A Guardian ezen cikke szerint A szürke ötven árnyalatának sikerétől függetlenül brit tudósok már rég vizsgálják azt, hogy milyen hatással vannak az emberre a szado-mazó játékok. Állítólag az emberek többsége vágyik az ilyesmire, a nők 65%-a és a férfiak 53%-a vágyik arra, hogy uralkodjanak rajta, míg a nők 47%-a és a férfiak 60%-a fantáziál arról, hogy milyen (lehet) az uralkodó szerepben lenni. A Depeche Mode már 1984-ben megmondta, hogy a szado-mazó (angol rövidítéssel BDSM) szexben az a jó, hogy nagyon sokban hasonlít az életre, de azért most ennél valamivel több információval is gazdagodtunk. A kutatók szerint ugyanis jótékony hatása van az ilyen szexuális játékoknak.

A pszichológusok több BDSM-közösség tagját vizsgálták meg, mélyinterjúkat és kognitív teszteket csináltak aktus előtt és után, sőt, nyálmintákat is vettek. Az egészből az derül ki, hogy ha valaki szado-mazó szexben vesz részt partnerével, ott közelebb kerül egymáshoz a két fél és mindkettejüknek csökken a stressz-szintje.

Sőt, a BDSM-játékok bizonyos módosult tudatállapotot is eredményeznek, de hogy milyet, az attól függ, hogy ki melyik szerepet játszotta. Aki az alávetett egy ilyen játékban, az utána úgy érzi, mintha lebegne, átmenetileg csökken az agya végrehajtóképessége, nyugodtabbá válik, sőt, változik az időérzéke is. Kikapcsolódik számára a múlt és a jövő, csak a jelen, az adott pillanat számít a számára.

Ehhez képest a dominancia az úgynevezett flow-élményt biztosítja az uralkodó szerepet játszó félnek. Ezt a szakkifejezést egy magyar kutató, Csíkszentmihályi Mihály alkotta meg, és érdekes módon az első bezártajtós-szabadulós játék feltalálója azt nyilatkozta anno a Velvetnek, hogy pontosan azért alkotta meg a ParaParkot, mert flow-élményt akart biztosítani vendégeinek. Ebben a mentális állapotban az ember extrém módon koncentrál, a lehető legjobb teljesítményt nyújtja és tökéletesen feloldódik a feladatban, amivel foglalkozik, vagy éppen a szerepben, amit játszik.

Bizonyos Bert Cutler régóta BDSM-ező pároknál azt figyelte meg, hogy ezek a játékok hosszú távon olyanok, mintha a két fél ajándékot adna egymásnak, szexuális ajándékot – hiszen mindkét fél azt teszi, ami partnerét felizgatja. A szakértők szerint az így mindkét félnek kölcsönösen okozott örömöt internalizálják a felek, és ezáltal mélyül, belsőségesebbé válik a kapcsolatuk.

Fontos viszont hangsúlyozni, hogy mindennek az előfeltétele természetesen az, hogy meglegyen mindkét fél részéről a kifejezett beleegyezés, sőt, a vágy arra, hogy az adott szerepet eljátszhassa partnerével. Két olvasónk is írt már arról a Randiblognak, hogyan beszélték meg ezt partnerükkel, egyszer egy férfi, egyszer egy nő írt, és a véletlen úgy hozta, hogy mindkét esetben a nő a domináns, azaz fordított a helyzet A szürke ötven árnyalatához képest.

Bizonyos Robert Michels szociológus állítólag egyszer így summázta Freud elméleteit:

A világon minden a szexről szól, kivéve a szexet. A szex az uralkodásról szól.