Annyi jó lánykérős videót találtunk a héten, hogy nem is értünk rá egyenként posztolni őket, jöjjön inkább mind a három egyszerre, egy posztban, ahogy azt néha szoktuk! Az első kettő ráadásul magyar, a harmadik meg egészen különleges látószögből készült.

A fenti videó éppen nem új, de a poszt megjelenéséig még négyszázan sem látták – reméljük, ez most változni fog! Egy magyar pár látható a videón, de a helyszín New York. Amint a felvételen látható vőlegénytől megtudtunk, több hetes szervezés kellett ehhez az emlékezetes pillanathoz, viszont a lánykérő feliratnak helyet biztosító cég jófej volt, nem kértek pénzt az üzenet elhelyezéséért. Mondjuk a videóról is elég egyértelmű, hogy mi lehetett a lány válasza, de megerősíthetjük az igent, sőt, már az esküvő is megvolt tavaly augusztusban. Gratulálunk!

Az ígért videó az eljegyzésről.

Posted by György Szűcs on Wednesday, 14 October 2015

Ha a második videót már megnézte, akkor ezt a bekezdést át is ugorhatja, a klip ugyanis tartalmazza a legfontosabb információkat a bevezetőben. A menyasszony ennél a lánykérésnél azt hitte, hogy egy reklámfilm-forgatáson van – ez mindig jó alibi, mert így nem fog gyanút a meglepetésben részesülő személy, hogy miért kezdi el hirtelen mindenki őt filmezni. Ezt a történetet a Szegedma nevű oldalon találtuk, nekik küldte be a videót a két főszereplő, Szűcs György és Krisztin Zsaklin.

A harmadik klip pedig amerikai, és itt a vőlegény azt a trükköt eszelte ki, hogy beszerel egy minikamerát a gyűrűt tartalmazó dobozka fedelébe. A videó nagy részét az előkészületek teszik ki, a lánykérést megelőző estét és munkanapot nézhetjük végig, de az igazán jó rész a legvége, ahol a gyűrű szemszögéből láthatjuk a meghatódott menyasszonyt.