A mai poszt egy olyan angol esküvőt mutat be, amire a múlt hétvégén került sor. Az ifjú (26 és 29 éves) párt Ian és Natalie Wrightnak hívják, tavaly szeptemberben jegyezték el egymást, amikor az USA-ban jártak egy nyaraláson. A lánykérésre konkrétan Disneyworldben került sor, úgyhogy az esküvőn is felbukkantak itt-ott a rajzfilmfigurák, de azért nem egy borzalmas hülyeesküvőre kell gondolni, csak pl. a lagzin az asztalok mesealakokról voltak elnevezve. Szóval ment szépen a maga útján a lakodalom, amikor a menyasszony 50 éves édesapja egyszer csak bejelentette, hogy most egy meglepetés következik. És John Butcher ekkor egy olyat tett, amire tényleg senki nem számított tőle, pedig biztosan sokan tudták róla, hogy mekkora Elvis-rajongó.

Szóval megszólalt egy hang, aki bejelentette a következő előadót, utólag kiderült, hogy ekkor a legtöbben azt hitték, hogy a DJ elrontott valamit. De a hang azt mondta be, hogy maga Butcher úr fog énekelni, és így is lett, az örömapa az egész násznép előtt elénekelte az Always On My Mind című számot. (Tudják, ez az a dal, amit eredetileg ugyan Elvis Presley énekel, de sokkal híresebb a Pet Shop Boys által a '80-as években készített feldolgozás.)

Mit szól Butcher apuka meglepetéséhez?

A videón is jól látszik-hallatszik, mennyire meg van mindenki rökönyödve, és ennek oka az, hogy Butcher úr egyáltalán nem tud, nem szokott énekelni. Ezt ő maga is bevallja beszédében, amiben egyébként lányának és feleségének ajánlja a dalt. De hiába a tehetség és a tapasztalat hiánya, az örömapa még májusban kitalálta, hogy el akarja énekelni ezt a számot, és fogta, és minden második héten elment énekórára, sőt, szabadidejében maga is gyakorolt egyedül, hogy tisztességesen menjen a dalolás. John Butcher azt mondja, a hónapok során összesen 180 órát töltött a szám begyakorlásával.

A feleségem, Mel, könnyeivel küszködött, mert nem tudta, hogy elő fogok adni”, nyilatkozta utólag, „és a lányom is azt mondta később, hogy az egész ceremónia alatt itt volt a legközelebb a síráshoz.” Hát valóban nem mindennapi pillanat lehetett. Alább három darab fotót is megnézhet az esküvőről, ha van kedve.