Ezektől az emlékektől még most is félek

„Kedves Magda!” – megint egy korábbi levélírót szólít meg a mostani posztban közzétett levél beküldője. Ezúttal Ajándok írt nekünk egy választ egy korábbi történetre, hozzátéve persze saját életútját és tapasztalatait is.

Magda arról mesélt, hogy tíz évig tartott, míg élete szerelmével végre összejöttek, de most, hogy már egy ideje együtt vannak, kihűlni látszik a kapcsolat. Hogy mi ilyenkor a teendő, arra Ajándoknak egy remek tippje van, de volt már korábban más válaszadó is ugyanerre a levélre, és ő mást mondott, szóval a kérdést egyáltalán nem tekintjük lezártnak. Ön mit válaszolna? Mik az ön tapasztalatai? Ha van kedve, írjon nekünk a Randiblog e-mailcímére!

„Igazán izgalmas életutat jártatok be, egy kicsit emlékeztet a sajátomra. Mikor még 18 éves voltam, több okból is meglehetősen zárkózott voltam, és mikor már internet is lett otthon, elkezdtem ismeretségeket kötni, de persze 100+ km-es távolságokban. Nem egy lányt ismertem így meg, akik közül 1-2-vel mai napig tartom a kapcsolatot, és ha nem vagyunk olyan fiatalok, és jobbak az anyagi körülményeim, talán mi is úgy jártunk volna, ahogy ti.

De minthogy ez elkerült, sikerült viszont önbizalmat szereznem, elkezdtem helyben is ismerkedni, most pedig már egy éve élünk együtt jelenlegi élettársammal. Természetesen nálunk is akadnak konfliktusok, önmegvalósítási törekvésekből adódó szembenállások, de hiszem és vallom, hogy a kommunikáció, akivel művelni lehet, bármit megold. Például az írásodból nem egyértelmű, hogy kipróbáltátok-e azt, hogy leülsz vele beszélni és nekiszegezed hogy:

– te mit vársz ettől a kapcsolattól?

– miért viselkedsz így?

– miért olyan fontos számodra a pénz?

Nálunk bevált recept, komoly vitáink, kiabálások soha nincsenek.

A férfiak eredendően racionálisak mintsem emocionálisak a kommunikációban, ha érzelmeket is belevisznek akkor annak mindig erős a mozgatója. Önértékelés, megfelelés, bizonyítási vágy, uralkodási vágy, féltékenység...

Egyik utóbbi hosszabb kapcsolatomnak azért lett vége, mert én is egy féltékeny kisfiú voltam, és ebből kifolyólag uralkodni akartam a lány érzésein, tettein… Természetesen véget ért, és utólag láttam csak én is, mennyire gyerekes volt az akkor megalapozottnak érzett viselkedésem. És noha nem én vetettem neki véget, és boldog vagyok a mostani kapcsolatomban, de ezektől az emlékektől még most is félek. Túl erős érzelmek kötődnek hozzájuk, és bár tudom, hogy soha nem fogunk beszélni, illetve hogy ha a mostani tapasztalatom birtokában lettem volna azóta sem lett volna és lenne másik kapcsolatom, nem tudom mit tennék, ha újra találkoznánk.

Szóval a korábbi vívódásaid, a jelenlegi dilemmádat teljesen megértem, csak azt tudom tanácsolni, próbáljatok beszélni, ha felnőtt férfi, és nem egy nagy gyerek, képes lesz válaszolni, és dönteni. Ha nem, meg miért akarnál egy gyerekkel élni, ha te már láthatóan egy erős nő vagy?”