Egy szokásos szerelmi történet úgy szokott kinézni, hogy két ember megismeri egymást, szerelmesek lesznek, aztán összeházasodnak és gyerekük lesz. Előfordul, hogy a gyerek a házasságkötés előtt csúszik be, de Aminah Hart és Scott Anderson esetében nehogy a házasságkötés előtt megvolt már a közös gyerek: a baba előbb megszületett, mint hogy szerelmesek lettek volna egymásba. Sőt, még az előtt, hogy megismerték volna egymást.

Igen, ez úgy lehetséges, hogy a férfi spermadonor volt – részleteket a Nine MSN cikke alapján alább foglaljuk össze, képeket a párról itt találhat.

Aminah Hart Londonban született, 45 éves most, korábban két kisfia született, de egy örökletes betegség miatt mindkettőjüket újszülött korukban elvesztette. A betegséget csak fiúgyermekek öröklik, és kb. négy évvel ezelőtt az idő közben Ausztráliába települt Hart úgy döntött, még egyszer megpróbálkozik, de ezúttal spermabankból néz egy apát.

Nagyjából találomra kiválasztott egy már négygyerekes gazdát donornak, akiről csak pár alapinformációt tudott azon kívül, hogy egészségesnek és boldognak mondta magát. Kilenc hónappal később Hartnak egészséges kislánya született, Leila.

A spermabank űrlapján be volt jelölve, hogy a donor szeretné, ha a gyermek 18 éves kora előtt felvenné vele a kapcsolatot. Hart azonban nem várt ennyit, pár nappal Leila első születésnapja után találkozott először gyermeke apjával, Melbourne-ben. A találkozó jól sikerült, a szülők meglepődtek, hogy a kislány mennyire hasonlít az édesapjára és annak gyerekeire.

Abban maradtak, hogy az édesapa, bizonyos Scott Anderson részt fog vállalni a kislány életében, és havonta egyszer találkoznak majd, bár kb. 120 km-re laknak egymástól – Anderson ráadásul az óceánban egy szigeten gazdálkodik. Mégis a havi egyből szép lassan heti egy látogatás lett, és a szülők rádöbbentek, hogy szerelmesek lettek egymásba – több, mint egy évvel azután, hogy közös gyermekük megszületett.

Tavaly novemberben egy thaiföldi utazáson megvolt az eljegyzés, most hétvégén pedig az esküvő. Nem hétköznapi a történet, az biztos, állítólag tervezik, hogy film is lesz egyszer a sztoriból.