Sencsen egy nagyváros Kína déli részén, ott készült a fenti videó. Ha ön kínai lenne, tudná, kicsoda a felvételen nagyjából látható hölgy, bizonyos Peng Jang: a 27 éves nő ugyanis realitysztárnak számít hazájában. A Daily Mail szerint többen is hajtanak rá, köztük egy gyerekkori barátja, a videón látható férfi.

Az illető azzal akarta kenterbe verni a konkurenciát, hogy bevetett 20 luxusautót, merthogy a csaj biztos hanyatt fog esni, ha meglátja ezeket a verdákat! Még egy Ferrari is volt köztük! Hát a várakozásokkal ellentétben Peng Jang mégsem volt vevő a macsóskodós gazdagságfitogtatásra, úgyhogy csokrostul el is küldte a térdeplő férfit a búsba.

Hármasával szoktuk posztolni a lánykérős videókat, úgyhogy a fenti gyöngyszem mellé néztünk még két beégésmentes felvételt, görgessen csak lejjebb!

A második egy borzasztó rövid felvétel, de annál viccesebb. Egy tréfás kedvű amerikai férfi megfűzte a rendőröket, hogy kapcsolják le a barátnőjét. Így is lett, a nő kiszállt az autóból, de nem azt a kérdést tették fel neki, hogy tudja-e, hogy mennyi itt a sebességhatár, hanem azt, hogy hozzámegy-e feleségül. Mármint a barátjához, aki ott térdelt az autó mellett. A lány igent mondott, a rendőröket meghívták az esküvőre. Hurrá!

A harmadik felvétel pedig egy Newport Folk Festival nevű eseményen készült, ahol bizonyos Christopher Paul Stelling a barátnőjével együtt lépett fel. Fent a koncertjük vége látható, ahol Stelling a közönség ovációja közepette megkérte barátnője kezét. Az egészből a vége a legjobb valószínűleg, amikor látható, hogy a backstage-ben is hogy meghatódott mindenki.