Egy fiatal Down-szindrómás pár nagyon elkötelezett a családalapítással kapcsolatban, attól függetlenül, hogy a családjuk azt mondja nekik, még nem állnak erre készen - írja a Mirror

A 21 éves Taylor Anderton és a 25 éves Michael Cox két évvel ezelőtt ismerkedtek meg egy úszóversenyen, és egy amerikai álomnyaraláson jegyezték el egymást tavaly. Az ausztrál pár össze szeretne házasodni, és mindenképpen négy gyermeket szeretnének, három lányt és egy fiút.

Az aggódó szülők úgy gondolják, hogy habár a fiatalok szíve a helyén van, sohasem lesznek képesek gyermeket nevelni a fogyatékosságaik miatt. A fiú édesanyja azt nyilatkozta, hogy az, hogy a szerelmesek gyerekeket szeretnének, aggodalommal és nyugtalansággal tölti el.

Ez nem fog megtörténni, nem történhet meg. Nem vállalhatnak gyereket.

A szülők azt mondják, hibáztak, amikor abban a szellemben nevelték Down-szindrómás gyerekeiket, hogy minden álmukat elérhetik, és sosem szabtak határt nekik. A lány nevelőapja hozzátette, hogy az is nagy probléma, hogy ők, szülők sem lesznek örökké, és nem fognak tudni mindig segíteni nekik. A fiatalok időközben megállapodtak, hogy késleltetik az esküvőjüket, de a gyermekvállalást illetően hajthatatlanok.

Taylor Anderton szerint a szülei még mindig szabályokról beszélnek, amitől úgy érzi, mintha még mindig gyerekként kezelnék. Barátja hozzátette, nekik minden képességük megvan arra, hogy jó szülők legyenek.

Michael Gattas genetikus egyébként azt állítja, annak esélye, hogy egy Down-szindrómás párnak gyereke lehessen, csekély, viszont ha ez mégis megtörténik, a kisbaba 50 százalékos eséllyel örökli szülei betegségét.