Minden idők egyik legpofátlanabb Facebook-posztját írta meg egy texasi férfi, aki a jelek szerint komolyan nem bírja ép ésszel felfogni, hogy felesége és szeretője miért nem haverkodnak – írta a Mirror

Lonnie Turner június 24-én tett közzé két fotót a közösségi oldalon, egyiken az asszonya szerepel felöltözve, másikon pedig az a nő pózol bikiniben, akivel egy ideje félrelép. 

Jobb lenne, ha ők ketten kijönnének egymással. Nagyon keményen dolgozom, azt hiszem, megérdemlem, hogy megkaphassak mindent, amit csak szeretne a kicsi szívem. Miért mondják, hogy egy fenékkel két lovat nem lehet megülni? Én igenis meg akarok!

A férfi posztját azóta közel 1800-an osztották meg, de úgy tűnik, nem igazán nyerte el közönsége szimpátiáját.  

Milyen érzés lenne, ha valaki így kezelné az anyádat?

- tette fel a kérdést az egyik kommentelő, míg egy másik szerint nem lenne meglepő, ha a két nő összefogna és együtt vágnának vissza Lonnie Turnernek. Akadtak viszont olyanok is, akik becsülik a pasi őszinteségét: 

Ha őszinte, akkor legalább nincsenek titkok! Ha ezek után is vele akarnak maradni, az is az ő hibája?

A történetben az is bizarr, hogy Turner látványosan odáig van a megcsalt feleségéért. Egyik bejegyzésében például ezt írja róla:

Örülök, hogy feleségül vettem. Három gyereke van, de a teste még mindig jobban néz ki, mint néhány húsz évvel fiatalabb nőnek.