Tuti én rontottam el, mert ilyen csinos nőt épeszű ember nem hagy el

Én vagyok peches, vagy ahogy kezdem sejteni, egy újabb eltorzult trenddel találkoztam?

Ezt a kérdést tette fel levele végén egy olvasónk egy korábbi posztban. Kornél írásáért kattintson ide, ha még nem olvasta, mert az alábbi pár bekezdésben Friderika a korábbi levélre válaszol sok tekintetben. Friderika nagyjából egyidős Kornéllal, szóval a társkeresés világának nagyjából ugyanazt a szeletét látják ők, természetesen egyikük az egyik, másikuk a másik oldalról, már csak ezért is érdemes a két írást összehasonlítani. Továbbá Kornél említ egy új trendet, és ezt Friderika is felfedezni véli, és ő sem helyesli a dolgot.

Mit lehet hát akkor most tenni? Ha elolvasta Friderika levelét, önön a sor! Kérjük, ha van kedve, küldje be nekünk saját tapasztalatait tárkeresésről, illetve párkapcsolatokról, a Randiblog e-mailcímére várjuk az üzenetét!

„Lassan 50 éves leszek én is, és teljesen felhagytam a társkereséssel (annak minden formájában csalódtam). Ennek több oka van (8 éve váltam el másodjára, minkét esetben le lettem cserélve, mert monogám természetem miatt nem viseltem jól a több nőt, akik megjelentek a párkapcsolatban):

• instant kapcsolatra vágynak többségében az emberek, testi-lelki, szellemi szükségleteik mentén;
• párkapcsolaton keresztüli önmegvalósításra vágynak, miközben egyéni életút megtámogatásának nevezik a totális alárendelődést, amit elvárnak;
• egyeduralomra törekszenek, a párkapcsolat minden szintjén az egyéni önzési fok maximuma mentén;
• hárítják a felelősséget, mindig valaki más a hibás mindenért, ők csak a szerencsétlen összjáték áldozatai, és erre hivatkozással extra adag toleranciát, támogatást/önfeláldozást, szeretetet igényelnek/követelnek;
• ritkán fogadják el az előzményeket, úgy a sajátjukat, mint a számukra szimpatikus személyét;
• ígéretek szintjén a maxon vannak, a bizalom, együttműködés tartós megtapasztalása szintjén a minimumon (pl. menet közben mindig kiderül, hogy a valóság kicsit másként van, mint korábban mondták, kb. mint szezon és fazon közötti a különbség);
• mivel csinos vagyok és segítőkész természetű, gyakran megkapom, hogy tuti én rontottam el, mert ilyen csinos nőt épeszű ember nem hagy el;
• a klasszikus értékrend, türelem, gyermekszeretet, monogámia, tisztesség, hűség, becsület, feltétel nélküli szeretet csak tartalom nélküli szavak az esetek többségében, tettek híján erőtlen próbálkozások;
• bármi észrevétel jelzése, megjegyzés az összecsiszolódás érdekében gyakran sértődésbe torkollik;
• előző csalódások, sérelmek túlkompenzálása, és emiatt az illúziók megvalósítása fontosabbnak tűnik, mint a kapcsolat realitása.

Fentiek talán mindkét nemre vonatkoznak, mégis szomorú, hogy a társadalom elváltakhoz való viszonyulása mennyire furán más a két nem irányába. A férfiak sármosak, ha jó ideje szingliként cserélgetik a nőket, fordítottan viszont „új trend”, ha a nők is hasonlóan működnek. Csak mert az illem szerint a férfiak fizetik a programokat (amiket a nők egyedülálló anyaként talán nem tudnának megfinanszírozni), pedig a férfiak pontosan ezzel (többek között) akarják szédíteni a nőket. És ha ez nem következik be, akkor az „új trend” a nők szégyene...

Nos, így esélytelen egy tartós kapcsolat kialakulása mindkét fél esetében. Bár én már reményvesztett vagyok e téma kapcsán, kívánom, hogy legyenek egyre többen olyanok, akik megtapasztalják a velem történtek ellenkezőjét.”