horoszkóp
shutterstock 741759331

Hetekig könyörögtem, hogy feküdjön le velem

2017.10.27. 16:10

Szeretnék Brúnónak válaszolni. Megértem, ahogy érez, de szeretném, ha ő és mások is tudnák, hogy női szemszögből nem (feltétlenül) minden fekete-fehér.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Szabina álnevű olvasónk levelének bevezetője olvasható fent, ez a rengeteg reakció közül egy, ami Brúnó pár héttel ezelőtt megjelent levelére érkezett. Nagyon sokan írtak Brúnónak, aki azt mondta, elfogadja, hogy ő nem alfahím, tudja, hogy hol a helye, nem is próbálkozik a nőknél, inkább prostituáltakkal szexel.

Korábban férfiolvasóink válaszai közül tettünk közzé párat, most azonban Szabina a nők szemszögéből világítja meg ezt a kérdést, azaz azt, hogy mennyire kell úgynevezett alfahímnek lennie egy férfinak ahhoz, hogy az találjon magának egy társat az életre. És mindezt mivel tudja a legjobban megvilágítani? Természetesen a saját történetével! Ha ön is szívesen mesélne, kérjük, folytassa a beszélgetést, írjon nekünk a Randiblog e-mailcímére!

Először is a világ felosztása nyertesekre és vesztesekre egy csomó kérdést felvet, hol húzzuk meg ezeket a határokat? Nekem az, hogy valaki kigyúrt BMW-s saját lakással, nem jelenti azt, hogy nyertes. De mondjuk valaki, aki a munkáját igazán szereti, abból megél, és minőségi emberi kapcsolatai vannak, az az, még akkor is, ha az előbbi dolgokkal nem rendelkezik. Egyszerűen mivel én is inkább az utóbbiakra vágyok.

Konkrétan. Nekem sose volt ez központi dolog, de jól nézek ki. A férjemnek gyakran elmondják kollégák, barátok, ismerősök, hogy milyen szerencsés (ennek persze örül). Brúnó leveléről eszembe is jutott, hogy egyszer Balatonnál kiszaladtam a strand elé bikiniben, és épp arra járt két srác (rajtunk kívül nem volt ott más), és az egyik rám nézve szomorúan legyintett, és azt mondta a másiknak „...mert érted, egy ilyen csaj úgyse jönne össze soha”. Ezt én viccesnek és szomorúnak is találtam, hiszen lényegében küzdelem nélkül azonnal feladott valamit, amit szeretett volna, csak mert félt. Brúnó leveléről is ez jutott eszembe. Amúgy a szóban forgó srác teljesen jól nézett ki, de gondolom, ő is lúzernek tartotta magát, a BMW hiánya miatt.

Na de a konkrétumokhoz visszakanyarodva, a férjem egy velem egyidős informatikus, akinek se BMW-je, se háza, és soha életében nem volt kigyúrva. Mikor összejöttünk, még nagyon fiatalok voltunk, a szüleinknél laktunk, és a diplomája se volt még (persze nekem se), és azzal viccelődött, hogy csöves lesz, mert úgyse lesznek meg a vizsgái. Én voltam az első igazi barátnője, és hetekig könyörögtem neki (szó szerint), hogy feküdjön le velem, mert annyira félt, hogy, csalódást okoz. Illetve, hogy valamit a külsőről is mondjak, én az arcát mindig nagyon szépnek láttam, de ma is fiatalabbnak néz ki a koránál, és mikor összejöttünk, kifejezetten kölyökarca volt még (mondjuk nekem is nagyon babaarcom volt, de talán nőknél az nem hátrány).

A környezetemben sok embert meglepett, hogy őt választottam, de nagyon hamar rájöttem, hogy nekem igenis ő az igazi. Miért? Erről regényeket tudnék írni, de a férjem többek közt nagyon okos, megbízható, jó szívű, empatikus, figyelmes (az ágyban is!), gyengéd, őszinte, minden nap megnevettet, megölel, megcsókol.

Kezdettől remekül megértjük egymást, és mindent meg tudunk beszélni. Zenében, könyvekben és filmekben, szabadidős programok tekintetében hasonló az ízlésünk (bár nem száz százalékig). Az értékrendünk hasonló, pl. egyikünk se nagyon anyagias, de törekszünk a pénzügyi stabilitásra, ezért pénzügyeken nem sokat vitatkozunk.

Emellett természetesen rengeteg rossz tulajdonsága is van, amiket a fentiek (és saját rossz tulajdonságaim fényében) tolerálok. A kapcsolatunkban több 10 év alatt voltak hullámvölgyek, de szeretjük egymást és kitartottunk, idáig mindent megoldottunk, és jelenleg a családalapításon „dolgozunk”. Kívánok Brúnónak és mindenkinek kitartást a párkereséshez, ne írjátok le magatokat, az a leggyorsabb út a kudarchoz.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!