Azt már tudjuk, hogy milyen a hazai felvilágosítókönyv kínálat, és néztünk már videón teherbe esésről szónokló kimért puncit, így arra is kíváncsiak voltunk, mit tud a Bravo Love, a tinilap felvilágosító különszáma. Persze voltak elvárásaink: olyan újságra vágytunk, ami képes közvetlenül megszólítani a fiatalokat, korrekt válaszokat ad konkrét problémákra és igyekszik alapos és hiteles lenni. A Bravo Love nem ilyen. Bár 46 oldalon át olvashatunk szerelemről, anatómiáról, védekezési módokról, csókolózási technikákról, az önkielégítés fontosságáról, fogalmakról és pozíciókról, az újság mégsem teljesíti jól a feladatát. Egyébként tudta, hogy addig óvszert kell használni, amíg nincs meg mindkét fél negatív AIDS-tesztje? Akár egy pornóforgatáson.
A Bravo Love alapvető baja, hogy hol rejtetten, hol nyíltan hagyományos erkölcsi értékeket közvetít, amitől olyan lesz, mintha anyu magyarázna a szexről két felszabadító pohár bor után. Képzelje el a jelenetet, amint két kamasz egymásnak esik a lány szobájában, a lány izgatott, a srác gatyája már kigombolva, mire főhősünk hirtelen begombolja a nacit, és hazasiet, mert hívja a kötelesség, a hoppon maradt lány pedig magányosan maszturbál, a srácra gondol és elégedett. Életszagú, nem igaz? A Bravónak van ilyen sztorija.
Hiába állítja az újság, hogy "a testi szerelemben semmi sem rossz vagy mocskos" ha utána hozzáteszi, hogy a tétel csak azokra érvényes, akik szeretik egymást és kapcsolatuk harmonikus. Hiába szeretne teljes képet adni a szexről, ha bemutat egy olyan lányt, aki szerette a futó kalandokat, de így 19 évesen már csak biztos kapcsolatra vágyik. A pasik különben is mind csak azt akarták.
Egy olyan téma kommunikációjában, amit ennyi társadalmi tabu övez, ami ennyi szorongást okoz, amiről a többségnek még beszélni is nehéz felszabadultan, nem jó taktika megerősíteni a gátakat. Egy ilyen lapnak egyrészt az lett volna a feladata, hogy az információátadás mellett helyre rakja az életben tapasztalt jelenségeket is. Például azt, hogy a pornófilmeken látott reszelés nem etalon, vagy hogy bár tényleg vannak pasik, akik ösztönösen megdugnának minden második szembejövő nőt, de ezt nem szemétségből teszik. Egyszerűen így hozta az evolúció.
A felvilágosítás másik, talán legfontosabb célja az lenne, hogy segítsen a fiatalnak elfogadni magát, a testét, a vágyait. Ha ezt sikerül megoldani, akkor egy szexuálisan felszabadult, kiegyensúlyozott és vidám felnőtt lesz belőle, aki jóval kevesebb kínlódik majd a párválasztással. A Bravo a testelfogadás feladatát egész jól oldotta meg azzal, tizenhat meztelenre vetkőztetett fiatalon (mind 18 év feletti) bemutatta, milyen a természetes külső, a frusztráló vágyakkal viszont nem tudott megbirkózni. Sőt.
A pszichológus sok kárt okoz
Erről leginkább Dr. Csides Kata a Cool TV éjszakai pszichológusa tehet, akit elvileg a fiatalok problémáinak megválaszolására fogadtak fel. Attól eltekintve, hogy a "vérciki. Ma már tök gáz, ha valaki dohányzik, egyáltalán nem trendi!" jellegű megjegyzések egy olyan embert sejtetnek, aki bár izomból akarja, mégsem találja a hangot a gyerekekkel, a pszichológus asszony még földbe is tiporja a srácokat. Amikor a 17 éves arról álmodozik, hogy egyszer majd két nővel szexszel, és megkérdezi hogy vehetné erre rá a barátnőjét a pszichológus a "nem hiszem, hogy ki tudsz elégíteni két nőt" kijelentés kíséretében gúnyosan prostihoz küldi. Még jó, hogy a hétköznapi fantáziájáért nem a gyerek farokméretét csúfolja. Hasonlóan rosszul jár az a leszbikus hajlamaival küzdő lány is, akinek első csókját csak "lökött hóbortnak" minősíti a pszichológus, miközben a mellméretéről nyavalygót azzal nyugtatja, hogy felnőttkorban majd lehet ezen változtatni.
Cunnilingus, mi?
A kiadvány másik kínos pontja a szex-ABC, ami elvileg a szexszel kapcsolatos fogalmakat magyarázza el. Az ötlet jó, de az azért furcsa, hogy a gyors menet és a többek között tükör előtti szexet takaró extra örömszerzés mellé hogyhogy nem fért be az orális szex. Főleg úgy, hogy a lista az análissal kezdődik. A franciázás egyébként felbukkan, ahogy a nyalás is, bár kamaszkonform módon a szerkesztők a cunnilingus kifejezéssel írják le. Azt pedig már végképp nem értettük, hogy miért kellett a méret szót megmagyarázni. "A srácok péniszének nagyságát a csajok egyszerűen csak így hívják: méret." A pozícióokítás szintén egyedi elgondolást követ, de legalább megtanultuk belőle, hogy a térdelve szopás neve főnök, és létezik póz kanapétorna, meg asztali móka néven is.
A feltűnő hibákon kívül akadnak még olyan furcsaságok, mint a csajközpontúság, és az, hogy egy kamasznak a szex és a hétköznapi teendők között javasolnak egyfajta átkötést, például egy vacsorát, kettesben. Na, egy májkrémes szendvics anyuéknál jöhet?
A szándék fontos
A hibák ellenére a kezdeményezés jó, még akkor is, ha nem ez az olvasógeneráció fogja ledönteni a tabukat. Legalábbis nem ettől. Az mindenképp előny, hogy az újságban többször előkerül az önkielégítés és a testünk megismerésének fontossága, valamint az a tény, hogy nem minden lány képes a hüvelyi orgazmusra, pláne nem elsőre.
Érdekes ötlet fotókon megmutatni tizenhat, egyébként külföldi fiatal meztelen testét, amiből többek között arra is rájön az ember, hogy a tetoválás és a piercing kamaszként menő, a szőrös bármi viszont egyáltalán nem az. A fiúknál sem. A bemutatott karakterek persze mind pozitív példák, a húszéves pincérfiú csak az igazival veszti majd el a szüzességét, az apró mellű lány pedig szereti a testét. A sorozat egyetlen nyomasztó eleme, hogy a fiatalok testsúlyadatai köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, ami nem tesz valami jót egy étkezési zavarokkal küzdő korosztálynak. Bár az is lehet, hogy csak itt, a Velvet szerkesztőségében ennyire erős a gravitáció.
Ha tehát a Bravo Love-tól várta, hogy elintézi ön helyett a felvilágosítást, keressen új kiadványt. Persze azért alapvetéseket ebből az újságból is lehet tanulni. Például azt, hogy "a hímvessző hosszúságának az orgazmus elérésében nincs jelentősége."
Még több a velveten
- Radics Gigi is a médiába' akar dolgozniTalán a Megasztár 6 győztese az egyetlen, aki úgy vélte, volt vetélytársa a műsorban.
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.

Kommentek
2009.11.23 10:34:58Pharocq Alfőmérnök
andika255 itt már harmadszor jutottál el a csúcsra. Ennyi idő alatt ez legyen elég a tökéletes farkúval.
2009.11.23 10:42:09vernarancs
andika255, ezzel csak az a problema, hogy neha elemet kell benne cserelni :)
2009.11.23 10:47:34andika255
Nem tudok sajnos mit kezdeni a sok génhibás elcseszett farkú pasikkal,akinak szar a farka azt dobom és kész,hiába szeretem,nem vagyok félkegyelmú higgyétek el,de ha szar valami akkor a szar!Ha ronda vagy görbe vagy kicsi vagy nagyon nagy,egyik se jó,lehet itt magyarázkodni hogy a kicsi játékos,meg minek nagyobb ha 5-8 centire van a g-pont a bejárattól,kurvakevesen mennek el ugyanis a g-pontra,ráadásul a faroknak pont állandóan elkéne találni,de akinek kicsi az nehezen fogja,ha kicsitt nagyobb az már jobb mert akkor mindig éri és fesziti a hüvelyfalat,de akinak nagyonnagy az katasztrófa és fáj,akármit csinál,levesbe az összes génhibás elcseszett farkú pasival,a sok hülye szerencsétlen nő meg szenvedjen aki itt sir hogy deháátééén szeereetteem őőőt:-( magatokban csináltok a szart drága lánytestvéreim!
2009.11.23 10:50:00Pharocq Alfőmérnök
Aki meg nem találja a G-pontot, az hova menjen? Netán egy T-pontba?
Andika kérek egy részletes ismertetőt!
2009.11.23 10:59:37vernarancs
andika255, remelem neked peckesen allo melled van es szep kerek is es ezt halalodig meg is tudod orizni, kulonben mehetsz a levesbe :))
2009.11.23 11:01:38deflorator
2009.11.23 10:29:35boszor
Én nem várok sokat, de ahhoz a kevéshez ragaszkodok! Elvárom a nőtől, hogy mozgás nélkül, kizárólag a hüvely izmai segítségével ki tudjon elégíteni. El se hinnétek milyen sok béna nő van, aki erre képtelen, mégis azt hiszi magáról, hogy jó az ágyban.
2009.11.23 11:04:17kadaj01
A csajok imádják, ha tényleg nagy a párjának a mérete. Aztán persze vannak olyan nők és férfiak, akik a "kövér nővel jobb a sex" felfogással élnek, nekik teljesen mindegy, mivel nekik mini jutott.
2009.11.23 11:04:21patkányszív
Nekem speciel majd minden nő jó az ágyban.
2009.11.23 11:06:15==T==
Az előbb küldtem egy kommentet, de nem jelent meg. Mindjárt leírom újra.
2009.11.23 11:07:38Kerek Perec
Azért a 19 éves felül csupasz csávó egy cseppet buzis, bár az mostanság trendi...
Vagy gyúrja magát, vagy ne borotválja a mellkasát és akkor nem néz ki 11 évesnek.
2009.11.23 11:08:12ArgonX
Én például rühellem, ha egy nő hangtalanul élvez el. Az olyan. mintha nem is lenne orgazmusa.
Te jó ég... Lehet, hogy bennem van a hiba?? :DDDD
2009.11.23 11:10:24Kerek Perec
Sajnos Csides Kata műsorát még nem láttam, de engem tanított az egyetemen. Elsőre nekem is az volt a benyomásom hogy iszonyú alpári ez a nő, aztán 2-3 hét alatt megszokta az ember és 2 évig hülyére röhögtem magam az óráin. Nagyon nagy arc :) Kicsit elfogult, kicsit extrém a véleménye, de nagyon tuti dolgokat tud mondani.
2009.11.23 11:11:27==T==
Szia wagabound!
"Ez igaz, feltéve, ha a nő ezt a módszert elfogadja, és a pasi ismeri ennek a technikáját. De ez sem pótolja a nők azon természetes vágyát, hogy (legalább időnként...) magukban érezzék a férfit, és akkor visszatértünk oda, ahonnan elindultunk: a mérethez..."
Na igen, sajnos én is találkoztam már olyan lánynal, aki még a gondolatától is viszolygott, hogy kinyalják, fel nem tudom gogni, hogy miért. Remélem nem valami pedofil dolog volt gyerekkorából. A megjegyzésedhez visszatérve a száj nem csak nyalásra jó, hanem arra is, hogy beszéljen az ember a lánnyal a dolog érdekében:)
Persze, a természetes vágy látezik, de ettől függetlenül egy jól sikerült előjáték pl. sok terhet levehet egy stresszes, ideges férfiról (főleg első randi alkalmával), ami után a hagyományos szexre is pozitív hatással lesz. ami a méretet illeti, én is láttam már képet "mikrofarkakról", tényleg gázak volta, és tényleg alkalmatlannak tűntek a feladatra, de azért egy átlagos méretű fehér szerszám ha megfelelően áll már elég kell hogy legyen annak, aki tudja használni.
2009.11.23 11:12:35==T==
Szia deflorator!
"Óvatosan bánnék ezzel, így is rengeteg nő van, aki csak elterül mint egy zsák krumpli és várja, hogy ki legyen elégítve."
Ez sajnos tényleg igaz, ezért is kell előtte beszélni velük, és megpróbálni kialakítani egy oylan hangulatot, ahol el tudják engedni magukat.
2009.11.23 11:20:50Pong
Hát aki a Bravótól várja a megidvezülést, az tényleg csak magára vessen, csatlakozom azokhoz, kik a gyengédségblarovaton röhögtek, még
2003ban is vicces volt megemlíteni egy-két szórakozóhelyen.
Nagy péniszt fontosnak tartom(megnyugtat), de kellett már menni egy asszonyal méhnyaktesztre, mert kicsinálta eme végtagom. Azóta egyes esetekben csak kézbe fogva töcsköltem. Szerencsére jelenlegi partnerem optimális, hosszban s széltében is. Én szerencsésnek mondhatom magam(23cm/~5cm) de mikor még fiatal tacskó voltam, oltottak a nők, hogy tanulni kell technikáját a dolgoknak, így evolúcionáltam.
@ takaba
Ja, és azt, hogy egy hím olyan ösztönlény csak, hogy minden második nőstényt meg akarja dugni, azt csak az állatoknál hozta az evolúció. Az ember már túllépett ezen.
Voltál már te valaha a városban 1 óra után egy szórakozóhelyen vajh?
@ Márk_Márk
Ez a velvet te hülye! Egyébként fogalmazni te is tudhatnál te butatroll.
@ Nandi
Megint egyértelmü troll az egyértelmü. Miért jöttél ide, ha nem érdekel a burvár, s többet le ne mert írni, hogy "búvárlapotmeghazudtolja".
2009.11.23 11:25:52deflorator
2009.11.23 11:20:50Pong
Búvárlap? http://buvar.lap.hu/
Valami ilyesmi?
2009.11.23 11:29:51Pong
@ LOL, Bulvár, vagy búvár, ki tudja ebben a világban? Mellesleg kitünö ha egy leányzó tudja vaginális izmait mozgatni, a baj az, hogy assonyok kevesebbet maszturbálnak, igy kevésbé is ismerik meg puncijukat(mert az ugye mindig ott van), mi fiúk ezzel máshogy állunk, igy felbecsülhetetlen tapasztalatra teszünk szert, miközben több leány:
1. El se tudja mondani, hogy mi kell neki.
2. Nem tudja, hogy hol van a puncija.
2009.11.23 11:29:54Pharocq Alfőmérnök
Pong te vagy Andika255 tökéletes szerszáma?
2009.11.23 11:30:25andika255
Nem tudok sajnos mit kezdeni a sok génhibás elcseszett farkú pasikkal,akinak szar a farka azt dobom és kész,hiába szeretem,nem vagyok félkegyelmú higgyétek el,de ha szar valami akkor a szar!Ha ronda vagy görbe vagy kicsi vagy nagyon nagy,egyik se jó,lehet itt magyarázkodni hogy a kicsi játékos,meg minek nagyobb ha 5-8 centire van a g-pont a bejárattól,kurvakevesen mennek el ugyanis a g-pontra,ráadásul a faroknak pont állandóan elkéne találni,de akinek kicsi az nehezen fogja,ha kicsitt nagyobb az már jobb mert akkor mindig éri és fesziti a hüvelyfalat,de akinak nagyonnagy az katasztrófa és fáj,akármit csinál,levesbe az összes génhibás elcseszett farkú pasival,a sok hülye szerencsétlen nő meg szenvedjen aki itt sir hogy deháátééén szeereetteem őőőt:-( magatokban csináltok a szart drága lánytestvéreim!
2009.11.23 11:39:20deflorator
2009.11.23 11:30:25andika255
Ismétlés a tudás édesanyukája, nem igaz?
Szerintem ha nem tudsz mit kezdeni a sok pasikkal, akkor dobjad őt. Hiába szereted őt, ha elcseszett selejt a farkaik. Ne csinálj szart magadban!
2009.11.23 11:40:11Pong
@ Pharocq Alfőmérnök
Ilyen szavakkal is illették már, hogy tökéletes, de most e pillanatokban vonatkoztassunk el magamtól, s koncentráljunk a nő-pina viszonyra, minek ránk is erőteljes hatása van.
Magyarul, ha szorosabb a kapcsolat a pinával, akkor magabiztosabb a nő, akkor jobb a sex, neked is, neki is.
Persze egyesek szerint pont az önbizalomhiányos nők exploitálására specializálnak, kinek állhat ez érdekében?
2009.11.23 11:41:43Pong
@ andika255
Chatbot vagy-e?
2009.11.23 11:46:36tapia
Éljenek a tökéletes farkú Hímek, még, ha rondák, hülyék, agresszívak is! Gratula! És a többi? a görbe, kicsi, göcsörtös? Pusztuljon?Ne szaporodjon? Nem lehet szerelmes, hűséges stb kicsi göcsörtös farokkal? Sok hülye! Egyébként a felvilágosító Újság egy vicc, ezt ők is tudják! Nem a sok farok szakértőnek készült. Az újoncoknak.Nekik meg saját tapasztalatokat kell gyűjteni, különben egyik sem lesz profi " farokvágyó".
2009.11.23 11:47:30Ianas
Bazmeg, látom egyesek (mondjuk a nagy többség) leragadt a faszméretnél. Úgy tűnik, 2 féle ember van itt:
1.) Akinek kicsi a fasza, és azt próbálja hangosan takargatni
2.) Akinek nagy, és ez tölti ki az egész életét.
Gratulálok. Tényleg erről szólt a cikk :D
2009.11.23 11:47:37Pharocq Alfőmérnök
Pong: Ha részleteznéd hogyan lehetne a nő-pina viszony szorosabb...
Dugja a fejét a lábaközé?
2009.11.23 11:49:24kt35
ez nagyon tetszik. jókat nevettem eddig. én azt tudom, hogy életem első pasija 22 cm-rel rendelkezett, és abszolút szexfüggővé tett. azóta persze volt már ilyen is meg olyan is,már méret ügyben. de szerintem bármekkorával lehet örömet okozni egy nőnek, pláne ha használja mindkét fél a fantáziáját. a jó szex mindig mocskos kicsit:)
2009.11.23 11:50:45Lexie
andika255=ktari
2009.11.23 11:53:44==T==
Arról még nem esett szó, hogy az ember elsődleges erogén zónája az agy. Arra kell elsősorban hatni, és utána jöhet csak a többi. A szex minősége is főleg fejben/lélekben dől el.
2009.11.23 11:54:56Ianas
andika255 -- Szerintem tenyésztesd ki Magadnak A Tökéletes Optimalizált Andika255-Konform HiperBránert. ;)
Vagy vegyél egy vibrátort.
2009.11.23 11:54:57rita a felcser
Tapia
Nem epp igy van.Nem labakon jaro nemi szervek vagyunk.VAn az eletben fontossagi sorrend.Az egeszseg,csalad, szeretet.Ezek elsorenduek.MAsodrenduek a szex,karrier stb.HA ez megvan akkor at lehet siklani a farokmereten.Nem jobb nem lesz tole,de lehet ''kivaltja''ezt a tobbi jo tulajdonsaggal.
Ez persze mit sem valtoztat a tenyen,hogy a kicsi nem sokat er.
Csak az eletben nem ez a legfontosabb.
2009.11.23 11:57:53kt35
igazad van ==T==, teljesen igazad. pláne, ha az ember szerelmes, akkor aztán végképp mindegy, ki milyen, és itt nem csak a férfira vonatkoztatnék, hanem a nőre is. akkor úgyis az imádott másik a legjobb, legszebb, akárhány éves, akárhány kg, szőke vagy barna. teljesen mindegy. a jó szexhez nem csak fasz meg nuni kell.
2009.11.23 11:59:06Pharocq Alfőmérnök
"az ember elsődleges erogén zónája az agy"
Ez indokolja, hogy szex közben miért nedvesek a nők. Mert vízfejűek?
A pasiknak meg feláll az agyuk.
Nekem meg a hátamon a szőr.
De egyébként egyetértek vele. Minden fejben dől el. (Nekem most koppant is, annyira)
2009.11.23 11:59:06Pong
@ Ianas
2. Talált, s süllyed, viszont inkább barátnőm életét tölti be, mint enyémet. Spersze vannak más dolgok is, csak ez egy bravószexszerelem cikk, egyértelmű, hogy faszok s pinák elő fognak fordulni.
@ Pharocq Alfőmérnök
Noja, tükörrel ajánlják, de akrobaták előnyben.
@ ==T==
http://i28.photobucket.com/albums/c220/siamese_poking_123/really_fat_chick.jpg
Főleg fejben, s ne felejtsük, lélekben, igen.
2009.11.23 12:09:13==T==
rita a felcser!
Az egészségnek szerves része a leki kiegyensúlyozottság, amiben a megfelelő szexiális élet domináns szerepet kap. A halálozási okokban a stessz vezető helyet foglal el, ami pedig elkerülhető lenne a kiegyensúlyozott nemi élet által. A másik döntő tényező a megfelelő táplálkozás és testmozgás.
2009.11.23 12:20:04kt35
szerintem is a legjobb stresszlevezető módszer. sosem értem meg azokat a férfiakat, akik azt mondják, nem áll fel nekik, mert stresszesek. vagy azokat a nőket, akik nem akarnak örömet okozni és megélni, mert stresszesek? mi van?! ezen mindig csodálkozok. szerintem egy jó szex, bármikor, egy jó evés, egy jó utazás, egy jó baráti összejövetel, egy jó röhögés, mozgás-ez az életben az öröm. és persze a család, mindenekelőtt. a gyerekek. bár miattukk aztán tényleg nehéz megoldani a tartalmas együttlétet, de tapasztalatból mondom, hogy meg lehet oldani, csak akarni kell.
2009.11.23 12:21:52tucka
Inkább toleránsabbnak kéne lenni egymással és megbeszélni, mer ha a pasik előjönnének milyen nő tetszene, akkor sok csaj elbújhatna aki veri a mellét a lófarokra:). karfiol segg, lógó mell, borostás láb ez mind hatással van a méretre is :)
2009.11.23 12:21:55kt35
==T==nek tetszenek nagyon a kommentjei. nem derült ki számomra, hogy férfi vagy nő rejtőzik a nicknév mögött, de mindegy is, mert értelmes, tartalmas ember.
2009.11.23 12:39:01andika255
Egy a lényeg.kicsi vagy túl nagy,görbe vagy rücskös,hegyes mind ronda és visszataszitó és szar egy nőben,ezt több barátnőm alátámasztotta amig ők is keresték a normál méretű farkas pasit,azóta boldogok és mindig elmennek,a többivel csak a szenvedés volt és a nyűg!
2009.11.23 12:40:59andika255
tehát lányok ha kicsi vagy túl nagy vagy girbe gurba vagy rücskös,meneküljetek a pasitól!Hosszútávon kinszenvedés higyjétek el!
2009.11.23 12:49:09ritty
Naszóval, szerintem, aki cáfolja a kielégítős-fütyis részt... Szerintem annak kicsi van, nem sikerült még neki, és vágyik egy nagyobbra, amivel majd hátha...
Köszönöm! :):)
2009.11.23 12:52:08==T==
Szia kt35!
78-as vagyok és 1-es a személyi számom:)
Sajnos a stresszre nem áll fel dolog tényleg igaz, és bár csak 30 múltam, de már nálam is előfordult párszor, félek is tőle. Ennek egyik oka a teljesítménykényszer, vagyis hogy elvárom magamtól, hogy minden simán menjen, viszont ott motoszkál a kisördög, hogy mi van ha elszúrom, és akkor biztos, hogy elszúrom. Főleg új kapcsolatnál. Érdekes módon ez a dolog állítólag az alacsonyabb iq-jú emberkénkél ritkábban fordul elő, mivel nekik ritkán vannak magukkal szemben elvárásaik, ebből adódóan nem is gondolkoznak ilyen dolgokról.
A fentiek miatt is jó dolog előtte alaposan kényeztetni a hölgy punciját(ami szerintem önmagában is klassz dolog még a számomra is, gyakorlatilag kontrollálni a partnert figyelni és érezni ahogy megfeszülnek az izmok, és persze érezni az ízét), mert azzal egyrészt alapból jól indít az ember a partnernél, másrészt onnantól a teljesítménykényszer már nem, vagy legalábbis kevésbé áll fent, hiszen legalább egyszer sikerült örömet okozni, így a feszültségtől megszabadulva lehet folytatni.
Persze a hölgy is sokat tehet azért, hogy oldódjon a dolog, főleg egy lágy masszázzsal ill. egy beszélgetéssel.
Amúgy szerintem a család/gyerekek szempontjából is előnyös, ha a szüleik kiegyensúlyozott szexuális életet élnek, mert az ő boldogságuk áthat a gyerekekre is. Persze nem előttük kell mindezeket művelni, de abból sem kell tragédiát csinálni, ha esetleg rájuk nyit a gyerek, hanem a korának megfelelően el kell magyarázni a dolgokat. Ha normálisan vannak nevelve,szerintem meg fogják érteni.
2009.11.23 13:00:59Aristote
kt35, köszönöm. Azt hittem, hogy manapság csak dugnak az emberek, nem szeretkeznek. Nekem a szexhez nem kell pasi, azzal elboldogulok - remekül! - magam is. Az más, ha érzelmileg is kötődöm hozzá. Amikor szeretkezek, az nemcsak arról szól, hogy ott a lábam között kielégüljek, az ad egy óriási pluszt, lelki kielégülést is. Attól tartok sok ember még nem élte át ezt a fajta kielégülést.
2009.11.23 13:01:27andika255
==T==:
Nekem sokat mesélt sok pasim erről hogy az már régen rossz ha ezen agonizálni kell meg hogy jó legye na teljesitményük az ágyban,ez nevetséges szerintük,mind a 3 párom más volt de mind máshogy de ugyanazt megfogalmazta ebben a témában hogy mit kell ezen stresszelni meg izgulni meg teljesités hülye sok bla bla duma,szerettek engem,igy levetkőztünk aztán simogattak meg csókoltak aztán meg elkezdtük és mindenkinek jó volt amig a csúcsra eljutottunk,soha nem volt görcsölétek menet közben és elötte sem hogy most jaj jók e az ágyban,szeretgettek meg öleltek közben keféltünk és szép volt minden,ennyi.
2009.11.23 13:07:34rita a felcser
Aristote dehogynem.De gondolom nem 12 centi adja a testi lelkit neked.
AH pedig igen,irigykesek.
Mert csomo rendesembert elszalasztottam.
2009.11.23 13:13:11==T==
andika255
Én alapvetően mindenen problémázok, és általában végül ez azt eredményezi, hogy alaposan felkészülök azzal kapcsolatban, amit csinálok, így jól végződik a dolog.
2009.11.23 13:13:43deflorator
2009.11.23 13:01:27andika255
Az undorító, gennyes, fekélyes, elcseszett, tumoros, génhibás, bütykös, apró faszukkal? Nem csináltál szart magadban?
2009.11.23 13:15:03andika255
==T==:Úristen..egy jó sexre vagy szeretkezésre nem lehet felkészülni?!Az jön!Megkivánjátok a másikat aztán mosolyogva mondjátok hogy vetkőzzünk már vagy ilyesmi,de felkészülni azt nem lehet,az már régen rossz bocs..mert akkor feszült az ember..jaj
2009.11.23 13:18:20deflorator
2009.11.23 13:07:34rita a felcser
Hány emberrel találkoztál életedben, akinek 12 centis farka volt? Te párkapcsolatban élsz és azon nosztalgiázol, hogy kihagytál pár dugást? Ez valahol elszomorító.
2009.11.23 13:18:44kt35
==T==
én meg nő vagyok:) de gondolom, azért ez kiderült:)örülök, hogy nem úgy nyilatkozol itt, mint a férfiak általában. a léleknél és az érzelmeknél nincsen fontosabb. a szeretkezés attól szeretkezés, anélkül csak baszás....volt ám tapasztalatom rendesen, kaptam hideget és meleget egyaránt az életemben, úgyhogy tudom a különbséget.:) amúgy egykorúak vagyunk:)
2009.11.23 13:19:22kt35
Aristote
szerintem semmi rossz nincs abban, ha az ember elboldogul:) te is kedvesnek tűnsz:) pusza
2009.11.23 13:20:40rita a felcser
Hany emberrel?
3-mal.
Mint normalis testalkatu ,mitobb,mahgas jokepu ferfiak voltak.
2009.11.23 13:21:31ebenbry
A farok mérete igenis számít. A nőnek sem mindegy, hogy mit lát az első szex alkalmával, ahogy a férfiaknak is számít a nő melle, feneke, testalkata. Pszichésen is jobban kívánják a nők a szexet (fontos a látvány nekik is), ha nagy farkat látnak (megfelelő pasin), persze nem akarják tövig befogadni, de mindenképpen potenciát sugároz. Nagy farkat lehet úgy használni, hogy ne okozzon fájdalmat és ki tud elégíteni egy nőt, de a kis farok sose lesz nagyobb, még akkor se ha a nő igényelné. Némelyik nőnek elég a kicsi, némelyiknek nem. A naggyal ilyen gond nincs.
Azzal is vitatkoznék, hogy 14-15 centi az átlag pénisz. Szerintem nekem teljesen átlagos és 18 centis. Ez az átlagos, a 20 feletti a nagy méret. A 14 cm-es átlagot azok találták ki, akiknek akkora. Önigazolás. Mint a kövér emberek, akik szerint egyáltalán nem számít, hogy izmosak, ápoltak, egészségesek legyünk, hanem kizárólag az, hogy elfogadjuk magunkat és élvezzük az életet. Nyilván ez is kell, de ez nem ok az igénytelenségre és a mentségkeresésre.
2009.11.23 13:25:52deflorator
Most nézem csak, hogy az a férfi(?) a képen mennyire jóvágású. Az egész megjelenése, testtartása erőt, magabiztosságot (és bejáratott ánuszt) sugároz.
2009.11.23 13:25:58Ricky Cumming
Ez a meret-dolog azert ketoldalu. Peldaul en szeretem utkozesig benyomni, fizikailag ekkor erzem legkozelebb a not. De ha azt mondana, hogy bocs, de nem nyomd tovig mert faj, hulyet kapnek. Lekonyulnek ettol kajakra.
Amugy szerintetek van osszefugges a nok testmagassaga es huvelymelysege kozott?
2009.11.23 13:26:57Kerek Perec
Megnéztem pár Csides Kata pár műsorát, nincs semmi baj vele :)
2009.11.23 13:34:14deflorator
Érdekes, hogy néhány nőnek milyen határozott elképzelése van a farokméretről. Én még abban is bizonytalan vagyok, hogy mekkora és milyen mellek tetszenek. Őszintén szólva mindegyik tetszik (nagyon kevés, szélsőséges kivételtől eltekintve). Ha az összhatás jó, a társasága pedig kellemes akkor nekem mindegy, hogy milyen a hüvelymérete. Lehet, hogy csak szerencsém volt, de senki nem kifogásolta a farokméretemet. Mázli...
2009.11.23 13:36:04rita a felcser
En se kifogasoltam senkiet nyiltan.
Csak nem talalkoztunk tobbet.Persze,lehet masra fogni.
Az egyik "dalia" akivel baratok maradtunk,meselte,hogy a regi baratnojevel ezt meg azt csinaltak blablabla .Es hol volt a regi baratno?
Elhagyta
2009.11.23 13:40:16==T==
kt35
"amúgy egykorúak vagyunk:)"
Igen, a nickedből gondoltam!:) Amúgy örülök, ha tetszik amit írtam.
andika255!
"Úristen..egy jó sexre vagy szeretkezésre nem lehet felkészülni?"
Néha fel lehet, néha nem. Sajnos az élet más területein generálódó feszültség is átszivároghat egy kapcsolatba.
2009.11.23 13:48:48kt35
további szép napot nektek, most egyenlőre mennem kell főzni, mindjárt itthon vannak a csemetéim:) még jelentkezek. jó volt veletek, köszi:)
2009.11.23 13:52:22vénkujon
cunnilingus?? ...miért nem lehet ezt rendesen leírni??! pinanyalás oszt kész.
2009.11.23 13:52:50==T==
Akkor már inkább puncinyalás;)
2009.11.23 13:53:24kovi1970
Hát andika255, Te is több fszt fogtál mint kilincset. :D
2009.11.23 13:54:27görény01
2009.11.23 13:36:04rita a felcser
Én összesen két embert ismertem, akinek viszonylag kicsi volt a pénisze. Az egyik közülük elég sok nővel volt és egyik sem akarta otthagyni, sőt amikor szakított velük utána még hónapokig hívogatták. (Nem volt csúnya egyik sem!) Ezért gondolom, hogy kis farokkal is lehet boldogulni.
2009.11.23 13:55:12görény01
2009.11.23 13:53:24kovi1970
Szerintem csak egyet, a sajátját.
2009.11.23 14:00:10rita a felcser
De goreny ez az.
Mert egyeseknek itt kicsi a 14 nekem szuper.Nekem a 11-12 kicsi.
2009.11.23 14:10:55sunáznám
hát én sunáznám
2009.11.23 14:23:28Rebca
Sx Xavier
Én is ültem 'kompjúter' előtt nem is keveset, mégse lettem TV bámuló zombi. Nincs is tévénk már mióta. Bár néha jó lenne NGC előtt punnyadni egy kiadós ebéd után. :D
2009.11.23 14:23:53deflorator
2009.11.23 14:00:10rita a felcser
Te képes voltál lemérni vonalzóval nekik? Vagy ennyire pontos a szem(száj?)mértéked?
2009.11.23 15:08:37földhözragadt
Most néztem a cikket, meg a hozzászólásokat...ez komoly, hogy ma Magyarországon, ilyet kiadni engednek? Mi már 13-14 éves korunkban is rettenetesen nagyokat röhögtünk, a képtelenebnél képtelenebb bravo-s szerelem,szex, gyengédséges storykon..a baj, hogy a bravo megmaradt ezen a szinten, a mai fiatalok meg hozzábutulnak...mi már akkor is tudtuk (pedig nem vagyok azért még öreg), hogy a storyk 99%-a baromság...netán mert a szüleink felvilágosítottak? vagy mert nem azt láttuk már egész fiatalon, hogy a pornófilmekhez kell igazodni? miért van az, hogy ma már egy 13 éves lányt elengednek, kifestve, miniszoknyában éjszakára bulizni??? amíg mi jó ha 18 évesen tehettünk ilyet...csodálkoznak, hogy már szinte gyerekként szexelni akarnak? erről szól minden...a filmek, a net, a sajtó...dugás dugás dugás..mintha ez valami kényszer lenne..közben meg elveszti a valódi jelentését, vagyis, hogy két ember kielégítse a vágyait (akár szeretik, akár nem egymást, akár csak pusztán testi, vagy testi-lelki kielégülésről beszélünk) ezek a mai fiatalok, akik olvassák az ilyen és ehhez hasonló szarokat, tényleg azt hiszik, hogy a szex mindenkinek való? fogalmuk sincs a következményekről..meg egyáltalán az egészről..aztán csodálkozunk hogy frusztrált és agresszív felnőttek lesznek, akik képtelenek épkézláb partnerkapcsolatot kialakítani.talán kedves szülők kéne kicsit foglalkozni a gyerekkel és megértetni, elmagyarázni dolgokat neki/vele. nem tartom magam prűdnek, de azért ami sok az sok..sokszor olyan vastag smink alatt és olyan cuccokban látok lányokat általánosba beslattyogni, hogy ha nem látnám simán azt hinném, hogy épp strihelésből jöttek. pedig csak némi beszélgetés kéne és egészséges felnőttek lehetnének..az ilyen újságokat meg betiltanám, csak erősíti bennük a kételyeket, a meg nem válaszolt kérdéseket..szánalmas
2009.11.23 15:20:42Kerek Perec
ebenbry: Honnét tudod mekkora az átlag? Hány farkat fogtál eddig? Ha a nők az mondják a 15 az átlag akkor ne bizonygasd az ellenkezőjét mert rá fognak kérdezni hogy buzi-e vagy ! :)
2009.11.23 15:56:18rita a felcser
Mar elmondtam.Anyam borogass.Jo
Az okolbe szoritott kezem hozza 8 cm.HA egy 15 ost markol meg, (ezt lemertem,ez volt a legnagyobb farok amielyik bennem jart)akkor szinte ugyanannyi log ki mint a markom hossza.
De van,hogy csak 4 centi log ki.Vagy 3.
Probaljatok ki.
2009.11.23 15:57:52gazdügyis
Bravo.... 15 éve olvastam utoljára kamaszként.
Már akkor is olyan ökörségek voltak benne, amit egy 12-13 éves sem hisz el...
A sex rovatban 2 kérdést megjegyeztem.
1. Egy kiscsaj mindig virslivel maszturbált, és egyszer a hüvelyébe beletört a virsli, kérdezte a Bravot, hogy menjen-e el a nőgyógyászhoz, hogy kiszedje neki, vagy nem baj, ha bennemarad a nunijában...
2. Egy srác túl hevesen rázta a farkát, és az "eltört"...Össze tudják forrasztani az orvosok?...
Ennyire emberek nem lehetnek hülyék, szerintem csak a Bravo találta ki ezeket a hajmeresztő sztorikat, vagy csak a diákok cukkolták a Bravo stábját, jókat röhögve a sexológuson.
2009.11.23 16:00:16gazdügyis
15 év alatt nem változott a hozzáállása a Bravonak a sexuális felvilágosításhoz, szerintetek ezután fog?
Ennél már az is jobb, ha a tinik egymást világosítják fel sexuálisan:)
2009.11.23 16:13:02csabi123
andika255 az ön prolisága valószínüleg ugyanolyan ellenszenvet vált ki az intelligensebb férfiakból mint önnek egy "kisebb" vagy "görbébb" pénisz
amúgy tényleg érthetetlen hogy a lányok honnan tudják mindig cm-re pontosan megállapítani mekkora az adott pénisz, valószínünek tartom hogy a primitívebb egyedek a 14 cm-ről is elhiszik hogy 20:)
és ha már így szóba kerültek a méretek, szerintem nem csak kis pénisz van, hanem nagy vagina is, elég lehangoló amikor egy hölgy nemiszervén igen csak látszik, és érződik az életvitele:)
bevallom én nagyon is az átlagba tartozom, mégis találtam olyan lányokat életem során akikkel nagyszerű volt...
2009.11.23 16:15:35csabi123
"Egyébként tudta, hogy addig óvszert kell használni, amíg nincs meg mindkét fél negatív AIDS-tesztje?"
valójában ez a tény mind két fél pozitív tesztje esetén is igaz
2009.11.23 16:23:07nagyfarkumelos
2009.11.23 08:14:58rita a felcser
A korhatárt nem szokták feltüntetni, szóval lehet, hogy a gyerekek 4-5 centis fütyijét is beleszámolták, ami azt jelentené, hogy a felnőtt lakosság átlaga viszont 17 centi fölött van.
2009.11.23 16:26:22deflorator
2009.11.23 15:57:52gazdügyis
És a kedvenc visszatérő kérdésemim, hogy a szopás szexnek számít-e és teherbe lehet-e esni tőle?
2009.11.23 15:56:18rita a felcser
Na és mi a helyzet a vastagsággal? Melyik jobb, a kör, vagy az ovális keresztmetszetű? Mekkora legyen a kerülete?
2009.11.23 16:40:04rita a felcser
Azt akinek jo volt a penisze , es lemertem,es orgazmusom volt tole,az 13 centi volt a fej alatt.En az ovalisat szeretem.
Es szeretem,ha latszanak nagyon az erek.
Az emberi testen szepek az erek.
2009.11.23 16:45:25Pharocq Alfőmérnök
Miért rita felcser? Vénát szúr rajta?
Ha szívod is közben, az már a vámpírság.
Na most elvámpirultam.
2009.11.23 16:51:18gazdügyis
2009.11.23 16:26:22deflorator
"És a kedvenc visszatérő kérdésemim, hogy a szopás szexnek számít-e és teherbe lehet-e esni tőle?" :D
Na meg amikor a kiscsajok ugyanezt kérdezték az ujjazásról... Bravo válasza : "Ha sperma jutott a srác ujjaira, akkor teherbe eshetsz tőle, menj el nőgyógyászhoz!" :D:D:D
Persze, a srác előtte spermát kent az ujjaira, hogy jobban csússzanak...
2009.11.23 16:55:29gazdügyis
Na..megint a farokméret a téma...
Akkor most beszéljünk a tág pinájú csajokról!
Amikor már 4 ujj sem elég ujjazásnál, és csak azért nem dugtam fel az öklömet, mert már én szégyeltem, hogy ez is kevés nekik. Nem vagyok én elefánt!
Ilyenkor az első együttlét után lecseréltem őket,( szerencsére csak 2 ilyennel találkoztam)és kerestem szűkebb hüvelyű lánykákat, akiknek elég volt az 1-2 ujj is.
2009.11.23 16:56:35csabi123
ezentúl minden lány aki nem érzi hogy rendesen ki lenne töltve, az szégyelje magát mert túlnagy a vaginája:(
2009.11.23 16:58:44rita a felcser
Mert olyan jol nez ki.Olyan eroteljes.Mmm.......venak.
2009.11.23 17:07:42Márk vagyok
2009.11.23 15:56:18rita a felcser:
Rendben, kipróbáljuk.
Mondd a címed.
2009.11.23 17:26:13deflorator
2009.11.23 16:58:44rita a felcser
Na és az alakját hosszában tekintve melyik a jobb, ha az oldalai párhuzamosan futnak, vagy ha szivar alakú, középen kissé vastagabb?
2009.11.23 17:36:29tapia
sunáznám!
melyiket?
2009.11.23 17:47:18rita a felcser
Deflorator
A masodik.
hidd el, jol megneztem magamnak, milyen egy jo farok.
2009.11.23 18:26:30ebenbry
2009.11.23 15:20:42 Kerek Perec
A barátnőim mind azt mondták, hogy a 18-as méretem átlagos, normális. A testalkatom (súly, magasság) normális, nem értem, miért pont a farkam lenne extra nagy. Szóval a 18 körüli átlagos. A 14-15 kicsi. Nem kell ahhoz faszt fogni, hogy ezt tudjuk.
A nők laza, tág hüvelye egy érdekes téma. Volt akinek túl lazák voltak az izmai, úgy éreztem, harangozok benne. Ez akkor is előfordult, amikor a lány nagyon felizgult már szex közben, akkor teljesen elernyedt a hüvelyizomzata és nagyon nedves lett. Ez neki is kellemetlen volt és nem tudta, mitől van.
2009.11.23 18:48:19csabi123
És akinek 14 cm alatt van annak nincs is pénisze és az orvosi értelemben nőnek minősül!
2009.11.23 19:59:24dru.
2009.11.23 08:24:40 szőke herceg
sajnos a mai bojlertestű tinilányok és 8évesnek kinéző kamaszfiúk fűvel-fával szexelnek, amikor igazából még azt se tudják mi is az. lelki nyomorékok. hogy ezekből milyen felnőttek lesznek, bele se merek gondolni.
2009.11.23 20:08:33dru.
csides kata meg jófej. nem a melegekkel van baja, csak ha pl egy 14éves lány vagy fiú megcsókol egy hasonló neműt, attól még nem biztos, hogy homoszexuális, erre érti hogy "hóbort". ennyi idősen még korai lenne kijelenteni ennyi.
az meg hogy jól letolta a 16éves kölyköt, aki 3asban akart szexelni, nagyon is jól tette. azért nevetséges, hogy egy gyereknek, aki max ha egyszer szexelt, már rögtön két lány kell. ez aztán az egészséges szexualitás. csókoltatom a szüleit.
Freyja te nagyonokos! "Hiába állítja az újság, hogy "a testi szerelemben semmi sem rossz vagy mocskos" ha utána hozzáteszi, hogy a tétel csak azokra érvényes, akik szeretik egymást és kapcsolatuk harmonikus."
Ezzel mi a problémád te velvetújságíró? képzeld ez a normális szexualitás, két ember akik szeretik egymást tudod? nem két vadidegen és nagyon is jó, hogy a fiataloknak normális értékrendet közvetítenek. elhiszem, hogy téged csak részegen és sötétben lehet max egyszer, de itt ne csak magadra gondolj, te igazi tízsörös lány!
2009.11.23 20:39:30fuad
egyre konzervatívabb ez a Bravo: a 90-es években volt egy sorozat teljesen meztelen (német) kamaszokkal...mindenféle ,,spirál" nélkül-:)
2009.11.23 20:59:32==T==
ebenbry!
"A nők laza, tág hüvelye egy érdekes téma. Volt akinek túl lazák voltak az izmai, úgy éreztem, harangozok benne."
Elvileg erre találták ki a gésa golyókat. Kezdőknek az egy golyósat, haladóknak a duplát/triplát. Ez erősíti az izmokat, és meg lehet velük tanulni azok kontrollálását.
2009.11.23 22:07:49ebenbry
2009.11.23 20:59:32 ==T==
Magyarázhatom a gésa golyót, meg a hüvelytornát egy olyan nőnek, aki a Bravoból tanulta a szexet vagy éppen a lefekszik-szétteszi a lábát-várja a csodát típusba tartozik.
Meg azok a nők is bosszantóak, akik azért nem maszturbálnak, mert "azt csak a magányos nők csinálják". De ő nem akar magányos lenni. Azt hiszi azért lesz magányos, hogy maszturbál, hogy az valami stigma. Aztán várják a csodát a férfitól, mikor még a saját testüket sem ismerik. Mintha nem is a XXI.században élnének.
2009.11.24 09:18:43==T==
Na igen, ez valóban létező dolog, és valóban gáz. Nem is értem.
2009.11.24 11:45:34sas70
Nem olvastam ezt a kiadványt, de ha legalább felkelti a fiatalok érdeklődését, hogy pár dolognak utánna nézzenek a szex terén, már az is jelent valamit. Amúgy sem normális a világ, mert együtt van jelen a durva pornó és a bigottság. Valahol el kellene gondolkozni azon, hogy a szexuális kúltúra fejlesztése kihat a társadalom állapotára. Nagyon nem mindegy, hogy a mai tizenévesek harmónikus párkapcsolatot tudnak-e majd felépíteni, vagy a még több "elvált szülő" lesz? Egy kamaszt, egy rossz mondattal, megjegyzéssel teljesen el lehet bizonytalanítani, pont abban a korban, amikor amúgy sem biztos semmiben, és könnyen befolyásolható.
A gyereknevelés része a szexuális nevelés is, és ehhez jó ötletek kellenek, nem odavágott hülyeségek.
2009.11.25 13:20:14decsabi72
Ez a BRAVO gyerekek....
Kölyökkorom legnagyobb poénjait ebben olvastam. Egyszer azt írta egy lány, hogy banánnal maszturbált de beletört a banán. erre az akkor 16 éves épületes iq-val rendelkező osztálytársam megkérdezte: és akkor hogyan sz*rik?
Nézzétek meg ezt: www.intezdel.hu Legalább annyit röhögtök majd, mint anno a BRAVO középső oldalain:))
2009.11.27 08:13:09dezsofija
Az orális szexröl jut ezsembe: hova lett Steiner Kristof? Mi van ezzel a m,agyar fiúval???!!