Sokak számára taszító még belegondolni is abba, hogy az idős emberek is élvezhetik a szexualitást, de még ha nem is tartják devianciának, úgy vélik, az öregek aszexuálisak, illetve hogy nyugdíjas korban nem illik már ezzel foglalkozni. Felháborodással nézik a tíz évvel idősebb emberek csókját és szerelmi életét akár filmen, akár a mindennapi életben, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy ez a prűd hozzáállás már kezd oldódni. A Velvet minden ami szex blogján tett felmérés alapján ugyanis már jóval toleránsabbak az emberek, mint az 1950-es években, és a legtöbben arra szavaztak, hogy az idős ember számára a szexualitás nagyon fontos.
Idős korban is lehet aktívan szexelni
„Valahogyan bejött a köztudatba, és szerencsére normális irányt vett, hogy ötven éves kor felett is van szexuális élet” – magyarázta a Velvetnek Dr. Rusz Edit szexuálpszichológus. A szakember szerint ez nem csak azért van, mert az emberek tudják, hogy működőképessé akkor tehetik az önbecsülésüket, az érzelmi és hangulati elemeit a személyiségüknek, ha szerelmi életet élnek, hanem azért is, mert kitolódott az életkornak a végső stádiuma. „Nem ritka, hogy a nyolcvan éves emberek is nagyon aktívak.
Ez dicsérendő, de az ifjúság többségének kedélye felborzolódik, mert azt hiszik, ez csak az ő privilégiumuk. Pedig, ha valaki aktívan éli a szexuális életét fiatal- és középkorban, igénye van arra, hogy az időskori szexualitásban is megtalálja az örömét. Nem feltétlenül biztos, hogy ez a rendszeres szexuális aktust jelenti, ez függ az emberek mentalitásától.”
A gyógyszerek segítenek
Egy brit felmérés szerint a menopauza sok nő számára a szexuális élet végét jelenti. Victoria Lehmann szexuál-és párkapcsolati terapeuta, a brit szexuál-és párkapcsolati terapeuták szövetségének tagja és felügyelője szerint viszont nem a szexuális vágy megszűnése, hanem a hüvelyszárazság az, ami a változó korban és utána megronthatja az asszonyok szexuális életét. „Ez pedig fájdalommal jár, és nem az izgalmi állapotot és a kielégülést szorgalmazza” – mondta Dr. Rusz, ám hozzátette, gyógyszerekkel ez az organikus probléma is kivédhető, amit a nő úgy él meg, mintha a férfi egy asztalfiókba dugná a péniszét. „Vannak különböző hormonális gyógyszerek, akár tabletták, akár tapaszok, amelyek fenn tudják tartani a nőnek a fiatalosságát, nem csak lelkileg, hanem testileg is.”
A menupauza
A menopauza természetes biológiai állapot, amely a termékenység korának végét jelenti. Ettől függetlenül a menopauza kellemetlen testi tüneteket és érzelmi labilitást, veszteségérzést okozhat.
A hormonális változásokon túl a menopauzához kapcsolódó tévhitek is felelősek az érzelmi megrázkódtatás miatt. Először is, a menopauza még nem jelenti azt, hogy az élet a végéhez közeledik, általában majdnem annyi van hátra az életből, mint amennyi eltelt. Másodszor, a menopauza nem fogja megszüntetni a nőiességét és a szexuális életét. Sőt lehet, hogy idővel Ön azon nők közé fog tartozni, akikre felszabadítólag hat, hogy már nem kell aggódni a terhesség és a menstruáció miatt.
(Forrás: webbeteg)
Persze köztudott, hogy a férfiakat is eléri a változókor, ami beköszönthet a szervi okokból eredő merevedési problémákkal, de ezt aktív szexuális élettel ezt az időszakot sokáig ki lehet tolni. Ha mégis fellépnek a problémák, számukra is ott a lehetőség vágykeltő pirulák formájában. „Nem kell a férfiaknak becsukni a kaput és azt mondani, hogy na, vége az aktív életünknek, és nem kell mással foglalkozni már, csak a különböző, nem nagy vehemenciát kívánó életformával. Ez azért is jó, mert a betegségek kivédésére és a boldog életre meg a legjobb gyógyszer a szex.”
Vidéken rosszabb a helyzet
A legnagyobb probléma viszont az, hogy sokan nem keresik fel a szakembert, amikor érzik a negatív változásokat. Dr. Rusz szerint Budapest egy más közeg, ahol az emberek éppen az aktivitásukat fenntartva akarnak még teljesen normálisan, mindenféle negatív tünet együttes nélkül együtt élni. „Ők elmennek szakemberhez, és időben tesznek lépéseket. Ezzel szemben vidéken kicsit más a helyzet, főleg eldugottabb falvakban, ahol az emberek egyszerűen azt mondják, hogy ez az élettel együtt jár, bele kell törődni. Ezeken a helyeken idő előtt megöregednek az emberek, beletörődnek abba, hogy ez az élet rendje, most már nem is kell ezzel a témával foglalkozni, egyszerűen tabu lesz a szexualitás.”
Egyre többen szexelnek hetvenévesen
A BMJ (British Medical Journal) egyik közleménye szerint viszont egyre több hetvenen túli idős ember élvezi a szexet. A svéd Göteborgi Egyetem munkatársai Nils Beckman vezetésével 1500 hetvenéves ember közreműködésével végeztek felmérést négy különböző időintervallumban. (1971-72-ben, 1976-77-ben, 1992-93-ban és 2000-2001-ben.) A résztvevők szexuális problémájukról, örömeikről és aktivitásukról is beszámoltak.
Kiderült, hogy az 1970-es évekhez képest 16 százalékkal nőtt azoknak a nős férfiaknak a száma, akik élnek szexuális életet (52-ről 68 százalék). A férjezett nők aktivitása szintén nőtt 38 százalékról 56 százalékra. A nőtlen férfiak esetében 30-ról 54 százalék növekedést állapítottak meg, míg az egyedülálló nők esetében ez az adat 0,8 százalékról 12 százalékra ugrott. Mindezek mellett egyre több nő éli át az orgazmust, és a harminc évvel korábbi adatokhoz képest kevesebben vallják, hogy soha nem élveztek el. Férfiaknál a merevedési problémák száma csökkent, az ejakulációval kapcsolatos gondok viszont növekvő tendenciát mutatnak.
Akik provokálnak
A kényes téma miatt páran úgy vélik, drasztikus formáját kell választani a figyelemfelhívásnak. Évekkel ezelőtt Andres Serrano amerikai fotóművész plakátja okozott botrányt Budapesten, amelyen egy meztelen idős nő szerepelt, a hirdetést pedig közszeméremsértésre hivatkozva pár nap után leszedette a III. kerületi Polgármesteri Hivatal. Egy német fotóművész viszont ennél is messzebb ment: Katrin Trautner egymással szeretkező idős embereket (homoszexuálisokat is) ábrázol Reggeli szerelem című fotósorozatában.
A polgárpukkasztás inkább árt
Dr. Rusz véleménye az, hogy ez egyáltalán nem jó módszer arra, hogy a fiatalokat meggyőzze az időskori szex természetességéről és fontosságáról: „Szeretkezést az ember úgy szereti látni, mint ahogyan azt a Rómeó és Júliában láthattuk. A szépségnek és a gyönyörű testi harmóniának a látványa kedvet csinál” – magyarázta a szakember. „Az időskori szex látványa nem nyújt jó élményt. Inkább azokat a gondolatokat kellene népszerűsíteni, hogy a fiatalság nem feltétlenül a húszas évekhez köthető, hanem az idősebbek mentalitása is lehet pozitív.”
A szakember szerint tehát nem feltétlenül a vizuális élményt kellene erőltetni, mert az nem szép. „Egy idős test látványa nem szép dolog, és ettől egy fiatal nem fogja toleránsabban megítélni azt, hogy az öregek is szexelnek. Ha finomabb eszközökkel lehetne sugallni, hogy minél inkább, minél hosszabb ideig aktív egy férfi és egy nő, annál inkább biztosítható az önbecsülése, a harmónia és a pozitív élmények megélése. Ez talán sokkal jobban tudna a fiatalokra hatni, mint ezek a nem éppen szép látványt nyújtó öreg testek bemutatása és mutogatása. Nyilván azt mondja, hogy fúj.”
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.


Kommentek
2010.01.28 22:05:59Autosave
"Sokak számára taszító még belegondolni is abba, hogy az idős emberek is élvezhetik a szexualitást..."
Igen? Kik azok a sokak?
2010.01.28 22:06:08Rebca
A képek nem kellettek volna. :D
2010.01.28 22:09:39Neuf á la banque
Nem lehetett volna pálcikaemberekkel megoldani az illusztrációt? Ma még ettem volna. :(
2010.01.28 22:14:57Gazdag földmíves polgár gyermeke
Rohadj meg Velvet a képeiddel pont.
2010.01.28 22:18:27serpentin
álszent prűd férgek
2010.01.28 22:22:44glabla
ki kiváncsi az aszott farkakra és ráncos pinákra?
2010.01.28 22:23:51SpencerBarnes
Én csípem az idős ( ÉRETT!! ) csajokat, sokkal odaadóbbak mint némely beképzelt tini.Azon felül míg egy tini nem öltözik annyira extrémen ( mert Ő szép ugye tűsarkú, combfix, és extra smink nélkül ) addig az érett csajok már odafigyelnek erre is.Aki meg fikázza az időskori szexet, gondoljon bele hogy nem lesz mindig tini, és akkor majd a magafajta f@sztól majd jól visszakapja...
2010.01.28 22:34:36suo tempore
majd 40 év múlva foglalkozom a témával
2010.01.29 00:18:15Ssámmáán
#
2010.01.28 22:34:36suo tempore
majd 40 év múlva foglalkozom a témával
Tíz évesen nem kéne már rég ágyban lenned?!
2010.01.29 06:29:08spanyi
glabla te is leszel aszottt ha megéred!!!!!!
2010.01.29 08:44:10mirgi
Hát köszi a kommentelőknek olyan jókat nevettem.Sokkal jobb lesz a napom:)
Néha többet érnek a reagálások mint maga a cikk.
2010.01.29 23:47:50gergel
miért törlődnek a normális hozzászólások?
2010.01.30 14:03:50476
Tisztelt Velvet szerkesztősége ! Hozzászólásomban csak az ididótákat sértegettem és ez nagy baj valamint azokat akik imádnak segget nyalni. Húha, telibe találtam ??? Bocsánat!!
Devianciának tartom többek között, hogy az emberek levegőt vesznek 70 felett ugye? / Ki az az idióta akit ez sért? / Devianciának tartom az egész körülöttünk levő elmebeteg embereket akit a " társadalomi elvárás " címén " devianciákat " tesznek kötelezővé mindenki számára. Deviánasak tartom azokat is akik ezt hagyják és segget nyalnak mindenkinek aki bármilyen " fallosz"- ságot társadalmi elvárásnak minősít és rákényszerít az emberekre . Deviánsak tartom magam is , mert ebben az országban élek - hála istennek már nem sokáig. Ez egy büdös nagy Qurva Deviancia Ország és a jó kurva anyját annak aki szerint az időskori sex devinacia . Az a rasszista, homofób esetleg törvénysértő aki ezt a hozzászólást annak minősíti. Tisztelt Cenzorok, tisztelt inkvizíció !!!
2010.01.30 16:03:34Animacs
2010.01.28 22:05:59Autosave
gondolom, azok, akik úgy gondolják, h. kizárólag a tökéletes alakú, gyönyörű, és természetesen fiatal emberek szexelnek csak...aki kövér/sovány/ronda/sánta/süket/vak/ akármi, az nyilván nem...
2010.02.01 17:54:50lutria
Akik úgy gondolják hogy visszataszitó,azok talán majd pl.50 éves korukban azt mondják a párjuknak hogy holnaptól nem csináljuk mert már undorítóak vagyunk?
2010.02.02 16:58:23MadamePompadour
36 éves vagyok. A párom a párom 18 éves korom óta. Egyszerűen imádom, és még nem látom másnak mint anno, én egyszerűen nem veszem észre rajta az idő múlását. Ha ez így lesz 15 év múlva is, akkor a helyett hogy örülnék szégyellnem kellene magamat?:))))