horoszkóp

Egyszerre érünk haza buliból, látom, ha apukám részeg

2017.07.01. 19:54

Hetek óta folyik a párbeszéd a Randiblog Inbox posztjaiban arról, hogy mennyire lehet helye az alkoholfogyasztásnak egy tartós párkapcsolatban, egy házasságban, illetve egy olyan házasságban, amire család is alapul. Egy-egy berúgás már alkoholizmus? Vagy az még belefér? A görbe esték csak sima kikapcsolódást jelentenek, vagy igazából valami más probléma jelenlétére figyelmeztetnek?

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Nagyon örülünk az összes levélnek, ami ebben a témában eddig érkezett a Randiblog e-mailcímére, alább négyet osztunk meg közülük, négy különböző olvasótól. Egyikük közvetve, hárman közvetlenül válaszolnak Alida vitaindító levelére, amelyben Alida arról, ír, a férje egyébként kész főnyeremény, csak néha túl sokat iszik, de mindannyian más szemszögből közelítik meg a kérdést, és mindannyian eltérő véleményen vannak, aminek megfelelően más-más tanácsot is adnak.

Ön szerint melyiküknek van igaza? Önnek mi a véleménye, mik a tapasztalatai? Reméljük, tudjuk folytatni még ezt a témát, ha van kedve és mondandója, tegye hozzá a magáét ön is!

András

Az eredeti cikk szövegében ezt olvastam:

Korábban együtt is gyakran jártunk mulatni, néha megtörtént akkor is, hogy csúnyábban beivott, olyankor én támogattam haza, de mindig azt gondoltam, hogy ez majd a gyermek érkezésével meg fog szűnni.

Ez a legdurvább női hiba, amikor „azt hittem, megváltozik”. NEM! Nem változik meg, csak akkor, ha valami nagyon erős dolog kényszeríti rá, vagy saját fejében teszi rendbe a dolgokat és önként változik.

Nyugodtan hozz fel mentségeket, hogy részegen jön haza a pasid, persze …a sok munka meg a stressz meg a haverok. De mégis kinek a kezében van a pia? Ki az, aki megveszi, és ki az, aki megissza? Egy felnőtt férfi, akinek gyereke és családja van? Tehát van egy mintaapa, aki amúgy alkoholista vagy legalábbis igen közel van hozzá. Mire vársz? Majd megváltozik szép szó hatására? Megkéred, hogy ne igyon és nem teszi? A gyerekkel csak még több stressz éri a jövőben, akkor mit fog tenni? Mi lesz, amikor elveszti az önkontrollt az alkohol miatt?

shutterstock 620401901

A gőz kiengedésére csodás módszer a sport! Kifáraszt, társasági életet ad, szabadságot ad, de nem leszel tőle részeg és alkoholista sem. Menjen bulizni, nem gond, de ne igyon mértéktelenül! Nem kötelező alkoholmámorban bulizni, sok millióan képesek teljesen alkoholmentes szórakozásra is.

Mit tennék a helyében? Elsőként leülnék vele és elmondanám, mi zavar, és hogy ezen záros határidőn belül változtasson. Ha a párkapcsolatban van gond, akkor közösen kellene megoldani, több időt együtt tölteni, mint pár és nem mint anyu-apu.

Ha beteg vagy lelki baja van, akkor menjen pszichológushoz és közösen megoldanám vele a problémáját. De ez így nem maradhat, mert a családját fogja elveszteni különben.

Azonnal tegye le a piát, nincs több részegedés. Tanulja meg hol a határ – esélyes, ezt most pontosan tudja, hol van –, és tartsa is be.

Alexandra

Én személy szerint olyan családban nőttem fel, ahol jelen volt/van az alkoholizmus. Egy időben magamon is észrevettem, hogy ahelyett, hogy megoldanám a problémákat, inkább elmegyek jól leinni magam. Mindig is gyengeségnek tartottam.

Az, hogy valaki elmegy szórakozni, az egy dolog. De az, hogy majd minden nap vagy minden hétvégén úgy megy haza az asszonyhoz meg a gyermekéhez, hogy csatt részeg, azt ne vegyük már „kikapcsolódásnak”. Azért ne, mert el sem tudod képzelni, hogy az asszony meg a gyermek hogy is érzi magát, amikor apuka éjjel hazajön, beborul a fürdőkádba (ha éppen eljut odáig), szanaszét túrja a hűtőt valami kajáért, aztán bedobál mindent a mosogatóba, másnap reggel meg az Atyaúristen nem tudja felkelteni. Ha mégis, akkor meg abszolút életképtelen.

Persze nem csajozol, nem vadászol. (Ezért még meg is kéne dicsérni?) De maga a helyzet az, ami elfogadhatatlan. A gyermek fél, mert fogalma sincs még, hogy miért viselkedik ilyen furán apja, az anyja meg tudja és retteg. Ha erre nem jössz rá, és nem látod, hogy a másiknak ez milyen törést okoz, hanem ilyen okos eszmefuttatással megmagyarázod a nemtörődömséged, az hiba.

Ebben a világban az emberek a saját önző gondjaikkal vannak elfoglalva, ami természetes, mert mindenkinek a saját problémája a legnagyobb. De egy kis viszonyítással könnyen rájöhetsz, hogy rohadt jó dolgod van. Az, hogy a nő, az anya miket él át egy gyermekkel, a háztartással, azzal, hogy téged istápoljon, arról neked fogalmad sincs. Hogy elvárás, sokszor észrevétlenül, hogy minden legyen flott, tiszta, legyen kaja, a gyerek ne visítson.

El nem tudod képzelni, mennyi energia van ebben, és akkor pluszban még a seggrészegen hazatérő apukát is kaparja össze valahogy, meg még értse is meg szegény lelki problémáit, hogy neki milyen nehéz dolgozni, aztán hazamenni egy kicsit leülni a gyerekkel talán (ez sem sűrű), meg még meghallgatni, hogy az asszonynak milyen napja volt (sokszor ez is kimarad, mert nem terhel még ezzel is), bekajálni, és lefeküdni.

Na, szóval csak azt akarom mondani, hogy nem árt néha körbenézni és felmérni a problémákat, egy kis empátiával elgondolkozni azon, hogy kinek mi a nehéz. Az, hogy leültök beszélgetni, ez egy nagyon okos dolog, de meg is kell érteni, és utána tenni kell érte, hogy egy hullámhosszon menjen tovább a kapcsolat. Mert a beszélgetések során mindig előjön a „mert te” oda- vissza. Mindenkinek könnyebb hallgatni, elmenni, bepiálni (és nekem ne mondja senki azt, hogy ez azért van, hogy lazítson, és úgy egyébként semmi gondja nincs), mert ha jól érezné magát otthon, megfogná a kedves feleségét és pici gyermekét, és elvinné őket fagyizni vagy kirándulni.

Tudom, mert én is voltam ilyen helyzetben, mármint én csináltam, és rohadtul szégyellem magam, pedig imádom a férjem. Tényleg.”

Attila

Én nem vagyok pszichológus, egy reál beállítottságú családapa vagyok, akinek van egy 7 hónapos kislánya. Azt hiszem, hogy látom a történetet a párod szemszögéből. Nekünk egy nagyon sírós kisbabánk sok fáradtságot okozott, és volt már, hogy úgy gondoltam, már csak egy jó ivás segíthet. Megjegyzem, hogy nem jutottam oda, mindig sikerült 1 sör után megállnom.

Én úgy gondolom, hogy a párod felkészületlenül érte az apaság, és ebben úgy lehetne segíteni, hogy megpróbálod megszerettetni vele a helyzetet azáltal, hogy megpróbálod a mindennapok szépségeire felhívni az ő figyelmét, meghívni, hogy jelen legyen, amikor mosolyog a kicsi, szeretetet ad. Nem könnyű, tudom, de van kiút.

shutterstock 386499199

Anikó

Annyira erős érzéseket váltott ki belőlem Alida levele, hogy úgy éreztem, emellett nem tudok elmenni szó nélkül. Én is a gyerek szemszögéből írok, mondhatni. 20 éves vagyok, most fogom elkezdeni az egyetemet, szeretek élni, a szüleim már majdnem 25 éve házasok, és imádják egymást, soha nem találkoztam senkivel, akinek a szülei ennyi idő után még így vonzódnának egymáshoz.

Miért írom ezt le? Nagyon egyszerű, ugyanis ők járnak bulizni, mikor kicsi voltam, akkor is jártak. Néha egyszerre érünk haza egy-egy buliból, látom, ha apukám részeg. Nem zavar, felnőtt ember, fantasztikus apa, tisztában vagyok vele, hogy milyen a munkája, miket lát, ha neki ez segít ezen túltenni magát, tegye. És mindig is megtette, de mivel mi ebből kicsiként nem láttunk semmit, sokáig fel se tűnt. Mivel anyum nem mondta meg neki, hogy mit csináljon, nem gondolta azt, hogy a hétvégi ivás, amit a gyerekek kb. nem is láttak, baj lenne.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Egyszerre érünk haza buliból, látom, ha apukám részeg

Mennyi piálás számít alkoholizmusnak egy tartós, komoly kapcsolatban? 4 olvasónk írt, 4 eltérő szemszögből, 4 különböző tanáccsal. Ön szerint kinek van igaza?

5 · Jul 01, 2017 07:54pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Hogy alkoholistának tartom-e apum? Azért, mert néha elengedi magát? Ugyan dehogy! Ameddig dolgozik, tesz magáért és a családunkért, hogy tarthatnám annak? Fantasztikusnak tartom, és minden téren felnézek rá, örülök, hogy majdnem ötven éves létére él, és nem begyöpösödött, életet utáló ember.

Az alkoholizmus nem ez (szerintem), hanem mikor az ember látja az apját hétköznap délután csatakrészegen egyedül, öt napból ötször.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!