horoszkóp
shutterstock 222936301

Lélekölő a csöcsöket szedegetni társkeresőkről és a Facebookról

2014.10.28. 19:22

A Randiblog gyakran foglalkozik a közösségi oldalakkal és a társkeresőkkel, de ezeknek a szolgáltatásoknak van egy olyan vetülete, amiről nem szokás sokat beszélni, részben azért nem, mert maguk a szolgáltatók sem szeretnék, hogy ezzel a témával hozzák őket összefüggésbe. A Wired egy borzasztó érdekes cikkben mégis utánament a dolognak: annak, hogy hogyan érik el, hogy az ilyen website-ok pornó- és erőszakmentesek legyenek.

Merthogy nyilván senki sem akar online csajozás/pasizás/barátkozás közben hardcore képekbe botlani, és az sem kívánatos, hogy egy közösségi oldalon a vicces vagy romantikus fotók között lépten-nyomon felbukkanjon egy állatkínzás vagy kivégzés. Valahogy tehát kontrollálni kell, hogy a felhasználók mit töltenek fel és osztanak meg, mert ahol mindent lehet, ott biztos lesz olyan troll, aki megteszi, amit nem tudnak neki megtiltani, csak hogy sokkolja a többieket. Erre vannak a pornográf és/vagy horrorisztikus videókat vadászó moderátorok, akiknek első pillantásra mintha könnyű, vicces, és egyben érdekes lenne a munkája. Mint alább kiderül, egyáltalán nem az.

Amikor az ember regisztrál például egy társkeresőre, feltölt magáról egy vagy több képet. Nyilván mindenki úgy gondolkodik, hogy minél szexibb a kép, annál többen fogják megnézni, de azért egy bizonyos határon a többség nem megy túl. Egy kisebbség viszont túlmenne. Miattuk van úgy a szolgáltatók nagy részénél, hogy a feltöltött képek csak akkor válnak láthatóvá a többi felhasználó részére, amikor az oldal gazdája leokézta a fotókat, hogy megfelelnek a felhasználási feltételeknek, azaz se nem erőszakosak, se nem szeméremsértőek. Ezt tényleg igazi emberek nézik? – merül fel a kérdés, és a válasz igen. Vagy legalábbis részben igen.

Sok közösségi oldalon például az a rendszer, hogy minden feltöltött kép és videó azonnal láthatóvá válik, és a szolgáltató csak utólag moderál. Esetleg képfelismerő szoftverrel próbálják figyelni, hogy ki tölt fel túl sok meztelenséget, vagy arra hagyatkoznak, hogy a többi júzer fel fogja jelenteni az oda nem illő tartalmakat, és a cégnél dolgozó moderátorok csak az ilyen feljelentett képeket-videókat ellenőrzik és távolítják el, ha szükséges. A moderátorokról azt kell tudni, hogy valószínűleg nem a szomszéd irodaházban dolgoznak: az amerikai cégek ugyanis például általában a Fülöp-szigetekre szervezik ki ezt a roppant viccesnek tűnő, erőszak- és szexvadászó melót, ami mindössze abból áll, hogy képeket/videókat kell nézegetni.

A Wired cikkéből azonban az derül ki, hogy ez a meló csak annyiban főnyeremény, hogy megélhetést biztosít egy olyan helyen, ahol munkát találni nem éppen egyszerű. Csak sajnos ez a munka a dolgozók szellemi-lelki épségét rombolja. A Wired egy manilai pszichológust szólaltat meg, aki kifejezetten ilyen moderátorokkal foglalkozik, és a poszttraumás stresszhez hasonlítja állapotukat. Az ilyen alkalmazottak csak pár évig bírják ezt a munkát, ennyi idő alatt kiégnek. A dolgozók egy része azt mondja, hogy teljesen eltompul attól, hogy napi nyolc órában pornót lát, más éppen az ellenkezőjéről számol be, azaz arról, hogy folyamatosan a szexen jár az esze.

Nyilatkozik továbbá egy hölgy is, aki maga végez ilyen moderálási munkát, igaz, ő nem egy társkeresőnek vagy közösségi oldalnak, hanem egy amerikai tárhely-szolgáltatónak. Azt mondja, náluk a munkahelyen annak van a legnagyobb hatása a kollégákra, hogy az egyébként normálisnak tűnő emberek milyen durva képeket-videókat töltenek fel: neki az egyik első videón, amit látott munka közben, és amit azóta sem tud elfelejteni, egy kikötözött, síró nőt kínzott szexuálisan egy egyébként teljesen átlagosnak tűnő férfi. Az ilyenektől egy idő után mindenki paranoiddá válik, és azon kezd gondolkodni, hogy a környezetében kinek lehetnek ilyen titkai. Két kolléganő is van már, aki nem meri bébiszitterre hagyni a gyerekeit.

De azért nem mindent moderálnak a Fülöp-szigetekről: nyugaton is van még egy-két ilyen állás, egy fiatalember például arról számol be, hogy milyen volt, amikor Youtube-videók közül kellett kiszűrnie a jogsértőket. Azt mondja, a többség három-öt hónapig bírja ezt a munkát, ő 2010-ben végezte, kevesebb, mint egy évig. Történészdiplomával nem kapott máshol munkát, ezért úgy döntött, mégiscsak jobb lesz a Google-nek dolgozni külsősként, mint egy gyorsétteremben belsősként. Pár hónap után őt is megváltoztatta ez a meló: elhízott, egyre többet ivott, egyre kevésbé érezte jól magát társaságban, és egyre több olyan dolgot látott munka közben, ami este munka után is folyton bevillant neki. Őt a legjobban a sok öngyilkos merénylet, hulla, lefejezés, közlekedési baleset viselte meg, valamint az, hogy mennyien töltöttek fel a netre állatkínzós videókat.

Ha valaki állatkínzást töltött fel, a feltöltő általában maga a kínzó volt. Büszke volt arra, amit tett, és annak a szemszögéből látni ezt, aki büszke arra, hogy ilyen elbaszott dologra képes, valamiért sokkal durvább, mintha más tudósítana róla a hírekben. Valahogy sokkal sötétebb képet fest az emberiségről.

Megoldás nincs, változás nem igazán várható, ez egyszerűen egy olyan probléma, amit néha-néha elővesz valaki – talán ön se most hallott először arról, hogy ilyen állások léteznek. Sajnos moderálni muszáj, és aki moderál, az a nyilván olyan dolgokat lát, amit másnak nem szabad. Ön azért nem fog egy őrült undorító és sokkoló képébe belefutni egy társkeresőn vagy közösségi oldalon, mert valaki már belefutott. Valaki, akinek ez a munkája.