horoszkóp

Elvész belőlem a tüzes kurva, akit megszeretett

2014.10.26. 16:22

Nos, már korábban írtam nektek, hogy a főnököm szeretője vagyok, ám most a státuszom megváltozott, így lettem barátnő, szerelem...” – többen is küldtek be nekünk levelet az utóbbi hónapokban munkahelyi szerelmekről, most egyikük újra jelentkezett, de ezúttal más álnevet adunk neki. Amanda ebben a levélben arról ír, mi a helyzet akkor, amikor már nemcsak egy titkos munkahelyi viszonyról van szó, egy bimbózó szenvedélyről, hanem kezd a kapcsolat igazán komolyra fordulni. Amanda távolról sem pusztán felhőtlen boldogságról számol be, sőt, kérdésekkel zárja levelét. Ha van ötlete, mit lehet válaszolni ezekre a kérdésekre, kérjük, írjon a Randiblog emailcímére! De természetesen továbbra is folyamatosan várjuk a saját történeteket, munkahelyi és egyéb kapcsolatokról is.

Több dologról szeretnék írni. Egyrészt arról, ami a legutóbbi írásban szerepel, hogy elölről kell kezdeni az életet a másik félnek. Az én férjem 40 évesen kezdhet mindent újra. Tudom, hogy még mindig szeret és nehezen tudja elfogadni, hogy másba vagyok szerelmes, ráadásul még el sem váltunk... Nekem is nehéz, hiszen a főnököm a szerelmem és mivel elég sármos, befolyásos pasi, ezért nem lennék meglepve, ha egyszer csak otthagyna egy csajsziért.

Szóval ki vagyok szolgáltatva neki, mivel ő adja a fizetésemet, tehát ha ez a szimbiózis megbomlana, akkor nagyon szorult helyzetbe kerülnék. Bonyolítja a dolgot, hogy van egy gyerekünk, akit persze a főnököm/szeretőm/szerelmem nagyon szeret, de mivel egy vérbeli szingli pasiról beszélünk, nem tudom, hogy érezné-e annak a súlyát, hogy ha esetleg elhagyna, a gyerekem hiányolná őt, mivel már nagyon megkedvelte a lányom, gyakran beszél is róla az apukájának, ami persze nem igazán tetszik neki.

Szóval most egy albérletben lakom, ahol persze nem minden van, tehát a férjemnél maradt szinte minden „létfontosságú” eszköz, ami egy háztartásban kell.

Nem tudunk elválni, mert ő nem szeretne, viszont a köztünk lévő, vagy éppen nem lévő dolgot már nem lehet helyrehozni.

Jelenleg függök a pasimtól, mind anyagilag, mind érzelmileg, de ami most a legjobban aggaszt, az az érzelmi függőség! Talán ez az igazi szerelem?

Látom magamat kívülről és mintha egy zombit figyelnék! Egyszerűen szenvedek attól, ha nincs velem, ha nem hallom a hangját. Képtelen vagyok bármit is csinálni, csak arra tudok gondolni, hogy mit veszek fel, amikor legközelebb találkozunk, hogy mit fogok neki mondani.

Már annyira görcsösen ragaszkodom hozzá, hogy látom, ahogy elvész belőlem az a tüzes kurva, akit ő megszeretett. Így, hogy már fel is vállaltuk egymást, nem olyan izgalmas a sztori és ez megöli a köztünk lévő kapcsolatot. Nincs meg az az izgalom, mint régen, amikor a munkahelyen már annyira kívántuk egymást, hogy chaten írt, hogy menjünk el hozzá szexelni, mert áll a farka rám. Egyszerűen a megfelelésvágytól már kiégett a spontaneitásom, nem vagyok laza, vicces kurva, mint régen. Attól tartok, ha elrontom, akkor vége mindennek, pedig legbelül tudom, hogy csak akkor tudom elrontani, ha befeszülök erre az egészre. Még van aduászom, de ez nem tarthat ki sokáig. Élveztem, ha féltékeny rám, de amikor komolyabbra kezdett fordulni köztünk a dolog, akkor megkért, hogy ne tegyem őt azzá, pedig tudom, hogy ez izgatta.

Mit tehetnék, hogyan tudnék egy kicsit függetlenebbé válni tőle?

Na ez pontosan az a szitu, amit már többen megírtak, hogy az eszemmel tudom, hogy előrelátónak, okosnak kell lennem, de a szívem teljesen mást diktál. Már látom néha a jövőt, ahogy szidom magam, hogy miért nem hallgattam az eszemre... Erre fel lehet egyáltalán készülni? Vagy élvezzem a MOST-ot?

Hozzászólna?

Kövessen minket a Facebookon, ahol lehet kommentelni! De emailt is írhat a Randiblog címére.