Szűz lánnyal egy férfinak sem könnyű - vontuk le a konzekvenciát egyik korábbi cikkünkben. Aztán, kiderült az is, hogy a szűz lánynak sem könnyű, sőt. Ezen felbuzdulva megkértünk öt olyan nőt, akiknek testükkel tele vannak a férfi magazinok, hogy meséljék el a legelső szexuális élményüket. Javarészt nincs okunk irigykedni.
Judy Nero másképp képzelte el
Judy Nero nagyon fiatal, nyolcadik osztályos tanuló volt, amikor az iskola legrosszabb gyerekét megajándékozta a szüzességével. „A ballagás után megrendezett szerenádot követően, egy házibuliban történt meg a nagy esemény. (Ugyanezzel a fiúval csókolóztam először életemben.) Előtte megbeszéltük, hogy akkor ma megtörténik a dolog, egyeztettük a dolgokat. Ő már nem volt szűz, rendelkezett némi tapasztalattal, hiszen az iskolából minden csaj odáig volt érte” – mesélte a sztriptíztáncos. Mivel azonban egy házibuliban történt mindez, Nero szerint sem az atmoszféra, sem a körülmény nem volt megfelelő az első együttléthez. „Hiába azzal történt, akibe szerelmes voltam, nem volt olyan romantikus. Teljesen másképp képzeltem el az egészet. Csalódott is voltam miatta, ráadásul nagyon fájt. Ez a későbbi szexuális életemre is kihatott, hiszen huszonnégy éves voltam, amikor fel tudtam végre mérni, hogy mi jó nekem a szexben, és igazán élvezni tudtam. Akkor volt először orgazmusom is. Úgy gondolom, minden fiatal lány életében ez egy nagyon meghatározó dolog, muszáj megteremteni a nyugodt környezetet, hogy tényleg élvezetes élmény maradjon, ne csak emlékezetes. Egyébként, a srácot, miután elvette a szüzességem, rá két napra elvitték javítóintézetbe. Két év múlva találkoztunk, és addig nekem senki nem volt az életemben, mert azt vártam, hogy hazajöjjön. Miután pedig kiengedték a javítóból, még két évig voltunk együtt."
Alexandra Diamond tündérmesében érezte magát
Müller Attila exmenyasszonya tizenhat éves volt, és tudomása szerint ő volt az utolsó az osztályban, aki elvesztette a szüzességét. „Tényleg egy nagy szerelem volt” – győzködött minket. „Másfél évig jártunk együtt, és fél év után döntöttünk úgy, hogy lefekszünk egymással. A fiúm akkor volt tizennyolc éves, és szintén szűz. Volt egy nyaralójuk Velencén, leutaztunk, és ott történt meg a nagy esemény. Szerencsére pozitív élmény volt, mert az egész úgy alakult, mint egy tündérmese, annak ellenére, hogy nagyon bénák voltunk”. A sztriptíztáncos fontosnak tartotta megjegyezni, hogy óvszert használtak, csak tizennyolc éves korában kezdett el tablettát szedni. „Hazafelé, a vonaton csak ültem, néztem magam elé, hogy úristen, nagylány vagyok, már nem vagyok szűz! Jó két napba telt, mire felfogtam.” – folytatta. „Mivel nagyon jó viszonyom volt a szüleimmel már akkor is, elmeséltem nekik rögtön utána, és nem lett belőle semmi gond. Úgy vélem, az a jó, ha ezt megbeszélik a szülők a gyerekeikkel, és nem lecseszik miatta. Előbb vagy utóbb úgyis mindenki átesik ezen – persze nem tizenegy évesen kell belevágni, de szerintem tizenhat-tizenhét évesen a lányok 90 százaléka elveszti a szüzességét.”
Keleti Györgyi szerint tapasztalt pasi kell hozzá
„Az az úriember, aki elvette a szüzességemet, nyolc évvel volt idősebb nálam, és hét éven keresztül éltünk együtt” – avatott be minket Keleti Györgyi, aki saját bevallása szerint már nem is nagyon emlékszik a történtekre, olyan régen volt már. „Én tizennyolc éves voltam. Akkoriban az ártatlanság elvesztése nagyon fontos dolog volt – ami a mai lányoknál már nem jelent akkora értéket: tizenkét-tizenhárom éves fiatalok büszkén mondják, hogy már nem szüzek. Szinte gyerekként belemennek ebbe a dologba, pedig a gyerekkort meg kell őrizni, és meg kell várni azt a határt, ami a felnőtté válás határa.” A volt honvédelmi miniszter kisebbik lánya úgy érzi, szerencséje volt: „A partnerem már rendelkezett tapasztalattal, így semmi negatív élmény nincs bennem ezzel kapcsolatban. Úgy gondolom, egy fiú és egy lány esetében is szüzesség elvesztését egy tapasztalt emberrel kell megtenni – és pontosan azért, hogy ne legyenek rossz emlékei annak az illetőnek, akit először ér szexuális élmény. Ez olyan valami az ember életében, amin túl kell esni. Egyszer úgyis megtörténik – kinek rossz élményekkel, kinek jó élményekkel.”
Rácz Linda azt sem érezte, hogy betették neki
Rácz Linda Alexa Diamondhoz hasonlóan tizenhat éves volt, amikor először lefeküdt egy fiúval, és már két éve jártak együtt. „Nem adtam könnyen magam. Előtte persze voltak mindenféle pettingelések, de semmi komolyabb nem történt. Annak ellenére viszont, hogy nagyon szerettem, életem legszörnyűbb élménye volt, amikor elvesztettem az ártatlanságomat. Nem véreztem, nem fájt, konkrétan nem éreztem semmit. Se lelkileg, se fizikailag. Semmit nem éreztem, amikor betette, azt sem éreztem, hogy mikor vette ki, fogalmam sem volt arról, hogy egyáltalán elélvezett-e." A sztriptíztáncos elmondása szerint olyan volt az egész, mintha szimplán csak feküdt volna az ágyon, a fiú meg rajta. Utólag kiderült, hogy számára sem volt ez az igazi, ezt később meg is beszélték, és jót nevettek a történteken. „Másfél évig voltunk még együtt, és teljesen jól összecsiszolódtunk, sőt, nagyon-nagyon jó lett. Nem érdekelt, hogy rosszul sült el a dolog, hiszen nagyon szerettem, és biztos voltam benne, hogy minél többször szexelünk, annál jobb lesz.”
Mészáros Dóra sokáig tartogatta
"Nekem ez nem jelentett annyira meghatározó élményt" - vallotta be Mészáros Dóra, aki tizennyolc volt, amikor először lefeküdt a pasijával. "Előtte hónapokig voltam együtt a fiúval, természetesen ez "első" igazi alkalmat megannyi petting előzte meg. Tehát volt már ez előtt szexuális élményem, de rögtön az első alkalommal nem tértünk rá a lényegre. Azt nem mondanám, hogy tepertem volna, hogy minél hamarabb megtörténjen. Egyszerűen akkor jött el az ideje. Nem volt rossz élmény, de meghatározó, egetrengető sem.Tini korban még főleg kísérletezik az ember, én a mai napig azt gondolom, jóval később értem meg igazán arra, hogy a szeretkezést teljes mértékben át tudjam élni és érezni." Mészáros hozzátette, hogy anyja a történteket később tudta meg, mivel késői gyerekként, nagyszülők korabeli apukával és anyukával elég nehez volt neki beszélni ilyesmi témáról.
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.



Kommentek
2010.01.16 23:20:29András Csepelrőlh
Az összes négybetűs moderálandót az összes négybetűs moderálandós összes négybetűs négybetüsébe annak, aki ipi-apacs alapon engedi-nemengedi a kommentálást!
Az állati ciki, h itt hintik azt az idegen, tolakodó vitakulturát.
Odaxarik egy provokatív cikket a másagyú, távozik: itt meg hagyja, hogy a kommentlehetőséghiányban szenvedő X és Y kedvére vergődjön egy extraxar köldöknézegetésben...
2010.01.16 23:23:13smartdrive
akkor tehát ezekből megállapíthatjuk, hogy bármilyen kezdés után lehet egy nőből szétesett emberi roncs
2010.01.16 23:36:18anyahajókabinajtóhajtogató
pina
2010.01.16 23:47:45Blackrock
Jedlik: neked, meg a hozzád hasonló álszent gyengeleméjűeknek leírom: ez egy B U L V Á R blog. Fogtad? Azért lehet itt ilyen csajokról olvasni, seggfejkém...ha meg nem tetszik, akkor minek jössz ide? Ha nem akarsz róluk tudni, olvass mást. A véleményed meg a kutyát nem érdekli.
2010.01.16 23:48:21Havas Henrik
Elnézést, de ehhez már hozzá kell szólnom. Video üzenetben fogalmaztam meg a cikkel kapcsolatos véleményemet, szokásomhoz híven.
http://www.youtube.com/watch?v=gIjia_kPweI
üdv: havas henrik
2010.01.16 23:48:26baz+g
jó sok fasz járt már ezekbe a szotykos picsákba az kurvaisten
2010.01.16 23:49:44baz+g
és hogy az enyém nem, ez az én igazi bánatom :)
2010.01.16 23:49:59Shermes Hollock
Hahaha, az alpári és moderálandó, ha valaki ocsmány szavakkal kommentel, de az teljesen rendben van, ha újságiró (inkább csak "újságiró") arról ir, hogy egy, vagyis öt méediaribi mikor dugott először. Nem vagyok prűd, de ez tényleg szinvolnal. terabithianak van egy kis morális deficitje.
Amugy persze mindenkinek a magánügye mit csinál, de azért vicces látni, hogy a sok picsamutogatás lány mellett ott van a keleti. De mig a tobbiek csak (és bár én ilyet sosem tennék, de tagadhatatlan, hogy ők korrekten) válaszolnak, addig ez meg moralizál. Ja, és a lényeg: még szűzlányok, figyelni arra, hogy tapasztalt legyen a figura! Ne ragadjatok le holmi kicsinyes érzelmeknél, ugyanmá'
2010.01.17 00:35:50Jedlik
2010.01.16 23:47:45Blackrock:
Nem olvastam a cikket, csak főoldalon láttam a prostipromót, gondoltam ideírom a véleményem.
De neked, meg a hozzád hasonló bugyuta gyengeleméjűeknek leírom: ez itt K O M M E N T. Fogtad? Azért lehet itt ilyen hozzászólásokaz olvasni, seggfejkém...ha meg nem tetszik, akkor minek jössz ide? Ha nem akarsz ilyet olvasni, olvass mást. A véleményed meg a kutyát nem érdekli.
2010.01.17 00:42:18Jedlik
2010.01.17 00:37:23s.o.v.i.e.t.:
Jó ez amit írtál, de anyahajókabinajtóhajtogató már sokkal tömörebben összefoglalta a lényeget.
2010.01.17 01:22:58balu9
ejj...moderátor moderátor szerintem neked az bassza a csőrödet,hogy a kölkökre kell vigyáznod és nem tudsz elmenni sörözni.
2010.01.17 01:25:56foreigner
Az mondjuk engem is érdekelne, hogy az abszolút nem alpári, nem homofób, nem rasszista stb. kommentet, amit HgGina írt, miért kellett kimoderálni?
Talán azért, mert jogosan hívta fel arra a figyelmet, hogy a cikkíró hiába fellengzősködik és nézi le az olvasókat, ő maga sem tud rendesen magyarul írni? Hmm, kellemetlen. De erre nem a minden indok nélküli, önkényes törlés, hanem a tanulás (vagy legalább a helyesírás-ellenőrző használata) a megoldás.
Most szívesen lennék alpári, de úrilány vagyok, vagy mi :)
2010.01.17 02:26:19ticsung
Nem, nem érdekel. :-)
2010.01.17 03:01:52chlitz
terabithianéni, szabad hozzáböfögni? levihetjük a labdát?
2010.01.17 05:56:36sonicwilson
Nyah, láccik eligazítás volt a szerkesztőségben, hogy ne tessék szarni a moderálásra :D Mert eddig egyik cikkíró szemét se csípte eddig a zsidózás, buzizás terabithia-áét se, csak szerintem fontoskodhatnéka támadt, és pont hogy ő az aki most a mezei fórumozón vezeti le a kisebbségi komplexusát, hogy megmutassa van hatalma, és rákattintani a töröl gombra :D WOOOOW!!! Amúgy meg ha kúrvák első dugásáról van szó, mégis milyen kommentekre számítasz??? Petőfi nyelvezetében megfogalmazott magasztos eszmékre? Őőőő, asszem legközelebb gondoljátok át, hogy meginnt milyen semmit nem érő cikket dobtok az emberek elé, és ahhoz a végén értelmes hozzászólás is lesz, és nem csak egy DEPIS CIKKÍRÓ vs. FÓRUMOZÓ gyépé csata :D
2010.01.17 06:00:12sonicwilson
"2010.01.17 01:22:58balu9
ejj...moderátor moderátor szerintem neked az bassza a csőrödet,hogy a kölkökre kell vigyáznod és nem tudsz elmenni sörözni."
Lehet innen fúj a szép, ha már neki elbaszták az estéjét, azt hiszi néhány flegma szöveggel meg kitörölt kommentel revansot vesz a sorson XD
2010.01.17 07:22:52hufnagel@citromail.hu
Ahol moderálás van ott általában cenzura van (csak most másképp hívják).
Ha pedig cenzurázás van, akkor ott a demokráciát és szólásszabadságot már alapjában megette a fene!
Kit érdekel az, hogy néhány hülye lotyót hol és mikor, ki és mivel dugott meg?
Ez lenne egy téma? Eléggé szánalmas!
2010.01.17 07:23:56Jedlik
Én csak azt sajnálom, hogy meg kitiltva is lettem, holott de tényleg semmi trágárat nem írtam, csak puszta kritikát.
2010.01.17 07:27:14Jedlik
Mondjuk megfigyeltem, indexkörökben előbb jár kitiltás azért, ha cikkírónak megy közvetlenül a kritika, mintha alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiségi jogokat sértő kommentet írnék.
Érdekesek lehetnek a moderálási elvek ott nálatok.
2010.01.17 07:29:57Jedlik
Ja igen, és ezt megírom a Homárra, és többet ide se jövök.
2010.01.17 08:01:19Chiacig
"Ha pedig cenzurázás van, akkor ott a demokráciát és szólásszabadságot már alapjában megette a fene!"
Na persze. A hülyék szólásszabadságát biztos.:)))
2010.01.17 08:07:54nemb arna
Tény egyik rosszabb ..... mint a másik és ezt a példát mutatják a mai lányoknak.Tisztelet a kivételnek.
2010.01.17 09:20:56vörös csepel 01111
Amúgy mire számítottatok? A szüzessége elvesztéséről ki fog majd beszélni? Néhány apáca? :)
2010.01.17 09:22:18vörös csepel 01111
Jedlik szerintem te még holnap is itt leszel. xD
2010.01.17 09:27:07sántaclaus
Olyan cikk mikor lesz ,hogy kit mikor basztak seggbe?
A cikk szerzője otthon el szokta mondani a gyermekinek ,hogy éppen mivel foglalkozik?
Értéket teremt esküszöm.
2010.01.17 09:38:41terabithia
Jedlik, amit írtál, nem bizonyított (igazából sem cáfolva, sem megerősítve nem lett, főleg úgy nem, ahogyan te leírtad), ergó híresztelésnek minősül. nem a felém érkező kritika miatt töröltem a hozzászólásod. amint lesz időm, sírok egy sort, mert nem jössz ide többé.
2010.01.17 09:49:01Jedlik
2010.01.17 09:38:41terabithia: Igen, és tudd meg megírom a Homárra is, bibibiii!
Ami a híresztelést illeti:
1. nem írtam nevet.
2. nyugodtan írhattam volna emiatt:
http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/20090406/keleti__gyorgyi_penzert__szexelt/
Idézem a bíróság indoklását, a cikk lényegét:
„A bíróság álláspontja szerint azonban a közölt információk nem a feljelentő magánéletére, hanem üzleti, méghozzá éppen általa nyilvánosan, a világhálón hirdetett üzleti tevékenységére vonatkoznak, ekképpen nem élvezhetik a magánélet sérthetetlenségéhez való alkotmányos alapjog nyújtotta védelmet… A feljelentő azzal, hogy üzleti tevékenységét a világ minden táján, tetszőleges számú felhasználó által elérhető formában hirdeti, maga mond le minden titoktartásról e tevékenységgel kapcsolatosan, így később nem sérelmezheti, ha üzleti tevékenységére az elsődlegesen megcélozni kívánt közönségen kívüli körben is felhívhatják a figyelmet. Ezzel a lehetőséggel a feljelentőnek már akkor számolnia kellett, amikor üzleti tevékenységét részletesen, fényképeket mellékelve a legszélesebb nyilvánosság előtt hirdetni kezdte, s döntését nyilvánvalóan e kockázat mérlegelésével hozta meg.”
Azaz hol itt a híresztelés? Szóval továbbra is fenntartom, nem jófejség prostikat promózni, és utána védeni a becsületüket, hogy hát jaj nem iiiis, meg cúna gonosz kommentelők. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy pont ezek a macák nevezik magukat közszereplőnek, ilyen minőségükben pedig kötelesek többet elbírni.
Szóval köszi, hogy ezért kitiltottál terabithia, roppant elegáns megoldás volt.
2010.01.17 09:53:21vörös csepel 01111
Jedlik, még mindig itt vagy ? xD Mondtam én...
2010.01.17 09:54:10Jedlik
2010.01.17 09:53:21vörös csepel 01111: ja, meg a homárra is megírtam, nem?
2010.01.17 09:57:05vörös csepel 01111
Szóval akkor a nagy testvér simogatására vágytál...
xD
2010.01.17 10:00:22Jedlik
2010.01.17 09:57:05vörös csepel 01111: Na de érted milyen dolog már, hogy nem hogy kiszedi a kommentemet, de ki is tilt????!!!!
Hát milyen négy sarkából kifordult világban élünk már komolyan. Háp háp.
2010.01.17 10:02:57zoxó
Lehet, hogy kifordul a világ a sarkából, de most Jedlikkel kell egyetértenem. KGy egy prosti. Pont. Lehet, hogy csak volt prosti, de ezt, amíg él, nem törli le magáról.
2010.01.17 10:06:05Rosszindulatú Vászka
Én tisztelem a dolgozó nőket. Az ivarcikkipari jomunkáshölgyeket is, ezügyben makszimálisan egyetértek William Munny úrral.
Csak jelzem, ha nem volna annyi abberáltos beteg pöcs a világba, akkor fizetni hajlandó kereslet senem volna a dologra. Na innen lehet továbblépni. Sztem.
2010.01.17 10:10:27Jedlik
2010.01.17 10:06:05Rosszindulatú Vászka: Teljesen egyetértek veled.
De akkor is ocsmány dolog ilyen kendőzetlenül fontos embernek feltüntetni eme nemes szakmát űző hölgyeket, példát mutatva a sok naiv kis ostoba tininek, akik (innen is) motivációt avagy megerősítést nyerve későbbi életükben cipelhetik fiatalkori botlásuk terhét.
2010.01.17 10:15:04MTFUN
Nem derült ki a cikkből,hogy mi van Hajdú Péterrel. :)
2010.01.17 10:15:51vörös csepel 01111
Jedlik
1.,A hölgyek nem a gazdasági válság megoldásáról értekeztek, hanem a szüzességükről.
2., Tinik helyett csak te rinyálsz itt egész nap, mint egy fürdőskurva .
2010.01.17 10:16:01Rosszindulatú Vászka
2010.01.17 10:10:27 Jedlik
Van akinek fontos előadóművészek ők, nincs ezzel baj. Az meg csak spekuláció, hogy bakfislányok az ijen cikkek miatt indulnának a médiasztárrá válás vazelinos úttyán.
2010.01.17 10:18:50vörös csepel 01111
Rosszindulatú Vászka
Az ilyen hölgyek munkásságát a kisfiúk inkább figyelik, mint a kislányok . :p
2010.01.17 10:24:20Jedlik
2010.01.17 10:15:51vörös csepel 01111: Ez olyan, mint hogy eldobom ezt a csikket, úgyse számit, aztán körbenézel, és mivel mindenki így gondolkodik, ezért szemetes minden.
Ugyanez: mit számít egy cikk ezekről? De közben minden csatornán ezek folynak. Aztán meglepődik anyu, amikor a 4 éves kislánya pornósztár akar lenni, mert látta micselvéjldot a tévében, hogy de magas a zíkúja és mennyire szép ruhában, meg mindenki vele foglalkozik. Az "újságírók" meg csak szórják a csikkeket és értéknek állítják be ezen emberek tevékenységét. Holott az önbecsülés feladása, önmagunk megalázása pénzért miért lehet érték? Miért lehetséges ezt úgy tekinteni, mint bármelyik más munkát?
Aki pénzre váltja az önbecsülését (pl. szexipari munkás lesz) az költőien fogalmazva a lelkét adja el.
És ezt promótálja ez a cikk is.
A tinik meg nem is fognak rinyálni.
2010.01.17 10:30:19Rosszindulatú Vászka
Nem, nem a lekét aggya el, hanem a testét bérbe, ráadásul nem is mindnekinek ill. és alárkinek :)
2010.01.17 10:32:13vörös csepel 01111
Jedlik
A legtöbb embernek van élete, valós gondjai/feladatai. Nem egész nap a Velveten trollkodnak.
Lehet meg kéne próbálnod az "érték keresést" egy bulvármagazinon kívül. :p
Hát ennyit szerettem volna, nem szeretném az egész napom itt tölteni. xD
Szia Jedlik!
2010.01.17 10:34:13Jedlik
2010.01.17 10:30:19Rosszindulatú Vászka: Hát ahogy a mondás is tartja, ép testben ép lélek, szóval aki testét adja el, az a lelkét is kiteszi az élménynek.
2010.01.17 10:32:13vörös csepel 01111: Oké, mindenképp tégy ma valami hasznosat.
2010.01.17 10:36:34laposmacska
2010.01.16 20:37:29terabithia
Nagyon fontos információk, köszönjük. De annyira szerintem mindenki leszarja, hogy ezek a ribancok mikor vesztették el, hogy emiatt ne tudj a három gyerekeddel foglalkozni.
Ráadásul ilyenek vannak benne "Mészáros Dóra sokáig tartogatta", ez a sokáig 18 év, de menti helyzetet: "természetesen ez "első" igazi alkalmat megannyi petting előzte meg". Csak annyit kérdeznék, hogy valóban ennek kell lenni a példaképnek? Aztán meg nézünk, hogy a plázák tele vannak 13-14 évesen faszra vadászó picsákkal, és csodálkozunk, hogy az anyja miért nem üti agyon őket. Biztos ő is blogot ír, ahelyett, hogy a gyerekeivel foglalkozna.
Moderáld csak, úgyis neked szántam...
2010.01.17 10:38:04zoxó
Az meg csak spekuláció, hogy bakfislányok az ijen cikkek miatt indulnának a médiasztárrá válás vazelinos úttyán. - Vászka, ne becsüld alá a tinilányok elszántságát a könnyű életre. És az IQ-jukat. AZ első esetben nagyon alábecsülnéd. A második esetben nagyon fölé.
2010.01.17 11:04:26♥pöcegödör♥
Az itt kommentelők többsége szemtől szembe meg sem merne mukkanni. Csak így nagy a "szájuk" egy ip-cím mögül.
Gagyi 1.0
2010.01.17 11:06:39kakaósbögre
gondolod?miért mit tud csinálni?
2010.01.17 11:09:50marosy
Nem is érezte, hogy betették neki. Jó nagy muffj@ lehetett.
2010.01.17 11:11:25jg854
kedves moderátor, kicsit lemaradtam a kommentek olvasásával, mert elaludtam, sajnálom
kicsit furcsaának tartom, hogy Jedlik írását (miszerint KGY pénzért szexelt) törölted(és ki is tiltottad), de 2010.01.16 23:48:26baz+g hozzászólást ott hagytad
gratulálok szép munkaismét megmutattad, hogy milyen szinten van az értékrended
2010.01.17 11:35:43pazola
Mindig, ha moderalasrol esik szo errefele, eszembe jut, amikor szo szerint ideztem egy korabbi kommentelo irasabol. Az enyemet toroltek, az ove maradt.
Pofara megy, ennyi.
2010.01.17 11:45:45jg854
igazából nem értem, hogy homofób kommentet törlik de az istenkáromlás maradhat
2010.01.17 12:45:48Crescence
Ha már a szépirodalomba lettek küldve a kommentelők - Vers Mindenkinek :) Arthur Rimbaud: A párizsi orgia avagy Párizs újra benépesül
"Bár téged iszonyú így elgyalázva látnom,
s bár várost bűzösebb fekéllyé soha még
nem rothasztottak e viruló szép világon -
a költő vall neked: - Szép vagy te, csodaszép
....
- Lám minden rendbe jött: a bordélyt,mint múltban felhörgő orgiák sírját megint tele,
s a vörös falakon a gázláng tébolyultan
s baljóslatún lobog a sápadt ég fele!"
2010.01.17 13:00:19marosy
Az öt hölgy közül egyik sem tetszik. Úgy néznek ki mint valami guminők, amit már évekig használtak, majd kidobtak a szemétdombra.
2010.01.17 13:06:37jg854
2010.01.17 13:00:19marosy
én nem nagyon szoktam a szemétdombon 5 éves használt guminők után kutatni, úgyhogy nem tudom...:D
2010.01.17 13:34:41Hegyirablo
"huszonnégy éves voltam, amikor fel tudtam végre mérni, hogy mi jó nekem a szexben, és igazán élvezni tudtam"
Magyarul még ehhez is ostoba.
2010.01.17 13:59:40Doctor Suburbia
Egyik rondább, mint a másik.
M. Dórát miért nevezik mindenhol sztriptiztáncosnak, amikor pornózott is?
Amúgy érdekes megnézni a magyar pornós k*rvák adatlapjait közösségi oldalakon, egyik sem írja, hogy valójában mit csinál.
2010.01.17 13:59:44pierro
Szerintem nnézzetek magatokba.Ti sosem néztetek szexfilmet? Nem jártatok kiállításon? Sosem kurvázott senki közületek?
Ezek közül a csajok közül egy lóg ki a sorból az álszent Keleti Györgyi.
A tini lányok nem tölük tanulnak, hanem pl. bódi silvytől és dukai reginától akik mutogatják a tv be a jó kislányt és közben pénzért bevállanak olyasmit amit titkolnak. Ezek a lányok,nem álszentek és a normálisabb fajtája a szakmának nem egy alkoholista, drogos, partiarc egyik sem.Nézzétek meg!
www.meszarosdora.hu, www.judynero.blog.hu
Szerintem kicsit meg változik a vélemény.Amúgy meg biztos nem utasítanátok vissza egyiket sem, ha egy éjszakáról lenne szó pl.Judyval aki a valóságban egy gyönyörű törékeny nő.
Akik itt ocsároltok mindenki nézzetek körül a többi celeb közt...inkább ezek a lányok, mint Hajdú, Gáspár Győző, Kiszel tünde.Vagy nem?
2010.01.17 14:17:52Jedlik
2010.01.17 13:59:44pierro:
Ezeket ugyanúgy sztárolja a bulvár, mint a többieket, akiket említettél. Most az a kérdés, hogy a szar példák közül melyik a szarabb példa?
Röhögnék ha a kókuszban ugyanez lenne a téma pár napon belül.
2010.01.17 14:19:15Jedlik
2010.01.17 13:59:44pierro:
Ja és ennyire természetes lenne kurvázni meg erotika kiállításokra járkálni?
2010.01.17 14:35:37pierro
Jedlik
Lehet szerepelgetnek, de egyiküknek sincs sajtósa és nem mindennap mutogatják őket.Kevésbé irritálnak, mint pl. Hajdú-Sarka.
Nem hívogatják az újságokat, mint mások pl. Molnár anikó, hogy hé ma ez történt meg amaz.
Nem természetes kurvázni meg kiállításra járni és pornót nézni sem. De, nagyon kevés embert ismerek aki még egyiket legalább nem tette volna.:)
2010.01.17 14:51:35sunaznam mind (kivéve a lapaj-picsájút)
pierro
emlékeztetnélek valamire, amennyiben amnéziés lennél:
"Rácz Linda: kopasz, dagadt, kisebbségi
Mészáros fejcserére szorúlna, élőben, amúgy egy 150 cm es tömzsi törpe,akinek még tájszólása is van" "pénzért házhoz rendelhető kurva" "jól lakott óvódás két logó tejes zacskóval. A Playboy képei is szarok voltak de a naptárjában olyan, mint egy drogos kurva." satöbbi. Te vagy amnéziás vagy, vagy hülye. Emlékeztetnélek valamire, a hazug embert könnyebben utolérik,mint a sánta ku....át. :)
2010.01.17 15:02:59pierro
Most sem arról írtam, hogy tetszenek. Hanem a véleményem a témáról, és idő közben elkezdtem olvasni Dóra meg Nero naplóját, és megváltozott a véleményem.Lindáról, meg találtam egész jó képeket úgyhogy mégiscsak megb..:)
Azzal van gond, hogy kivételesen egy normális cikkről van szó nem arról, hogy pl. Dórát seggbe pattintják az ufók, és mindenki fel van háborodva.
A másik ami engem meggyőzőtt,Mészáros most akar állatmenhelynek adományozni, Judy meg egész szenteste a hajléktalanoknak osztott ételt a barátnőjével. És nem verték nagy dobra! Sehol nem verték a mellüket, hogy adakoztak, nem úgy, mint más sztárocskák.
Ezért változott meg a véleményem de ez nem a külsejükre vonatkozik, Dóra továbbra sem az esetem, Keleti sem.
2010.01.17 15:16:19runnerrunner
én ugy látom itt 3 pornós kurva szerepel de foglalkozás ügyileg csak 3 sztriptizest olvastam.nem lehet leirni hogy pornószinésznö?
2010.01.17 15:21:42sunázósün
Na, itt újabb két sextett alanyát ismerhettük meg a posztban szereplők után.
terabithia-nak Jedlik, pierro-nak "sunaznam mind (kivéve a lapaj-picsájút)" nyomta be töveg a lompost orálba.
2010.01.17 15:24:18sunázósün
i
2010.01.17 15:31:41Pong
Aranyos, hog pont ezek az Velvet bulvárblogra jönnek az igazság s a belpolitika lovagjai, s akkor hirtelen a Bordello ajtaja elött megállnak, kicsit végigfut a fejükön, hogy a piroslámpás(betüs) blogoldal a dekadencia édes izét tükrözi, de akkor már késő, s hirtelen benne is vannak nyakig.
2010.01.17 15:33:47Jedlik
2010.01.17 15:02:59pierro: Judy Nero megírta blogjában, amiről indexnek hála eléggé sokan értesültek. Meg anno az is volt hír, hogy valami sztriptízesek akartak állatmenhelynek adományozni, de állatmenhelynek ciki volt, aztán ezen ment a háborgás. De amúgy tök mindegy, mert valahonnan mégis tudjuk ezeket. Szal ennyit a dob méretéről.
És ha meg a szexipari munkások mikor vesztették el a szüzességüket és hogyan az normális téma, akkor oké.
2010.01.17 15:34:25Jedlik
2010.01.17 15:31:41Pong: Ne vond kétségbe a misszióm nemességét!
2010.01.17 15:36:48tomsawyer
igen.
Remekül szórakozom.
Megint.
Jelzem, marosyval értek egyet, nekem sem tetszik egyik hölgy sem.
De ízlések és pofonok, ugye.
Ez meg magánügyem, én mire indulok. Tehát nem terhelnék senkit véle.
Annyit jeleznék még, hogy preneolitikumban gyakorolt szexuajalizációjuk erősen a magánügyük,épp' ezért nem biztos, hogy ránk tartozott volna, de ha már vállalják, hát érdekes olvasmány volt.
Nem különösebben rázott meg, mert itt a Csabri Mancikának a fogatlan traffikosnak a sarkon pont ilyen sztorija van, betűre.
Azaz nagyjából semmi unikum, semmi cselendzs.
Egyébiránt a terabithia nevű posztolót talán békén kéne végre hagyni. Nem elegáns dolog az autodaféja, így január derekán.
2010.01.17 15:38:15Pong
Ehez mindenki most vizualizáljon egy Monty Python filmet.
2010.01.17 15:41:17Pong
Ja s megint kiderült. hogy ki kellett volna rugatni magam általánosból, mivel a csajok egyértelmüen a rossz fiukra buknak.
2010.01.17 15:44:29Pong
@ Jedlik
Igazad van Jedlik, egyszer megtisztitjuk eme kommentszekciót a romlás kulturkufáraitól, kiüzzük őket a templomból, s a végén egy üdvözült mosollyal bezárjuk a velvet odóját, utáni kis rözsét, s benzint öntünk rán, dezinfektáció miatt.
Na jó mentem inni, felizgatták verbálpéniszem.
2010.01.17 15:45:39sunaznam mind (kivéve a lapaj-picsájút)
Te, pierro,miután nyilvánvaló, melyik is vagy az ötösfogatból, húzzál vissza a saját blogodra, ott vesd papírra a saját, őszinte gondolataidat (elárulom neked: nehéz lesz). Nincsen itt semmi látnivaló. :)
2010.01.17 15:52:01borovi
Ez a Rác Linda biztos, hogy nő? Nem lehet, hogy a Rác Károly fia?
Keleti Gyöngyit nem az oviban húzták meg először? El se hiszem.
2010.01.17 15:53:18sunázósün
tomsawyer!
"Egyébiránt a terabithia nevű posztolót talán békén kéne végre hagyni. Nem elegáns dolog az autodaféja, így január derekán"
"Ez meg magánügyem... Tehát nem terhelnék senkit véle."
Kérlek cselekedj így valóban, és ne szólj bele, ha valaki megemlíti, hogy amint K.GY. a Blikk esetében, most terabithia is házhoz ment a lófaszért.
2010.01.17 16:18:38másfél iván
Kifejezettem kedvelem, amikor ribancokról szól egy-egy Velvet iromány. A kommenteken egyrészt jól lehet szórakozni, másrészt érdekes azt figyelni, mennyi időbe tellik, amíg felbukkan az ügyeletes relativizáló (ezek a csajok nem ringyók, éppolyan munkát végeznek mint bárki más, stb.).
Mulatságos, amikor kifejtik, hogy "ilyen nőről álmodozol, csak soha az életben nem fogsz megkapni még hasonlót sem", amikor nem ilyen, de jobb kurvákat 5 perc keresés után lehet találni a neten, olcsón. (15.000 Ft kétszeri alkalom, natúr francia végig, testre-szájba élvezéssel kívánság szerint...)
A különbség annyi, hogy ez utóbbi csajok legalább tényleg kurvaként hirdetik magukat és nem magyarázzák meg/próbálják titkolni, hogy mekkora ribancok.
A cikkben szereplő ringyók története valóban nem érdekes, de még mindig jobb, mint amikor megpróbálnak okosak, mértékadóak, stb. lenni. Ezt most mindenképpen a javukra könyvelem el.
Végül tisztázzuk: akár a 10-es út mellett szop valaki 3000-ért, akár a lakásán 15.000-ért, akár egy filmstáb előtt 300.000-ért, az csak kurva, nincs ezen mit szépíteni.
A lényeg az, hogy a szexualitást kizárólag anyagi haszonszerzés céljából, egyéb kötődések híján (pl. akár minimális rokonszenv) szolgáltatja.
2010.01.17 16:22:25tomsawyer
A szexujalizációm, illetve hölgyek között a zsánerem a magánügyem - erre írtam.
Az, hogy alázol egy embert, aki itt a munkáját végzi, és néha esetleg téved - ahogy te is szoktál, gondolom :))- nem elegáns dolog, kérlek ezért ne haragudj meg, hogy leírtam. :)Egyébként nem név szerint neked címeztem.:)
Egyébként Keleti Gy. esetében teljesen egyetértek, valóban rossz döntés volt a per, ezt máshol már alaposan kifejtettem.
2010.01.17 16:48:19Shermes Hollock
"Jedlik, amit írtál, nem bizonyított (igazából sem cáfolva, sem megerősítve nem lett, főleg úgy nem, ahogyan te leírtad), ergó híresztelésnek minősül. "
Ez kurvajó! Egy kommentet moderálnak, mert hiresztelés, mert nem bizonyitott tény. Ennek a spinének elgurult a gyógyszere. Ezek kommentek, baszdmeg. Nem cikkek, nem hirdetések, nem sajtótájékoztatók. Arról nem is beszélve, hogy ezen az alapon a velvet cikkeinek 90%-át lehetne törölni.
2010.01.17 16:48:23t.karola
Én egyet értek Pierróval, mivel a férjemmel rendszeres látógatói vagyunk a kiállításoknak.Szomorúan olvasom, hogy mennyi tahó irogat itt:pl. sunaznam mind (kivéve a lapaj-picsájút)igazi gyökér vagy ez már a néven is látszik, de esténként fogadok valamelyik szexcsatornát bámulod.Szerintem féltékeny vagy, mert ilyen nőid az életbe nem leszenek max.pénzért ha pl. megrendeled Dórit egy táncra. Álszentek!
2010.01.17 17:11:23sunázósün
1. Tudom jól, hogy mire vonatkozott a 2. idézet, de ott is érvényes azért passzítottam oda saját szavaid.
2. Ha hibát vétek, korrigálom, elnézést kérek, nem pediglen bekussolok és elsunnyogok, mint terabithia tette (mindez súlyosbítva azzal, hogy előtte leoltotta, tiltotta Jedliket - önmaga felkészületlensége miatt)
3. Nem kell a sóder, egyértelmű, hogy nekem címezted.
2010.01.17 17:12:48tomsawyer
Háát pedig nem...hacsak nem te vagy Jedlik:DD
Akinek RIP.
2010.01.17 17:17:31sunázósün
Nem vagyok Jedlik.
Akkor merő véletlen az időbeli egybeesés.
Lám, ez nagyon megzavart...sorry
2010.01.17 17:22:24tomsawyer
no problem:)
2010.01.17 17:59:52ORBÁN LÉPJEN HÁTRA , MLSZ elnöknek jó lehet!
Luvnyák
2010.01.17 18:14:22Imeon
Nagyon szép, hogy próbálnak adakozni, de ettől ők még nem hősök.
Van olyan, aki egész nap az elfekvőben a szart szedi ki a beteg alól minden köszönet nélkül minimálbérért. Most a BKV sztrájk miatt örül, ha haza tud jutni, azt se tudja Goa sziget hol van, meg azt se tudja, miből vesz a gyerekeknek téli ruhákat.
Ott a másik, aki gyerekkórház rákbeteg részlegén dolgozik, ahol ártatlan, pár éves gyerekek szenvednek, halnak meg a szeme előtt, hiába próbál nekik segíteni, nem tud. Ezért megpróbál sokat mosolyogni, hogy az utolsó perceik boldogak legyenek, ezért minimálbért kap.
Van a szemetes, aki elviszi a celebnek a mocskos szemetét, persze soha nem köszönik meg neki, nem alacsonyodnak le hozzá.
És még sorolhatnám az embereket, akik keményen dolgonak éhbérért, próbálnak megélni, keményen dolgoznak, ezért nincs idejük a szüzességük történetét elmondani a Magyarországnak. De azért becsüljétek ezeket a nőket, megérdemlik. Van olyan ember, aki egész évben ételt oszt a hajléktalannak. Őket is istenítitek?
Egyébként, sokkal kíváncsibb lennék az adóbevallásukra. Erről miért nincs soha egy cikk se? Judy, Dórika, Györgyike erről miért nem nyilatkoztok? Erről tudtok hallgatni? Akkor másról miért nem?
2010.01.17 19:11:37bagolybagoly
Nem hiszem el! kelitigy még mindig nem írta meg, hogy megtlál mindenkit, és kilövi az űrbe?
2010.01.17 19:26:22tomsawyer
majd jön az abraka mingyá' várjá':D
2010.01.17 19:34:06kakaósbögre
ne fenyegess,tom.
2010.01.18 08:22:14Chiacig
t.karola: gratulálok neked és a férjednek, álszent idióták ide vagy oda, igazán hasznos dolgot választottatok az idő eltöltésére.:)))))))))))))