Pont a múlt hét végén írtunk arról legutóbb, hogy mennyi új és új lehetőség van arra, hogy az ember társat találjon az interneten keresztül, mert persze hol máshol. A mai poszt főszereplője egy 60 éves brit nő, lánykori nevén Susan Philips (SPOILER: a hétvége óta ő már nem lány, most Susan Graingernek hívják), és ő nem az interneten próbálkozott, mégis sikerrel járt. Nesze nektek, tinderezők!

Susan Phillips abból indult ki még 2008-ban, hogy el akart menni Ascotba a híres derbire, ahol kalapos asszonyságok csúnyán leisszák magukat, de zavarta, hogy a társaságban mindenki a párjával megy, ő viszont egyedül. Nem fogják kitalálni, hogyan oldotta meg a problémát: feladott egy újsághirdetést! Igen, egy társkereső hirdetést egy konkrét, nyomtatott (helyi) újságban, a Dorset Echóban. A legmeglepőbb az egészben, hogy a dolog bejött neki. Nagyon bejött.

Susan Phillips részéről elég intelligens húzás volt, hogy nem úgy hirdette magát, hogy csak úgy általában szeretne egy férfit, hanem megvolt a konkrét alkalom is, ahova elhívta az illetőt, ráadásul úgy, hogy előre megmondta, hogy ő állja a dolog költségeit.

Plusz a hirdetése elég vicces is, egyrészt Madonna szinte egyetlen jó filmjének a címét parodizálja, másrészt nem rejti véka alá, hogy az aznapi program ünneplőben vedelés lesz. A szöveg konkrétan úgy fogalmaz, hogy a férfinak képesnek kell lennie arra, hogy saját testsúlyának megfelelő mennyiségű pezsgőt elfogyasszon.

Szóval megjelent ez a hirdetés a helyi lapban, kilencen válaszoltak rá, Rod Grainger volt az egyik. A most 64 éves férfi szintén elég vicceset-jópofát írt jelentkezésnek, leveléből ezen kívül pl. az is kiderült, hogy ő is az asszonyhoz mérhetően jómódú. Úgyhogy létrejött a találka, ez a férfi lett a nyertes, és Phillips tényleg el is vitte magával erre a derbire.

Aztán egész egyszerűen együtt maradtak, mert egymásba szerettek.

Phillips azt nyilatkozta most, hogy az utóbbi években már kérdezgették az ismerősök, hogy lesz-e esküvő, de nem volt tervben semmi ilyesmi. Aztán tavaly karácsonykor a pár a Maldív-szigeteken nyaralt, ahol Grainger mélytengeri búvárkodás közben a víz alatt egyszercsak megkérte Phillips kezét. Az esküvő most a hétvégén volt, a '20-as évek, illetve A nagy Gatsby című regény/film stílusában, a fotókat természetesen meg lehet nézni az alábbi fotóra kattintással megnyíló képösszeállításban.