Rendszeres olvasója vagyok a Randiblognak és nagyon értékelem, hogy normális emberek véleményét jelenítik meg az oldalon. Viszont ennyi olvasás után nekem is lenne pár kérdésem, nagyon megköszönném, ha kitennék az oldalra és az esetleges véleményeket az írásommal kapcsolatban továbbküldenék nekem” – ezzel a bevezetővel kezdődik egy fiatal olvasónk, Antal levele. Nagyon kedves, hogy dicsérettel kezdi, de ennyi után úgy gondoltuk, hogy őt valószínűleg ki fogjuk hagyni a Randiblogból, mert általában a konkrét sztorikat preferáljuk az általánosságban feltett kérdésekkel szemben.

De persze azért végigolvastuk Antal levelét, és a végére egyértelművé vált: ezt a témát mégiscsak nagyon jó lenne rendesen megbeszélni, már csak azért is, mert kapcsolódik egy korábbi poszthoz. Plusz nagyon érdekes, hogy Antal azzal a konkrét szituációval kapcsolatban is feltesz kérdést, amit éppen átél, de a végén egy általános, szinte filozofikus mélységű szinten is megfogalmazza ugyanazt. Olvassa el, hogy milyen problémával szembesült Antal most először, aztán próbáljon meg válaszolni a kérdéseire! A leveleket most már a Randiblog új e-mailcímére várjuk, de persze ha véletlenül a régire ír, azt is megkapjuk!

Ott kezdeném a történetemet, hogy még nem járok a 20-as éveimben. Tudom, hogy fiatalabb vagyok a Randiblog több olvasójánál, de értelmesebbnek tartanak a korosztályomnál, viszont felmerültek bennem kérdések és néhány bizonytalanság is.

Egy lánnyal régóta ismerjük egymást, de igazi „kapcsolat” csak néhány hete vagy közöttünk. Nekem előtte nem volt olyan, hogy együtt lettem volna valakivel huzamosabb ideig, neki viszont volt egy néhány hónapos kapcsolata, ami nagyon zavar engem. A történethez hozzátartozik, hogy nem történt semmi komolyabb dolog abban a kapcsolatban, de akkor sem tudok egyelőre ezen túllépni.

Nekem mindig is olyan naiv elképzeléseim voltak, hogy egy hölgyet szeretnék egy életre, és ugyanez igaz lenne a lány részéről is, hogy én vagyok neki az egyetlen barátja. De ez most ezek alapján talán megdőlt, Önök is így gondolják? Amikor fiatalabbak voltak, hogy tudtak azon túllépni, hogy az esetleges kiszemelt már volt mással együtt, esetleg szexuális viszonyt is folytatott már valakivel? Mit tudnék azért tenni, hogy ez ne zavarjon engem?

És talán nem annyira mély az utolsó kérdésem sem, hogy ne tudják Önök megválaszolni: ha más emberrel is lehetünk ugyan olyan boldogok, akkor mi értelme van annak, hogy választunk valakit az életben? Nagyon szépen köszönöm a válaszokat!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog új e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket, de persze azt is megkapjuk, ami a régire jön.