horoszkóp

Ezerötszáz férfival feküdt le a szexszel gyógyító asszony

2009.09.15. 20:26 Módosítva: 2009-09-15 20:27:18
Az 54 éves Mare Simone huszonhárom éve próbál segíteni azokon, akik nem elégedettek szexuális életükkel. A tantrikus szexben igen jártas asszony munkája során eddig ezerötszáz férfival feküdt le segítő szándékkal, de a nőknek is szívesen megmutatja, hogyan kell kényeztetni magukat. Bár nagyon élvezi a munkáját, a kezdet nem volt könnyű. Tizenkilenc éves korában ugyanis megerőszakolta egy ismerőse, és hosszú éveken keresztül undorodott a szextől. Majd a tantrikus szexnek köszönhetően újra örömét lelte a szeretkezésben, és úgy döntött, hogy tudását mások megsegítésére használja majd. Simone nem tartja magát prostituáltnak, hiszen nem a szexért, hanem a jó tanácsokért és tippekért kér és kap pénzt.

A tantrikus szexben jártas Mare Simone-nak az elmúlt 23 év alatt összesen tízezer páciense volt, és eddig körülbelül ezerötszáz férfival feküdt le munkája során – írja a Sun. „Azzal keresem a pénzem, hogy lefekszem más nők férjeivel és barátaival. Ez nem jelenti azt, hogy prostituált lennék, hiszen terápiás és gyógyító céllal teszem mindezt, így ez teljesen legális. A férfiak nem a szexért fizetnek, hanem tanácsadásért, azért, hogy megoldjam a problémáikat. Több ezer férfinak segítek jobbá tenni a szexuális életét, ami azt jelenti, hogy a barátnőiknek és a feleségeiknek is sokkal élvezetesebb lesz illetve lett a szex. Egyesek azért vállalnak béranyaságot, hogy segítsenek azoknak a nőknek, akik nem szülhetnek gyermeket. Nekem az a célom, hogy másoknak sokkal bensőségesebb legyen a szexuális élete az én segítségemmel. Nagyon élvezetes a munkám, elégedetté tesz. Örömmel tölt el, amikor az ügyfeleim újra bízni kezdenek önmagukban” – nyilatkozta az 54 éves asszony, aki egyébként egyedülálló.

Mindenki jöhet

Naponta állítólag öt kliensre van ideje. „Mindenféle korú, beosztású és méretű férfi megfordult nálam. Vagy egy szexológus, esetleg egy korábbi kuncsaft ajánl nekik engem, vagy különböző, ezzel a témával foglalkozó szervezeteken keresztül jutnak el hozzám. A legtöbb férfi erekciós problémákkal és a korai magömlés miatt keres fel, de van, amikor a feleségük küldi el őket. Mielőtt sor kerülne a találkozóra, meg kell vizsgáltatniuk magukat, tesztet kell csináltatniuk, és az aktus során kötelező az óvszer használata” – tette hozzá Simone.

maresimone2

Az 54 éves asszony természetesen szívesen segít a szexuális problémákkal küzdő nőkön is, akik nem tudnak eljutni a csúcsra, vagy partnerük pocsék az ágyban. „Megmutatom nekik, hogy hogyan kényeztessék magukat. Van, aki csak egy-két alkalommal jön el, mások pedig akár 12 kezelésen is részt vesznek. Mindez attól függ, hogy mennyire komoly a probléma. Minden kezelés ugyanúgy kezdődik. Eleinte csak beszélgetünk. Eközben a kezüket cirógatom, így könnyebben ellazulnak és megnyílnak nekem. A következő pár alkalommal megmasszírozom a vállukat, és tovább boncolgatjuk a problémákat. Ezután előveszek egy tükröt, mindketten levetkőzünk és megnézzünk a tükörképünket” – nyilatkozta az asszony, aki szerint a legtöbben nem merik megnézni magukat, de amikor rájönnek, hogy ő nem ítélkezik felettük, akkor magabiztosabbak lesznek. Ezután következik a gyakorlati oktatás. „Előfordul, hogy a feleség szeme láttára szeretkezem a férjével, így próbálom megmutatni nekik, hogyan lehetnek sokkal szenvedélyesebbek az ágyban.

Megundorodott a szextől

Az asszonyt egy meglehetősen megrázó esemény indította el az útján. Tizenkilenc éves volt, amikor egyik férfi ismerőse felajánlotta neki, hogy hazaviszi őt, majd megerőszakolta. Mivel túlságosan félt, nem tett feljelentést a rendőrségen, egyúttal megundorodott a szextől, és tartott a másik nemtől. Tíz évvel később ugyan férjhez ment, de nem bírta elviselni, ha a férfi közeledett hozzá. „A szexuális életünk nem volt túl jó, és négy év után elváltunk. Az egyik barátom ekkor ajánlotta, hogy olvassak utána a tantrikus szexnek” – emlékezett vissza az asszony.

Ezt követően részt vett egy négynapos kurzuson, ami a tantrikus szexről szólt. „Ekkor jöttem rá, hogy nem az én hibám volt, hogy tíz évvel korábban megerőszakoltak. Végre újra élvezni tudtam a szexet, anélkül hogy bűntudatom lett volna, hogy mocskosnak éreztem volna magam” – tette hozzá Simone, aki egy óráért közel száz fontot (kb 30 ezer forintot) kér.

Élvezi a munkáját

Egyúttal leszögezte, ugyan az elmúlt 20 évben csak ezzel foglalkozott, az elkövetkezendő tíz évben biztosan nem vonul nyugdíjba. A barátainak mindenesetre nem szívesen beszél arról, hogy mivel is foglalkozik, és amíg nem bízik meg bennük teljesen, addig azt hazudja, hogy jógaoktatóként dolgozik. Az Egyesült Államokban egyébként több hozzá hasonló szexterapeuta van, de az Egyesült Királyságban kevesen vannak, akik lefekszenek páciensekkel.

Mare Simone szerencsére gyakran utazik, hogy a világ más részein is segítsen azokon, akik nem elégedettek a szexuális életükkel. „Legutóbb, amikor Londonban jártam, harminc ügyfelem volt, és sokan már hónapokkal korábban előjegyeztették magukat. Döbbenetes, hogy az Egyesült Királyságban mennyien vannak azok, akik nem tudják, hogy hova és kihez fordulhatnának az ilyen jellegű problémáikkal. A modern korra jellemző stressz bizony nagyon sok baj forrása, és az én dolgom az, hogy segítsek kiküszöbölni ezeket” – nyilatkozta Simone, aki főként az Egyesült Államokban áll a rendelkezésére azoknak, akik úgy érzik, hogy szükségük van a szolgálataira.