A múlt héten Zsófival kezdődött el a Randiblog társkeresős posztsorozata, ezért ezen a héten egy férfit mutatunk be olvasóinknak, nyilván ezúttal elsősorban a hölgyeknek. Tamás is ugyanarra a felhívásra jelentkezett, mint Zsófi, ugyanazokra a kérdésekre válaszolt, de máshol és más újságíróval volt próbarandin. A FeelingFinder továbbra is segít minket, ezért a leírásokat a megjelenés előtt elküldtük Dr. Csernus Imrének egy gyors véleményezésre, hogy Tamást még több oldalról meg tudjuk mutatni. A poszt legalján pedig Tamás gondolatait lehet elolvasni a róla szóló értékelésekről.

Na és mi az egésznek az értelme? A dolog ugyanúgy működik, mint Zsófi esetében: ha önmindent végigolvasott, és úgy érzi, hogy Tamás profilja megszólította önt, kérjük, írjon a Randiblog címére! Küldje el nekünk rövid bemutatkozását, vagy bármit, amit gondol. Ami jön, azt mi továbbítjuk Tamásnak, és innentől kezdve már csak rajta múlik, hogy kezdődik-e az igazi, éles randizás.

Ezt mondja Tamás magáról

1. Mutatkozzon be, de csak adatokkal! Életkora, testsúlya, lakhelye, macskáinak száma, vércsoportja, minden jöhet, amit fontosnak tart!

Tamás vagyok, 23 éves, Vas megyében lakom. Munka mellett egzotikus állatokkal foglalkozom, szabadidőmben kimozdulok mindenfelé, érdekel a történelem és a tudomány/technika stb... Macskám nincs, de ellenben van pár kígyóm, teknősöm és madárpókom! Szakmát tekintve gépészeti, hegesztő, szerkezetlakatos és személy- és vagyonőr (már ha számít ez valamit is)

2. Meddig tartott legutóbbi párkapcsolata? Miért lett vége a kapcsolatnak?

19 hónapig tartott és azért mert nem volt hajlandó tolerálni az én hobbimat, míg tőlem elvárta, hogy mindent nézzek el neki, nélkülem menjen bulizni, nélkülem menjen mindenhova és nyíltan csaljon a „legjobb” haverjával, aki rangsorban végig előttem volt, mikor betegen fetrengtem akkor is...

3. Mikor izgult legjobban életében?

Amikor rosszul könyvelték el az adóbevallásom.. Amúgy nem! Nem tudom, nem vagyok izgulós

4. Mire a legbüszkébb?

A semmiből felépített életemre és az eddig elért sikereimre

5. Ideális esetben milyen legyen az a személy, akit keres?

Megértő, aranyos, kedves, ne a világ végén lakjon, toleráns, értelmes, lehessen vele beszélgetni, fogadjon el olyannak, amilyen vagyok, szeresse az állatokat, bújós, gyengéd, cuki, aranyos stb...

6. Mit jelent az ön szerint, hogy két ember egymásnak lelki társa?

Totálisan megértik egymást, bármi lelki vagy más területi problémája van a másik félnek, azt meg tudják beszélni és tudnak rá KÖZÖSEN megoldást találni/orvosolni, ahogy azt kell

7. Mondjon három dolgot, ami kizáró ok önnél! Olyan férfival/nővel nem randizom, aki...

Cigi, alkohol, kábítószer

8. Mondjon három dolgot, amit szívesen megváltoztatna önmagában!

Ez jó kérdés! A kinézetemen kicsit változtatnék (őszülök és hegesztői munka miatt kicsit megritkult a hajam is) mást szerintem nem... pár tetoválásom vagy javíttatnám vagy leszedetném, de nem komoly hiba szerintem

9. Írjon két-két mondatot édesanyjáról és édesapjáról!

Édesanyám varrónő, szakmájában dolgozik, mióta elvégezte az iskolát. Aranyos, megértő, és ha normális mindenki, akkor normálisan viszonyul mindenkihez, a gyerekeiért pedig a végsőkig elmegy. Édesapám villanyszerelő, és hamburgi exhajóépítő. Vicces, néha mogorva, megértő és dumagép, aki rengeteget mesél a kinti munkáról, a városról és az ottani életről.

10. Mi lesz, ha nem jön össze a társkeresés és ön ezután is egyedülálló marad, évekre, akár örökre?

Jó kérdés! szerintem ugyanaz lesz, mint eddig... megyek, utazok, élek a hobbijaimnak, aztán majd lesz valami... minden nem sikerülhet elsőre, és eddig nem is gondolkoztam ilyen volumenű dolgon! Dr Csernus ötlete fogott meg, és ha már ilyen jó könyveket ír (amiket olvastam) akkor miért ne sikerülhetne ez is?

Ezt mondja az újságíró Tamásról a próbarandi alapján

A találkánkra Tamás pontosan, sőt, korábban érkezett meg, mint azt megbeszéltük, így megérkezésem után pár percig sajnos tűrnie kellett bénázásomat, amit a jegyvásárlás meg a ruhatár lerendezése okozott, de igazán türelmes volt, nem tett szemrehányást. Egy egzotikus állatokkal foglalkozó expón találkoztunk a Lurdy házban, ez Tamás ötlete volt, nagyon szereti a gyíkokat, kígyókat, pókokat, sőt, a csótányokat is, itt ezeket és ezen állatok életének tartozékait lehetett adni-venni, ő is vásárolt például néhány csótányt meg növényzetet a házikedvencei terráriumába.

Sokat tud és sokat mesélt az állatokról, amik mellett elhaladtunk, és bár elmondta, hogy a nem látható testfelületein (mellkas-hát) milyen tetkók vannak milyen hüllőkről, nem csak erről beszélgettünk. Mesélt arról, hogy 18 évesen kipróbálta önkéntesen a katonaságot, hogy az anyukája hogyan viszonyul az állataihoz, és hogy miért nem lesz professzionális herpetológus (ez egy hüllőkkel foglalkozó tudomány), ami helyett hegesztéssel foglalkozik. Hétköznapi szakmája ellenére állítása szerint ő egy tipikusan olyan ember, akit a közösségek szeretnek kirekeszteni, mert másképp gondolkodik, vagy másképp viselkedik, például nem szív el egy nap 2-3 doboz cigit, mint az környezetében néha megtörténik. Gyakran elhangzott, hogy az alkohol, a kábítószerek és a cigi nála elég erősen tiltólistán vannak. A második leggyakoribb gondolat talán az volt, hogy aki vele jár, annak tolerálnia kell őt és a hobbijait. Egyébként nem csak az egzotikus állatokat szereti nagyon, hanem az összeset, és abszolút fel van háborodva az állatkínzókon.

A találkozó alatt végig nagyon előzékeny volt, megjegyezte, amikor mondtam, hogy engem zavar a tömeg, és utána több-kevesebb sikerrel el is kerültük azt. „Virágot”, terráriumba helyezhető apró dísznövényt is vett nekem ajándékba, miután megjegyeztem, hogy milyen szép, és a belépőjegyre is meg akart hívni. A béna vicceimnek nem mindegyikén nevetett, de amikor nem tudtam mit mondani, mindig feldobott egy releváns témát, amiről lehetett beszélgetni, jobb híján a hüllőket. Amikor elbúcsúztunk, egy kicsit szabadkozott, hogy „biztosan rossz képet festett le magáról”, pedig én igyekeztem a szimpátia jeleit megadni, hiszen összességében szimpatikus is volt nekem, és jól éreztem magam vele abban a röpke 3/4 órában, amit egymással töltöttünk el.

Ezt mondja Tamásról Dr. Csernus, miután a fentieket elolvasta

Mi a FeelingFinder?

A FeelingFinder Magyarország első kapcsolati böngésző portálja, ahol a Dr. Csernus Imre vezette pszichológuscsoport által kidolgozott személyiségteszteket lehet kitölteni. Többet megtudhat önmagáról, és új, minőségi kapcsolatokat alakíthat ki. Ha kitölti a tesztet, magától Csernus Doktortól hallgathatja meg személyiségelemzését egy videóüzenet formájában.

Az életünk során megélt élményekből születnek meg bennünk az érzések, ennek következtében kialakult fájdalmak feldolgozása és örömök megélése, valamint az életünkbe vetett hitünk alakítja ki a kisugárzásunkat. A véleményemet az érzéseim befolyásolják, amelyekre hallgatok, ezáltal azt kockáztatva, hogy mellényúlok.

Tamásról ránézésre az a véleményem, hogy érzelmileg zárkózott ember, aki a fájdalmait, frusztrációit nem a kellő időben mondja el. Úgy érzem, hogy számos múltbeli párkapcsolati frusztrációt még nem dolgozott még fel. Ha a pohara tele van a múlttal, a fájdalmaival és félelmeivel, abba beleönteni új kapcsolatot nem lehet.

Ahogy én látom, nem éreztem benne a harmonikus férfi kisugárzását.

Kinek nem inge, az úgysem veszi magára.

Ezt mondja Tamás a fentiekről, miután elolvasta a róla szóló véleményeket

A próbarandin töltött időm nagyon jó volt, nagyon aranyos volt a lány, csak kicsit izgultam, mert egy fontos csomagom nem jött meg, amire vártam, és ezt említettem is, hogy kicsit megnyomta a napot... De ettől eltekintve én nagyon jól éreztem magam, jó próbarandi volt, igazából sok kérdést nem hoztunk fel, csak meséltem, és hát expón voltunk, expóztunk. Értelemszerűen ha kávézunk, akkor más jött volna le, de „természetes közegemben” ez kicsit máshogy fest, mikor minden asztalnál egy ismerős és leszólítanak.

Csernus doki eléggé kritikus és nagyjából mindig a negatív oldalt írja le a könyveiben is (ezért is szeretem olvasni). A kapcsolatból kapcsolatba menekülés szerintem nem stimmel, mert épp hogy nem kapcsolatból kapcsolatba megyek. Ami a bezárkózottságot illeti, az részben igaz, mert a bizalmam kemény dolog. Ezt úgy értem, hogy bizalmat egyszer adunk mindenkinek, és senkinek sem jó az, ha eljátsszák hamis barátok, hazug emberek vagy hazug párkapcsolatok, ahol csak kihasználják vagy átverik a másikat... Ebben, gondolom, sokakkal egyetértenénk, hogy a bizalmat ki kell érdemelni és egy párkapcsolatban pont a bizalom elnyerésére szolgálnak a randevúk, a találkozások és a közös programok.

A harmóniát lehet, nem látta Dr. Csernus, de szerintem ebben az újságírót kérdezzük meg, hogy ő mit látott, mert ugye ő volt velem!

Írna egy mailt Tamásnak? Ide küldje levelét!