Michelle Thompson a P.S.A.S (Állandó Szexuális Izgalom Szindróma) nevű betegségben szenved, melynek következtében naponta 300-szor él át orgazmust. Ráadásul - a betegség jellegéből adódóan - hiába maszturbál, nemi vágya pár óra múlva visszatér. A 43 éves asszony a News of The World brit lapban számolt be róla, hogy végre megtalálta élete párját, aki naponta tízszer is képes kielégíteni igényeit. Eddig csupán az egyéjszakás kalandok nyújtottak számára enyhülést, mivel a jelentkezők nem bírták az iramot.
Thompson először 2005-ben állt a nyilvánosság elé történetével, azóta azért kellett felmondania a süteménygyárban vállalt állását, mert már a gépek rezgésétől is orgazmusa volt.
Első barátja pár hónap alatt elhagyta, mivel nem bírta elviselni, hogy barátnőjének soha nem elég a szex, amit ő nyújtani tud, és az utána következő férfiak is hamar leléptek, mondván: ők nem gépek, hanem emberek. Az asszony ezután az interneten próbált társra találni, de amikor mesélt a jelentkezőknek a betegségről, azok – állóképesség híján - előbb-utóbb kihátráltak a kapcsolatból.
Végül fél évvel ezelőtt Thompson megismerkedett Andrew Carr-ral: „Aggódtam, hogy ő is olyan hamar kifárad, mint bárki más, de amikor elmondtam neki, nevetett, és azt mondta, ő lesz az első, aki kielégít engem” – áradozott Thompson. A férfi további előnye, hogy nem csak állóképességgel bírja, de a szomszéd utcában is lakik: „24 órán keresztül képes vagyok csinálni, és ő is. Rendszeresen átrohanok hozzá, hogy szexeljünk. Naponta legalább tízszer szeretkezünk” – mondja Thompson, hozzátéve, már az összeköltözést tervezik, hogy az egy utcányi távolság se legyen akadály.
Állandó szexuális izgalom szindróma
Az Állandó Szexuális Izgalom Szindróma (PSAS) a nemi szervek spontán keletkező és ismétlődő izgalmi állapota, mely történhet orgazmussal vagy anélkül. A szexuális úton elért orgazmus ideiglenes megkönnyebbülést jelenthet, de az izgalmi állapot az együttlétek és maszturbációk számától függetlenül pár óra múlva visszatér. A betegséget először 2001-ben jegyezték le, és az eddigi kutatások szerint nincs összefüggésben a hiperszexualitással vagy a nimfomániával. Az orvostudomány egyelőre kevés ilyen szindrómával regisztrált nőről tud, azonban szerintük ez annak is betudható, hogy kevesen merik felvállalni betegségüket.
Forrás: Wikipedia
Még több a velveten
- 18+ Öt ok, amiért a nők színlelik az orgazmustMindent meg akarnak adni a partnerüknek, miközben attól tartanak, kiderülne orgazmus-zavaruk, a pasik rosszul kezelnék a helyzetet.
- Öregedő gyümölcsfagyi lett Nastassja KinskibőlAz egy ideje kissé eltűnt színésznő a Los Angeles-i filmfesztiválon került elő.
- 18+ Megagaléria: Kelly Brook topless strandoltA modell Mexikóban tette közszemlére gyönyörű melleit. Igen, szemből is megmutatjuk.
Hozzászólások
2009.11.16 21:28:58navracsacsi
jaja... napi 300 orgazmus es napi 600 nasi.
ugyanis az a masik betegsege :DDD
2009.11.16 21:31:46szatyorka
:):):) Egy élvezt volt olvasni :D
2009.11.16 21:31:53PEACOCK
Azé abból a napi 300ból 1et bevág6tak volna videjóba...mivel átlagosan 3,2percenként élvez...
2009.11.16 21:33:34Kerek Perec
"A szexuális úton elért orgazmus ideiglenes megkönnyebbülést jelenthet, de az izgalmi állapot az együttlétek és maszturbációk számától függetlenül pár óra múlva visszatér."
Aha, és akkor hogy jön ki a 300?
Ezt a dagadt tehenet dugni?
2009.11.16 21:36:48Thresher
Jedlik, hol az Úristen rákjába vagy te ilyenkor????
2009.11.16 21:38:36R. (nő)
na, számoljunk már rendesen:
napi 300, az valóban 4,8 percenként egy, de 24 órában! jó, aludni nem kell, de közben 10szer szexelnek, meg átszaladgálnak... sajnos még enni se marad ideje.
azon azért csodálkozom, hogy a fotózás alatt nem orgazmált. biztosan besűrítette előtte meg utána kétpercenkéntire, hogy fel tudjon öltözni, meg ki tudják sminkelni és gyorsan katt! jaj, ez most jó volt! huuuh
2009.11.16 21:39:04deflorator
Kíváncsiságból lehet, hogy lefeküdnék vele, de hogy naponta 10-szer nem állna fel mellette, az biztos.
2009.11.16 21:41:16jóSKA
hogy lehet már szivatni?:D megcsikized, beremeg a hája és máris elment. én egész nap oltanám ilyenekkel. földrengéskor de csúnyán széteshet a nő !!!:S
2009.11.16 21:41:58deflorator
Ez amúgy valami olyasmi lehet, mint amikor keményen befüvezel és azt hiszed, hogy behugyoztál, vagy éppen úgy érzed, hogy elélvezel, pedig nem is. Na most ha nonstop azt érzi, hogy orgazmusa van, akár van látható jele akár nincs, roppant kellemetlen lehet emberek közé menni. Szóval számára biztos nem annyira vicces.
2009.11.16 21:42:36dex.ion
"2009.11.16 21:38:36R. (nő)"
"ó, aludni nem kell, de közben 10szer szexelnek, meg átszaladgálnak... sajnos még enni se marad ideje."
"24 órán keresztül képes vagyok csinálni, és ő is. Rendszeresen átrohanok hozzá, hogy szexeljünk. Naponta legalább tízszer szeretkezünk” – mondja Thompson, hozzátéve, már az összeköltözést tervezik, hogy az egy utcányi távolság se legyen akadály."
érted, lassan már átszaladgálni sem kell, h akár egy percre is túl távol kerüljön az illatozó malacsülttől. azt a megspórolt időt is lehet más élvezetekre fordítani...ééérted
2009.11.16 21:44:34dex.ion
"2009.11.16 21:39:04deflorator
2009.11.16 21:39:04deflorator
Kíváncsiságból lehet, hogy lefeküdnék vele, de hogy naponta 10-szer nem állna fel mellette, az biztos."
sürgősen vizsgáltasd ki magad bazzz!!! mit gondolsz, hova tűntek a fickói, akik nem bírták az iramot, hmm? jól sejted, megette őket!!
2009.11.16 21:47:32deflorator
Van aki azt mondja, hogy a boldogság kövérít... Napi 400 élvezéssel én is ilyen kövér lennék :)
2009.11.16 21:48:30R. (nő)
na jó, de hány percig szexelnek?
fogadjunk, hogy x
2009.11.16 21:49:45deflorator
Viszon ilyen nővel jó szexelni (persze ha szebb lenne), mert egyáltalán nem kell vele törődni, nem kell megvárni, hogy elmenjen, elég, ha csak magaddal törődsz - a csak úgyis elmegy közben vagy 50-szer.
2009.11.16 21:50:06R. (nő)
... elveszett a nagyon vicces válaszom jobbik része, dex.
igen nagy kár érte, de be nem pötyögöm újra, elvből.
2009.11.16 21:50:37Zahal
nekem meg tetszik a szép nagy picsája. széles csípő, nagy segg.
2009.11.16 21:50:57Elektro
bögyös, de dagadt, nem köll
2009.11.16 21:51:04deflorator
Viszont ha a fotelben szemből az öledbe ül, kiszorítja belőled a szuszt. Én komolyan félnék, hogy agyonnyom.
2009.11.16 21:51:27miskagyerek
Tüszkölős kollégánál a nagy veres pont! A legszimpatikusabb hozzászólás.
Azért vannak a világban egyéb , picit fajsúlyosabb problémák. És azok még fájnak is. Az angol hölgyet irígyelni illik, a meglelt párját tisztelet illeti. Mondjuk az asszonykát el lehetett volna látni Braille feliratokkal, hogy a világtalan partner tisztában legyen szerelme tárgyáról. De ettől boldog és mozgalmas életük lehet. Legyen is. Nekünk meg marad a fantáziálás.
2009.11.16 21:54:34dex.ion
"2009.11.16 21:50:06R. (nő)
... elveszett a nagyon vicces válaszom jobbik része, dex.
igen nagy kár érte, de be nem pötyögöm újra, elvből."
add fel az elveidet, mint michelle a diétát.
2009.11.16 21:55:44deflorator
Milyen egója lehet már a férfinak, hiszen ő úgy kielégíti az asszonyt, hogy az percenként elélvez tőle, egy menet alatt 20-szor is akár. :D Szívesen elmondanám ezt magamról én is lol, de ilyen bámulatos eredményt még nem értem el soha.
2009.11.16 21:59:12deflorator
Ilyen betegség kéne nekem, egész nap csak feelingelnék.
2009.11.16 22:01:15deflorator
NE bántsátok már, úgy néz ki, mint egy átlagos magyar playboy modell (pl Liptai), csak nem végeztek utómunkát a fotókon.
2009.11.16 22:10:41miskagyerek
Ha szélből, vízből, lócitromból , miegymásból energiát lehet csiholni, ez a lény kiválthatná Paksot. Honosítani lehetne, rákötünk két drótot, és az egész Dunántúlt ellátná a világon először orgazmikus energiával. Visít egyet, azt díszkiviláításba borul a Feszty körkép.
Teller Ede úgyis csak kétes hírnevet szerzett a magyar népnek.
2009.11.16 22:25:18Jedlik
Egyrészt szomorú, hogy az emberek mi mindennel szeretnék felhívni magukra a figyelmet, másrészt frappánsnak is mondható, hogy valaki éveken át képes hazudni és orgazmust szimulálni, hogy nem feltétlenül előnyös külső tulajdonságai ellenére párt találjon magának. Mert ugye mint tudjuk, a női orgazmus létezése nem bizonyított, így az ilyen kamubetegségeket leíró orvosokat is csak az motiválja, hogy egy szakmai cikk után ott legyen a nevük.
2009.11.16 22:28:08Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke
Angol. Ennyi. MAjd a tudósaik megszakértik.
2009.11.16 22:30:52Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke
Így van Jedlik. És a férfiak is csak szimulálják az orgazmust. A gyereket meg Isten teremti :D vagy hópelyhen jön mint a grincs. :D
2009.11.16 22:36:55Katz
300 mi? A spártás film óta nem hiszek annak, aki ezzel a számmal jön...
2009.11.16 22:43:01Elektro
Kedves Velvet!
Előre szólunk, hogy a posztjaitokat kommentezzük, az alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, esetleg helyesírási hibával teli, személyiségi jogokat sértő posztokat előbb-utóbb megtaláljuk, a rendszeresen ilyen irományokat írókat igen szeretjük. Kérjük, gondoljon erre. És, ha semmi más dolga nincs akkor is gondoljon erre.
Köszönettel:
a Krisztián
2009.11.16 22:58:25tailorka
szegeny csavoka!most oszinten sajnalom hogy ijen hajas disznot kell kurjon a nap 24 orajaban!mondjuk asztsem ertem meg aki eggyaltalan lemert fekudni vele!bazeg!hogy mik vannak!
2009.11.16 22:59:32libretto
Miskagyerek,király vagy !
Megjelent előttem a Feszty körkép,amint rávillannak a fények :)))
2009.11.16 23:01:38Nandi29
Mi van jedlik visszavettél?
Nem régen még nem létezett a női orgazmus, most meg már csak nem bizonyított.....
Miéret jó neked azt hinni, hogy a nőknek nem jó, mi előnyöd származik belőle?
Ezt a hazúg világot... :D
2009.11.16 23:02:45libretto
Lehet,hogy a fát,ami mögé bújna inkább bújtatná?!?
Talán ez elég lenne egy napra,mint be tevő falat
(sic!)
2009.11.16 23:06:15Gvtisavar Djavakhi
élvezi az életet
2009.11.16 23:27:55S.Dave
Aki azt mondja a szex nem fogyaszt az valamit
szarul csinál!!
Én azt tudom ha jól csinálom akkor kifulladok mint egy laza kocogás után:)Utána persze irány a frigó aszt megiszok vagy egy liter folyadékot!
Na kb.3 szor bírom tehát megvan a napi szükséglet mindenből!
Szerintem van Női orgazmus mert ha egy csaj remeg és visít a gyönyörtől pedig még nem látta a hitelkártyámat az orgazmus:)
Ami ezt a vízilovat illeti vegyen az interneten ilyen kúrógépet amin egy műfütyi van oszt hajrá!
Ha kiég a motorja akkor egy Honda cbrt-t tetessen bele 7500-as fordulattal!
dex.ion Jó fej kicsit primkó de röhögök:)
Van egy másik aki írogat(Elektro) a szerkesztőségnek,hüüüü haaaa milyen alpárik a kommentek és cenzúra meg stb.
Vazz Te egy álszent kis prűd kockafejű ájtís arc vagy.
Takarodj és nézd tovább a pornó oldalakat amíg ki nem bolyhosodik...!
Písz mindenkinek!!
2009.11.16 23:42:18OmegA404
Ez a csávó tök kivan, napi tízszer ezt a nőt?
2009.11.16 23:44:59vernarancs
S.Dave, csak napi 3? fogadjunk, hogy te valami marketinges pr-os szerencsertlenseg vagy es ugy nezel ki mint a sugarberci!
2009.11.17 00:16:38mfdot
egy szex alatt három orgazmus, az pont elég :))) 300, fenének se kéne.
A nőt, kinézetétől függetlenül (tényleg XXXXL-es) nem bántanám, legyen boldog a párjával. Eltérően a sok köpködő baromagy frigid, besavanyodott, összeaszott nőjétől... már akinek van nője, persze. mert akiben ekkora indulatokat képes kiváltani egy ilyen vicces hír, az komoly szexuális kudarcoktól szenvedhet. Pá, nem válaszolok senkinek.
2009.11.17 00:20:09vernarancs
mfdot, neked ez vicces? Aberralt vagy.
2009.11.17 00:39:46Fikkentáger
Nagy picsa - nagy élvezet, tanították anno a mesterek. Persze azt nem mondták akkor, hogy a picsa tulajdonosának, de most már tudom. Tehát.
2009.11.17 00:45:12szopimaci
egyáltalán nem értem minek neki az átlagnál potensebb férfi? beteg, ragasztószalagozzon egy vibrátort a csiklójához és kész, férfi nélkül is élvez vagy dolgozzon kuplerájban
ha mindig éhes lenne beköltözne egy vendéglőbe? ha heroinista lenne megvenné a chinoint?
beteg basszameg az agya is
2009.11.17 00:50:47Matko Destanov
És egyébként egyikük sem dolgozik? Már csak mert kicsit érthetetlen számomra, hogy hogy van így akkor ez a tíz menet, meg az egymáshoz való folytonos átszaladozások...
2009.11.17 01:25:47tanár úr
Inkotenciája van a malacnak, és azt hiszi elélvezett és attól nedves,...pedig csak behugyoz 300x naponta, elcsepegteti a veséje tartalmát. Mi lenne ha jól kihugyozná magát naponta egyszer:))))
2009.11.17 04:21:04parasztvagyok
De komolyan, miért nem megy el pornózni? Indítana ilyen vállalkozást, tutira megelőzné Billgéct.
2009.11.17 06:59:20sovesztomesz
Szerintem is sántít a történet, de igenis léteznek ilyen nők; nekem egyszer volt hasonló csajom. Ő ha beindult, 1- 1,5 óra alatt percenként produkált hasonlót; az óvatos becslés szerint is 50-100 orgazmus. A véleményem pedig, egy ilyen szélsőségesen működő test előbb-utóbb tönkre megy, el kezd hízni, nőgyógyászati problémák; szóval a hölgy egyszerre csodálni és sajnálni való, ha kövér most, ha nem. Én Kipróbálnám a csajt :-)!!!
2009.11.17 07:21:36Kopasz szuzukis
Szerencsétlen korlátoltak!
A csajszi egy közép-afrikai törzsnél istennő lenne. Ott, ugyanis a nő 90 kiló felett kezdődik. Aki ennél könnyebb, az még csak bakfis.
2009.11.17 07:56:58Bukowszky
az angol nők többsége bűnronda és még dagik is. bár sokukban van valamiféle bizarr vonzerő. :)
2009.11.17 08:05:07gftamas
Szerintem ez kamu. Ilyen kinézettel nem talált volna párt magának, hát kitalálta ezt a baromságot, hátha valaki rágerjed a témára. A jelek szerint bejött neki. :)
2009.11.17 08:52:27Lasombra
ez a sztori photoshop.
napi 300 a tököm. a fejéről ítélve el sem tud addig számolni.
vegyen egy villanymotoros análintrúdert, varrja be magának, vegyen a hátára egy aggregátort, és mehet isten hírével. nem kell minden problémával a férfiakhoz rohanni.
2009.11.17 09:05:21OKAMI
Most nem azért, de Amerikában ő átlagosnak számít. Nem egy bombanő, de mindenkinek joga van a boldogsághoz... szerintem. Egyébként a pasi sem egy szépség... neki is van hasa, kopaszodik... valószínűleg a rosszindulatú férfi kommentelők fele is ilyen. És ki tudja, hogy a pasinak milyen baja van?! Lehet, hogy korán megy el, vagy nehezen áll fel neki. Így most ő is boldog... ennyi.
2009.11.17 09:07:52OKAMI
2009.11.17 08:52:27Lasombra
Akkor te miért nem a kezedet használod?!
Ja mert lusta vagy és szerencsétlen!
Miért nem főzöl magadra?
Mert lusta vagy!
És miért nem...?!
Ja mert férfi vagy... és BUNKÓ!
2009.11.17 09:18:17ElsőÉva
sok boldogságot nekik! a zsák megtalálta a foltját. aki meg itt fröcsög, az egyszerűen irigy... hehe
2009.11.17 09:19:39mr mourinho
jó reggelt!
A napi 10-et én sem vállalnék be,lerohadna a ...
meg kimerültséggel kezelnének
2009.11.17 09:34:42Lasombra
2009.11.17 09:07:52OKAMI
honnan ismerjük egymást?
2009.11.17 09:53:26Zahal
tényleg, mit kell cseszegetni ezt a nőt?! valszeg hogy tök kedves, az ágyban pedig szexistennő.
a szépnek, topnak kikiáltott nők többsége amúgy is kiállhatatlan, és azt a pasit veszi le a polcról, amelyik éppen jobban megtetszik neki / több pénze van / nagyobb a farka.
2009.11.17 09:55:05anyamadár
2009.11.16 21:28:12PEACOCK
Gondolom munkanélküli segélyből vagy kapja a "disability alowance"-ot...
Itt egész jól eltökölődnek az angolok a segélyeikből.
2009.11.17 09:59:39muci83
Olyan szinten szánalmasak vagytok hogy hihetetlen.
Sok egyedülálló idióta szájhős, akik csak kövérezni tudtok.
Nem baj!! :)verjétek inkább a farkatokat a pornófilmekre!
Ennek a szerencsétlennek (ahogyan TI nevezitek) legalább van egy hús vér nője.
Lehet hogy kövér de ő nem a filmekre veri a farkát veletek ellentétben:o)
ez a nagy különbség!
(bár őszintén mondom hogy némelyik paraszt szerintem még szűz és örülne ha bármilyen lány hagyná hogy megdugja) :o)
peace
2009.11.17 10:20:25ZON
-Te vagy Ülő Bika, aki egyedül száll szembe a medvével?
-Igen.
-Te vagy, akit nem fog se kard, se golyó?
-Igen.
-Te vagy, aki 10 menetet is teljesít?
-Nem, az a nővérem...
2009.11.17 10:27:23Yoss
Nem értem. Arról írnak, hogy napi 300x elélvez bármitől. Akkor minek kell még neki ez a faszi is a napi plusz 10 numerájával? A 300 magában nem elég? Vagy mi? A fentiek alapján ha a ficak csak hozzányúl, már akkor elélvez, akkor minek kell a még fickóknak is elélveznie, nem mindegy neki?
2009.11.17 10:30:14zulu
Az itt fikázók beírásai alapján öröm arra gondolni, hogy kis hazánkban mindenkit tökéletes alakkal és külsővel áldott meg az ég.
Nyilván nemcsak a szájkaratés kommentelők, de a párjuk is ebbe a kategóriába tartozik.
Azt úgy egyébként tudják az illetékesek, hogy egy párkapcsolatban mennyi minden számít amellett, hogy hogy néz a partner? Vagy még nem tart ott a pszichoszexuális fejlődésetek, hogy ezt felfogjátok?
A csajnak meg elég szar lehet, már ha igaz a sztori.
2009.11.17 10:38:09orákulum
hát a srác se egy adonisz.. összeillenek..
de nyithatna egy kupit.. tuti sikere lenne..
2009.11.17 10:39:12nekem gyanus volt mar az elejen is...
Fake-Hoax. A "Süteménygyárnál" már illett volna rájönni.
2009.11.17 10:59:37Cucli
lassan én is eljutok erre a szintre:DDD
pedig nem is vagyok kövér:))))
2009.11.17 11:02:14NEmáááá
Sunáznám ! A birkánál biztos jobb!
2009.11.17 11:03:04Szadipapa
dex.ion
Hahaaaaa :D oltsad őket had pukkadjanak!
A nő meg tényleg elég rettenetes, másrészt ki a k**va anyját érdekel,hogy mennyit szeretne/dugják undormány testét :)
2009.11.17 11:03:30NEmáááá
Amugy ez nem a Liptai Klau és a Gundel Takács G.
? (gépont értitek.. höhöhhöhö )
2009.11.17 11:07:54Lángharcos
Szerintem szép pár, látszik, hogy boldogok együtt. Van kisugárzása a képnek.
Felszínesnek érzem azokat a kommenteket, akik csak a derékbőséget nézik.
2009.11.17 11:14:19NEmáááá
Sunáználak Lángharcos !
2009.11.17 11:46:36Geolány
Szép nagydarab asszonyság egy tipikus, eddig a nők által mellőzött abberált törpével. Szép pár...
2009.11.17 11:49:07Geolány
2009.11.16 20:26:38boylepke: Épp utána néz a szakirodalomban, hogy ez csak egy kitaláció...
2009.11.17 12:24:46wagabound
Mese habbal. Annak a bizonyos orgazmus-érzéses betegségnek semmi köze a normális, szex által elérhető orgazmushoz. Ügyesen tálalt történet, pár órás (kétes...) népszerűséget szerezve a párocskának.
2009.11.17 12:38:37Rebelde
akkor most már nem is dolgozik?
orgazmusból is meg lehet élni, de úgy hallottam, hogy a hiányából jobban:)
2009.11.17 12:44:38bizonytalan
elmenetne prostinak.
2009.11.17 13:45:19lutria
Lehet hogy a pasinak is van valami betegsége-neki meg állandóan áll a farka,ezért ő sem dolgozik igy ráérnek egész nap szexelni.Valszeg a nő munkanélküli segélyből,a betegsége miatt táppénzből,a pasi meg gondozási segélyből(a nőt gondozza)élnek.:-)
2009.11.17 13:48:24R. (nő)
PDM
és "kúltúrának nevezett barbarizmus"nak hívom. legtöbbször eléteszem, hogy "keresztény".
2009.11.17 14:05:34potyaleso
nem olvastam végig a kommenteket, de senkinek nem esik le az ellentmondás? ha napi 300szor elmenne, akár a gépek rezgésétől, akkor kb 5 percenként élvez! ha fél órát dugod minimum elmegy 6szor! így kb bárki ki tudja elégíteni, minimális ingerléssel. viszont akkor mitől dőltek ki a barátai?
2009.11.17 14:36:53gonosztojás
Potyaleso
A francot.Mikor először "elment" a faszival, akkor jött rá, hogy ha a sütigyári gép beállítókulcsával baszkodja a fejét az nem orgazmus..
2009.11.17 14:45:14Secnir
teljesen logikus kérdés:
miért nem megy pornózni? ott megvan a napi x száz, és még jól is kereshetne vele...
2009.11.17 14:47:09Secnir
... a director is boldog lenne, mert nem kellene a sztárt egy héten 3x elküldeni pihenni, állandó készenlétben volna. ott kapna annyi partnert, akiknek csak heti 1x kellene megdugniuk, és volna idejük feltöltődni...