A tényleg jó párok nem pörögnek az esküvőn, az csak úgy megtörténik

Olvasta ön azt a korábbi olvasói levelet, amiben egy hölgy arról írt nekünk, hogy mindig is arra vágyott, hogy a szerelme végre megkérje a kezét, de csak nagyon sok év után került erre sor, azonban a hölgy úgy érzi, most már késő, minden elromlott? Ha nem olvasta, pótolja be itt, tanulságos és érdekes!

Erre a levélre válaszol egy újabb olvasói történet/beszámoló, a beküldőjének a Dominik álnév jutott. Dominik is régóta él kapcsolatban, ők se mondták még ki az igent, és mint az előtte szóló olvasó, ő is szülei (eleinte) harmonikus házasságát tekinti a saját életében mérvadónak. Na de a minta alapján hogyan lehet megoldani egy ilyen problémát? Alább olvashatja Dominik válaszait, ha szeretné hozzátenni a sajátját, kérjük, írjon nyomban a Randiblog e-mailcímére! Várjuk az üzenetét!

„Tudom, hogy az általad leírt idilli kapcsolat egy leegyszerűsített változata annak, ami köztetek van. Biztos nem csak a házasságról van szó, bár annak alapján, amit leírtál, ez tűnik a fő problémának. A mi kapcsolatunkban párommal nincs ilyesmi gond, ennek ellenére próbálok tanácsot adni, egy másik szemszögből.

Azzal kezdeném, hogy nálunk miért nincs ilyen jellegű probléma. Gyerekkoromban „szerencsém volt” egy hasonló kapcsolathoz szüleimen keresztül. Épp ezért rajtuk keresztül láttam, hová tart egy ilyen kapcsolat, és mindennél fontosabb volt nekem, hogy ha nekem lesz párom, azzal ne így alakuljanak a dolgok. Igyekszek néhány lépésben összefoglalni, mi a folytatása ennek a fajta hozzáállásnak, illetve utána leírni, nálunk ez mennyiben működik másként.

A gyerekkori emlékeim mind arról szóltak, hogy mennyire jól éreztük magunkat, mint család. Konkrét jelenetekre emlékszek kiskoromból, amikor még gyerekként is átéreztem, mennyire egy hullámhosszon voltak. Ez nagyjából azóta is mint idilli emlékkép él bennem egy kapcsolatról.

Aztán jöttek kisebb-nagyobb gondok, mint mindenhol. Nem köztük, csak amit az élet hozott. Ezek persze idővel megjelentek párkapcsolati gondokként is, amit ők úgy intéztek el, hogy egymással megbeszélték, elvégre a gyerekeknek is az a legjobb, ha a dolgok meg vannak beszélve és nem egy állandó feszültség van a szülők közt.

Ugrás az időben, csupán néhány évvel későbbre. A megbeszélések időnként vitába csaptak ez alatt a néhány év alatt, természetesen. Nem lehet mindent teljes nyugalomban megbeszélni, elvégre vannak problémák, amik érzelmileg is hatnak az emberekre. Ezzel nem is szokott gond lenni sehol, szüleim is sikeresen különböztették meg a vitát a veszekedéstől (miszerint utóbbiban nem érvek hangzanak el, csak üvöltözik két ember). Viszont egy dologban azóta úgy látom, hogy hibáztak. A vitáik nem addig tartottak, amíg befejezték őket. Ez furcsán hangozhat, kifejtem.

Amikor egy vita kezdett volna tényleg értelmetlen veszekedésbe fordulni, ők annyiban hagyták a dolgot, inkább ráhagyva a másikra, hogy hadd legyen neki igaza. Így is le lehet zárni ugyan egy vitát kétségtelenül, de náluk ez azt jelentette, hogy az egyik vita témája simán átkerülhetett a következőbe, felhánytorgatva, hogy „bezzeg a múltkor”.

Szép lassan eljutottak odáig, hogy amikor elkezdtek valamiről vitatkozni, két mondaton belül áttértek a régi sérelmekre. Ez viszont azt jelenti (és ezzel el is értük a jelent), hogy képtelenné váltak bármilyen gond megbeszélésére. Elvégre ahhoz, hogy azt a problémát megoldják, át kellene rágniuk magukat több, mint 20 év összes gondján.

A tanulság számomra az volt (bár persze mindenki más tanulságot von le egy-egy történetből), hogy ha egy pár nem képes túltenni magát a múltbéli sérelmeken, akkor annak a kapcsolatnak nincs igazán jövőképe. Tökéletes dolgok nincsenek persze, de egy ilyen kapcsolat az élvezhető szintet se nyújtja senkinek, aki részt vesz benne (és igen, ez a gyerekekre is vonatkozik).

A te esetedre vetítve az egészet, a tökéletesség elúszott. De mit szeretnél az jövődben? Én két jó választási lehetőséget látok és mindkettőhöz egy-egy rosszat is, bár persze mindenkinek más a jó és a rossz.

Az egyik jó választás lehet, hogy felrúgod a kapcsolatot és találsz magadnak valakit, aki elvesz (nem túl későn), boldogan éltek, amíg meg nem haltok. Ehhez persze tartozik egy rossz is, ha felrúgod a kapcsolatot és csak egy rosszabbat vagy semmilyet nem találsz (persze egyedül is lehet jobb, mint egy rossz kapcsolatban, sőt).

A másik jó választás szerintem az, ha nyelsz egy nagyot és megbocsájtasz neki, amiért elrontotta ezt a dolgot. Ebben az esetben tényleg bocsáss meg neki, ne csak ezt mondd. Nincs utólagos érzelmi manipuláció, megjegyzések, „úgy” nézés. Csak túllépsz rajta, mintha összetört volna egy 50 forintos PET palackot. Főként azért, mert ha te elfelejted neki, hogy most hibázott, akkor el tudod egyben dönteni azt is, szeretnél-e újra nekifutni az esküvőnek (és tényleg örömöt okozna-e), vagy már nem okozna örömöt (nem sértődésből - az nem opció - csak mert például láttad, hogy így is jól működhet évek óta a kapcsolatotok és közben megkíméled a párodat egy számára traumatikus élménytől, bár nehezen, de megtenne - csak érted).

Miután te döntöttél, bármi történik, az a te döntésed lesz. Tehát még csak okod sincs rá haragudni onnantól, ez is segíthet túllépni a dolgon. De szerintem ezzel is együtt jár egy rossz választás. Ha nem tudsz túllépni a dolgon, azzal nem csak azt biztosítod be, hogy a hátralévő életedben sértődött leszel. Azt is, hogy a párod egy idő után már nem is keresi, hogy hozhatná helyre (minek, úgysincs esélye) és a gyerekeitek nektek is ebben a sértődött, egymásra neheztelő légkörben nőnek fel.

És végül egy személyes megjegyzés... Bár mi fiatalabbak vagyunk, de párommal 10 éve vagyunk együtt és most készülünk összeházasodni. Ez nálunk részletkérdés, én nem feltétlenül akarok házasodni, párom pedig bár szeretne, de az időpontot nem siettette soha, régóta meg volt beszélve, hogy fogunk, amint anyagilag úgy állunk. De ezen kívül is eddig lényegében 100%-ban az a tapasztalatunk (ami nem jelenti, hogy ezzel a jelenséggel nem csak mi találkoztunk ebben a formában), hogy a tényleg jó párok nem pörögnek az esküvőn. Az általában csak úgy megtörténik úgyis. Az időpont pedig akkor szokott általában fontos lenni valakinek, ha bizonytalan a kapcsolatában. Úgyhogy egy késői esküvő egyáltalán nem feltétlenül rossz. Ha valaki megjegyzéseket tesz, csak gondold végig, az ő magánéletével minden rendben van-e. Hátha felfedezel valami összefüggést.”