10. Lolo Ferrari (36G)
Saját önéletrajzában 1970-et ír, más adatok szerint viszont vagy 1963-ban vagy 1968-ban, Franciaországban született Ève Valois, alias Lolo Ferrari. A gyermekkorában anyja által gyakran bántalmazott, lelkileg megalázott, testkép-zavarban szenvedő fotómodell 1988-ban ment feleségül Eric Vigne szórakoztatóipari menedzserhez, akinek kedvéért huszonöt plasztikai sebészeti műtétnek vetette magát alá. A férj állítólag számítógépen tervezte meg az asszony új alakját, végül Ferrari mellbősége a műtétek után 180 cm lett, mellei egyenként 2,8 kg-ot nyomtak, és három liternyi folyadék került beléjük töltésként. A Guiness Rekordok Könyve 1999-ben választotta meg "a világ legnagyobb mellű nőjének", ám Ferrari ennek nem sokáig örülhetett. 2000. március 5-én holtan találták otthonában, halálának körülményei és pontos oka mai napig tisztázatlanok, az egyik verzió szerint a túlsúlyos mellek okozta fájdalom miatt szedett gyógyszer túladagolása váltotta ki légzése és keringése leállását.
9. Busty Heart (46H)
Mint Susan Sykes minden bizonnyal senkinek nem ismerős, de művésznevén, Busty Heartként emlegetve minden America's Got Talent-rajongó felkapja a fejét. A 48 éves nő tavaly debütált a képernyőn, amikor pár erőteljes mellcsapással szétlapított 9 sörösdobozt, és ugyanezzel a testrészével képes egy dinnyét szétloccsantani, illetve karatebemutatót is tart. Pályafutása viszont jóval korábban kezdődött: 1987-ben egy LA Lakers–Boston Celtics kosármeccsen a Celtics-szurkolóknak segget mutató Jack Nicholson fejére húzta a melltartóját. Tíz évvel később egy férfi feljelentést tett ellene, mert az akkor még sztriptíztáncosként dolgozó nő úgy fejbecsapta a mellével, hogy könnyebb, de látványos sérüléseket szenvedett.
8. Sheyla Hershey (38KKK)
Az egyenként 5–5 liternyi szilikonnal felpumpált mellű texasi Sheyla Hershey-nek Brazíliába kellett utaznia a sebészeti beavatkozásért, mert szülőföldjén nem vállalták kilencedik mellműtétjét. A 28 éves anya, modell és táncosnő egyébként összesen huszonnyolc beavatkozáson esett át: tizenkét zsírleszívása volt, van fenékimplantátuma, hasplasztikát is végeztek rajta, kivették egy bordáját, az orrát is műtötték, az ajkait is feltöltették. Mindössze 160 centiméter magas, így Ferrarihoz hasonlóan számára, különösen a hátizmoknak és a gerincének is komoly terhelést jelentenek a gigantikus mellek. Hershey viszont magasról tett a szakemberek véleményére: „Nekem a nagy a gyönyörű. Nem hiszem, hogy bármi miatt is aggódnom kéne” – nyilatkozta a Daily Starnak még februárban.
7. Casey James (64MM)
Az 1968-ban született floridai kebelcsoda állítólag kozmetikusként kezdte, de hamar ráunt, és belevetette magát az éjszakába. Sztriptíztáncosnő lett, de túl nagy sikert nem aratott showműsoraival, ezért döntött a tizenkétezer dollárt érő szilikon mellett, a beültetést idővel hatalmas siker is követte. A Score magazinban való debütálása pedig egyenes út volt a pornóig, James ugyanis nem elégedett meg a rúdon pörgéssel. Olyan filmeket köszönhetünk neki, mint például a Boob Cruise sorozat, és a Mega Boob Olympics. Az asszony egyébként még most is aktív, az interneten akár webkamerán keresztül is megtekintetőek hírhedt mellei.
6. Mistress Rhiannon (48MMM)
Jelentjük, a "Van-e szörnyebb Geronazzo Máriánál" kérdésünkre Rhiannon kisasszonyt elnézve egyből megtaláltuk a helyes választ. A szintén Guinness-rekorder pornószínésznő minden vágya az volt, hogy úgy nézzen ki, mintha egy képregényből lépett volna elő. Nos, az álom valóra vált, noha a glammodellről az embereknek nem éppen egy rajzolt hősnő, hanem leginkább egy szörny jut az eszébe, Rhiannon maximum furcsának találja magát, de csúnyának semmiképp. Az asszony 1973-ban született New Jersey-ben, és éveken keresztül egy általános iskolában tanított, miközben terapeutaként is dolgozott. (A videón régebbi képeket is mutatnak róla, Geronazzohoz hasonlóan szintén egy csinos nőről vot szó.) Egyik pillanatról a másikra csöppent bele a pornóiparba, és bizarr külseje miatt hamar a szado-mazo műfaj egyik legkeresettebb alakja lett. Szolgái rettegnek tőle, és egyvalami őt is rettegésben tartja: a repülőút gondolata, mert hatalmas mellei a nyomáscsökkenés miatt hajlamosak szétrobbanni.
5. Maxi Mounds (61MMM)
A Long Island-i születésű sztriptíztáncos, pornószínésznő már 2003-ban megkörnyékezte a Guinness Rekordok Könyvét, de akkor elutasították, mivel nem létezett legnagyobb plasztikázott mell kategória (legnagyobb mell természetesen igen). Mounds nem hagyta annyiban, futott néhány kört a cél érdekében, és végül 2005-ben átvehette a világrekordját tanúsító oklevelet. Az ő melleiben egyébként még olyan implantátumot ültettek, amit nem sokkal a piacra dobása után – többnyire a néhány év után kialakuló szövődmények miatt – betiltottak az Európai Unióban és az Egyesült Államokban is. Az asszony melleinek összsúlya meghaladja a 16 kilót, a mell alatti mellkasi körmérete 91,5 cm, és a mellbimbónál 154 cm a mellkasi körmérete.
4. Wonder Monique (46R)
A szintén felnőtt filmekben érvényesülő, Busty BBW névvel is futó asszonyról nagyjából ennyit tudtunk kideríteni, még a cicipédia is szűkszavú vele kapcsolatban. Tulajdonképpen bőven elég információ, ugyanis az amerikai számozás szerinti 46R-es méret számára is mindössze csak a negyedik helyezéshez volt elég.
3. Chelsea Charms (153XXX)
Elődjeihez hasonlóan Charms is a pornóiparban vetette be óriási melleit, melyek egyenként 12 kilót nyomnak, és ugyanaz a típusú implantátum van bennük, mint amit Moundsnál alkalmaztak. A betiltott eljárás Dr. Gerald W. Johnson nevéhez fűződik, lényege pedig az, hogy a belső irritációra a mell folyadékképződéssel reagál, amit az implantátumok végül magukba szívnak, így garantált a mell növekedése. Félő viszont, hogy ez a folyamat soha nem áll meg, ezért a 38 éves asszony melleit már több ízben lecsapolták, nehogy szétdurranjon.
2. Karola (48ZZZ)
A középkorú asszony sem az a beszédes típus, legalábbis nem bővelkedik interjúban, aktfotókban viszont végtelen a kínálata. A fentebb említett két lábon járó mellekkel szemben viszont az ő méretes testrésze mellőzi a szilikont, kebleit saját maga növesztette, és neve ugyan kevésbé cseng ismerősen, mint első helyezettünké, referenciáját számolva nem szűkölködik ő sem munkában. Mert hát, ugye, vannak férfiak, akik bot nélkül is.
1. Norma Stitz (56ZZZ)
170 centis mellbőségével a világcsúcsot egy 50 éves atlantai születésű asszony, Norma Stitz tartja: neki vannak a legnagyobb természetes keblei, és a legnagyobb melltartó aktív birtoklásával is ő büszkélkedhet. Az AVN-díjas pornós már 1999-ben Guinness-rekorder volt, és azóta nem nőtt akkora mell, ami versenybe szállhatott volna az egyenként 18 kilós ikreivel. Stitz-nek már a lépcsőzés is komoly problémát jelent, a férfiak pedig messziről kerülik, ennek ellenére esze ágában sincs megszabadulnia a nagy tehertől: „Imádom a melleimet" – szögezte le a The Sun-nak még májusban, elmondása szerint ugyanis ez az egyetlen megélhetési forrása.
Még több a velveten
- 10 +1 híradós csaj, aki még jó nő isVálogasson a hazai hírolvasó nők közül. A listában Várkonyi Andrea, Erős Antónia és Ciprusz Éva is feltűnik.
- Bevonzotta az ország önjelölt sztárjait az X-FaktorNegyedszerre is mindenki szerepelni akar a műsorban, néhányukat meg is énekeltettük. Készüljön fel, bődületes videó.
- Amikor az öngyilkos megtalálja gyilkosátA feleségét megölő, és kamion alá hajtó férfi nem foglalkozhatott azzal, árthat-e is öngyilkosságával.

Hozzászólások
2009.10.08 06:29:44@ti
Nem hittem,hogy ezt fogom írni:Sheyla még elmegy.A többi tényleg BETEG.Vagy dagadt.Szörnyek ezek nem nők!
2009.10.08 06:48:56TUMBLE SNAPPER
Most nem tudom, hogy a 2. helyezett mire hasonlít jobban: egy kőkori termékenységi szobrocskára, vagy egy 21 kilotonnás atomfegyverre.
Amúgy meg kár ilyenen összeugrani, mert ízlésen nem lehet vitatkozni. A stílus a lényeg a nőknél is. Nem ugyanaz, amikor van melle és nincs stílusa, vagy amikor nincs melle, de van stílusa. (Stílus=báj=szexepil=valami, ami megfog benne.)
Kár az ilyenen összekapni. Mindenki másra gerjed. Akinek nem tetszik a nagy duda, ne nézze, akár nő, akár férfi az, akinek nem tetszik. Nekem sem mindegyik "frankenstein-nő" tetszik, akinek a szélte-hossza egy.
Amúgy, szerintem a 8. helyezett a legjobb nő.
De a többit sem zárom ki élből...
2009.10.08 07:06:06KaPé
Még bottal se, egyiket se...
2009.10.08 07:06:11Gemajel
Kíváncsi lennék, mi történne, ha az agyukba nyomnának ennyi szilikont?!?
2009.10.08 07:19:29Dövan
2009.10.07 20:48:02 davidson
Nekem pl nem tetszik, de azzal sincs semmi bajom, ha valakinek igen. Ezek többsége viszont fejre is egy rémület...
2009.10.08 07:28:10davidson
Vazze a nők olyan utálattal reagálnak az ekkora tőgyekre mint mi a 50 millás kocsival rendelkező férfiakra:Pűű
ennyi
2009.10.08 07:29:26davidson
szerintem nagyon tutik
2009.10.08 07:30:47lujo22
nem tudom, h egyesek ekkora keblekért miért vannak oda, én ebben semmi érzékit, erotikusat nem látok, csak egy hatalmas tejmirigyet. És ha ilyen nőket látok, akkor azok a jószágok jutnak eszembe, amelyeket a tejükért tartanak.
2009.10.08 07:32:33Before
Én szeretem a nagy mellet, de ezek már mind messze túlzók. Mondjuk ebben az összeállításban összesen három mell szerepel, a szánalmas szilikonszatyrok nem mellek.
2009.10.08 07:37:49Zahal
lujo22: pontosan ezért jut sok férfiember számára az ősi megtermékenyítési ösztön. a férfi alapösztöne a punciba való élvezés. ennyi, nem több. a többi csak az oda vezető út. az ilyen megtermett tejcsárdák több liter ondót képesek kisajtolni a férfiból.:-D
2009.10.08 07:42:18gftamas
Nem hiszem, hogy megéri bárkinek is ilyen szörnyszülöttet csinálni magából. Ezek mind idióták.
2009.10.08 07:50:59alex5301
Szia Piroseperke,
Összeismerkedhetnénk és néhány alkalom után már nem fogod utálni a hatalmas melleidet.
Pussz
2009.10.08 07:53:10Edward Nygma
Márpedig a kis, feszes cicik a legjobbak!
2009.10.08 07:59:35Before
Edward Nygma: esztétikailag valószínűleg mindenképp, egy nagyobb mell azért bujább tud lenni. Van viszont valami, amiben a kis mell verhetetlen, két barátnőm is volt, akinek a kisebb mellei hiperérzékenyek voltak, hihetetlen gyönyöröket lehetett nekik okozni csak a mellük szeretgetésével. Sőt, egyikük (néha) el is tudott élvezni úgy, hogy kizárólag a melleivel foglalkoztam.
Nagyobb mellel ilyet sose éltem át, sőt, egyikük nem is igazán szerette, ha abúzálom a cicijét, mert kellemetlen volt neki szinte bármi egy finom simogatáson túl. Asszony is nagyobb mellű, szerencsére neki a jó értelemben érzékenyebb a melle, bár menstruáció előtt azért nem nagyon kellemes számára sem.
2009.10.08 08:17:29nyünyőke
Akik ennyire dicsérik a nagy melleket, azok megnézték meztelenül is?
Csak mert oké, hogy ruhában se szép, de valahogy megértem, hogy úgy még bejön a férfiaknak, vagy legalábbis izgatja a fantáziájukat. Na de meztelenül? Basszus olyan undorító és gnóm! Nagyobb a mellbimbója mint a tenyerem, meg úgy kábé a formája is max a tenyeremre hasonlít, meg egyébként is.. Áh, lóg le a mellkasról két baszottnagy formátlan izéééé.. Én megijednék:)
(és nem, kurvára nem irigykedek, az enyém pont tökéletes és szép.. akik ilyen irigykedsz dumával jönnek, azok a legszánalmasabbak.. az ilyen mértékű extremitás semmiben sem szép és irigylése méltó.. legalábbis nekem 40 cm-es fasz se kellene, látni se szeretném, nemhogy azzal közeledjen valaki felém:D)
2009.10.08 08:38:50Kísérletinyúl
2009.10.07 21:30:58dtk74
::::))))))
nem az a gond hogy csúnya a nagy mell
hanem az,hogy kibaszottul fáj a hátad tőle /tapasztalat/
úgyhogy nincs ezen mit irígykedni és sztem a nők nem is teszik
a férfiak hülye hisztije ez is...
belénk sulykolják a saját baromságaikat,hogy ne az ő hibáikkal törődjünk..jellemző..
szegény Lolo jobb életet érdemelt volna
csak egy kis beteg állat volt,aki szeretet akart
aztán találkozott ezzel a baromarcúval
elolvastam szegényről mindent,amit csak lehetett
nincs az a nő,aki megirígyelné
ez a buzi meg szarrá kereste magát rajta és aztán elvett egy szürke egeret
így megy ez híveim..
2009.10.08 08:44:48Igazság Atyja
Csodálatosak a hölgyek! Persze egy bizonyos kebelméret már a testalkatra is rányomja a bélyegét, de az extra-nőies idomok bőségesen kárpótolnak ezért. Nálam Chelsea Charms a tuti befutó. :)
2009.10.08 08:46:21C16SE
Azért a legtöbb tényleg félelmetes, de ez a Sheyla azért nem rossz:
http://www.contactmusic.com/pics/l/sheyla_hershey_120508/sheyla_hershey_5135538.jpg
2009.10.08 08:47:59Poszka
Fiúk! Most őszintén! Nektek tetszenek ezek az undorítóan nagy csöcsök?
2009.10.08 08:51:01Kísérletinyúl
persze hogy tetszenek nekik
tudod:
kereslet-kínálat ;-)
2009.10.08 08:51:28Blackrock
Van egy-két jobb köztük. De az első helyezett speciel tragikus.
2009.10.08 08:52:31Kísérletinyúl
egyébként az tény,hogy nem a 40 kg-osok közül kerülnek ki..
de a nagy mellnek nagy előnye,hogy elvonja a szemet az esetleges hastáji többletről :)
2009.10.08 08:52:49tapimajom
rusnyákok
2009.10.08 08:52:52Zahal
A Velvet mikor mutatja be a világ legnagyobb pináit? :-D Az extra méretű szeméremajkakra és vaginákra külön kíváncsi lennék.
2009.10.08 08:54:15Igazság Atyja
Kísérletinyúl: az annál is nagyobb pedig el is takarja a hastáji többletet. :)
2009.10.08 08:55:11Lord of the Sith
egy-kettővel esetleg el tudnék játszadozni
2009.10.08 08:55:36Poszka
Nyúl
És mit kezdenek velük? Belefurják a fejüket? Mert a szerszám az elveszik közöttük. :-)A csajt nem lehet túl aktív mozgású sz.x közben. Nem bír tőlük mozogni. Mire pózt vált?! :-)
2009.10.08 08:55:52AXE Instinct party
Megnéztem, nem ítélkezem. Úgy gondolom kíváncsiságból egyszer minden férfi kipróbálná.
Ilovebp a 85C egyáltalán nem nagy. A hátméreted nagy (tehát még csak vékony sem vagy), a C kosárméreted maximum átlagosnak mondható. Ezzel, hogy leírtad a méreted mit szerettél volna bizonyítani? :))
2009.10.08 08:57:39AXE Instinct party
"nincs ezen mit irígykedni és sztem a nők nem is teszik"
Gondolom csak viccből írtad. :))
Á, nem is irigységből mondják egy nagyobb mellű csajra, hogy "biztos szilikon". :))
2009.10.08 08:59:10tapimajom
Nem próbálnám ki kíváncsiságból (sem).
2009.10.08 08:59:48Hol?A nyúlon túl?Nem, a nyúl az!
nekem 75E a melltartó méretem, nagyon rossz de tényleg.alig kapni fehérneműt, normális poló is ritka.van egy gyerekem, még egyet tervezünk aztán én is "csökkentetem".fáj a hátam sokszor, a sportolásban is akadályoz, pedig nem lóg, nem a térdemet veri :o)) csak kényelmetlen na.el sem tudom képzelni milyen lehet ezeknek a nőknek.mindenesetre én nem szeretnék úgy élni, hogy nem tudok felmenni a lépcsőn.
jah a férjem annyira nem örül de megérti, hogy az egészségem fontosabb.és végülis nem A-s kosarat szeretnék.kb C. az még elviselhető és neki sem lehet szava se :o)))
2009.10.08 09:01:25Sátán meg a Jocó
A vitához szólva, ajánlom figyelmetekbe a Family guy idevágó párbeszédét Lois és Peter között.
Peter: -A fiamnak hatalmas farka van! Nézd csak meg!
Lois: Atyavilág! Nem csoda, ha csoszog!..
Peter: -Értem. Akkor ugye már nem is kívánsz engem többé?
Lois: -Nyugodj meg, Peter, engema péniszed mérte is csak annyira érdekel amennyire a melleim mérete téged...
Peter: -BRÜHÜHÜHÜHŰŰŰŰ
(sírva elrohan :)
2009.10.08 09:02:40Sün‼
61MMM, 153XXX, stb.
Értelmezhetetlen.
2009.10.08 09:09:56zummedli87
a Sheyla csajszi jól néz ki, meg a szőke is a cikkhez tartozó képen
az utolsó kettő borzalom...
amugy mért is beteg az, akinek bejön? "sajnos" akárki akármit mond, a pasik legtöbbje igenis a nagyobb mellekre bukik,de legalább is jó alaposan megnézik őket :) de nembaj, mert én így legalább jól járok :)
2009.10.08 09:10:13nyünyőke
2009.10.08 09:01:25Sátán meg a Jocó
Az a legjobb rész:D:D
2009.10.08 08:57:39AXE Instinct party
És akkor most nézd meg a listát, 10-ből 7 a nagy csöcsök közül szilikon:D Szóval?:) (Amelyik nem szilikon, ott meg a nő alapból min. 80 kg kb, ahhoz meg elfér ekkora mell)
Egyébként nyilván ha látsz egy 50 kg-os nőt 75E, vagy F mérettel, van egy olyan sanda gyanúja az embernek, hogy az nem igazi (tudom, van olyan, akinek az, gondolom ez lehet úgy 5%).. Én mondjuk nem szoktam ilyet mondani, mert egyáltalán nem érdekel, hogy szilikon, vagy nem, sőt egyáltalán nem érdekel az sem, hogy kinek mekkora van, mivel engem nem frusztrál a saját mellméretem, így nem nézek irigykedve. Ha már nőket nézegetek, nálam az összbenyomás a döntő, hogy úgy egy az egyben csinos legyen és arányos.
2009.10.08 09:12:08nyünyőke
Szóval ezzel csak azt akartam mondani, hogy ha férfi lennék, nálam azért nem lenne mindegy, hogy kire nőtt rá, vagy kire műtötték rá azokat a melleket, de úgy látom, pár férfinak teljesen mindegy:) Hát, ez is sokat elárul:)
2009.10.08 09:12:31zummedli87
nyünyöke de sok nő nem elégedett a saját méretével
2009.10.08 09:12:49kangep
igazi karikatúra brigád. :D
2009.10.08 09:16:28Geolány
Fene az abberált fajtátokba, mindjárt behányok ezektől a nőktől....
2009.10.08 09:25:30nyünyőke
2009.10.08 09:12:31 zummedli87
Hát nem tudom.. Nem hiszem, hogy ez annyira központi probléma, legalábbis én még ilyet nem tapasztaltam, pedig van pár barátnőm. Biztos van, de nem hiszem, hogy annyira gyakori, mint ahány férfi azt gondolja, ahány nőre látatlanban azt mondják, hogy azért, mert nem tetszik egy ilyen gnóm, csúf óriásmell, akkor biztos neked egyáltalán nincs is... (vagy ha férfi létedre nem tetszik, buzi vagy.....)
Lehet, hogy a férfiak leginkább magukból indulnak ki, mert az ugye általános probléma, hogy ha nincs 20 centis, akkor kicsi, sőt, sosem lehet elég nagy, de azért nem kell azt gondolni, hogy a nőknek az esze csak a mellméret körül forog:)
2009.10.08 09:26:48Zahal
tegnap olyan finom, széparcú, terhes nőt láttam: nagy csöcsök, guszta has, széles csípő. hmmm, jó lehet a faszijának.:-D
2009.10.08 09:29:04Stipistopi
Én nem irigylem ezeket a nőket. 36 kilót cipelni nem semmi feladat. És ez még csak a 2 mellének a súlya.
Durva hátfájdalmaik (is) lehetnek.
2009.10.08 09:29:13mammina
azert az elso harom helyezett mar inkabb egy freak showba valo.
2009.10.08 09:29:18Frucsasz- feltételes arany sünike díjas
Na jó. A kommentek után meghasonlottam eddigi életszemléletemmel. Eddig azt hittem, némileg, egy egészen iciripicirit kapisgálom a férfiak lélektanát. Az túlzás lenne, hogy megértem, de azért van róla némi fogalmam. Hát, A csúf igazság című film nemrég kissé kiábrándított eme tévképzetemből, de a mostani kommentek meg Richter skálán 10-es erővel ráztak meg. Én hülye azt hittem, hogy itt még a férfiak részéről is cak fújolás következhet. Tévedtem.
Úgyhogy, kedves férfiak, őszinte választ kérek. Tényleg tetszenek ezek a mellek? Tényleg kellene egy ilyen barátnő? Tényleg szépnek találjátok ezeket?
2009.10.08 09:31:25mammina
a pasiknak nem a szepseg tetszik ezeken az oriasi melleken, nem baratnonek kellenenek, a funkcionalitasa tetszik, es hogy mennyire szorosan lehet koze betuszkolni akarmit is. vero?
2009.10.08 09:31:59Shitting Bull
Ezekről a nőnemű élőlényekről az indexes moderátorokat megszülő kocák jutnak eszembe... :DDDD
2009.10.08 09:32:53Poll
"Mert a szerszám az elveszik közöttük."
Az a lényeg, hogy elvesszen közte :))
A legtöbb nőnek összetolva a mellét nincs akkora, hogy teljesen és kényelmesen körbeérje a szerszámot, úgy pedig kisebb az élvezeti értéke.
2009.10.08 09:33:07bitfighter
lolo ferrari utolsó szexscene-je megvan?:
Nekrofil patológussal a boncasztalon...
2009.10.08 09:33:18zummedli87
nyünyö én azért hallottam nem egy nőtől hogy cseréljünk, meg de jó nekem. persze lehet más korosztály vagyunk :) mondjuk én senkivel semmi pénzér nem cserélnék, pont elégedett vagyok :)
2009.10.08 09:33:27tapimajom
2009.10.08 09:29:18Frucsasz- feltételes arany sünike díjas
Szépnek!?!? Hülye vagy?
RUSNYÁÁÁK!!!
2009.10.08 09:34:42mammina
latod furcsasz, poll valasza megadta a kerdesedre a valaszt! (enyemek korbeerik :-) jol jart a ferjem ) jo olvasni a kommenteket, viccesek.
2009.10.08 09:40:10Zahal
Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: tényleg tetszenek a nőknek a méteres kékeres faszok? Tényleg olyan jó, amikor a méhszájukat verdesi egy megtermett dákó? Tényleg jó paráztatni a férfiakat ilyen hülyeség miatt, amikor minden férfinak jó a szex bármekkora farokkal?
2009.10.08 09:52:51nyünyőke
2009.10.08 09:40:10Zahal
Na álljunk meg, mert szerintem ez orbitális faszság.
Ezt a férfiak hiszik csak, nem tudom miért, de én még olyan nővel nem találkoztam, aki egy 30 cm-es faszra vágyott volna... Ez is a férfiak tévképe, hogy akkora kellene... De ez miből jött? Attól, hogy a pornósok között van pár extra méret, és ott a néni azt nagyon élvezi jó sok pénzért, attól még senki nem kíván magába egy ilyet. Legalábbis el nem tudom képzelni, hogy bárki is élvezné. Vagy abból, hogy azért van egy minimális igény, mondjuk legyen már legalább mittudomén 12 cm? Abból már rögtön az jön le, hogy sose lehet elég nagy és az összes nő rögtön inkább 21 cm-eset szeretne?
Szóval ezzel leginkább saját magukat paráztatják a férfiak, alaptalanul.
És gondolom ezért hiszik azt, hogy titkon minden nő is ilyen mellre vágyik.. Pedig baromira nem.
De várjunk meg pár női kommentet, és nézzük meg, hogy preferáják-e annyian az extrém méretű farkat, mint ahány faszi odavan az ilyen csúnya, de baromi nagy mellekért.
Aztán nem tudom... Vonjunk le valami következtetést:)
2009.10.08 09:58:30nyünyőke
2009.10.08 09:29:18Frucsasz- feltételes arany sünike díjas
Amúgy ezzel tökéletesen egyetértek, pontosan ezt reméltem, és ezt gondoltam:D Félve görgettem le, hogy ugye mindenki azt fogja mondani, hogy ezek gnómok, DE NEM:D Sőt, ahogy látom, legalább fele-fele az arány.
Hát nem baj, mostmár azt is megtudtam, hogy a férfiaknak elég lenne két jó nagy labda is, mondjuk emberi bőrrel bevonva, még csak rá se kellene tenni semmire, hogy lyuk is legyen, mert elég, ha dugdoshatják a két labda közé...
Azért ilyenkor örülök, hogy van egy -viszonylag- normális pasim, és remélem sosem vesztem el, hogy ilyen emberek között kelljen keresgélnem-válogatnom:D (ezt nyilván csak azokra értettem, akik örömmel megdugnák ezeket a nőket, és akik bizonygatják, hogy akiknek nem tetszik, az buzi, vagy laposmellű)
2009.10.08 10:23:08Babu2000
Megér ez nekik ennyi pénzt?! Milyen életet él ezzel?
2009.10.08 10:23:25Blackrock
ktari: hülye, elmebeteg barom vagy.
2009.10.08 10:23:29warezspam
Ezek mindegyike beteg, komolyan.
Ehhh...broáfff..udorító az összes.
És nem, nem vagyok meleg. Egyszerűen nem a méret számít, hanem a szépség, a forma. De ezeknek nincs formájuk és undorítóan nagyok is... mindjárt hányok :S
2009.10.08 10:24:30OmegA404
Ezekenk van bajuk rendesen...
2009.10.08 10:26:37Zahal
nyünyőke: az ilyen extranagy tőgyök gyakorlatilag rondák, mert aránytalanná teszik a nőt. nem mérném össze a nagy mell - nagy farok kategóriát már csak azért sem, mert nem ugyanaz a funkciójuk és helyzetük a testen a nőknél és férfiaknál. Inkább akkor már a nagy mell - nagy izmok kategória találóbb. Pl. nagy mellbe egyszer belefröcsiznék, egy nő meg egyszer kipróbálna egy izompacsirtát az ágyban (ha az nem szteroidozta még szét az alapesetben is kicsinyke fakincáját.:-)
2009.10.08 10:28:48warezspam
Frucsasz- feltételes arany sünike díjas:
nem, nem kellenének ilyen nők nekem. Se kalandra, se hosszú távra, sehogy. Bottal sem kategória. Mert nem szép mellűek. Sőt, kifejezettem csúnyák. És természetellenes. És nem is lehet vele mit kezdeni, de most komolyan. Jóbol is megárt a sok....vagy mi...
2009.10.08 10:43:46Duracel
Nagyjából végig olvasgattam a kommenteket...és nem értem h miért fikázzátok őket...amíg nem a te csajod, anyád, lányod és ő így érzi jól magát, hadd legyen akkora melle amekkorát akar:D nem neked fog fájni, hanem neki. Még mielőtt bki beszólna, nem nincsenek hatalmas melleim (80C a 22 évemhez:d) Kössz a figyelmet :P
2009.10.08 10:50:52Angel0815
Ízlések és pofonok!! Az első öt nőnek sztem nincs extrém mérete. Legalábbis én nem látom. Amúgy a nagy mell igenis kellemetlen tud lenni.
Én inkább egyik-másik arcán undorodtam el. De ha neki ez tetszik!!! khm:D
2009.10.08 10:51:58kleopátra
én meg vagyok vele elégedve, 75D, természetes és tökéletes:)
látom a pasikon, hogy simán fel tudnám őket csípni, ha nem lennék férjnél. és én jelzek mindenkinek nemet, mert a jeggyűrű nem tartja vissza őket! értsük már meg végre mi nők, hogya férfiak vizuális típusok!
2009.10.08 10:52:09mitsütszkisszüts
jó HOSSZÚ az 1. csöcse:-) hogy mérték le a mellméretét? mert mellkasnál kifejezetten lapos... felemelte?
2009.10.08 11:13:45cinika
2009.10.08 09:58:30nyünyőke
Ahogy végignéztem a kommenteket, mondhatni azt kaptam, amit vártam. Akit a korábbi hozzászólásai alapján normális értékrenddel rendelkezőnek tartottam (pl. gftamas), itt is egészséges reakciót fogalmazott meg.
davidson meg hozza az ostoba formáját
És én sem vagyok irigy a 10 hölgyemény méreteire, inkább sajnálom őket. Valamint 30cm-s farokkal rendelkező pasi sem kéne. Pár éve volt egy 22cm-essel dolgom, de nem volt kényelmes :)
2009.10.08 11:48:52HUN_Sector
A 8. szép de a többi blooooahh...
2009.10.08 13:04:16ZetoR
fujj
2009.10.08 13:07:26Eddie Krueger
2009.10.08 11:37:44ktari
Téged meg utánuk.
On:
A természetesen nagyokat még csak-csak értem, hogy nem csökkentik a méretet, de hogy a szilikonosoknak ebben mi volt a jó? Persze, nincsenek önkép-problémáim (legalábbis ennyire súlyos biztos nincs), ezért nehéz a megértés valszeg.
2009.10.08 13:11:46bájron
Borzalmas bögyök. Amúgy ktariban normálispasi reinkarnálódott?
2009.10.08 13:59:22Frucsasz- feltételes arany sünike díjas
Poll: "Az a lényeg, hogy elvesszen közte :))
A legtöbb nőnek összetolva a mellét nincs akkora, hogy teljesen és kényelmesen körbeérje a szerszámot, úgy pedig kisebb az élvezeti értéke." Öhm. Hát nem tudom, félre lettem én akkor tájékoztatva. Azt hittem, hogy nekünk, nőknek már mellmérettől függetlenül van egy original testrészünk ilyen célokra. És amellett még sok másunk, amivel élvezetet lehet okozni. Ami írtál ,az olyan, mintha két meleg zacskós tejjel rejszolnál...
2009.10.08 14:04:56Frucsasz- feltételes arany sünike díjas
Zahal: én nem tudom, hogy a férfiak honnan veszik, hogy a méret a lényeg...Ez valami belső ösztön lehet. Ne kelljen mikroszkóppal keresni, ez az egyetlen kitétel a mérettel kapcsolatban. Szerintem. A 30 centistől meg elborzadtam, szét is szakadnék :S
Ha már a férfiméretek is előjöttek, akkor még annyit, hogy azok a férfiak, akik a kelleténél kisebbnek gondolják a méretüket, sokszor mér jobbak is az ágyban, mert ami nem adatott meg méretben, azt kipótolják fantáziával, kísérletezéssel, érintésekkel, technikákkal... egyszóval odafigyelnek. Aki meg nagynak hiszi a magáét, az sokszor úgy gondolja, hogy na, ennyi elég is lesz a nőnek: nagy pénisz = tuti orgazmus. Az ilyenek technikája meg felér egy reszelőjével... Biztos van olyan szerencsés nő, akinek ennyi valóban elég is, de a legtöbb nem tartozik közéjük.
2009.10.08 14:09:17Poll
Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: Na neked se irigylem a barátodat, ha volt valaha olyanod. Te aztán rendesen el vagy tévedve a szex világában... :))
Gondolom szopni se tudsz és nem is akarsz, mert van másik testrészed ahova be lehet dugni.
És ilyen nők járkálnak a világban, katasztrófa.
2009.10.08 14:13:09Eddie Krueger
2009.10.08 14:09:17Poll
Frucsasz ezt írta: "...van egy original testrészünk ilyen célokra. És amellett még sok másunk, amivel élvezetet lehet okozni." Fantázia, valaki?
2009.10.08 14:13:46Frucsasz- feltételes arany sünike díjas
Duracel "Még mielőtt bki beszólna, nem nincsenek hatalmas melleim (80C a 22 évemhez:d)"
Ezt most hogy érted, hogy a 22 évedhez? Minden évhez más arány dukál? 26 évesen már nem megfelelő a 80C? Szerintem te csak dicsekedni jöttél ide, hogy fiatal vagy, és nem kismellű :D Nem baj ez, örülj neki, a két adottságból legalább az egyik el fog múlni :)
Egyébként a hatalmas is relatív. Ha 150 centivel és 45 kilóval van 80C-s melled, akkor az hatalmas. Ha meg 190 centivel, és 80 kilóval, akkor egyenesen kevés. Minden az arányokon múlik.
2009.10.08 14:16:59Frucsasz- feltételes arany sünike díjas
Poll, te jól félreértettél engem. Abban egyet értünk, hogy el vagyok tévedve a szex világában, nekem senki nem szólt, hogy az a szex, ha két mell közé teszed. Bár, lehet, hogy azért nem tudtam róla, mert nekem nincsenek akkora melleim, hogy körülérjék, így nem próbáltam. De azért hiszem, hogy megvannak a képességeim, hogy ami mellben nincs, azt másban kipótoljam. Ne ábrándíts ki, kérlek :)
2009.10.08 14:23:22Poll
"nekem senki nem szólt, hogy az a szex, ha két mell közé teszed."
Ne ez a nem kispálya emberek... :))))
Kapaszkodj meg, nem tudom hány éves vagy, de hatalmas újdonságot fogok mondani: ezt hivják mellszexnek és igen, ez a sex egy fajtája. Pont ugyanúgy szex mint a szopás vagy a popószex.
"De azért hiszem, hogy megvannak a képességeim, hogy ami mellben nincs, azt másban kipótoljam."
Minden bizonnyal kompenzálhatod más téren, de ettől még a tényen nem változtat, egyel kevesebb fajtáját tudod nyújtani az élvezeteknek. Tenni persze nem tehetsz róla, szégyellni sem kell, de azért hülyének sem kéne nézni azt a pármillió embert aki élvezi a mellszexet. (a többi variáció mellett)
2009.10.08 14:30:19Poll
Ja még ezek is:
"És amellett még sok másunk, amivel élvezetet lehet okozni."
Igen, ezen "alkatrészek" egyike a nagy mell. Ha van. Ha nincs, akkor egyel kevesebb van a "sok másból".
"Ami írtál ,az olyan, mintha két meleg zacskós tejjel rejszolnál..."
A szopás meg ugyanolyan mintha lekvárosfánkba dugnánk. A kézimunka meg... ja nem, ez talán mégsem ilyen egyszerű, mint ahogy te elgondolod.
Persze honnan is tudná egy kismellű nő, hogy milyen a mellszex egy férfinak, nade ekkora marhasgokat irni....
2009.10.08 14:58:57nemezisazis
9 4 2 1 mind jöhetne, a műanyagot vigyék újrahasznosítani..
2009.10.08 15:33:13nyünyőke
Poll
Frucsasz nem szorul a védelmemre, de elég nagy prosztóság, hogy azzal baszogatod, hogy kicsi a melle és nem lehet mellbebaszni, ezért -1 pont...
És szerintem nagyon el vagy tévedve, ha azt hiszed, hogy a mellszex ugyanolyan elterjedt, mint az anál, vagy orál... Én legalábbis, megmondom őszintén, még egyetlen férfival sem találkoztam, akinek ez lett volna vágyai netovábbja (és nem azért, mert a cicim nem éri körül, mert de, körbeéri, és nem is azért, mert tőlem nem lehet ilyeneket kérni, vagy mert csak este 10 után, sötétben, misszonárius pózban csinálom - még mielőtt ilyen kitalációkkal kezdenél baszogatni) Nem mondom, egy volt, aki kb 1-2 percig élvezte és ennyi...
De áttérhetünk ám a te képességeidre is, vagy a farkad méretét is elkezdhetjük fikázni, hogy azzal rendesen nem is lehet dugni...
2009.10.08 16:10:41félreértitek már megint
Frucsasz- feltételes arany sünike díjas,
igen a nagymell nem rossz, de ha már nagy akkor inkább ilyen:
http://media.photobucket.com/image/gianna%20michaels/MACDRIVE/STACKED/Gianna_Michaels.jpg
2009.10.08 16:23:12Poll
nyünyőke: nyilván téged se az eszedért szeretnek... :)
Ki mondta, hogy a mellszex a vágyak netovábbja? Te csak végletekben tudsz gondolkodni? A mellszex, az arra alkalmas nőkkel a szex egy formája, nevezheted póznak is, ha úgy könnyebb megértened. Nem arról van itt szó, hogy mellszexből áll az egész aktus. Én speciel imádom és még pármillió férfi szintén. Hogy kismellű vagy begyöpösödött nők esetleg nem értik, arról én nem tehetek. És azzal jönni 2009-ben, hogy van a faroknak másik helye is a női testben, hát elég sokat elárul a szexkultúráról, maradjunk ennyiben és akkor elég finoman fogalmaztam...
Hogy a partnereid nem szerették (jó sok lehetett, ha reprezentativnak gondolod ezügyben magadat) annak sok oka lehet. Még akár a melled is lehet az. Vagy mégsem volt olyan reprezentativ.
Ha a farkamról szeretnél beszélni, akkor szólj, nekem nem kellemetlen a kérdéskör... :))
2009.10.08 16:53:25nyünyőke
Poll
már nem tudom hanyadik kommented szól a mellszexről, és több kommentben is ezzel baszogattál egy embert... ezért mertem azt gondolni, hogy nálad ez ennyire fontos..
Valóban nem reprezentatív a minta, csak te hasonlítottad az análhoz meg az orálhoz, és kis mintámból azt sikerült kikövetkeztetnem, hogy ha az első többeket is izgatott, a második meg mindegyiket, a mell viszont egyet, úgy-ahogy, akkor talán maradhatunk abban, hogy sok férfinak elég a többi lehetőség. És semmi szükség arra, hogy nőket fikázz mellméret miatt. Illetve fikázhatsz, csak akkor reménykedek, hogy egyszer neked is beszól valaki a farkad mérete miatt.. bár gondolom ha neked ilyen igényeid vannak mell-téren, te is tudsz nyújtani cserébe valami elég nagyot...:)
Azzal pedig nem én jöttem, hogy a faroknak van más helye is, úgyhogy az én szexuális kultúrámat ismeretlenül légyszíves ne fikázd.. Plusz olyat sem írtam, hogy nem tudm megérteni, hogy van, aki szereti, tehát begyöpösödöttnek se nevezz...
De ha már a reprezentatív mintánál tartunk, elmesélnéd, hogy a tiéd (több millió férfi imádja) honnan is van?:)
2009.10.08 17:21:34AXE Instinct party
Nyünyőke: a férfiak elsöprő többsége a nagy melleket szereti, más kérdés, hogy mi jutott nekik a barátnőik,feleségeik által. Hidd el, ez így van. :))
Nagy mell, nagy élvezet! :))
A szilikon sem kizáró ok, a lényeg, hogy természetes hatású legyen (és nagy!). Most persze nem a képeken látható nőkről beszélek.
2009.10.08 17:27:05Poll
"ezért mertem azt gondolni, hogy nálad ez ennyire fontos.. "
Ha esetleg megnézed milyen topicban irogatsz, lehet, hogy egyéb okok is eszedbe juthatnak miért van szó mellszexről. Hátha...
"maradhatunk abban, hogy sok férfinak elég a többi lehetőség."
irhatnék pár gondolatot a statisztikai ismereteidről, de félek, hogy felesleges volna...
De én továbbra is élek a gyanúval, hogy nem volt jó veled a mellszex, ezért meg se próbálta senki, vagy aki igen, az is hamar megunta. Van ilyen.
"egyszer neked is beszól valaki a farkad mérete miatt.. "
Már megtörtént. Egyik volt csajom (aki egyébként popó kedvelő volt) eltiltott a popószextől vastagság miatt :))
(nem hosszúnak nem hosszú, csak vastag)
"bár gondolom ha neked ilyen igényeid vannak mell-téren, te is tudsz nyújtani cserébe valami elég nagyot"
Nem volt még panasz rá :))
"Azzal pedig nem én jöttem, hogy a faroknak van más helye is,"
te csak "megvédted" aki ezt a baromságot összehordta. Hogy egyet értesz-e vele, azt döntsd el te, aztán ha szükséges, magadra veheted a szexuális kultúrára vonatkozó értékelést. Én annyit mondtam, hogy a kismellű nők ezt a fajta szexet nem tudják megadni az ezt szerető férfiak millióinak. Ezen lehet megsértődni, lebunkózni, hülyeségnek beállitani az egész mellszexet, de ettől még ez egy TÉNY.
"De ha már a reprezentatív mintánál tartunk, elmesélnéd, hogy a tiéd (több millió férfi imádja) honnan is van?"
Persze. Ahogy a hetero nők nagyjából tudják, hogy általánosságban mit szeretnek más nők, úgy a férfiak is tudják ezt. Tekintve, hogy több mint 3 milliárd férfi él a földön, és figyelembe véve, hogy a nők nagy része alkalmatlan a mellszexre, elég pesszimista becslés volt a sokmillió mellszex kedvelő férfi kijelentésem.
Ez ugye beugratós kérdés volt? Te aztán nagyon ravasz vagy, mennyi az IQ-d? :)))
2009.10.08 17:51:18nyünyőke
2009.10.08 17:21:34AXE Instinct party
Te, megmutatnád melyik kommentben írtam olyat, hogy a férfiak a kismellű nőket szeretik jobban? Képzeld, valami halvány fogalmam van róla, hogy a férfiak döntő többsége a nagy melleket szereti:) És ezzel nincs is semmi baj. Én csak azon lepődtem meg, hogy sokan az ennyire nagy, gnóm melleket is (ami már szerinted sem szép). Ennyi.
Poll
"Ha esetleg megnézed milyen topicban irogatsz, lehet, hogy egyéb okok is eszedbe juthatnak miért van szó mellszexről. Hátha..."
Ebben a topikban jópár komment lement, mielőtt jöttél a mellszex-szel... Nem is tudom, hogy tudták kikerülni az ennyire alapos kivesézést (mert végülis célzás volt rá, összesen 1 vagy 2)
"De én továbbra is élek a gyanúval, hogy nem volt jó veled a mellszex, ezért meg se próbálta senki, vagy aki igen, az is hamar megunta. Van ilyen."
Ha meg sem próbálták, honnan tudták volna, hogy nem jó velem a mellszex??? Vagy ez a nők homlokára van írva? Vagy a mellek közé? Vagy meg lehet állapítani mellránézésre, hogy nem lesz jó, vagy mi? Fejleszd a szexuális kultúrám, ó, mester!
És kérlek mondd el azt is, hogy lehet rosszul csinálni, mert gondolom azzal a "megunta"-val arra célzol, hogy nem volt jó... Szóval? Hogy lehet elrontani?:D
"Én annyit mondtam, hogy a kismellű nők ezt a fajta szexet nem tudják megadni az ezt szerető férfiak millióinak. Ezen lehet megsértődni, lebunkózni, hülyeségnek beállitani az egész mellszexet, de ettől még ez egy TÉNY."
Mondtam én, hogy a kismellű nők meg tudják adni ezt a fajta szexet? Lehülyeségeztem én a mellszexet? Szerintem semmi ilyet nem írtam..
Azzal védtem meg őt, hogy ne baszogasd azzal, hogy kicsi a melle, és ezért szar az ágyban, ennyi. Azt sem mondtam, hogy másban egyetértek vele.
2009.10.08 17:55:29nyünyőke
"Ahogy a hetero nők nagyjából tudják, hogy általánosságban mit szeretnek más nők, úgy a férfiak is tudják ezt"
Hát nem tudom, én nem merném azt mondani, hogy csak azért, mert én szeretek valamit az ágyban, attól biztos még másik több millió nő is ugyanazt élvezi, sőt, létszükséglet (hisz szerinted az a nő már kevesebb, akit nem lehet mellbeszexelni). de oké, ma is tanultam valamit, nevezetesen, hogy titkon minden férfi ezt akarja, csak van, aki nem juthat hozzá a sok hülye kismellű nő miatt:)
mindjárt meg is kérdezem a pasimat, hogy eddig hogy bírta magába folytani ezt az egészet, és miért, és tudja-e, hogy ő tulajdonképpen erre vágyik:)
2009.10.08 18:13:03kopp
Sok itt a beteg ember! mert akinek ez tetszik, ott már nagy a baj, 1szerűen perverz,mint atom...!:)
2009.10.08 18:19:54Poll
"Nem is tudom, hogy tudták kikerülni az ennyire alapos kivesézést"
Én megtippelem, hogy egészen addig nem kellett kivesézni ezt a TRIVIÁLIS dolgot, amig valaki meg nem kérdőjelezte, hogy ez egyáltalán szex-e meg, hogy vajon ugyanaz-e mint két tejeszacskóval csinálni és a többi magas szexkultúráról árulkodó vélemény.
"Ha meg sem próbálták, honnan tudták volna, hogy nem jó velem a mellszex???"
Nem tudom, lehet, hogy a korábbi tapasztalataikból kiindulva, inkább meg se próbáltak ilyen "ocsmány, perverz" dolgot veled, amit csak néhány férfi mer űzni a 3 milliárdból a földön... :))
"Vagy meg lehet állapítani mellránézésre, hogy nem lesz jó, vagy mi?"
Ha nem elég nagy a mell, hogy bőven körülérje a farkat, vagy "szétfolyik" akkor igen, ránézésre meg lehet állapitani.
"Fejleszd a szexuális kultúrám, ó, mester!"
Kérlek.
"hogy lehet rosszul csinálni, mert gondolom azzal a "megunta"-val arra célzol, hogy nem volt jó... Szóval? Hogy lehet elrontani?:D"
Elég sok módja van az elrontásnak, a fentebb már emlitett fizikai korlátokon kívül. Például olaj/sikositó nem használata. Anélkül elég katasztrofális élmény. Vagy ha a nő fekszik mint egy fadarab és nem csinál semmit, az is elég illúzióromboló lehet, javaslom ilyesmiken gondolkozz el, miért unták meg veled 1 perc alatt a mellszexet. De lehet még ezer oka, ami nekem nem jut eszembe, nem ez a szakmám, én csak gyakorlom :))
"Azzal védtem meg őt, hogy ne baszogasd azzal, hogy kicsi a melle, és ezért szar az ágyban, ennyi."
Idézd ezt be légyszives tőlem. Én ugyanazt a tényt irtam le, akkor is, amivel most már állitólag nem is vitatkozol. (a szex egy fajtáját nem tudja nyújtani a kismellű nő a férfinak) Errő azt irta, hogy kompenzálja mással, amire én azt irtam, hogy ez biztosan igy is van. Lássuk akkor az idézetet, hogy min is pörögsz fél napja valójában...
2009.10.08 19:34:52AXE Instinct party
17:51:18 nyünyőke: olvasd el újra a hozzászólásom, nem támadtalak (kicsit sem). Csak egy egyszerű tényt közöltem, HÁTHA nem tudod. :))
2009.10.08 19:37:32AXE Instinct party
"Vagy meg lehet állapítani mellránézésre, hogy nem lesz jó, vagy mi?"
Persze, hogy meg! :))
2009.10.08 20:46:52Grószmann
Neki is bent kéne lenni a top10ben:
http://www.pinatipp.hu/2009/10/14-suna-a-hatalmas-duda/
Legalább természetes:)
2009.10.09 11:05:17aakospace
ez azért már szigorú és egyben durvítós..
ekkora csecset :O :O :O
:D :D :D
2009.10.09 11:44:20bright.side
Én sem szeretem a lapos csajokat, de ez szerintem konkrétan undorító. Bottal se piszkálnám meg... :)
2009.10.09 13:08:36Hol?A nyúlon túl?Nem, a nyúl az!
Poll
én egyetértek Veled, szerintem nem volt bántó egy hozzászólásod sem, csak logikus, ésszerű érvelés.
ezt nem csak azért mondom mert az enyim körbeéri.. :o)
2009.10.10 15:22:33Ypandhra
Ehh, ezek de rusnyak:)
Nekem kicsi mellem van es boldog vagyok veluk:) Tudok hason fekve aludni es sex kozben nem csapom pofan magam veluk:P
A himtag pedig legyen minimum 16cm, maximum 22... Csak a korabbbi kerdesre valaszolva:P
2009.10.11 23:37:15spityeg
érdekes...mennyi hölgy ír.
én soha nem foglalkoztam vele kinek mekkora farka van...;)