horoszkóp
tk3s medavia zelda proposal 09

Ilyen egy lánykérés belülről

2014.12.05. 16:44

Ez megint egy olyan poszt, amiben három lánykérés történetét mutatjuk be. Az ember annyira tud izgulni, amikor valami nagy dolog történik vele, illetve főleg akkor, ha ő maga csinálja azt a nagy dolgot. Hogy mennyire, az az alábbi ábráról ki is derül, ugyanis egy Reddit-felhasználó úgy kérte meg a barátnője kezét, hogy közben volt rajta egy szívverésmérő. A nagy kérdést nem nagy nyilvánosság előtt tette fel (ez manapság kifejezetten eredeti ötletnek számít), sőt, nem is osztotta meg róla a rejtettkamárás videót (ha egyáltalán készített ilyet), viszont a Sesipikai álnevű fiatalember azt azért feltette a netre, hogy mikor mit mutatott a szívfrekvenciát mérő öve a nap folyamán.

A módszer kicsit unalmasan hangzik, de a végeredmény nagyon érdekes. Mindenesetre a szívverése gyorsaságán kívül azt is rögzítette a srác, hogy mikor milyen GPS-koordniátánál voltak, így az adatokból készített ábrán pontosan végig lehet követni, hogy mikor hol voltak, és hogy az adott pillanatban milyen hevesen vert a szerelmes fiatalember szíve. Van ennél romantikusabb?

Ráadásul a nagy napot egy római vakációba illesztette bele Sesipikai, ahol a délelőtt nagy részét a Colloseum bejárásával töltötték. Eközben a srác szívverése nagyjából megfelelt az átlagnak, de aztán kifejezetten belassult, amikor vettek egy minden bizonnyal nagyon finom fagyit, és elnyalogatták a Forum Romanum felé gyalogolva. Ahogy közeledtek a lánykéréshez kiválasztott helyszínhez, a srác szívverése egyre inkább gyorsult, csak még egyszer lassult be kicsit, amíg sorba kellett állni a bejutáshoz. Azután viszont extrémmagasra szökött, miközben feltette a kérdést.

Őszintén szólva gyanúsan sok idő telik el a kérdésfeltevés és a lány válasza között, de aztán csak megjön az igen, amitől újabb csúcsra megy fel az egyébként már normalizálódóban lévő szívverés. A végén meg kerestek egy padot is kipihenték az egészet.

Sokkal fárasztóbb lánykérős módszert választott viszont egy japán illető, bizonyos Takahasi Jaszusi. Nála is volt GPS, de ő nem csak egy nap adatait rögzítette, hanem felmondott a munkahelyén és hat hónap alatt gyalogolta be Japánt. A készülék a térképre feltette az útvonalat, amit Takahasi bejárt a fél év alatt, és persze mi jön ki az útvonalból? Egy nagy MARRY ME, azaz gyere hozzám feleségül-felirat, plusz egy nyíllal átlőtt szív. Nézze csak meg az alábbi videót! Hűha.

A mai harmadik sztoriról pedig fotóink vannak. Ez főleg azoknak fog tetszeni, akik ismerik a Zelda nevű Nintendo-játékot: a 31 éves Harold Smith ugyanis ebből a videójátékból másolta ki azt a fadobozt, ami a gyűrűt tartalmazta. De persze ezt nem csak úgy egy ked délután adta oda a lánynak a folyosón, hanem elvitte túrázni barátnőjét. A 23 éves Alexis McFarlane-t bevitte egy barlangba, amit gyertyafénnyel világított be, hogy ennyivel is jobban hasonlítson a helyszín a Zelda világára, és ott ereszkedett féltérdre és tette fel a kérdést. McFarlane igent mondott.