meg stb, meg én is javasoltam a sósfürdőt pl. De - bocs hogy itt nem a témához szólók- az, hogy a rendszrees menzesz kizárja a pcos.t az azért nem egészen így van. Hasi ultrahang is kell, és ha azon pl az van, hogy megvan ugyan a tüszőérés, csak éppen a tüsző nem reped meg, hanem ottmarad és kis apró felszívódó cisztákat hagy maga után (ez a pco, és lányomnál is ez votl, szóval elsőre pco volt, de aztán kiderült mégsem, de ez egy hosszabb duma lenne), -naszóva lényeg a lányeg, el kell menni kivizsgáltatni, és közben nem beszarni, mert gyerök lesz előbb utóbb. (Aztán lezsek éjszakáid is amikor egkérded magadtól, hoyg "hát most kellett ez nekem???" ) :-))
2010.08.02 23:22:41a szív fészkei
[link] Neki nem a rászaladt plusz kilók a problémái... Bár ki tudja?
Most már ez is divat lesz a tinik közt, nemcsak a körfogatszámítás?
2010.08.02 23:23:13Ziebi
FT :DD Hát úgy legyen :))
Igen, tudom hogy nem zárja ki, azért írtam, hogy első körben zárta ki, de biztos vagyok benne, hogy vissza fogunk rá térni, ha megyünk kontrollra, és még akkor se semmi. :)
2010.08.02 23:27:21a szív fészkei
ft, nem hiányozhat a bulvárszekció! :-DD[link]
Én szegény fejét már fiatalon se bírtam, a szagát meg pláne nem. Egyszer előttem állt egy pénztárnál, háááát, kapaszkodtam a pultba, hogy megtartson.
2010.08.02 23:30:16a szív fészkei
Most nem azért, de az a francia szörnyeteg, aki 8 babáját emésztette el, a férje szerint nagytestű volt, soha nem lehetett látni rajta a teherbeesést. És ennyiszer megfogant (+ két élő felnevelt lánya van), noha ezek szerint kurvára nem akarta volna. (amúgy segédápolónő, "érdekes" felfogással a családtervezés, fogamzásgátlás témakörben.)
2010.08.02 23:32:54Farkasokkal táncoló
Szív HOL ÉREZTED TE A SZAGÁT????
:-)))
KOrda engem annyira nem idegesít amúgy. Inkább a nejecskéje, a Klárika. Végülis a póketadásokban elég szakszerű meg lelkes... és hát neki is élnie kell valamiből nem?
ÉNekelni már nem nagyon menne gondolom.
2010.08.02 23:34:43Farkasokkal táncoló
2010.08.02 23:30:16a szív fészkei
Ezt hagyjuk. Az a férj aki nem veszi észre a felesége testén azt, hogy gyerek mozog benne, az BŰNTÁRS. Hagyjuk már ezeket az Ibolyka meséket.
2010.08.02 23:35:09Veg_
2010.08.02 23:16:04Ziebi
Nem csodálom :D Döbbenettel hallottam már hasonló dumákat fél kilós, kilós eltérésekkel, amivel még mindig az ideális suly alatt van a delikvens...
2010.08.02 23:38:02Ziebi
FT: ez nekem is felfoghatatlan. Ha egy szúnyogcsípés van a másikon vagy beverte a térdét és kicsit belilult azt is észreveszem, észrevesszük, azt hogy babát vár meg nem? Brrrr.
Veg: majd ha ráérek sajnálom kicsit :)))
2010.08.02 23:39:23a szív fészkei
EGy textilüzletben - ma a Humanic a Petőfi Sándor sarkán - előttem fizetett. Nemcsak én, de az egész Belváros érezte akkor - egy szép nyári napon a dinokorszakban. :-)) Klárikájának elég szagvak orra lehet.
Éljen Gyuribá, a Nacsa szerintem jobb, mint ő, neki köszönheti a mai sikerét. (de ügesek, hogy kihasználják, ez tény.)
Klárikájának az első férjére emlékszem, a Balázs Gáborra - az kimondottan jó hapsi volt. De annyi zséje nem volt akkor se a Tolcsvayéknál bőgőzésből, mint eme illatár-úrnak.
2010.08.02 23:41:29a szív fészkei
ft, persze, igazas van: ez horror és franciáknál ez a harmadik ilyen rövid időn belül. Pasi önkormányzati képviselő, szóval nem analfabéta nyomorultak ők ketten. Sokkolta is az országot ez a történet. Engem is. Csak arra jeleztem, hogy a testalkat nem kizáró ok mindig.
2010.08.02 23:43:34Ziebi
Lehet nincs szaglása, vagy másra érzékeny.... :)
Tudnék hajmeresztő példákat mondani arra, hogy mennyire igénytelen srácnak voltak olyan csajai, hogy csak lesett mindenki. :)
2010.08.02 23:44:35Auguszta Romanova_2
Tudnék hajmeresztő példákat mondani arra, hogy mennyire igénytelen srácnak voltak olyan csajai, hogy csak lesett mindenki. :)
Na ,szerinted miert?
2010.08.02 23:45:36hinta-palinta
Szív, olyan helyszíneket, utcákat, embereket említesz-nem kizárólag ma, hanem egy ideje már felfigyeltem, érdekes egybeesés, ahol én is, ugyanazt írod, ami velem is történt, a párom mukahelye környékén is otthos vagy, mindegy bárkivel előfordulhat, de amikor írsz, mitha én is ott vagy majd ott.Szerintem már találkoztunk is.Hegedűs a sétálóutcába pl:)
2010.08.02 23:46:33hinta-palinta
K.Gy. is előttem fizetett, mondjuk Törökbálinton, jól rálépett a lábamra.
2010.08.02 23:47:31hinta-palinta
sétálóutcában.Veszek egy n billentyűt mostmár, így ciki.
2010.08.02 23:48:16Lexie
jó volt az ágyban és/vagy gazdag volt
2010.08.02 23:48:31Ziebi
AR: tényleg nem tudom :D
De talán csak mások az igényeink. :) Nálam kiverné a biztosítékot, ha valaki hetente fürdene, vagy mosna fogat, mert szerinte az a normális. Mint ahogy az is, ha olyan büdös lenne a szobája, hogy kifordulok onnan. :)
Ezért gondoltam hogy lehet hogy vannak akik mégis másképp érezték ugyanazt a szagot, nem az volt hogy minden este más csajt vitt haza, volt akivel együtt volt hónapokig. :)
2010.08.02 23:51:28a szív fészkei
Most néztem meg a Boris Beckert, az jól meghusisodott. Meg a mikor a pólósok meghíznak, na az a hegyomlás-méret.
2010.08.02 23:53:13Ziebi
Ok, visszaolvasva leesett mire gondolhattál :D
Maradi vagyok na, lehet akármekkora neki, ha messziről bűzli nekem nem kéne :)
2010.08.03 00:03:40a szív fészkei
hinta, cirkulálok a városban, mint környezeti ártalom egy ideje, ez igaz, :-D.
A hegedűs roma srác az ex-Rotschild, ma Reál üzlet előtt szokott hegedülni, ahol azt a kis szökőkutas parkszerűséget csinálta a Tóth József polgármester. Szemben a villamosmegállóval. Onnan kocogok el anyámhoz, aki a Westend környékén lakik.
2010.08.03 00:08:12a szív fészkei
hinta, lehet, hogy fiatalabb csődörként - erről Klárika tudna mesélni nippestül - aromásabb volt a Gyurka lelkem. Nekem akkor, a jó hetvenesekben megrázó élmény volt ő, hisz már azért volt fogalmuk az embereknek a dezodorról, mint olyanról. És látszott, hogy gazdag és jól öltözött, ezért is volt akkora a kontraszt. Na de éljen és virágozzon sokáig!
Azóta nem láttam-szagoltam élőben, az igaz.
2010.08.03 00:14:43Auguszta Romanova_2
Maradi vagyok na, lehet akármekkora neki, ha messziről bűzli nekem nem kéne
Nekem se.Fuuuuuuj.
Szodaval kene megmosni,meg hamubol fozott szappannyal.:D
2010.08.03 00:19:55a szív fészkei
A nippekhez itt vannak a 4 típusba kartotékolt felhasználók is:[link]
2010.08.03 00:20:00Ziebi
És mondjuk naponta :)
2010.08.03 00:23:18Ziebi
Lehet, hogy valaki kettőnek a keveréke, mert igen éles határok vannak a kategóriák között.
Kicsit megcsavart ok-okozati viszony :D
2010.08.03 00:25:27a szív fészkei
Alanis Morisette súlyváltozásai:[link] Na, kimerítettem a bulvárzöngeményeket mára :-)).
Az ő megfelelője a Tóth Vera itthon. Most épp nem tudom, hol tart, de mintha fogyott volna tényleg. Csak tartani tudja-e?
2010.08.03 01:09:24Ziebi
No én elhúzok tornára, majd még rátok nézek :)
2010.08.03 06:06:01Veg_
Ziebi: Azt mondják a szagoknak komoly szerepe volt/van a párok kialakulásában, ugyanis annak a testszagát érzed a legjobbnak, aki passzol hozzád a genetikai lotton (valószinüleg egészséges gyereketek lesz/lehet), és minél kevésbé kéne vele összejönnöd gyerekcsinálás okán, annál izé... szagosabbnak érzed. Van, aki kevés, más sok emberrel kompatibilis. Ezt próbáljuk feljavitani a különféle szagtalanitókkal és parfümökkel tudat alatt.
Szóval ez csak azt jelentette, hogy itt két ember konkrétan jobb, ha nem fekszik le Kordával :DDD Tehát lehet, hogy az ő Klarikájának piszkosul bejön a szaga (vagy van annyi pénz... :)
2010.08.03 07:33:40Ziebi
Veg :D Látom kipihented magad :D
2010.08.03 07:45:12Veg_
2010.08.03 07:33:40Ziebi
Ez azért tulzás, de hogy sokkal jobb a helyzet, azt eltaláltad :D
2010.08.03 08:30:17Rosa Rugosa
Szóval a nők nem undoritóak, és a férfiak se horgászmérleggel mennek randizni... :)
Erről eszembe jutott férjem nagymamája, aki régen rugós erőmérővel[link] ment a boltba, piacra és képes volt lemérni a kiló cukrot is...:))))
Jó fej nagyon egyébként.:)
2010.08.03 08:37:37R2D2 & C3PO
2010.08.02 19:16:33 Farkasokkal táncoló
Hát, ez nem igaz. Nagyon sok olyan nő van, aki öregen, ráncosan is nagyon szép. Pl.: Audrey Hepburn, Vanessa Redgrave (pedig ő nem volt szépség sosem)(a múlt heti Nők lapjában volt egy cikk az idős színésznőkről, sokkal szebb, mint Gina Lollobrigida vagy Sophia Loren; egyszerűen van benne valami...), Susan Sarandon.
Másrészt, szerintem 50-ig simán maradnak szépek a szép nők, utána tényleg extra odafigyelés kell hozzá, hogy ne essen szét a klimaxszal valaki. No, meg a gének. Anélkül nem megy, azt aláírom.
2010.08.03 08:41:55Veg_
2010.08.03 08:30:17Rosa Rugosa
Hát biztos nem vágták át az árusok :)
2010.08.03 08:43:25Rosa Rugosa
Szerintem ha valaki méltósággal tud öregedni és 60 évesen nem akar 16-nak kinézni, akkor semmi baj nincs.
Azért ne felejtsük már el, hogy a faszik, akikkel együtt élünk, is öregednek, szerintem ők nem agyalnak annyit, hohy 70 évesen 20-nak tűnjenek.
Abból a pénzből meg amit a félősek erőn felül az Edina elleni védekezésként magukra költenek egy csomó jó dolgot lehet csinálni.
Ha végképp nagy baj van el lehet menni a Gerbeaudba fiatal csókákat vadászni. Annyiból futja rá.
2010.08.03 08:46:33Rosa Rugosa
Egyébként nekem öregen Törőcsik Mari nagyon tetszik.
2010.08.03 08:50:05Rosa Rugosa
Biztos mert a kedvenc nagyanyámra emlékeztet.
teljesen így nézett ki.
[link]
2010.08.03 09:04:41God József Tehénszerelő
Azér a zsírfóbiások jó része, ha PC akar lenni, akkor az egészségre hivatkozik, de a köztudatban jóval a BMI értékek alatt húzódik a fikázási, meg a megzakkanási határ. Egy 170 cm-es középkorú nőnek 72 kiló még a normál BMI-be esik, onnan kezdődik az enyhe túlsúly, és a kövér kategória kezdete 87. A többi meg a szociológia-pszichológia.
Szerintem értelmetlen ez horgászmérleggel járnak-e hapsik nőzni szöveg. Vannak zsírfóbiások akik igen, vannak gömbölyű-nő pártiak akik megintcsak viszik fejben a mérleget, meg vannak akiknek a mellméret számít vagy mondjuk a szép lábfej és nettó mindegy mekkora mögötte a test. Nőkben is van aki a kigyúrt hapsikra bukik, van aki kifejezetten a nemkigyúrtakra, és van akinek ez sokadlagos szempont.
2010.08.03 09:22:04mazsola84
Valaki, aki ért hozzá, magyarázza el nekem, hogy a következő hogyan lehetséges: anyám 10 kilóval könnyebb mint én, mégis minden testrészének a kerülete (max a dereka nem) sok-sok centivel több az enyémnél és 3 konfekciómérettel hord nagyobb ruhákat, mint én.
Ezt így hogy?
2010.08.03 09:28:30csillader
Mazsola: több az izmod és magasabb vagy?
Magamon tapasztalom, hogy elég, ha egyetlen részen szélesebb az ember (váll vagy csípő vagy mell), akkor meg kell venni a nagyobb ruhákat, hiába nem széles máshol.
2010.08.03 09:32:25Veg_
Magasságkülönbség? Nálad izomszövet, nála zsirszövet?
2010.08.03 09:34:14csillader
Jazmine, nálam is így van: 10 évvel ezelőtt sokkal vékonyabb, csinosabb voltam, viszont erről fogalmam sem volt, többet szenvedtem magammal, mint most, amikor ez már a múlté (bár ezután még nem teszem ki a pontot)
Mondjuk azért abban a flúgos kategóriában nem akarok kikötni, amelynek a tagjai azt képzelik magukról, hogy fiatalok és szépek (és úgy is öltözködnek), miközben mindenki a flúgos nyanyát látja.
2010.08.03 09:39:17mazsola84
Ugyanolyan magasak vagyunk és mindkettőnknél inkább zsírszövet mint izomszövet.
2010.08.03 09:42:52Rosa Rugosa
Én csak azt tudom, hogy amikor a 4. gyerek után tornával fogytam 5 kilót (így is hattal voltam nehezebb, mint azelőtt kb. 4 éve, de olyan ruhákat tudtam magamra venni, mint amiket akkor hordtam, amikor még gyerekem sem volt és sovány voltam.
2010.08.03 09:45:01Veg_
2010.08.03 09:39:17mazsola84
Akkor más alkat. Muter homokóra, én alma, ráadásul piszkosul nagy tüdőkapacitással, ha egy sulyban vagyunk (kb egy magasként), ő egy tizessel tünik kevesebbnek...
2010.08.03 09:45:19csillader
Még valami: a kedvencem a "88 centinél több a derékon az elhízás jele" - aha, és mindegy, hogy 150, 165 vagy 180 centis ember derekáról van szó? :-)
2010.08.03 09:48:26mazsola84
Na, ezért mondom én, hogy nem csak a kilókat kell nézni.
2010.08.03 09:52:06mazsola84
Múltkor néztem egy ilyen extrém kövéres-lefogyasztós műsort. Mondják, hogy a csaj 114 kg, én meg gondoltam magamban, hogy nem kevés, de hogy került be a műsorba, ahol 160-200 kg-os emberkéket szoktak fogyasztani?
Aztán mondta a narrátor, hogy 152 cm magas :O
2010.08.03 10:01:59Veg_
2010.08.03 09:45:19csillader
Meg a másik kedvenc: ha egy nő több 55nél, kövér. Aha. A kétméteres kosárlabdás, és a sulyemelőnő is?
2010.08.03 10:04:36Rosa Rugosa
vicc
Egy negyvenes nő szívrohamot kap, és miközben a
műtőasztalon fekszik, halálközeli élménye támad. Istent látja, és
megkérdezi tőle,hogy tényleg meg fog-e halni?
Isten megnyugtatja, hogy nem, még 30-40 évig fog élni.
A nő felépül, és úgy dönt, ha már úgyis kórházban van, zsírleszívást végeztet a combján és a hasán. 2 hét múlva felépülve bankkölcsönt kér, hogy esztétikai beavatkozásokat végeztessen magán. Felvarratja a melleit, kis szilikont is nyomat beléjük, megigazíttatja az orrát, kissé megnagyobbíttatja a fenekét, feltölteti szilikonnal az ajkát, eltünteti a ráncait és szarkalábait. Visszérkezelést és narancsbőrkezelést is kap a 20 masszázs mellett. Összevarratja a gyomrát, hogy kevesebbet egyen, kiveszik két bordáját, és mindenféle más fiatalító trükkhöz folyamodik. Úgy gondolja, ha még 30-40 évig fog élni, hát nézzen ki ragyogóan. Amikor az utolsó műtét után távozik a kórházból és átmegy az úton, puff!, elüti egy mentőautó. Ismét Isten színe elé kerül, és felháborodva kérdezi tőle:
- Nem úgy volt, hogy még 30-40 évig fogok élni?
- Basszus... nem ismertelek meg!
2010.08.03 10:08:02Veg_
2010.08.03 10:04:36Rosa Rugosa
Hát igen... Van ilyen ismerősöm... Nem ismertem meg, csak az adatai alapján, majdnem töröltem a bejelölését. Utána odahivtam a párom, megmutattam neki az 5-10 évvel korábbi képeit, és elhült. Mert hogy hogy csinálhat magával valaki ilyet???
2010.08.03 10:21:49csillader
Veg: jaja. Kedves dolgok ezek.
Voltam 55 kiló a 180 centihez, konkrétan anorexiásnak néztem ki (nem voltam az). Ma úgy mondanák: divatosan sovány.
:-(
2010.08.03 10:35:49Laliath
2010.08.03 10:21:49csillader
na igen. Én meg 162 cm vagyok, az átlagsúlyom 47-49 kg között mozog. Emellett semmi extra, nincsenek kinn a bordáim, van combom, vádlim, ami kell.
De anno a sulidoki az agyamra ment, mert a BMI tábla szerint nekem 52 kilónak kell lennem, mert csak, mert a táblázat ezt írja. És képtelen volt ép ésszel felfogni, hogy a színizommal pakolt versenysúlyom 52 kiló az annak megfelelő (nem alapszintű) táplálkozás mellett.
2010.08.03 10:48:22csibefutam
2010.08.02 13:39:25kerikak
Bocs, hogy csak most írok, elhavazódtam tegnap. Hívd fel őket és egyeztessetek egy időpontot, mert ott nem úgy műxik a dolog, hogy bemész és csinálj egyedül, amit akarsz. Mindent elmondanak, megmutatnak, stb.
A 30-50ezres tétel meg vagy fals, vagy simán át akarták vágni a hölgyet, merthogy itt ilyen nincs. A havi bérlet annyi, amit már leírtak, korlátlan edzési lehetőséggel! De abban igaza volt az egyik leányzónak, hogy bizony, csinálni kell:D
2010.08.03 10:57:38mazsola84
csibe
Nem fals. Itt Budaörsön találtak meg tavaly és még tetszett volna is az edzés, és bár pontosan nem emlékszem mennyi volt, de arra igen, hogy itt az átlag bérletár 10-12ezer körül van és ennek a többszöröse volt.
2010.08.03 11:17:15a szív fészkei
Fiatalságkultuszhoz:[link] Én soha nem értettem, miért ciki az ősz haj. Miért kéne nekem pl. barnából szőkére váltani, mert azt nyomatja a női szenyaszekció orrba-szájba, hogy időseknek csakis a világos színek mennek. Borzasztó lennék szőkén, őszes-barnán meg én vagyok. A linken lévő csaj is szép szerintem.
2010.08.03 11:19:53a szív fészkei
Ja és Kordával tényleg nem párosodtam volna, akkor inkább hallomig a manréza. De az a szaga akkoriban bőven túl volt a "nem nekem sorsolták a génlottón"-határon. De mindegy már, fő, hogy boldog a nejével bár Klárika se szaporodott vele, viszont turbék ever for ever... :-DD
2010.08.03 11:24:43manka78
Nem mindegy hány évesen őszül meg valaki. Ráadásul van akinek kifejezetten jól áll az ősz haj. Azért én nem örülök neki, hogy 32 évesen egyre több ősz hajszál bukkan elő a sörényemből. Mondjuk még egy kis melírral észrevehetetlen.
2010.08.03 11:26:25manka78
Múlt héten bementünk a gyerekkel egy virágüzletbe. Előttünk egy pasi gyönyörű csokrot köttetett, viszont baromi izzadtságszaga volt. Egyből eszembe jutott, hogy komám, ha nem zuhanyzol le, mielőtt átnyújtod....
2010.08.03 11:33:57a szív fészkei
akartam írni: halálomig a manréza magányban :-DD
Írjátok, hogy ne legyen valaki 50 felett vicces barbie. De mi a kritériuma annak? Mit nem vehetünk fel mi nyanyócák már, noha mondjuk a méreteink megegyeznek a fiatalabbakéval, nincs is komoly narancs lötyöge a combon, karon, fenéken, sőt ránc se sok, csak a nevetősök a szem körül? Akkor is tilos a farmer, a top spagettival, az örök téma, a magassarkú? A testet követő szabás? Én soha nem voltam kiskosztümös, erre a kis időre - Rosa üt a sutkád :-DD - nem fogom megszokni.
Mondjuk, hordom, amit szeretek kis korombeli barátnőmmel együtt. :-D Valamiért valakik úgyis beszólnak az embernek, ez volt húsz éves koromban, lesz nyolcvan éves koromban is.
De ezt az évfetisizmust sem értem, mert vannak nagyon elnyűtt harmincasok is azért. Engem pl. a Szűcs Judith mellműtétei sem zavarnak (csak jobb nem lett tőlük) - azt nem értem, ez miért napi téma nála a sajtóban. Alapból szép volt, kár most lerombolni azt az imázst. Vanessa Redgrave meg a Nagyításban ikonná lett: az arisztoratikus vékony nő ideálja. Összevethetetlen Lollóval, Lorennal, akik a vérbő mediterrán nőstényt hozták.
2010.08.03 11:39:26a szív fészkei
Itália folyt. köv:[link] A feje nagyon szép, de ennyit cepelni magán a melegben meg egyáltalán... Fellini örülne neki, az biztos :-)).
2010.08.04 10:29:27Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és az Állatkert
azért nem szeretnék 170 kiló lenni, még akkor se, ha szépségkirálynővé választanak utána...