Egy berlini bordélyházban öt euróval kevesebbet kell fizetniük azoknak a vendégeknek, akik be tudják bizonyítani, hogy autó helyett biciklivel vagy tömegközlekedéssel érkeztek - írja a news.com.au. "Így mindenki jól jár. A környezetvédelem nagyon sok embert foglalkoztat, és egyébként is nagyon nehéz parkolni ezen a környéken. Így kitaláltuk, hogy öt eurós kedvezményt adunk azoknak a kuncsaftoknak, akik otthon hagyják az autójukat. A gazdasági válság miatt a felére csökkent a forgalmunk az elmúlt egy évben" - nyilatkozta a Maison d'envie tulajdonosnője, akinek a környezetbarát ötlete megmentette az üzletet, hiszen a kedvezmény bevezetése után ismét többen tértek be hozzájuk.
Bizonyíték kell
És hogyan bizonyosodnak meg arról, hogy valaki nem autóval jött? Az egykor szintén örömlányként dolgozó Regina Goetz elmondta, hogy a biciklisek a sisakjukkal, illetve a biciklizár kulcsával, a többiek pedig pedig érvényesített jeggyel vagy bérletükkel bizonyíthatják, hogy valóban nem autóval közelítették meg a bordélyházat. A kocsival érkezőknek egyébként harminc percért ötven eurót, a kerékpárt és a tömegközlekedést választó vendégeknek pedig negyvenöt eurót kell fizetniük. A környezetbarát kuncsaftok egyébként az ügyfélkör 10 százalékát teszik ki.
Rengeteg ötlete van
Az ökotarifa egyébként a bordélyházban dolgozó lányoknak is tetszik, szerintük 56 éves főnöküknek rengeteg jó ötlete van. Körülbelül egy tucatnyi, 20 és 45 év közötti nő dolgozik a bordélyházban, ami mellett egy kerékpárbolt, egy kocsma és egy gyorsétkezde is található. "Nagyon jó a légkör, és a szomszédok is rendesek" – nyilatkozta az egyik örömlány, akinek már több ökokuncsaftja is volt. Regina Goetz lányai közül többen csak másodállásban dolgoznak prostituáltként. Egyikük például valójában nővér, egy másik lány pedig dietetikusként dolgozik egy edzőteremben. Egyébként van köztük főállású háziasszony is.
86 éves a legidősebb kuncsaft
Goetz hozzátette, hogy ez is ugyanolyan üzlet, mint a többi. "Sajnos az ilyen vészterhes időkben nekünk is csökkentenünk kell a kiadásokat. Búcsút intettünk az adótanácsadónknak, kisebb óraszámban foglalkoztatjuk a takarítónőt, és csak olcsó takarítószereket vásárolok. Egy olyan üzletágban, mint a miénk, vannak rossz és jó időszakok. Szeretnénk, ha minél hamarabb véget érne a válság. Mindennap megnézem a tőzsdei adatokat" – nyilatkozta Goetz. Németországban egyébként közel négyszázezer ember foglalkozik prostitúcióval. Ami pedig a kuncsaftokat illeti, a környezetbarát bordélyházat állítólag különböző szociális helyzetű és korú férfiak látogatják, az egyik legidősebb kuncsaftjuk például 86 éves.
- Címkék:
- bordélyház,
- környezetvédelem
Még több a velveten
- Miranda Kerr csupasz melle 3D-ben nyomulOrlando Bloom várandós felesége mellét és fenekét is megmutatja az olvasóknak, akik 3D szemüveg segítségével fokozhatják az élményt.
- Halálos ágyán vallott Madeleine McCann elrablásáról a korábban gyanúsított pedofilRaymond Hewlett halálos ágyán vallomást tett: azt állítja, ő ugyan ártatlan, de tudja, kik és miért vitték el a négyéves Maddie-t.
- Faroklevágás és fúrós koponyalékelés a glasgow-i bandaháborúbanEgy áldozat farkát vésővel csapták le, ikertestvére koponyáját fúróval lyukasztották ki némi hajtóvadászat után. A két áldozat ugyan túlélte, de mindketten válságos állapotban vannak.



Kommentek
2009.10.18 19:45:34DeGraw GAvin
nah
2009.10.18 19:50:25Mortal Vombat
Ha a főállású háziasszony férje megy be egy körre,akkor vajon neki is le kell perkálni a 45 eurót?
2009.10.18 19:52:01xJozsi
Ezt bevezethetnék itt is.
2009.10.18 19:52:22standup
Válságok idején fellendülni szokott a bordélyházak forgalma, nem csökkenni, nem?
2009.10.18 20:00:03DeGraw GAvin
xJozsi, ja igazad van; a királynők bevezethetnék itten is
2009.10.18 20:00:55Tacskó Muki
Kurvák mondják be a 4-es 6-os villamoson a megállók nevét
(...) 2010. január 1-től azonban elbúcsúzhatunk Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Hegyi Barbara hangjától, mivel a megállókat prostituáltak fogják bemondani a közelben lévő szolgáltatásukat reklámozva magyar és angol nyelven. „Jászai Mari tér – Innen már csak pár lépés Ancsa Análbarlangja a Pannónia 24-ben…” – köszönt minket egy kéjsóvár női hang az újév első napjától a vonalon. A kiszivárgott hírek szerint többek között az alábbi reklámok fogják szórakoztatni még az utazóközönséget: „Mélytorok a Mechwart ligetnél – kövesd a táblákat”, „Szállj le te rohadék és jelenj meg az úrnő előtt a Wesselényi 58-ban!”, „Pajkos fiúk várnak vidám srácokra a Petőfi hídnál”. A Mester utcai megállóban pedig a „Need a blowjob? – hop off and go to the Tompa street!” felszólításra fülelhetnek a külföldi turisták.
Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes maximálisan támogatja a BKV ötletét. „A közlekedési cégnek már most hatalmas bevétele van ezekből a hirdetésekből. Annyi szerződést kötöttek (...)
http://tacskomuki.blog.hu/2009/09/18/kurvak_mondjak_be_a_4_es_6_os_villamoson_a_megallok_nevet
http://tacskomuki.blog.hu/
2009.10.18 20:02:06GaZe
hehe, el is lopom Wilikától:
"Szóval a dugódíj tényleg nem érinti a bicikliseket..."
2009.10.18 20:09:19aliendriver
Tacskó Muki: koszi..jot rohogtem :D:D
2009.10.18 20:11:34sazoo
Azért lol hogy pont egy mazda hirdetés vágja ketté a cikket! :)
2009.10.18 20:12:30epeficam
"Az ötlet állítólag valamennyit lendített a gazdasági válság miatt kicsit szorult helyzetben lévő bordély forgalmán."
"..akinek a környezetbarát ötlete megmentette az üzletet..."
2009.10.18 20:32:27Közöd??
marhaság, ki a fasz hiszi el, hogy ilyen hülyeség lendít az üzleten?
2009.10.18 20:50:44Môžeš mi pomôct'?
Mondjuk én ismerek egy exszovjet nimfácskát itt az egyben, aki már azért bónuszt ad, ha otthon tekersz, a szobabrinyán. Bemondásos alapon. A költségcsökkentésről meg elég ha annyit mondok, hogy jeges esővizen és proteinen él, nájlont csak egyet tart, az is egy szakadt tecsózacsóból van kihasítva amit befújt az ablakon a szél. Hajgumival rászorítod, azt mehet három lyukra a játék. Natúrba is, csak én finnyás vagyok a szaros seggéhez, meg a redvás picsájához. Hát nagyjából ennyit kultúra dolgában.
2009.10.18 21:18:38KolompárRómeó
Jól leizzad a biciklin, dupla az élvezet.
2009.10.18 21:32:30MP
Az a szomorú hogy ilyen híreket csak külföldről olvasni. Nálunk meg fogatlan mosdatlan kurvák vannak az utak szélén. S azt gondoljuk mi vagyunk Európában. Szánalmas.
2009.10.18 21:35:52lama
és mi van azzal aki gyalog megy? :D
2009.10.18 22:29:38Bukowszky
elég olcsó.. vagy ez csak valami alapdíj?
2009.10.18 22:45:55DeGraw GAvin
Az alap lehet! Erre jönnek az extrák. (gondolom)..
2009.10.18 22:47:13Tomzone
Ha tandemmel mesz mar ingyen is van
2009.10.18 23:15:11hekimeki
Így is van már elég kurva a világon !!! Undorító férgek!
2009.10.19 00:29:02Môžeš mi pomôct'?
Figyu! Tök jó, figyu, rájöttem valamire. Ha így írok, akkor wuderschi IP címem van...
2009.10.19 00:31:03Môžeš mi pomôct'?
ha meg így, akkor Szegedi.
2009.10.19 00:33:39Môžeš mi pomôct'?
Ennek sajnos semmi jelentősége, de azért jó volt megosztani Önökkel. Köszönöm. Csak köszönöm. Ez tényleg egy igazán szép este volt. Köszönöm Anya, köszönöm Réka, köszönöm mindenkinek otthon. Hajrá Bratislava, yuk yuk yuk. Egyker, kibaszott gettó, olé!
2009.10.19 00:46:16Môžeš mi pomôct'?
Egyébként Szeged egy tök jó kis város, jártam ott egy évet a jogra, de jobban meggondolva az inkább Pécs volt. És csak levelező, szóval annyira nem számít. Jókat kúrtunk, de kiábrándító volt az első szemeszterben római jogot és közigazgatási jogot együtt tanulni. És akkoriban még nem volt kreditrendszer. Na mindegy, ez csak úgy az IP kapcsán jut eszembe szegedről, meg ott megyek el előtte a Gellértbe. Most Daily Lunch a Radírfej híres rendezője is ott nyomja. Ki van plakátolva a homlokzaton.
2009.10.19 01:36:04Mikrobi
Jó cikk. Az utcalány is ember. Nem is olyan rossz dolog kurvákhoz járni. Pláne, ha busszal jár az ember kurvázni. Mondom, jó cikk ez.
2009.10.19 07:57:00Lord of the Sith
Bezzeg azt , ha gyalog mennék , nem fogadnák el.
2009.10.19 08:11:57Zahal
Diákkedvezmény van?:-)
A címlapon rettenet az a sovány csaj, de itt a belíven egész jó kis husi muff van, kefélném. Csak sajnos a ny-eu-i fizetésekre van szabva, és ezek is csak kurvák.
2009.10.19 08:49:19Fikamatyi
Akkor három perc ingyen van.
Annyi idő alatt kétszer is.
2009.10.19 09:06:53snapshot
Môžeš mi pomôct' :
Egyébként Szeged egy tök jó kis város, jártam ott egy évet a jogra, de jobban meggondolva az inkább Pécs volt.
ez mekkora :D:D:D
nem tudom mi volt ez a 4 kommented, de nagyot röhögtem, kösz!
2009.10.19 09:59:59indapasssucks
baszki, ha én csinálom azt, amit a madam, akkor sittre vágnak futtatásért...
DISZKRIMINÁCIÓÓ!!! :))))
DEMOK RÁCI JÁT!
DEMO KRÁCI JÁT!
én is akarok lányokat futtatni :'(
2009.10.19 16:24:34köldökszösz
ha annyira környezetvédő ez a prostitanya, akkor a gumit is újrahasznosítják esetleg? :)
2009.10.21 19:48:09Royal Fröcss
bakker...,mire békésmegyéből átbiciklizek Berlinbe az élettől is elmegy a kedvem nemhogy a dugástól...