Gus Kenworthyt négy éve Szocsi kapcsán mutattuk be önöknek. Az amerikai freestyle-síelő akkor ezüstérmet szerzett, és most Koreában is versenyzett. A versenye előtt összeölelkezett a barátjával és meg is csókolták egymást, amiről Kenworthy tudta nélkül felvétel is készült. A csók bekerült az NBC olimpiai közvetítésébe, és Kenworthy ennek kapcsán írt az egészről a Twitteren és az Instagramon, mi a US Weeklynél találtuk meg a hírt.

Nem vettem észre, hogy videóztak, de nagyon boldog vagyok, hogy így volt. Gyermekkori önmagam még álmodni sem mert volna arról, hogy egyszer egy melegcsókot láthat a tévében az olimpiáról, de most először a világtörténelemben az otthon tévéző gyerekek ilyet is láthatnak! A szeretet az szeretet.

Kenworthy azt is hozzátette a Twitteren, hogy ezúttal ugyan nem nyert érmet, de nyíltan meleg férfiként boldogabban tér majd haza most, mint Szocsiból ezüstérmesként, amikor még nem hozta nyilvánosságra, hogy meleg. Magánéletének erről az oldaláról 2015-ben beszélt először, azóta Matthew Wilkas színésszel van kapcsolatban. Ővele látható a kérdéses felvételen is természetesen, a fenti borítóképen és alább szintén.

Íme egy kép Matthew Wilkastól is, aki azt írta még a verseny és a csók előtt, hogy mennyire büszke a szerelmére, és mindarra, amit képvisel. És hát nyilván Wilkas se bánja, hogy most egy kicsit több figyelem irányul őrá is.