horoszkóp

Haladok a lejtőn lefelé, a végtelen szakadék felé

2015.03.22. 18:22

Akárhányszor csak olvasom egy cikküket, mindig azzal zárom gondolataimat, hogy talán nekem is le kellene írnom azt a problémámat, amelyre lassan két éve, hogy nem találom a megoldást. Tudom, hogy a végső választ majd az élet hozza, de talán lelkileg jót fog tenni, ha leírom, ami bánt. A téma nem új keletű, az ismerkedés” – Vazuléhoz hasonló problémáról írt már nekünk más is, de Vazul abban igencsak elüt az előtte szólóktól, hogy őneki azért eleinte mintha nem mentek volna annyira rosszul a dolgok. Sőt, ráadásul nem is arról van szó, hogy megöregedett volna és/vagy egy válás viselte volna meg ennyire, de valami mégsem stimmel. Ön szerint micsoda? Vazul azt mondja, minden tanácsot szívesen vesz, ezért kérjük, ha eszébe jut valami hasznos, vagy ha van saját tapasztalata a témában, feltétlenül írja meg a Randiblog e-mailcímére!

Amióta csak az eszemet tudom, midig is probléma volt számomra az ismerkedés, udvarlás, már csak egy kis kommunikálás is a nőkkel. Mondhatnám, hogy kissé úgy tekintettem a nőkre, mint az élet egy elérhetetlen „dolgára” (bocsánat a kifejezésért).

Aztán a sors úgy hozta, hogy ezt az állításomat megcáfolta két hosszabb kapcsolattal. Az első több mint három évig tartott, és mindketten túl fiatalnak tartottuk egymást ahhoz, hogy letáborozzunk, míg a másiknak (közel hat év) inkább az elhidegülés vetett véget. Na és innentől kezdve folyamatosan haladok a lejtőn lefelé, a végtelen szakadék felé, ami rettenetesen mély lehet, mert egyszerűen nem megy, képtelen vagyok az ismerkedésre, kudarc kudarc hátán, csupa negatívumok. És egyszerűen képtelen vagyok megérteni ennek az egésznek a miértjét.

Külsőre nem vagyok egy Adonisz, de azért egy Quasimodo sem, olyan normális kinézetűnek tartom magam. Az utcán leszólításnak sohasem voltam nagy híve, bulizni a koromtól fogva (29) már nem járok, nem igénylem, inkább az a beülős sörözős típus vagyok. Kíváncsiságból regisztráltam egy társkereső oldalra, egy „katalógusra”, ahol kis túlzással mindent lehet, csak ismerkedni nem. Nem válaszol, nem vagyok benne azokban a határértékekben, amit ő megszabott, ha válaszol, akkor ő igazából nem tudja, hogy mit akar, és még sorolhatnám. Már arra is gondoltam, hogy célszerű lenne szakemberhez fordulnom, hogy még is mi a baj velem.

Mindezek felett az már csak hab a tortán, hogy a családtól, barátoktól, mindenkitől folyamatosan megkapom a kérdéseket, gúnyos megjegyzéseket, hogy nem létezik…, nem hiszik el, hogy…, még mindig…? Bár tény, hogy a környezetemben lévők nagy százaléka párkapcsolatban él, de ami nekik csak egy kérdés, az nekem nem biztos, hogy jól tud esni… 

Sajnos azt tapasztalom, hogy ez egyáltalán nem csak az én problémám, rengetegen küszködnek hasonló gondokkal, szerintem túl sokan is, pedig mindenki előtt ott lebeg az, hogy párban szép az élet, de mégis kénytelenek elfogadni sorsukat. Szóval, ha már voltam olyan bátor és kiírtam magamból ezt az egészet, szívesen fogadnám a tanácsokat, javaslatokat, hogy min kellene változtatnom ahhoz, hogy véget vessek ennek a negatív időszaknak. És tényleg könnyebb egy kicsit...

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.