horoszkóp

Az élet kegyetlensége vs igaz szeretet – egyetlen fotóban

2017.05.02. 19:22

Két rövid és megható történetet mutatunk ebben a posztban fotók segítségével. Először is egy 17 éves kaliforniai lány, Mackenna Newman szüleiről készült fényképe tarolt a napokban az interneten, ami minden túlzás nélkül

a lehető legkegyetlenebb módon ábrázolja az igaz szerelmet.

A fiatal lány édesanyját októberben pajzsmirigyrákkal diagnosztizálták, a sugárkezelés időtartamára pedig szigorúan elkülönítve kellett lennie. Férje viszont nem hagyta annyiban a dolgot.

Anyukámnak a szobájában kell maradnia a rákja sugárkezelése miatt, ezért apukám a szobája ajtajába egy íróasztalt állított, hogy ne legyen egyedül, én pedig bőgök

– fogalmazott a tinédzser, aki később a BuzzFeed Newsnak hozzátette, egyáltalán nem számított arra, hogy a képet ennyien megosztják és lájkolják.

Mindeközben egy brit pár, akik 77 évig voltak együtt, ugyanazon a napon haltak meg. 

Joyce és Frank Dodd tizennégy éves korukban találkoztak, öt évvel később házasodtak össze, azóta öt gyerekük, tizenkét unokájuk, tíz dédunokájuk és két ükunokájuk született. 

A férfi 96 évesen, április 8-án délután 4-kor halt meg, őt követte 97 éves felesége 6 órakor. Az utolsó pillanatokat együtt tölthették, a kórházi személyzet ugyanis egymás mellé tolta ágyaikat.