Keserű és dühítő tapasztalatokat, az idén januári szakításomat szeretném elmesélni. Mivel pár hete történt, igyekszem tárgyilagos és nem indulatos lenni.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Ha nem az élet szerkesztené a Randiblog Inbox posztsorozatot, akkor így február 14. táján biztos egy szerelmes-romantikus történettel állnánk elő, de ez a rovat abból áll, amit olvasóink megírnak nekünk, és most egy elég elkeseredett hangvételű beszámoló jött egy szakításról. Az alábbi levél beküldője, Lídia ugyan legutóbbi párkapcsolatát meséli el az alábbi néhány bekezdésben, de elsősorban annak a végére koncentrál, ugyanis a történetnek, amint az a fenti bevezetőből is kiderül, nemrégiben lett vége egy igen keserű és szomorú tapasztalattal.

Lídiáék esetében a vég kezdetét egy véletlenül megtalált papírdarab jelentette, és szép lassan borult minden – de természetesen ezúttal sem azért áll itt ez a bevezető, hogy előre lelője a poént, hanem azért, hogy emlékeztesse önt egy igen fontos dologra. Méghozzá arra, hogy ha önnek is van kedve mesélni, ha például reagálna Lídia sztorijára, mivel önnel is előfordult már hasonló, vagy ha bármi másról szívesen írna, ami társkereséssel, párkapcsolatokkal, illetve szakítással kapcsolatos, akkor nekünk bármikor beküldheti történetét e-mailben az alábbi címre! Kíváncsiak vagyunk az ön tapasztalataira, és mivel nálunk mindenki álnéven szerepel, így ön is nyugodtan mesélhet bármiről! Címünk az alábbi, de a poszt legalján látható keretesben szintén megtalálható.

Ez a címünk, klikkeljen és meséljen!
randi@mail.velvet.hu

„A volt pasimmal 2016 decemberében ismerkedtem meg az interneten, sok közös tulajdonságunk volt és hasonló érdeklődési körünk, mindketten gazdasági területen dolgoztunk, csak más intézményben. A találkozásainkkor egy kedves férfinak tűnt, nem volt gyanúm semmi rosszra az ő részéről. A korkülönbség nem zavart akkor mert mindketten ugyanabba a generációba tartozunk, s viszonylag örültem, hogy közel a saját korosztályomhoz van egy jó humorú és figyelmes pasi.

Volt 3 rövidebb kapcsolatom a történetben szereplő férfi előtt, amiket nem ecsetelnék, de lesz egy közös pont a mostani szakításommal majd.

2017-ben, majdnem egy évre rá a lakásomba költözött, mert elértünk arra a pontra, hogy összeköltözhettünk. Ő albérletben lakott, megsajnáltam és felajánlottam neki, hogy jöjjön hozzám lakni. A háztartásban néha be is segített, de ő inkább a rezsifizetésből vette ki a részét.

Szóval úgy látszott, hogy főnyeremény ez a fickó, jó programokat csináltunk, amiken viszonylag jól is éreztem magamat. A hálószobától egészen külföldi nyaralásokig majdnem minden jó volt, túlságosan is jó!

DE NEM LETT AZ!

Tavaly váratlan dolgok történtek mindkettőnk életében. A koronavírus miatt home office-ban otthoni munkát kellett csinálnom 2020-ban végig, így a saját lakásomban otthon dolgoztam. Őt ez hidegen hagyta, sőt tavaly kezdett el kicsit furán viselkedni. Néha elment különböző kifogásokat keresve, és említette, hogy lesznek maszek kliensei, akiknek felajánlott oktatást. Ezt 2019-ben kezdte el, mert azt mondta, hogy kezd szürke lenni a korábbi munkahelye neki, és tavaly kilépett a munkahelyéről.

Gyakrabban ment vissza a szüleihez, mivel a szüleinél lakott korábban. Az egyik ilyen alkalommal derült ki az ő sötét titka, ami valamennyi nő rémálma: egy fiatalabb (!!!!!) csajjal megcsalt! Takarítottam a konyhában, és a konyhapolcon a szakácskönyvek és receptek között egy nevet-telefonszámot-emailt tartalmazó papírt találtam, amit ő rejtett vagy felejtett ott. A gyanúm valóra vált, amikor a csajra rákerestem a közösségi médián keresztül és a pasim az ismerősei között volt, „véletlen” pont 2020-ban lettek ismerősök!

Amikor visszatért, számonkértem a dolgot rajta, ő hárított és beszólt, hogy mit törődök én az ő dolgaival. Én megmondtam, hogy ő nem normális, amiért egy 2000-es lánnyal megcsalt engem azok után, hogy nálam lakhatott és minden jónak látszott köztünk. Ő azt mondta, hogy az a csaj jobb nálam sokkal! Ez novemberben történt, és egyre hidegebb lett a viszonyunk, a karácsonyt és szilvesztert már külön töltöttük és elkönyveltem:

VÉGE.

Egy újabb kapcsolati kudarc, szintén félrelépés miatt, pont ami az első középiskolás pasimmal történt, ő is megcsalt, de a legutóbbi exemből nem néztem volna ki! Ahogy írtam, most 2021 januárjában összecsomagolt, minden kapcsolatot megszakítottam vele.

A történetem hosszúra sikeredett, tudom, de így 31 évesen, 4 kapcsolat után arra jutottam, jobb, ha csak baráti körökben maradok, és nincs olyan, hogy „álompasi”. Ez az év rosszul indult számomra, remélem, jobb lesz a folytatás, legalább nem veszett el az állásom a covid miatt, és egészséges vagyok fizikailag.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
A konyhapolcon a receptek között egy nevet-telefonszámot-emailt tartalmazó papírt találtam

Olvasónk, Lídia megírta a Randiblognak, hogyan derült ki volt pasija „sötét titka”. Azt mondja, ez valamennyi nő rémálma, vége is lett a kapcsolatnak.

22 · Feb 12, 2021 04:04pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments