Pasik, akik a kövér nőkre buknak

2009. november 1., vasárnap 21:53 |
Ki mondja azt, hogy a kövér nők már a kövér férfiaknak sem kellenek? Egy nemrégen megjelent kutatás szerint tele a világ olyan pasikkal, akik kifejezetten a túlsúlyos nőket cipelik az ágyukba, és még azok is gigantikus élményről számolnak be, akik egyébként a haverok előtt nem vállalnák fel a kapcsolatot. A megkérdezett szexológus szerint a duci asszonyok biztonságérzetet adnak a férfiaknak, akikben az ilyen típusú nők mellett kevesebb a megfelelni való akarás, ettől pedig nagyobb az élvezet. A gondok akkor kezdődnek, amikor a kövérimádat fetisizmussá alakul, és a férfi akár halálra is etetné imádata tárgyát.

Bár a hírek szerint egyre több tanulmány mutat rá arra, hogy a kövér nők lassan már a kövér férfiaknak sem kellenek, egy nemrég készült kutatás szerint pánikra semmi ok, hiszen bőven szaladgál a nagyvilágban olyan férfi, akinek bejönnek a rubensi idomokkal rendelkező hölgyek is. A The Journal of Sex Research-ben megjelent kutatás tanúsága az is, hogy ezek a pasik ugyan elsősorban a telt idomokra buknak, tetszik nekik a soványabb kategória is. A tanulmányban résztvevő férfiak azon része viszont, akik kifejezetten a vékony nők mellett voksoltak, a kövérimádókkal szemben nem ismerték el a duci asszonyok szépségét.

Az ősi nőkép biztosítja az élményt

Ők azok, akik a világ minden kincséért sem cipelnének kövér nőt az ágyukba, pedig akik már tapasztalták az élményt, szinte kivétel nélkül arról számolnak be, hogy ez a típus sokkal tüzesebb és bevállalósabb az ágyban. Ezzel a teóriával szemben Dr. Rusz Edit szexológus állítja, hogy nem a szexprodukció, hanem a férfiak fantáziájába beleégett ősi nőkép az, ami a feledhetetlent élményt biztosítja. „Valamilyen szinten sok férfiban tudatalatti síkon összefüggésben van a kövérség, a hústömeg az anyasággal, a nőiességgel” – magyarázta Rusz, aki szerint az a nő, aki nem tudja kontrollálni, megfelelőképpen működtetni azokat a társadalom által elvárt idomrendszereket, vagy a média által elvárt figurális dolgokat, amelyeket minden asszony szeretne megvalósítani, sokkal másabb értékrendekkel rendelkezik, mint a modern alkatú emberek.

01-02
Fotó: Jan Saudek

„A férfinak a fantáziájában benne van az ősi nő. Hogy mennyire tud beleolvadni egy ősi anyaságba, aminek a lényege egy hatalmas vagina, és mellette ott van az a nagy, puha, melengetést, biztonságérzetet nyújtó hatalmas test, ami révén a férfi teljesen alárendelődik az élvezetének. Ezzel szemben, mondjuk, nem biztos, hogy egy filigrán, csinos, divatos nővel szemben el tudja engedni magát, mert ott van benne a megfelelni akarás. Itt bele kell olvadni, át kell adni magát az élménynek, ami számára egy olyan kielégülést hoz, amit mással esetleg nem tud megélni.”

A szakember véleménye viszont az, hogy a valódi partnerkapcsolat igényét ezek a nők ritkán tudják megadni, mert kövér nővel járni egy pasi számára szégyenletes kicsit. „Egy 120 kilós nő és egy 80 kilós férfi nehezen tudja azt az életformát fölvállalni, amit a környezet elvár tőlük. Nekem vannak ismerőseim a média világából is, akik nagyon menő, kellemes megjelenésű, intelligens úriemberek, és arról számoltak be, hogy olyan gyönyörű élményben volt részük, amiben semmikor máskor, de mint partnerkapcsolatot nem merték felvállalni a haverok előtt”.

Amikor már kóros

Az imádatnak persze millió válfaja létezik, de az egyik legdurvább kétségkívül az „etetők” köre, ami már fetisizmusnak számít, és a szakemberek is patológiásnak tartják. A kövérimádók vonzalmának a tárgya itt már több száz kilós is lehet, és partnerüket igyekeznek minél több étellel teletömni, hogy ezzel elősegítsék a súlygyarapodásukat. A helyzet odáig fajulhat, hogy az „etetett” csak fekszik az ágyon, és mást ezen kívül nem is igazán tud csinálni.

„Itt csak arról van szó, hogy birtokolhassa a nőt és ő legyen ebben a helyzetben mindenféle szempontból előnyben, alá-fölérendeltségi viszonyt eredményezve. Ez már egy olyan irányba viszi a dolgokat, hogy a nőnek csak egy feladata van, hogy ezt az extra igényt valamilyen formában kielégítse. Emiatt ezek a kapcsolatok egy idő után olyan szintre mennek, hogy nem működtethető tovább. A nő belekerül egy olyan helyzetbe, hogy már a létért kell küzdenie” – magyarázta Rusz. Ez pedig gyakran akár tragédiák sorozatához is vezet. Amerikában például már több kövérimádó férfit ítéltek el gyilkossági kísérlet miatt. Az imádott fél ugyanis majdnem belehalt a körülményekbe, és a tűzoltóknak kellett kivágniuk a lakásból.

A kövér nő kultusz egyébként már Magyarországon is jelen van, bár meg sem közelítjük az USÁ-t, ahol már olyan szervezetek működnek, amik a kövérek esélyegyenlőségét, érdekeik védelmét szolgálja. Létezik viszont duci társkereső, és különböző fórumok, chatek állnak a kövérek és imádóik szolgálatára.

Kommentek

  • 2009.11.02 05:07:14móqs

    már csak a képek láttán is.... beokádni ér?

  • 2009.11.02 05:52:09himpellér

    Az első osztály a párnás...Egyébként ki a fenét érdekel, mi a "divat".Nem érdekel az, mit akarnak a boltban, vagy csak úgy a reklámokon keresztül rám erőltetni! Letoyom a pléhboyt. ÉLJENEK A DUCI CSAJOK!!!

  • 2009.11.02 06:09:54hellolaca

    Ritkán szólok hozzá, de abban azért van valami, hogy ennyi hozzászólás van ebben a témában. Egyébként én is a ducibbakra szavazok! Volt már ilyen, és olyan nő is az életemben, és IGENIS a DUCI nők voltak jobban az ágyban. De ők beszélgetés közben is elmondták, hogy utánuk is fütyülnek a pasik az utcán. Szóval ahogy himpellér írta: ÉLJENEK A DUCI CSAJOK !!!

  • 2009.11.02 06:31:31trollkotze

    "akár azt, hogy gyorsabb - még rövid távon is -, akár azt, hogy tovább bírja"

    Azt nem hinném, hogy gyorsabb, de igen: tovább bírja. Miért ne bírná? Attól még, hogy molett, lehet jó az állóképessége.
    Meglepődnél.

    "A szumósok is keményen sportolnak, baszd meg, csak míg háromszor annyit mozognak, mint egy normál ember, ötször annyit esznek."

    Hm, említettem már, hogy nem ehet meg akármit és akármennyit? Lévén cukorbeteg.

    "Alapvetően túlsúlyos pl. az összes testépítő is, de nem hiszem, hogy bárki kövérnek mondaná őket."

    Te nem tudsz olvasni. Az izomszövet alkotta plusz súly nem túlsúly. Tekintsünk most el attól, hogy mennyi izom jelent ideális testsúlyt; a "túlsúly" szó a hétköznapi értelmében is (zsír)párnákat jelent.

  • 2009.11.02 06:32:44trollkotze

    ergerberger

    "Mert azért hadd ne legyen mindegy, hogy hová rakom be a kopasz Ezredes urat!"

    Gondolom, senki nem tart pisztolyt a fejedhez.

  • 2009.11.02 06:43:13Muha

    Ropisegg rulez! :]

  • 2009.11.02 06:53:14Frengi

    Azért kövér és kövér között van ám különbség.
    Vannak szép kövérek - mint az előző kövér poszt illusztrációja - de itt betegesen rondák a képek.

    Általában az a tapasztalatom, hogy a testtömeg index felső határa, vagy túlsúlyos kategória még elmegy a férfiaknál, sőt talán az az igazi, a baj már a nagyon elhízottakkal van, de hát az már kóros.

  • 2009.11.02 06:57:27repecs

    "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse"

  • 2009.11.02 07:00:21wmiki

    hát igen...

    megvan pl. az az előnyük, hogy amikor lökdösöd őket, nem pattognak el egyre hátrébb, mint egy 60-80 kilós kisebb darab

  • 2009.11.02 07:02:10Sevy

    Most őszintén... mi a jó abban, hogy egy deszkát dugtok? Ahhoz nem kell nő bakker, elég egy építkezésre kimenni és kunyerálni egy falapot aztán hadd szóljon... de hát ízlések és pofonok :)

  • 2009.11.02 07:07:24há zé

    Saudek hozzájárult, hogy felhasználjátok a fotóit?

  • 2009.11.02 07:24:14sovesztomesz

    Semmilyen különleges dologról nem ír a poszt. Bár kétségtelenül igaz; a duci lányokat nem kell úgy hintáztatni, mint az "eszményi külsejűeket"; plusz a kövér nő még hálás is, odadadó, stb. ...és ha egyszer fogást talál valaki egy ilyen zsírtornyon, igenis mennyei élményei lesznek, a mellek - amik lógnak ugyan, mint a lopótök, de akkorák, mint a fejem /és ez csak az egyik, mert páros-szerv :-)/. Bizony az is helytálló, hogy ritkán vállalnak fel efféle kapcsolatot a férfiak, de mindenkinek ajánlom; gyönyörű tapasztalat!!!! Üdv!

  • 2009.11.02 07:31:27kocsmatk

    azért jelentkezzen már, aki TÉNYLEG szeretne meghágni egy ilyen tepertőt, mint a képen..

  • 2009.11.02 07:37:53Bead

    A cikkhez kiválasztott képek alapján a cikk írójának nem is kell véleményt mondania. Értjük.
    Most komolyan, ennél negatívabb képeket nem lehetett volna csatolni? Mondjuk 350 kilós nőről képet, amint éppen az ötödik lasagnát fogyasztja uzsonnára. De talán az sem lenne annyira komor és negatív, mint a fentiek.
    Agymosásra tökéletesek.

    Több hozzászólót sem értek. Minek osztani itt az észt? Örülni kell, hogy nem mindenkinek a topmodell csajok jönnek be, több marad nekik. Nincs azzal baj, ha valaki nem vonzódik a súlyproblémákkal küzdő nőkhöz (ami természetesen nem feltétlen 100 kg), de így nyilatkozni... de semmi gond. Az ilyen fajta emberekhez is egy bizonyos női típus vonzódik, ahhoz meg jó gusztust kívánok. :)

  • 2009.11.02 07:38:08pollio

    Namármost vannak kövér nők, meg vannak sovány nők. A kettő között meg vannak a jó nők....Én szeretem, ha egy nő nem olyan mint a Sokol rádió, hanem lehet rajta valamit fogni (és az nem a kiálló csontja). De ha már "hajtogatni" lehet rajta a redőket, azt meg nem szeretem. De "De gustibus non est disputandum", mondták a hedonista rómaiak. Abszolút kategóriákat felállítani legfeljebb statisztikai módszerekkel lehetne, átalgolni azokat a testtömeg-indexeket, ami fölött meg ami alatt a földön élő _összes_ ivarérett heteró férfi kövérnek/soványnak tart egy nőt. Kíváncsi lennék a számokra. Gondolom erősen más lenne, mint amit a nem feltétlenül heteró divatdiktátorok gondolnak...

  • 2009.11.02 07:42:49há zé

    kocsmatk: "meghágni" max. a magadfajta részeges disznók szokták a nőket.

  • 2009.11.02 07:45:22kocsmatk

    "#
    2009.11.02 07:42:49há zé

    kocsmatk: "meghágni" max. a magadfajta részeges disznók szokták a nőket.
    "

    igazad van.

    jelentkezzen, aki SZERETKEZNI szeretne a fenti zsírtartállyal...te? igen?

  • 2009.11.02 07:49:57reader613

    ahogy öregapám mondta vót:

    "Nagy kufferba jó pakolni... csak ciki vele utazni!"

  • 2009.11.02 08:00:57Zahal

    Agika: bármilyen nő lehet kedves, viszont a trendinek kikáltott nők képesek jobban fennhordani az orrukat (különösen a budapestiek). Sok "jó nő" szenved az idióta, szépnek kikiáltott pasijától, de senki nem kötelezi őket arra, hogy olyannal járjanak. Csak ugye valamifel fel kell vágni a bnők előtt.:-P
    --------------------------
    A vékony és a kövér között van a jó alakú, kellemesen telt nő - na nekem az a favorit. Az elviselhetetlen, picsogó, házisárkány gereblyék pedig maradjanak csak meg a többieknek.:-D

  • 2009.11.02 08:01:00msadmin

    igaza volt! :-)
    nekem is volt arányosan telt nőm nagy dudákkal meg mindennel nagyon jó volt az ágyban csak szégyelltem mások előtt.
    kegyetlen a világ

  • 2009.11.02 08:03:05kalman.kalman

    Nekem a kisfiús testű, kis mellű, rövid hajú lányok jönnek be.
    Volt már nagyobb súlyú barátnőm is, ő nagyon intelligens, kedves és szép arcú volt, szép nagy, kemény mellekkel és nem a hasán meg a seggén volt a nagy zsírréteg. De az ilyen összhang ritka a kövéreknél, általában csúnya, ápolatlan, ellenszenves, formátlan krumplik.

  • 2009.11.02 08:03:23cso zsi

    Nehéz kérdés ez. Rosszalló tekintettel nézem a mai kamaszlányokat, akik ráadásul egy-két számmal kisebb nadrágba próbálják betuszkolni a hájukat. Azért sem vagyok oda, amikor a buszon/metrón egy termetes asszonyság mindenáron le akar ülni mellém, pedig csak egy 40 kilós fruskának van elég hely.
    Az új szomszédasszonyomra is úgy néztem, hogy ez mellett nem férek el a folyosón.
    Viszont.
    Amikor jön hozzá egy fiatalember, akkor az általuk alaposan felhangosított tv sem tudja elnyomni sem a hölgy, sem az úr hangjait.
    Volt már kapcsolatom nőkkel 40-80 kilóig, minden csak technika kérdése, az nem opció, hogy ne legyen jó. ;)

  • 2009.11.02 08:06:59kocsmatk

    "2009.11.02 08:03:05kalman.kalman

    Nekem a kisfiús testű, kis mellű, rövid hajú lányok jönnek be."

    perverz

  • 2009.11.02 08:17:03Zz_

    Veszélyes dolog "lefogadtatni" esetleg "legalizálni" a kövérséget a mai világban. Ugyanis egyre szarabbul táplálkozunk és egyre kevesebbet mozgunk. Ez a nagytöbbségre igaz, mert szerinte pl a 10m határon beüli magyarból nagyon kevés aki rendszeresen mozog (munka/sport). Plusz egyre lustábbak is vagyunk (kevesebb tanulás/munka --> több pénz/szórakozás). És ezekkel a cikkekkel, meg hogy mindenki legyen olyan amilyen kijelentésekkel adjuk alájuk a lovat.
    Nemrég olvastam egy cikket ami amerikaiakról szólt. Olyanok voltak benne hogy a kórházakba egyre több hosszabb tű kell, mert már nem tudják a hájon átszúrni. Vagy hogy meg kellett változtatni a sztenderdeket pl a székeknél, wc csészéknél a nagyobb súly miatt. Ez nem normális.
    Ha egy tetszőleges nem beteg ember "megfelelően" táplálkozik és mozog akkor nem lesz dagadt.

  • 2009.11.02 08:17:40Zz_

    lefogadtatni=elfogadtatni

  • 2009.11.02 08:25:38siss

    Te jó isten, azért azt nem gondoltam volna, hogy ilyen értelmi szinten van a velvet kommentelőinek jelentős része. Komolyan, ilyen szintű primitív, okoskodásnak álcázott csúfolódással legutoljára az általános suli hatodik osztályában találkoztam.

    +15 kiló mellesleg nem túlsúly. Rajtam volt már 50 kilós felesleg is (leadtam belőle 30-at és most remekül érzem magam a bőrömben), tudom, miről beszélek :P

  • 2009.11.02 08:28:17Santer

    Akiknek bejönnek a kövér nők... meg akik úgy gondolják, hogy jobb velük a szex, mint egy karcsúval...

    Nem azért, mert egy kövér nőre bárhol lehet pinát hajtogatni?

  • 2009.11.02 08:29:17szamoca00

    Miért kell ilyen éles határvonal? Ízlések és pofonok. Én 50 kiló vagyok, hiába tömöm magam, ez a maximum. Viszont az egyik pasim azért hagyott el, mert mellettem rájött, hogy a duci nőket szereti. Ez van, kinek a pap, kinek a papné.

  • 2009.11.02 08:32:24I´m Switzerland

    Ez a cikk nagyon régi lehet, mert a képek még fekete-fehérek. Vagy azt gondolták, hogyha az ijesztő részleteket fekete-fehérben mutatják, mint Tarantino a Kill Billben, akkor kevésbbé lesz megrázó?

  • 2009.11.02 08:34:27kalman.kalman

    2009.11.02 08:06:59 kocsmatk

    Miért lenne ez perverz, nem gyerekekről beszéltem, hanem a felnőtt nő fiatalos testalkatáról.

    Amíg törvény tiltja, hogy 14 év alattival legyek, addig nem is leszek. Én tisztelem a törvényt, ha nem is értek vele egyet.

  • 2009.11.02 08:35:44nick:

    csak szeretnétek, hogy így legyen...

    tessék inkább egészségesebben élni és nem hizlalni magad

  • 2009.11.02 08:38:07Kóser Malac

    Úgy vagyok a kövér nőkkel mint a zsiráfokkal. Otthonra azért nem kéne...

  • 2009.11.02 08:43:21Parajpuding

    Semmilyen összefüggés nincs a testsúly és szex között. Kövér és sovány is lehet jó, vagy rossz a szexben. Maximum annyi összefüggés van, hogy gerjedelem helyett egy kövér nőtől ugyanúgy undort kap egy jóízlésű férfiember, mint egy anorexiástól. Nekem konkrétan mindig egy röfögő, büdös disznó jelenik meg a szemeim előtt egy kövér nőt látva.

  • 2009.11.02 08:50:23Lord_Cica

    basszus erre nem is emlékeztem, az a vénusz szobor 22'000 éves, durva...

  • 2009.11.02 08:50:49qpqp

    a 'koverebb' nok a legjobbak!!!1000x jobbak az agyban, es 1000x tisztabbak, es 1000x jobban szopn@ak...

  • 2009.11.02 08:51:21I´m Switzerland

    Veér Farkas:
    "http://www.youtube.com/watch?v=GGp_XizcEgE"

    Milyen kis törékeny volt valaha ez a Galla!!:))

  • 2009.11.02 08:54:19mojszipupi

    A kövér ugyanannyira lehezt izgató mint a vékony, sztem nem lehet kimondani h a kövér nők jobban izgatnák a férfiakat

  • 2009.11.02 08:57:59Ilovechubbygirl

    Ez a cikk már megint egy jó példa arra,hogy szélsőséges és visszataszító tükörben nézik a teltimádatot. Az én blogom a 70 -90 kg-os,szexin párnás testű nőkről szól. Nem hinném,hogy a dundi nőket kedvelő férfiak többsége a 100-150 kilós testért rajong titokban,miközben halálra akarja zabáltatni a szeretett nőt. Sok férfi sokkal inkább egy arányos,jó testű,de gusztán husis lányról álmodozik. A média szerint még ez is ciki. De szerintem csak annak,akinek nincs saját egyénisége és ízlése. Sokan még a szexualitás terén is csak bamba "robotok a futószalagon"...

    Az én művem: www.zsircsajok.blog.hu
    Lehet véleményezni.

  • 2009.11.02 09:06:29mmen

    Miről beszéltek???? Egyelőre a http://www.marinarinaldi.com/ max 61-60 kilós csajok számítanak "kövérnek" -- láttam a reklámjukat: A stílus nem méret kérdése! --- a ff ábra manipulatív és félrevezető!

  • 2009.11.02 09:07:23kocsmatk

    "2009.11.02 08:34:27kalman.kalman

    2009.11.02 08:06:59 kocsmatk

    Miért lenne ez perverz, nem gyerekekről beszéltem, hanem a felnőtt nő fiatalos testalkatáról.

    Amíg törvény tiltja, hogy 14 év alattival legyek, addig nem is leszek. Én tisztelem a törvényt, ha nem is értek vele egyet"

    na vajon miért lennél perverz?


    barom

    egyből láttam.

  • 2009.11.02 09:12:50ElsőÉva

    majd akkor mondom a 120 kilós nőtársaimnak, hogy fogyjanak le, amikor leszoktam a cigiről... :D

  • 2009.11.02 09:15:41ági anyu

    2009.11.02 03:40:42Veér Farkas
    Azért azt megnézném, hogy a mai szépségideálként beállított szupermodellek közül ki mennyit sportol. Szerintem semennyit az átlag. Nem is lehet, mert bizonyos - tán 800 kalória - energia bevitel alatt nem is igen ajánlott. Egyszer voltam hajmodell egy fodrászversenyen. Volt körítésként mindenféle divatbemutató is - háát...ruha nélkül(fehérneműben) és sminkmentesen a modellek rémesek voltak. Legalábbis a többség. Mondom ezt úgy, hogy akkoriban én is igen vékonyka voltam - sőt, akkor is úgy láttam.

  • 2009.11.02 09:19:12takaba

    Nem igaz, hogy ezt a témát nem lehet ízléses képekkel tálalni. A megközelítésről azok a filmek jutnak eszembe, amikor a náci Németországban a zsidókról szóló általános szövegekhez bevágtak rovarokról képeket. Korrekt cikk színleg - manipulációra alkalmas a valóságban, és tovább erősíti a teltebbekkel szembeni mértéktelen előítéleteket. Ez is bújtatott "szépségfasizmus", ha már a média által is sugallt eszményképekről van szó.

  • 2009.11.02 09:23:37köldökszösz

    a kóros elhízás ugyanúgy probléma, mint a kóros soványság. mindkettőnek vannak istenítői és támadói. meg az arany középútnak is. csakhogy a ducik és soványak közt is vannak olyanok, akik önhibájukon kívül olyanok (genetika, betegség). nekik aztán lehet mondani, hogy sportolj a fogyásért/zabálj a hájért, de ezzel max annyit lehet elérni, hogy az érintettek rosszul érzik magukat.

    lehet, hogy itt több kommentelőnek is ez a célja?

    logikus, hogy először a külső alapján választ magának párt az ember. ki így, ki úgy. mindenki megtalálja a neki valót. nem gondolom, hogy perverz az, aki a hurkákat szereti, de az sem, aki a teljes vékonyságot. az már sokkal inkább gáz szerintem, ha valaki a túlsúlya miatt nem vállalja fel a társát! hogy érezheti magát szegény duci fél...

  • 2009.11.02 09:25:58tapimajom

    Baráti köröm véleménye teljesen megegyezik: az egészségesen karcsú nők vonzóbbak a túlsúlyosaknál. Az elhízás pont úgy ront a külsőn, mint a anorexiás soványság. Biztosan vannak olyan pasik, akik ezekre buknak - legyen nekik (és a párjaiknak) örömük. De ne próbáljuk elhitetni azt a baromságot bárkivel is, hogy az elhízott nőkkel jobb a szex. Ez egyszerűen NEM igaz.

  • 2009.11.02 09:27:43lógófülűnyúl

    A telefonzsinórban mennyi kalória van?

  • 2009.11.02 09:29:58Atro

    Azért ezek az illusztrációs képek eléggé gusztustalanok... Rém visszataszító amikor valakinek folyik szét a hája. Főleg ha még nem is az alakjának megfelelő ruhát próbál magára erőltetni az illető!

  • 2009.11.02 09:36:06kewcheg

    BKV-s néni is jó lehet...:) Pláne ha egy raklap 20ezres tetején történnek a dolgok...Én elviselek mindent, mert tolarens vagyok mint Grósz elvt. de a kövért azt kegyetlen nem tolarárom.Pláne kövér női személyt fiatal korban.De sőth ezen belül a falun élő zsírszalonnán felnövő,testhezálló "mackónadrágot" viselő, szuvas fogú ,munkanélküli hölgyeket.Ez az igénytelenség non -plus-ultrája. Azért is, mert ezek a nyanyák elkönyvelik magukban, hogy ők már férhő mentek, szültek gyerekeket, tőlük már ne várjon senki semmit, fogadja el őket a férjük így ahogy vannak.Ezeket büntetném.Egyékkén apropos, a kövér személek miért nem fizetnek többet buszon, repülőn,adót, illetéket, stb...:?

  • 2009.11.02 09:36:18Atro

    2009.11.02 09:25:58tapimajom

    - Teljesen egyet értek veled. Ezt a város legendát, hogy kövér nők jobbak az ágyban szerintem csak ők maguk próbálják elhitetni a világgal egyfajta önigazolásként.
    A másik hajmeresztő dolog amikor dagadt p*csák irigykedve fikázza a nála vékonyabb, karcsú alkatú lányokat, "leanorexiáskurváznak" minden nőt, aki vékonyabb, csinosabb mint ők pusztán merő irigységből - de valójában belül önmagukban ők is tudják hogy nincs igazuk és olyanná akarnának válni mint akiket kritizálnak.

  • 2009.11.02 09:46:57nedudáljparaszt

    Akár mi a trendi éppen, holnap lehet, hogy más lesz. Az lenne a jó, ha minél több lány lenne, akit ez egyáltalán nem érdekel, és egyszerűen jól érzi magát a bőrében. Többet elárul, hogy milyen a közérzet belül, mint, hogy hány kilót mutat a mérleg.

    Aztán elfelejtik sokan, hogy születési adottság a testalkat. Van aki Coca Cola-infúziót adathat be megának 24 órára és akkor sem hízik meg, más meg hiába nem eszik sokat, mégis duci lesz.

    Szerintem egy duci lány nagyon helyes tud lenni, sőt, én kifejezetten szeretem a hasakat. Jól lehet azt fogdosni - persze, csak ha nem nagyon csikis a lány, mert kínozni azért mégsem akarjuk (annyira).

  • 2009.11.02 09:51:20nedudáljparaszt

    "logikus, hogy először a külső alapján választ magának párt az ember"

    Há-há-há! Ezt te csak hiszed.
    Ülnél be egy "intelligens rendszerek" előadásra a BMF informatikai karán, rögtön megtudod, hogy a homo sapiensek valójában szag alapján választanak maguknak párt.
    Erről egy érdekes módon meggyőződhetsz. Ha egy vak fiatal fiúval beszélgetsz lányokról, "szép lány" vagy "jó nő" kifejezéseket ő is fogja használni, tehát attól, hogy nem lát, ugyanúgy bele tud zúgni egy lányba.

  • 2009.11.02 09:51:25tapimajom

    2009.11.02 09:46:57nedudáljparaszt

    Ezzel vigyázz! Volt erről felmérés, és egyértelműen igazolta, hogy messze eltúlozzuk a genetikai adottság szerepét az elhízásban.
    Vannak, akik tényleg közel esélytelenek, de a többségnek csak tényleg oda kellene figyelnie, és önuralmat gyakorolnia. Persze csak ha akar. Nem kötelező!!! Mindenki úgy néz ki, ahogy akar - demokráciában élünk. :D

  • 2009.11.02 09:58:23wagabound

    Méghogy anyakomplexus, meg ősi női ideál - ekkora baromságot! Egyszerűen arról van szó, hogy a testesebb nők ÁLTALÁBAN megértőbbek, melegszívűbbek, és ezzel összefüggésben bizony sok esetben sokkal jobbak az ágyban, mint a "divatos" testalkatúak. Persze, a szélsőség itt sem mérvadó, éppúgy, mint az anorexiásoknál.

    Azért valamiről ne feledkezzünk meg: ha valaki az EMBERT szereti a másikban, akkor a testúly és testméret sokadrangú tényező...

  • 2009.11.02 09:58:26I´m Switzerland

    Tök jól le lehet foglalni az embereket ezzel a sovány-kövér témával. Egy ilyen cikken elrugózik a jónép egy-két napot.

  • 2009.11.02 10:03:22Wereczkey Hundor

    A jó szexhez komoly kondíció, állóképesség, erő, rugalmasság kell. Fiatal energia. Egy kövér férfi, vagy egy elhízott nő olyan, mint egy darab kelttészta. A kövér emberek jellemzően – természetszerűen - izzadósak, büdösek. A kövér nők zsírpárnás puncija, bőrredői nem szellőznek, rossz, áporodott szagúak - minden higiéniai óvintézkedés ellenére. A súrlódó bőrfelületek elszíneződnek, felületük rücskössé válik...gyakran gombás. Egy kövér férfi heréjét, ágyékát szétnyomja a hájas combja, a lelógó potroha...Két kövér ember szexe idétlen küszködés.
    Aki a kövér nőket szereti, az vagy frusztrált a maga testi deformációja, satnyult potenciája miatt, vagy perverz.
    Ugyanúgy, aki az elhízott (androgün) pszeudoférfiakat kedveli, az nem normális.

  • 2009.11.02 10:16:53mmen

    Az összehasonlítás nem korrekt: miért hasonlítunk össze egy szép sovány nőt (modell) egy csúnya molett nővel (xv). Hasonlítsunk össze egy szép molett nőt, pl. Király Linda egy szép vékony nővel Mihalik Enikő. Egyébként a modellek kontra kövér ismerősök azért se korrekt mert a modellek a legjobb adottságokkal rendelkező (dús haj, szexi kisugárzás, nagy szemek, jó mozgás, fényes bőr) nőpéldányok, nem az a jó bennük, hogy soványak.

  • 2009.11.02 10:18:21CSÉ

    Kövér nőre bukni pont olyan perverzió, mint a pedofília.

  • 2009.11.02 10:20:23El Argentino

    Vékony nő rulez! :)

  • 2009.11.02 10:20:54kadaj01

    El nem tudom képzeli ki az aki ezt az egészet komolyan gondolja... aki ilyen kövér nőkre gerjed, azzal valami komoly baj van.

  • 2009.11.02 10:23:21kadaj01

    "2009.11.02 10:03:22Wereczkey Hundor"

    Úgyúgy!

  • 2009.11.02 10:27:02Tjuca

    mókás kategória lett manapság a pedofília.

    sokadszor. a pedofíliánál az egyik fél nem akarja a szexet, mert gyerek. és ez erőszak.

    légyszi ezt ne keverjétek ide, mert jelen esetben nincs helye.

  • 2009.11.02 10:27:12atlagjancsiba

    "2009.11.02 08:00:57Zahal
    Agika: bármilyen nő lehet kedves, viszont a trendinek kikáltott nők képesek jobban fennhordani az orrukat (különösen a budapestiek).". (bocsi nincs ekezetem) A videkiek is , akik feljonnek a nagyvarosba(atveszik a trendit). De amugy sok fele novel volt dolgom. Mindegy, hogy szep, atlagos,csunya, huszon vagy negyveneves, feher, azsiai, fekete, sovany, kover,gazdag vagy csoro csaladbol jon. Az szamit, hogy mennyire ad bele mindent vagy mennyire nem. NA meg azt is tudomasul kell venni, hogy (szerencsere) nem mindenki illik mindenkihez. Izlesek es pofonok meg valtoznak. Szerintem mind a tulzott koverseg, mind a koros sovanysag egeszsegtelen, de valaki genetikaileg sovany vagy genetikailag kover. Az egesz eletmodunk rossz, foleg ha szar munkad van es nem bagozol mesz a szunetben zabalni, busszal mesz munkaba nem bicajjal vagy gyalog (ez persze a rendszer hibaja is-lakasok, bicajtarolok, autos bunkok). Na de igen, akkor lesz egy gyerekbol ferfi, ha felvallalja, hogy neki pl. kover baratnoje/felesege van, de olyan, aki lelkileg normalis, es sz..ik masok velemenyere.

  • 2009.11.02 10:30:57atlagjancsiba

    A legjobb, ha mindenki vesz egy nagy tukrot, belenez es elkepzeli az adott not maga mellett. Mert se tul rossz se tul jo ne legyen, az elobbi olyan, mintha nyernel egy merdzsot, de nem tudnad fenntartani, a masik meg mintha erettsegivel utcat sopornel, magadat alazod meg.

  • 2009.11.02 10:33:37Augustin

    Hát nem tudom. Azok a ducik, akiket én ismerek, nem igazán éltek még boldog párkapcsolatban. Pl: A lány 165/90 általában arról panaszkodott, hogy amilyen pasiknak ő kell, azok neki nem tetszenek. Kemény diétával lefogyott és most élvezi az életet...
    Egy túlsúlyos haverom pedig először 30-évesen jutott nőhöz. (már olyanhoz, akinek nem kell fizetni a szexért)De ez csak az én ismeretségi köröm, ahol azt látom, hogy kövérek szinte senkinek nem kellenek.

  • 2009.11.02 10:35:15tapimajom

    2009.11.02 10:30:57atlagjancsiba

    Rossz példa. A másik félnek ugyanis szintén önértékelési zavara lehet/van (ami egy merdzsónak, ugye, nincs). ;)

  • 2009.11.02 10:49:57tikó

    tapasztalataim szerint az esetek túlnyomó részében a kövér nők nem genetikai okok miatt híznak vállalhatatlanná, hanem mert zabálnak, mint az állat. ez a keserű igazság

  • 2009.11.02 11:05:55oldskull

    Sovány nők mellet kardoskodni olyan mintha a mekdonác hamburgerre mondanád, hogy az legjobb kaja a világon, vagy a tv reklámok a legjobb filmek amiket valaha láttál..konzumidiotizmus, rád erőltetett baromság. A szex persze lehet jó a kilóktól függetlenül, nekem is volt 40 kg körüli csajom, csak egy ( rövid )idő után meguntam a deszkaságot,és a mellek hiányát ( persze más gondok is voltak, de ezek is benne voltak )és szaladtam a nagy csöcsök után..

  • 2009.11.02 11:09:47deflorator

    Az, hogy valaki alig eszik, mégis duci lesz városi legenda. Hogyan szintetizálja magára zsírsejteket, fotoszintézissel? Ha az felhasznált energiánál (sport) több a bevitt energia (egész nap eteti a majmot) akkor rusnya, kövér disznó lesz. Kövérség tehát megfeleltethető az elhanyagoltságnak, igénytelenségnek.
    Ez persze nem jelenti azt, hogy ha ló nincs szamár is jó alapon ne találhatnának párt maguknak.

  • 2009.11.02 11:23:14énésénke

    Volt egy hihetetlenül kövér évfolyamtársam. Nem molett, nem duci, nem dundus, hanem folyós zsírhalmaz. Optikailag nem bizalomgerjesztő. Ennek ellenére stabil kapcsolata volt, amiről a trendik csak álmodtak diploma környékén, pár év múlva pedig boldog anyuka lett, amikor a trendik csak a kolléganők gyerekeire csorgatták a nyálukat.

    Az évfolyamtársam nem fogyott le trendire, hogy romantikus vége legyen a mondókámnak, de normalizálódott a súlya valamennyire a szülés után.

    Szerintem - ha már öklendeznek itt páran -, nem az a gáz, ha megfog egy tényleg kövér csaj, hanem az, ha mindenféle lelki gyengeségből, kombinálásból, taktikából vagy perverziós fétisből csak a kövérek jöhetnek számításba. Vagy csak a soványak. Jó, tudom, aki utálja a mákostésztát, annak ne akarjuk lenyomni a torkán, de jöhet egy olyan adag, fincsi, kívánatos mákostészta, hogy borít mindent...

  • 2009.11.02 11:28:29cso zsi

    @ 2009.11.02 09:36:06kewcheg
    "Egyékkén apropos, a kövér személek miért nem fizetnek többet buszon, repülőn,adót, illetéket, stb...:?"
    Az Usa-ban volt szó ilyesmiről, főkként a terjedelem miatt.
    Sydneyben a hölggyel külön kellett foglalkozni, hogy a fapadoson találjanak neki, és a fenekének két szomszédos ülőhelyet.
    http://img10.indafoto.hu/10/9/19729_1fa94bd27600d8fc326e8c9cc285847e/2956633_f95f569476c73a4084f1070882db106b_m.jpg

  • 2009.11.02 11:39:35nedudáljparaszt

    Lehet, hogy férfit meghódítani egy vékony könnyebben tud, de megtartani, ott már egyenlőbbek az esélyek.
    Az önsanyargató diéta ideig-óráig jó, de azért a férfinak sem csak a hús kell, hanem a személy is. Akinek a koplalásban elmegy az energiája, az hiába vékonyabb, ha közben nem érzi jól mégsem magát.
    Annyi olyan lányismerősöm van, aki állandóan sanyargatja magát, mégis molett és rosszkedvű. Akkor már inkább ne diétázzon, és legyen jókedvűen molett. Erre is van jó pár példa az ismerettségi körömben, jó nagy darab és tele van életkedvvel.

  • 2009.11.02 12:11:16take_me_somewhere_nice

    Már az oviban is tanítják, hogy nem szabad csúfolni, aki kövér. Biztos sokan kövérek, elhízottak vmilyen betegségük miatt. De ezerszer többen azért, mert nem figyelnek oda... Ez pedig szerintem az igénytelenség egyik formája, ami -mint ilyen- nemhogy nem vonzó, de sokkal inkább taszító... Szerintem...

  • 2009.11.02 12:14:58szovirag

    Nyuszikaim, en ugy kb. a Liptai Klaudia es a Szulak Andi kozott vagyok sulycsoportban. Nem mondom, hogy nem szeretnek sovanyabb lenni, de egy ideje abbahagytam az onsanyargatast, mert csak idoleges eredmenyt hozott. Nem fogom ra a genekre, beteg sem vagyok. De lefoglal a csaladom es 40 felett a kilok is jobban "tapadnak". Kiegyensulyozott parkapcsolatban elek, a fiam sem szegyell velem rockkoncertekre jarni. A barataim, munkatarsaim szeretnek. A macska se' hanyja el magat, ha meglat, hanem halasan dorombol, ha megsimogatom ( ill. ha meglatja a macskaropis zacskot). Akkor most miert is kellene szegyellnem magam?

  • 2009.11.02 12:24:06take_me_somewhere_nice

    lelked rajta.

  • 2009.11.02 12:26:27lega

    Dustin Hoffmann örökbecsű mondata: imádom a nagy, kövér nőket! Olyan jól el lehet bennük süppedni!

  • 2009.11.02 14:07:59Ilovechubbygirl

    Amikor a felesleg csodát alkot:
    http://zsircsajok.blog.hu/2008/05/06/extra_sorozat_linsey_1

    A többség ezt kedveli és nem a 120 kilós húshegyeket.

  • 2009.11.02 16:13:42nyünyőke

    2009.11.02 14:07:59Ilovechubbygirl

    Csak úgy kíváncsiságból, elmondadnád nekem, mire alapozod a "többség" kijelentést?
    Megköszönnék valami statisztikát:)

  • 2009.11.02 17:09:02Zahal

    Ilovechubbygirl: köszi a linket, küldj még többet!:-D ez egy ennivaló, fincsi csaj.

  • 2009.11.02 17:17:39kyskalacs .

    kalman.kalman-valszeg pedo-homok.
    amugy meg perverznek tartom azt aki a dagadt nökre bukik.

  • 2009.11.02 17:53:47nedudáljparaszt

    amugy meg perverznek tartom azt aki azzal foglalkozik, hogy masnak milyen no jon be

  • 2009.11.02 17:59:50Kiscsillácska

    2009.11.01 23:38:29bezerédy

    "Az összes 60 kilónál soványabb nőt táborba kellene zárni és saját pénzén, orvosi ellenőrzés mellett fölhizlalni.
    Undorítók a sovány, zörgő csontú nők, mint ahogy a 100 kilónál nehezebbek is. Magasságtól függően a 65-80 közti a normális és az emberi."

    Te nem vagy tisztába az emberi test anatómiájával. Emellett paraszt is vagy. 55 kg vagyok. Akkor most táborba záratnál gyökér gyerek?

  • 2009.11.02 18:56:30Ilovechubbygirl

    Kedves Nyünyőke!

    Ó,velem nem érdemes ám vitázni. Majd te is megtanulod ifjú padavan. Statisztika? Az a politikusok sportja. A "többséget" úgy kell érteni,hogy a dundi nőket kedvelők kasztján belül a férfiak túlnyomó része nem a 100 kg fölötti lányokról beszél. Az SSBBW imádók tényszerűen nagyon kevesen vannak. Honnan tudom? Ez egy logikus törvényszerűség. Minél szélsőségesebb valami,annál szűkebb a rajongói tábor. Ha egy 80 és egy 160 kilós nőt egymás mellé állítasz,akkor nem kérdés,hogy a 160 kilós jóval kevesebb szavazatot fog kapni.

  • 2009.11.02 19:06:40kyskalacs .

    nedudálj- xarozz magaddal paraszt.

  • 2009.11.02 19:40:43lunatik

    2009.11.02 18:56:30Ilovechubbygirl :
    "Minél szélsőségesebb valami,annál szűkebb a rajongói tábor."
    ez természetesen nem igaz.

  • 2009.11.02 19:48:02Ilovechubbygirl

    Már hogy ne lenne igaz? A politikát,vallást,tömegpszichózist ne keverjük bele,az egy másik terület.
    Ott persze,hogy hódít a szélsőség. Amiről mi beszélünk az a sótlan, sós és az elsózott étel egyszerű esete. Hidd el,hogy ennél a szintnél, még jobban működnek az emberi érzékek.

  • 2009.11.02 20:01:52lunatik

    pl. szélsőségesen gazdag vagy szélsőségesen jókülsejű emberek. vagy azok csak arányosak?
    nyilván nem mindenre akkora pont a kereslet amennyi van belőle.

  • 2009.11.02 20:31:23Ilovechubbygirl

    Érdekes dilemma. De ha pl. nem létezne közízlés vagy erkölcs,ne adj isten törvények,akkor az emberiség már kihalt volna. Az optimum pont az valahol a centrumban van. Szobahőmérsékletnek sem a negyven fokot jelölünk meg,de nem is az ötöt. Kizárható,hogy a férfiak többsége a 40 illetve a 140 kilós nőkért rajong. De ha már úgy teszem fel a kérdést,hogy 50 vagy 70? ,akkor mindjárt nagyon megoszlanak a vélemények.

  • 2009.11.03 00:35:53mustang

    anyám, hogy ezek a kispöcsű kisebbrendűségi komplexust itt kompenzáló idióták mindig meg kell hogy jelenjenek az olyan cikkeknél ahol valakiket fikázni lehet... szá-nal-mas!

    a kövérek nem akarnak régi-)új szépségideállá válni, csak annyit akarnak hogy hagyják őket békén a francba élni a saját életüket...

    ti meg, akik ezt nem tudjátok elfogadni, a segíteni akarás álcája mögé bújva fogyokúrás tippekkel(kényszerrel) táncoltok az idegeiken, hogy még véletlenül se élhessenek békességben önmagukkal. miért fáj az nektek, hogy olyan emberek is jól érzik magukat a bőrükben, akik nektek nem tetszenek? egyáltalán nem hiszem el azt hogy ti csak jót akartok olyan embereknek akiktől eleve undorodtok. vegyétek be a leszarom kapszulát és kész, mindenki boldog lesz...

  • 2009.11.03 08:24:26joeramirez

    Mika homoszexuális -tudtommal. Nem csoda, hogy nőből max a hamburgerhús jön be neki ...

  • 2009.11.03 12:55:31nedudáljparaszt

    Legyél csak szerelmes egyszer tényleg, de úgy istenigazából, rögtön nem fog számítani, hogy hány centis, hány kilós.

    És akik ti itt bántani mertéteket másokat csak azért, mert nem pont annyi kilogrammot, mint amennyit ti éppen a sztenderdnek tartotok, azt kivánom nektek, hogy dögöljetek bele a szerelembe, zúgjatok bele halálosan egy testes nőcibe, aki meg ha rájön, hogy ilyet irkáltatok, rúgjon ki és alázzon meg benneteket!!!

  • 2009.11.05 09:37:06leonardo333

    fos

  • 2009.11.05 09:37:37leonardo333

    Bekaphatná a velvet szerkesztősége

  • 2009.11.05 11:32:47AlliumCepa

    Mindenki szeresse amit akar, és tiszteljük egymás véleményét. Mért kell undormány megjegyzéseket fűzni a nem tetsző véleményekhez?

  • 2009.11.05 21:48:21pacus

    Egy barátom mesélte,hogy régen meg akart szerezni egy nagyon csinos,nagyon elegánsan öltözködő "jó nőt".Azután végre bejött neki felmentek egy lakásra és amig a nő bement a fürdőszobába megnézte a bugyiját.A csoda nő bugyija szaros volt.A barátom ledöbbent majd közölte a nővel,hogy jó lenne ha a cicoma mellé még meg is mosdana ha vécére megy.Közölte a nővel,hogy elment a gusztusa.

CímkékCímkék

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....

Hirdetés

hirdetés