Nemrég kapcsolódtam be a randiblogos posztok olvasásába, így nem tudom, hogy valaki írt-e már efféle problémáról, amivel én szembesülök” – az Ipoly álnév jutott az alábbi levél beküldőjének, és bár hasonló témánk volt már, azért így direktben pont ezt a kérdést egy ilyen konkrét szituációval még senki nem tette fel. Ha önnek van egy-két jó válasza Ipoly számára, vagy saját tapasztalatát mesélné el, ha ön is volt ilyen helyzetben akár férfiként, akár (barát)nőként, akkor kérjük, írjon nekünk ön is a Randiblog e-mailcímére!

Lassan négy éve élek boldog párkapcsolatban. Rendkívül jól kijövök a párommal. Első szerelemnél tartunk mindketten. Egymással vesztettük el a szüzességünket is. Alig vitázunk, a szex fenomenális, szinte tökéletes minden. A baj velem kezdődik. A kapcsolatunk első 8 hónapjában kb. nem is gondoltam másik nőre/kre. Bevallom, férfiként utánanéztem pár szép hölgynek és teszem ezt most is. A különbség, hogy a kapcsolatom elején ez zavart, szinte bűntudatot éreztem. Aztán ahogy teltek múltak a napok, hetek, hónapok, egyre inkább hagyott hidegen egy-egy félrekukkantás. Az eddig leírtak alapján mondanom sem kell, hogy nem nagyon beszélgettem  más lányokkal. Az idő múlásával viszont egyre szabadabbnak éreztem magam.

Aztán amikor már jó másfél éve együtt lehettünk, elmentünk külön bulizni. Bevallom, néhanapján sikerül felönteni a garatra, és ilyenkor minden gátlásomtól megszabadulok. Na jó, nem mindtől, de a „ne flörtölj más lyányokkal” című fejezet néha kiesik a szabályrendszeremből.

Így hát az egyik barátomnál voltunk, és ott volt egy közeli hölgyismerőse, aki mellesleg egy gyönyörű, hosszúlábú, szőkehajú teremtés volt. Igazából nem nyomultam a leányzóra, váltottunk pár szót, semmi extra nem volt a részemről, mivel esélytelennek éreztem magam és barátnőm is volt. De egyre inkább azt vettem észre, hogy bejövök neki.

A következő pillanatban azon kaptam magam, hogy hosszasan néz a szemembe, én pedig az övébe. Akkor végre leesett. Tetszettem neki! Istenem! Fenomenális érzés volt. A barátnőmön kívül tetszem valaki másnak is! Aztán ugye beindult a flörtölés, jöttek a célzások meg ilyesmik. Természetesen a páromat nem csaltam meg. Valahogy kijózanító volt már a gondolat is, hogy eldobjam az eddigi kapcsolatomat egy egyéjszakás akármiért.

De az érzés, hogy valaki mást is megkaphatok, nagyon felemelő volt. Egyfajta önbizalomlöketet adott. Azóta ez olyanná vált nálam, mint másnál a drog. Ha a barátnőm nélkül megyek bulizni és akad egy leányzó, akivel lehet beszélgetni, akkor én beszélek vele. Szinte minden alkalommal sikerül szimpátiát elérnem a gyengébbik nemnél, legyen az idegen vagy gyakrabban látott ismerős.

Szóval rákaptam a flörtölés ízére és elkezdtem az utóbbi időben a határokat feszegetni. Persze sohasem megcsalásig. Csak olyan szintű flörtig, amikor már tudom, hogy megkaphatnám. Egyszer úgy alakult a dolog, hogy egy házibuliban (ahol szintén nem volt ott a barátnőm) egy másik lánnyal aludtam. Nem feküdtünk le, igazából semmi sem történt, csak annyi, hogy kiskifli-nagykifli pózban odadörgöltük egymáshoz az intimebb testrészeinket meg egy picit tapogatóztunk. Egyszerre volt hátborzongató és felemelő érzés is egyben. Az egyik gondolatom az volt, hogy „Úristen! Itt ez a gyönyörű lány és azt akarja, amit én. Kőkemény szexet.”

A másik pedig: „Basszus! Nekem van egy lassan négy éves kapcsolatom.”

Ez a gondolat véget vetett az erekciómnak, a lánynak pedig szóltam, hogy ez nekem nem fog menni. Tehát elméletileg nem csaltam meg. Vagy nem tudom. Tanácstalan vagyok. Minden egyes nap ezen agyalok. Van, mikor úgy érzem a jelenlegi kapcsolatom a jó, máskor meg a szabadság vonz.

Tehát van ez a lassan négy éve tartó, szinte tökéletes kapcsolat, emellett szeretem a párom. Mégsem tudom mi történik velem...

Mitévő legyek?

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.