Kedves Velvet, én Lida levelére szeretnék reagálni. Már régebb óta is szemeztem ezzel a lehetőséggel, hogy írok, de ez a téma igazán felkeltette a figyelmemet, mivel azonos korúak vagyunk és egy cipőben is járunk” – a mai posztban sorra kerülő levél beküldője egy frappáns álnevet kért tőlünk, hát úgy hozta az élet, hogy a Tibor keresztnevet dobta a gép, reméljük, elég frappáns lesz.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Szóval Tibor egy korábbi levélre reagál, amiben Lida arról írt, hogy 18 évesen még szűz, és kezdi úgy érezni, hogy ez ciki. Kiugróan sok válasz érkezett erre a posztra, a múltkor egyben közöltünk belőlük hetet, de úgy éreztük, Tibor beszámolója külön posztot érdemel. Merthogy ő a dolognak pontosan a másik oldalát mutatja be, azaz most bepillantást nyerhetünk abba, hogyan látja ugyanezt a helyzetet egy srác. Ha ön is szívesen hozzászólna, kérjük tegye, várjuk az ön levelét is! A Randblog e-mailcímére akármikor írhat.

Kedves Lida!

Teljes mértékben megértem a problémádat, én is hasonló cipőben járok párkeresési szempontból. Szeretném egy rövid bevezetéssel kezdeni, ahogy te is tetted. Egy 17 éves srác vagyok, 2 hónap múlva 18. Nem önfényezésből írom, de szerintem jóképű vagyok (amit megerősít a sok-sok Tinderes matchem is, ha már Velvet, és tudom, hogy ti is foglalkoztatok a Tinderrel elég sokat), jól öltözöm, márkás ruhákat hordok, hetente járok fodrászhoz, konditeremben töltöm a délutánjaimat, mai stílust képviselek (itt ne a páva, swag fiúra gondolj), és ettől függetlenül nem vagyok se nagyképű, se beképzelt, sem pedig elszállva magamtól, amit körülbelül az első ránézésre rám aggatnak, hogy „na, ez is egy flegma, beképzelt srác”. Tanulmányi átlagom olyan 3,5 körül mozog, viszont én elég sokat járok bulizni.

Láttam, hogy tanácsot kértél, hogy mi lehet veled a baj. Ugye mivel ugyanazon korosztályban mozgunk, gondolom te is látod a mai fiatalok nagy többségét, mind öltözködésileg, mind viselkedésileg. Írtad, hogy művelt vagy, na ez az amit a mai fiatalok kb. 99%-a nem igényel, vagy egyből kinevetnek, ha te valami olyat tudsz, amit ők nem. Hidd el, ha te is beállnál a sorba, ha flegma, nagyképű lány lennél, és a szókincsed nem érné el a 100 szót sem, valamint közösségi oldalakon több száz kedveléssel rendelkeznél, azonnal rajonganának érted a fiúk. Az öltözködési szokásaidról nem nagyon írtál, pedig szerintem az nagyon fontos manapság a fiatalok körében. Mindenki mindenkit arról ítél meg, különösen a mai fiúk, ugye a haspóló, a kis rövidnadrág, és a többit inkább nem is sorolnám, szerintem tudod miről beszélek...

Gondolom te is látod a közösségi oldalakon a kicsit népszerűbb lányokat, na pont őket igénylik a mai fiúk (mert férfiaknak őket nem nagyon tudom nevezni), legyen minél butább, minél jobban legyen kirakva a melle, és a szolárium is elég nagy előnyt jelent. Én még a normális fiúk közé tartozok, attól függetlenül, amiket leírtam az első pár sorban, ugye mindenki ránézésre, elsőre ítél meg, és nekem ezért nincsen komolyabb kapcsolatom, mert esélyem sincs bizonyítani, hogy egy értelmes, normális srác vagyok, mert csak a plázacicáknál van lehetőségem, amit már nagyon unok, és már tényleg vágyok egy komolyabb kapcsolatra.

Én kifejezetten olyan lányt keresek, aki művelt, tudok vele értelmesen beszélgetni, és nem abból áll, hogy röhög mindenen, amit mondok neki, és egy komolytalan buta picsa, már elnézést a kifejezésért. Egyszerűen a hideg ráz, amikor betévedek egy plázába és másból sem áll a napjuk, csak abból, hogy a gyorsétteremnél pletykálnak, nyomkodják a telefonjukat, vagy akár egy péntek, szombat estén a Deákon vedelik magukat halálra. Nem azzal van a baj, hogy isznak, hanem a mértékkel és a viselkedéssel, mint írtam, én is járok bulizni elég gyakran de mégis tudom, hogy hol a határ és örülök, hogy te is.

Kettő lehetőséged van, vagy beállsz a fentebb említett sorba, amit én nagyon szeretnék kérni, hogy ne tegyél meg, vagy vársz még (mint én) és egyszer találkozol egy hozzád hasonló személlyel, akinek hasonló lesz a gondolkodásmódja, viselkedése, mint a tied, de akár úgy is fogalmazhatnék, hogy a miénk... Tanulj, élvezd az életet, legyél kicsit lazább, és hidd el, sokkal többre fogod vinni, mint a mai lányok 95%-a, a fiúk meg ráérnek később. Viszont ha már valaki keres, vagy esetleg közeledik feléd, akkor kérlek, normálisan reagálj arra, és ne legyél egyből elutasító.

Egy személyes esetet szeretnék még leírni. Szintén egy Tinderes match volt, beszélgettünk, egy értelmes, okos lány volt, nem szerettem volna semmit elhamarkodni, elkapkodni, éppen azért, hogy még fel se merüljön a gondolataiban, hogy csak „arra” kéne. Körülbelül 1 hónap után szerettem volna elhívni valahova, találkozni vele, megismerni személyesen is, amire egy elutasító választ kaptam...

Tehát azért a lányok is tudnak alkotni, na ilyen ne legyél, egy lehetőséget adj meg mindenkinek azért, aki szeretne esetleg megismerni... Remélem, egyszer sikerrel jársz, és megtalálod a megfelelő személyt magad mellé.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!