horoszkóp
shutterstock 627391325

Itthon rekedtem Pesten, beüzemeltem a Tindert

2017.10.09. 18:44

A sztorim talán már kissé elcsépeltnek tűnhet, és leginkább a „szép, okos, önálló...blabla...nő vagyok, mégsincs senkim”-kategóriába sorolható, de azért még ne pörgess tovább kérlek, hátha lesz benne valami új.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Sára álnevű olvasónk kezdi ezzel a figyelmeztetéssel a levelét, és a teljes levelet elolvasva garantáljuk, hogy lesz benne nóvum, a Randiblogban korábban megjelent írásokhoz képest mindenképpen. Egyrészt például az, hogy bár Sára is egyedülálló, ő mégse tűnik úgy, mintha különösebben szenvedne ettől, és főleg nem próbál okokat keresni vagy hibáztatni bárkit.

Viszont, mivel külföldön él, van lehetősége összehasonlítani a különbséget a Tinder által kint nyújtott élmény és a hazai viszonyok között, és úgy érzi, egy dologban igencsak eltérnek a tinderező magyar férfiak az általa megismert külföldiektől. Mindig szeretünk külföldön élő olvasóinktól hallani, szóval ha mesélne ön is akár kintről, akár itthonról, kérjük, írjon a Randiblog e-mailcímére!

Tehát a harmincas éveim első felében járok. Elég régóta élek külföldön, már több országot megjártam. Egyedül mentem mindenhová, semmi pasi nincs a sztoriban. Sikerült nagyon jó barátságokat kötnöm külföldön (nem kerestem magyar társaságot sehol). Ugyanakkor az évek alatt egyetlen kapcsolatom volt, mely össz-vissz pár hónapig tartott. Meg is kaptam a szokásos „de hát annyi új emberrel találkozol, hogy lehet, hogy nem ismerkedtél még meg valakivel?” Hát így. Leginkább csak alkalmi „szórakozópartnereim” voltak. Aztán amikor hazalátogatok évente párszor, itt is, nyilván, hiszen az 1-2 hét alatt mi mást csinál az ember? Barátok, család, bulik (legalábbis én).

Összességében azt mondhatom, hogy ezzel én egészen meg is barátkoztam, szórakozás, utazás, munka (sok), meg aztán néha valami csurran-cseppen… Persze én is ábrándozom néha romantikus „ugyanazért a paradicsomért nyúltunk a piacon”-szituációkról, de „különös” módon ez még sosem történt meg.

„Szerencsére” engem a családalapítás-téma nem foglalkoztat. Most biztos sokan mondják, hogy mi lesz így a női princípiummal, meg biztos, valami harcos feminista vagyok, aki valójában gyűlöli a férfiakat, de nem vagyok az, talán egy kicsit jobban kiállok magamért az átlagnál.

Most úgy alakult, hogy néhány hónapra itthon „rekedtem” Pesten. Természetesen a barátaim nagy része már házas, gyerekek, stb. Szóval nyilván adja a helyzet, hogy én kezdek eléggé kilógni a sorból, de igazából egész életemben azt csináltam. Mindig én voltam a szingli jócsaj (elnézést, hogy nem álszerénykedem), akinél előbb-utóbb mindenki bepróbálkozik a társaságból, de általában nem nagyon jön össze a dolog. Most beleáshatnánk a pszichológia bugyraiba, hogy biztos a nagybetűs szingliséget sugárzom (?), és ezt a pasik is érzik, meg hogy miket nyomok el magamban, mit próbálok kompenzálni, stb. Persze, megvan nekem is a saját kis csomagom, ami valószínűleg az évekkel egyre nehezebb lesz, de igyekszem dolgozni rajta.

Amit most ki akartam még emelni, na az az igazán elcsépelt rész: de van egy dolog, amit én akkor sem értek. Szóval nagy „unalmamban” itthon is beüzemeltem a Tindert… Tudom, már tövig rágott csont, és nyilván itt sem az igaz szerelmet kerestem, de a pár hónapos itthoni tapasztalatom egy nagy kérdést vetett fel bennem. Hátha valakinek megvan rá a válasz.

shutterstock 472811893

Összesen két Tinder-randim volt az elmúlt három hónapban, 2 külföldi pasival (az egyiken semmi nem történt). Elég válogatós vagyok, de azért még így is összejött jó pár match, és azt kell, hogy mondjam, az én (!) tapasztalatom azt mutatja, hogy a magyar pasik 90%-a nem ír, SOHA. OK, gyűjtöget, értem én, kell a pozitív visszacsatolás az asszony mellett… Még így is kb. 20 pasival folytattam egy „Helló”-nál hosszabb párbeszédet, és igen, volt, hogy én írtam előbb, és mind, egytől egyig felszívódott, mielőtt bármi is történt volna (volt, akit én töröltem, persze). És tudom, biztos felvetődik a kérdés: nem, nem kezdtem el házasságról, gyerekekről és műkörmökről beszélni, sőt, szerintem elég laza vagyok sok téren, meg humorom is van, még ha ez most nem is látszik.

Szóval a kérdés: a magyar pasik ennyire el vannak szállva maguktól, hiszen mindegyikre jut kb. 100 jó csaj, csak gyakorolják a flörtölést, unatkoznak, vagy pedig arra várnak, hogy a kötelező 1-2 kérdés után meztelen képeket ajánlok fel magamról, csak mert ő olyan cukin mutat a szörfdeszkája mellett? Vagy az emancipáció olyan szintre lépett, hogy már az az alapértelmezett, hogy én beszélem le az alsónadrágot a pasikról? Valamiről lemaradtam?

Őszintén szólva nem ez életem problémája, nincsenek álmatlan éjszakáim sem, meg hát tudom, Tinder, hagyjuk már, stb., csak mégis furának tartom. És ne értsetek félre, azért említem a magyar férfiakat, mert külföldön ezt nem tapasztaltam ilyen szinten (több országban). Ott azért esély volt rá, hogy személyes találkozó is létrejöjjön, sőt, van, akivel tartom is a kapcsolatot, na persze semmi komoly... De remélem, ezzel nem sértettem meg senkit, nyilván a Tinder nem egy reprezentatív példa az átlag magyar férfipopulációra… Gondolom… remélem!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Itthon rekedtem Pesten, beüzemeltem a Tindert

Külföldön élő olvasónk most itthon is kipróbálta, milyen online pasizni. Egy dolog nagyon meglepte.

78 · Oct 09, 2017 06:44pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments