Kilenc dal
Michael Winterbottom brit rendező művét, a Kilenc dalt legelőször a 2004-es cannesi filmfesztiválon mutatták be, és egyből botrányt okozott. A produkcióban ugyanis a két főszereplő nem imitálja a szeretkezést, hanem valóban létrejött a kamerák előtt az aktus. A történet két fiatalról, az angol Mattről és amerikai barátnőjéről, Lisáról szól, akik közösüléseit a filmben kilenc bevágott koncertfelvétel követi, amelyekre a pár korábban ellátogatott. A fiút Kieran O'Brien alakítja, aki a Non-stop partiarcok-ban is szerepelt már, a fiatal lány (Margot Stilley) pedig egyetemista volt azokban az években. Neve saját kérésére nem szerepelt a stáblistán, hogy zavartalanul tudja folytatni a tanulmányait. Persze csak pár napig sikerült megőriznie inkognitóját.
Intimitás
Patrice Chereau 2001-es explicit jelenetekkel (közösülés, orális izgatás) teli filmje meglehetősen hajaz Bertolucci 1972-es Utolsó Tangó Párizsban című művére. Az alaptéma ugyanis ugyanaz: hogyan alakulnak ki az érzelmek egy „csak szex és más semmi” kapcsolatban, vagyis hogyan lesz a nyers dugásból szerelem. Jay (Mark Rylance) és Claire (Kerry Fox) heti egy alkalommal, szerdánként találkoznak egy lepukkant külvárosi lakásban, és kapcsolatuk hosszú ideig nem szól semmi másról, csak a szexről. Aztán a férfiban hirtelen felébred a vágy, hogy többet is megtudjon a nőről, és ezzel elkezdődnek a bonyodalmak.
Ellenséges vágyak
A Túl a barátságon című filmje után Ang Lee 2007-ben ismét a szexualitást vette elő. Akinek már a Heath Ledger főszereplésével készült, meleg szerelemről szóló produkció túl soknak bizonyult, azoknál az Ellenséges vágyak biztosan kicsapja a biztosítékot – függetlenül attól, hogy heteroszexuális kapcsolatról szól. A történet a II. Világháború környékén játszódik, és hiába a politikai vonatkozás, a történelmi háttérről leginkább a két főszereplő, Wong Chia Chi (Wei Tang) és Yee úr (Tony Leung Chiu Wai) kapcsolatának révén kapunk képet. Terítéken az érdekből eredő szex, a testi függőség, a fizikai szenvedély. Mindez 157 percben, szintén kendőzetlen, nyers szexjelenetekkel, valódi közösüléssel a kamerák előtt.
Románc
Catherine Breillat 1999-es filmje egy szexuálisan túlfűtött tanítónőről, Marie-ről (Caroline Ducey) szól, akit aszexuális pasija elhanyagol, így máshol keresi a kielégülést. A film egyik férfi főszereplője a híres olasz pornószínész, Rocco Siffredi, akinek erekcióját a Románcig csak pornófilmekben láthatták a nézők. Ez a produkció volt egyébként az első, amiben egy felálló farok töltötte be a képernyőt, volt is belőle botrány, ennek ellenére vágatlanul került a mozikba.
Ken Park
Erőszak, szex, gyűlölet, zavarodottság, őrület, gyilkosság, vér, düh – ezek lehetnének a címszavai Larry Clark 2002-es filmdrámájának. A történetben négy kamasz élete van terítéken, akik bár külön utakon járnak, ugyanabban a zsákutcában kötnek ki végül. Sokkoló jelenetei miatt a Ken Park nagy botrányt kavart a Velencei Filmfesztiválon, és több országban tiltólistára került. Az egyik fiú például úgy végez önkielégítést, hogy közben köntösének övével fojtogatja magát. Szintén erekciója lesz, amikor a konyhakéssel megöli a nagyanyját és a nagyapját, de van a filmben haver, akit saját barátnőjének igencsak MILF-kategóriás anyja ránt a lábai közé egy gyors orális aktusra.
Shortbus
John Cameron Mitchell második filmjében szintén a pornográfia eszközeit felhasználva mutatja be az emberek közötti kapcsolatteremtési nehézségeket: gruppenszex, hetero- és homoszexuális aktusok, maszturbálás, önszopás, saját nemi szervét csapkodó, elélvezni nem tudó nő kerül a képernyőre. A szereplők olyan természetességgel dugnak, mintha csak karácsonyfát díszítenének, és pont ez volt a rendező elképzelése is: hogy a néző ne érezze magát kínosan a jelenetektől, és a film végére már ne is gondoljon a szexre. Hiszen a 2006-os mű lényege sem ebben rejlik Mitchell szerint, hanem abban, hogy mennyire nehezen jut el egyik ember a másikig.
Brown Bunny
Vincent Gallo neve akkor vált igazán közismertté, amikor a 2004-es The Brow Bunny című, saját rendezésű filmjében a kamerák előtt szopatta meg akkori csaját. Maga a film nem hagyott mély nyomot a filmtörténetben, de az ominózus jelenet óta mindenki tudja, hogy a független filmes-zenész-festő nem panaszkodhat a farkának méretére (20,3 cm, igaz, ez saját bevallás), és hogy volt barátnője, Chloe Sevigny lenyeli – legalábbis, ha a forgatókönyv úgy kívánja. Gallo azóta 50 ezer dollárért (cirka 9 millió forintért) árulja is a farkát, egymillió dollárért (182 millió forintért) pedig akár a spermájával is hajlandó beszállni egy bababizniszbe.
Még több a velveten
- A mindig zsíros ajkú, dögös Palvin a tejre esküszikMilyen szépségtanácsot kapott a dédanyjától? Kapaszkodjanak!
- Miley Cyrusék most a Billboard-díjátadón mérték össze, ki a legszexisebbA meglepően dögösen felöltözött Kesha mintha még bugyit is elfelejtett volna felvenni.
- Többszáz milliót érhetnek a rejtélyesen eltűnt festményekSenki nem tudja, mikor tűnt el 500 nagy értékű festmény egy XII. kerületi lakatlan házból.







Hozzászólások
2010.02.28 20:36:13Fikik
első
2010.02.28 20:50:07mókushergelő
az Antichrist (2009) lemaradt sztem.. http://www.imdb.com/title/tt0870984/
2010.02.28 20:54:21solol
Álmodozók???
http://www.imdb.com/title/tt0309987/
2010.02.28 20:55:55Vogon
a magyar filmeket miért nem írtátok... valamelyikben Mucsi Zoltán mutogatta a farkát
2010.02.28 20:58:55Fejtágító
és a Pokol Anatómiája?
2010.02.28 21:05:36mininyul
aki a ken parkban fojtogatja magát és kinyírja a nagyszüleit, nem ugyanaz a srác, aki a barátnője -nem haverja- anyját kettyinti.
2010.02.28 21:07:36zZz
Írjatok még be 100 filmet, hogy miért maradtak le a listáról, mert van értelme.
2010.02.28 21:09:08terabithia
ha összegyűlik még 6-7, összedobom videókkal a listát. csak pornográfia ér. imitált szex, nemi szervek mutogatása, maszatolás nem.
2010.02.28 21:11:31encsisz
Némelyik jobb, szebb, izgatóbb, mint egy pornófilm. Lehet azért, mert nő vagyok. Még azt is megkockáztatnám, hogy művésziek.
2010.02.28 21:13:19العربية
Ken Park nagyon durva... :D
2010.02.28 21:13:23Konrad
A Betty Blue nem fér bele? Az Ezeregyéjszaka virágai?
2010.02.28 21:14:02zZz
2010.02.28 21:11:31encsisz
Némelyik jobb, szebb, izgatóbb, mint egy pornófilm. Lehet azért, mert nő vagyok.
Én férfi vagyok és mégis többre tartom az ilyeneket, mint a pornófilmeket.
2010.02.28 21:20:51Thresher
Na a Ken Park tipikusan az a film, ahol a botrány volt a cél, egy kalap alá vettek minden tabut, leszarva a cselekméynt.
2010.02.28 21:38:17halfevil333
Nézd meg újra a Ken Park című filmet, aztán írd újra a cikked. Ekkora hibát nem lehetne megengedni! Aki még nem látta, esetleg ez alapján ítéli meg!
Aki meg nem bírja a műfajt, ne nézze!
A botrányok a legjobb reklámok, ingyen beszél róla a bulvár, ami akaratlanul is eljut hozzád.
2010.02.28 21:42:41Viktor H
Jelentem Férfi vagyok és szerintem is sokkal izgatóbbak az ilyen filmek , még a Kegyetlen játékoknál is végig erekcióm volt -kivéve persze a buzulós jelenetnél- pedig az egy elég soft film volt ezekhez képest .
2010.02.28 21:44:09Achooo
"Az egyik fiú például úgy végez önkielégítést, hogy közben köntösének övével fojtogatja magát. Szintén erekciója lesz, amikor a konyhakéssel megöli a nagyanyját és a nagyapját, és ő az is, akit a haver igencsak MILF-kategóriás anyja a lábai közé ránt egy orális aktus erejéig."
Már elég régen láttam a filmet, de úgy emlékszem, hogy a nagyszülőgyilkos és a milfkinyaló gyerek nem ugyanaz.
2010.02.28 21:46:05Jelölt
Hát nem semmi, művészet...
EZT NÉZZÉTEK MEG:
http://www.youtube.com/watch?v=wbiKAu7TjF0
2010.02.28 21:58:28mininyul
Én is ezt magyarázom, Ken Parkhoz tök hülyeség van írva. De ez nem nagyon hatja meg az alkotót :D
2010.02.28 22:04:13FalóNyúl
Ez meg mi a f@sz??? Hogy jön ide?? Elegem van a netminiszterelnökjelöltből, mindenhol ezzel a sz@rral nyomultok?
2010.02.28 22:05:02Szügyi
Ez nem pornó, csak a valóság :)
2010.02.28 22:10:27marosy
Méghogy művésziek.... LOL
Egyszerű hétköznapi kur@sok.
Micsoda dekadencia!
2010.02.28 22:26:29morrisal_
Sweet Movie? Abban is van mindenféle....
2010.02.28 22:26:41bia79
En la Cama (Az ágyban)
bár valószínű, hogy ott imitálnak, nem tudom.
2010.02.28 22:28:36krizso
Lars von Trier Idióták című rettenete. Ott is van aztán minden nyakra faszra. Dugás is. Lie with me című film is idejöhet egy éles orálozásból fakadóan.
A fentiek különben kurvajó filmek, nekem a Shortbus és a Ken Park hatalmas kedvencem, bár mondjuk Larry Clarktól minden jöhet.
2010.02.28 22:45:53Athos64
Magánvéleményem szerint nemcsak a BROWN BUNNY, hanem a többi emlegetett film sem hagyott különösebben mély nyomokat a filmtörténetben. Breillat-nak kétségtelenül a ROMÁNC a legjobb filmje, de korántsem remekmű. Ang Lee-nek és Chéreau-nak vannak sokkal jobb filmjeik is, mint az itt említettek.
„Ez a produkció [ti. a ROMÁNC] volt egyébként az első, amiben egy felálló farok töltötte be a képernyőt...”
Ez az állítás nem vall túl nagy művészfilmes tájékozottságra. Pasolini DEKAMERON című 1970-es filmjében például szintén látható volt néhány pillanatra premier planban egy merev farok (a néma kertészről szóló történetben). A mű az 1971-es nyugat-berlini filmfesztiválon a zsűri különdíját (Ezüst Medve) kapta. A FLESH (1968) című amerikai underground-film főszereplője, Joe Dallesandro is jóval hamarabb produkált erekciót a filmvásznon, mint Siffredi. A KEN PARK-kal kapcsolatos tévedésről már előttem is írtak. Őszintén szólva nem ártana, ha a filmes zsengéket valamilyen hozzáértőbb velvetes kolléga írná, mert pl. az a Christian Bale-es cikk is elég gagyi volt. Jelen cikk szerzője talán még nem is hallott a 70-es évek botrányfilmjeiről, melyekben szintén láthatók hardcore mozzanatok, mint például AZ ÉRZÉKEK BIRODALMA vagy a Magyarországon hivatalosan soha nem vetített CALIGULA.
Azt hiszem, művészet és pornográfia témájában is van némi zavar. Egy film nem attól lesz pornográf, mert „éles”-ben mutat szexuális aktusokat, bár ettől még művészetté sem válik automatikusan.
2010.02.28 22:57:36mildi
jelölt!
menj már a fenébe!
köszi
2010.02.28 23:42:09R. Bendegúz
Nem láttam nagy csöcsöket. :( És való igaz: ez sima szex. Mert ők se csinálják másképp. Vagy én is művész vagyok...?
2010.02.28 23:42:14springer
Szóljon, aki szerint a szex nem az egyik legklasszabb és legtermészetesebb elfoglaltság. :)
2010.02.28 23:44:35springer
Ja, és ha egy film realiszetikus akar lenni, ami ugy lehet, hogy néha cél, miért kellene béna áldugásokat megjeleníteni?
2010.02.28 23:54:34orgyen
Érzékek birodalma
2010.03.01 00:01:56Trillus
@ Fejtágító
A Pokol Anatómiája fut itt Románc néven.
2010.03.01 00:08:07Dr. Lubomír "hrivacky" Zdravlousek
Én fentieken túl még ezen filmekkel találkoztam, melyek bár dedikáltan nem pornók, de, mondjuk úgy, hogy az álprűd mozinéző toleranciaküszöbét meghaladó vizuális naturalitással közvetítik a szerelmi aktust:
Baise Moi
All about Anna
Devil in the Flesh
Valamint lehetne említeni még Tinto Brass mester alkotásait, azzal együtt, hogy ezeknek műfaji hovatartozásáról késhegyre menő vitákat tudnak folytatni az esztéták...
2010.03.01 00:17:58Pong
Rocco Siffredi-t kedvelem mint szinész, főleg a toiletcsészébe mártogatott fejre történő cumshot ragadott meg. Azt hiszem Polanszki is megjelent előttem.
2010.03.01 00:22:09cintu
na meg a 9songs
2010.03.01 00:22:32Mao elvtárs
Én rendeztem már pornót de én is többre értékelem az efféle sztorikat. Hogy miért? A kulcsszó az erotika. Mondok egy hasonlatot. Amikor kurvához mész, tudod, mi fog történni. Aktus. Lehet, hogy előad mindenféle kellemes trükköt, lehet, hogy ott vagy lelkileg is, de akkor is előjáték + dugás. Ha viszont randizol, nem irányítod (annyira) az eseményeket. Nem tudod mi fog történni, és pont ettől izgalmas, az aktus maga a csúcsa egy folyamatnak, nem pedig az egész esemény maga.
Ha pornót nézel, pontosan tudod, mi fog történni, Hiányzik a felfedezés izgalma. Egy hagyományos filmnél még az utalás is sokkal izgatóbb, hiszen nem tudhatod, meddig mennek el, és amikor megtörténik, az váratlanul ér.
Szépen előkészítik, a fantáziáddal játszanak, agyban izgatnak fel, nem szervben.
Ettől jobb.
2010.03.01 00:28:02cintu
ja ott van, csak beb@sztam, nem vettem észre
2010.03.01 00:40:09Veér Farkas
Csak azt nem értem, ezek mitől művészfilmek, és mitől nem pornó.
Egyébként a Henry Miller kalandjai Párizsban (vagy mi a lófasz) című rettenetben is van kúrás premier plánban.
Amúgy ritka szar film, de a művészmozik adták vagy 20 éve.
2010.03.01 00:41:57Veér Farkas
(és hogy mitől nem ugyanolyan kurvák a szereplői, mint a pornófilmekéi)
2010.03.01 02:02:57Erin Sztem, a szal-szvsz buzerátor!
Az melyik film, amiben Gerard Depardieu álló fasszal kergeti a szintén pőre Ornela Mutit?
Gondolom, a Huszadik század pedig azért maradt ki, mert nincs meg videón a neten, ahogy párhuzamosan dolgozik a nő Depardieu és De Niro kéjlécén.
2010.03.01 07:51:12petya.bacsi
A Velvet megint félmunkát végzett. De miért is csodálkozom?
2010.03.01 08:28:32Izombuilder.com
Nem gyenge, hogy már már Pornhub szintre csúszott a Velvet (a Pornhubot, ezzel nem degrandálni akarom, mert annak az a célja).
2010.03.01 08:45:23Chiro2
Magányos lány (La fille seule).
Ott is van egy premierplán közösülés.
2010.03.01 08:53:48mojoking77
Hehe...
Irreversible?
Bar ott azert a nagyja imitalas. Bar az elejen/vegen a melegbarban azert van egy ket valosnak tuno jelenet (self-fisting etc). Plusz el tudom kepzelni, hogy a romantkus jelenet elesben ment.
2010.03.01 09:09:58Übüpapa
Nem tudom, de más szarását, dugását, nyalását nézni undorító.
2010.03.01 09:25:07hayamushka
"A Velvet megint félmunkát végzett. De miért is csodálkozom?"
Mit vársz olyanoktól akik szerint a MILF férfi megfelelője a FILF. Unatkozó bloggerpicsák újságírósat játszanak.
2010.03.01 09:27:58Secnir
ja, Malcolm McDowellel a Caligula.
és az sem mai darab, 1979-es. Még a Peter O'Toole is játszott benne. Asszem a Vivid vagy a Penthouse támogatta...
2010.03.01 10:01:12Athos64
Trillus:
Nem, ebben a Velvet kivételesen nem téved, valóban a ROMÁNC című filmet írja le. Ez annyiban rokon A POKOL ANATÓMIÁJÁ-val, hogy mindkettőt Breillat rendezte, és mindkettőben Siffredi a férfi főszereplő. Nálunk azonban A POKOL ANATÓMIÁJA az ismertebb mű, mert moziban is ment, DVD-n is kijött, a ROMÁNC-ot pedig csak az m1 játszotta pár éve késő este.
2010.03.01 10:01:50Athos64
Secnir:
A CALIGULA-t a Penthouse pénzelte, pontosabban annak tulaja, Bob Guccione.
2010.03.01 10:28:51gonosztojás
A japán "A festő felesége".
Álmodozása közben egy óriás polippal répázik a csaj elég plasztikusan.
Bár az egész filmben keresztben hosszában megy a kex ha jól emlékszem.
2010.03.01 10:29:29BMW ///
Régen adtak M1-en egy filmet és nem tudom a nevét. Déli ,Mediterrán helyen játszódott egy kis faluban. Van egy gyerek aki kicsit beteg ,és kiviszi mindig a csajt a termőföldre keffenteni robogóval.. Tudom így nehéz de ilyen forró nyári nap és kismotorral megy a srác mindenhova.
2010.03.01 10:31:13BMW ///
Olasz vagy francia film.
2010.03.01 11:35:13elemes2
az intimitás nagyon kiráj film.
bár bennem nem az maradt meg, hogy "valódi" szexjeleneteket ábrázolt.
2010.03.01 11:47:11McLucas
A shortbus egy igazi rakás szar... Hogyan forgassuk buzipornót művészfilmnek álcázva... ahol ennyi férfi dugja egymást ennyiszer, azért azt nehéz nem buzipornónak titulálni. Nézhetetlen, provokatív, nulla mondanivaló. Könnyű belemagyarázni mindenféle emberi kapcsolatokról szóló mély tartalmat miközben három pasi egyszerre dugja egymást...
Túl sok álművész próbál művészkedni és ez lesz a vége...
2010.03.01 12:20:06Penta-bá
Sok hülye kurva!
Méghogy művész.
AztaKurva!!!
2010.03.01 12:44:54kirúzsoz
kevés Mike Leigh születik erre a világra.
2010.03.01 14:09:49azAnett
ez igaz
2010.03.01 15:48:15Thomas Rattler
Nem az a baj az efféle cikkekkel ill. "művészetekkel" hogy a szexualitást ábrázolja - hanem az hogy ez nem a szexualitás. Ez beteg, kiégett, üreslelkű nihilisták közös maszturbációja, max.egy rossz kurvázással egyenértékü. És ezt próbálják a szexualitás helyére illeszteni, és így továbbcsökevényesíteni a fiatalságot.
A pornó az pornó, a maga helyén szükség van rá, de ez nem művészet.
2010.03.01 17:39:57no comment 01
valaki nézi...valaki csinálja.;-):))
2010.03.01 19:22:34ColT
Igazából a valódi szex még akár beintés is lehetne hálivúdnak, mert ott ugye minden mű.
Meg aztán a művészet bizonyos ágainak alapeleme a polgárpukkasztás...
...csak ugye amikor az internet 99%-a poresz, akkor ez nem nagyon működik...
2010.03.01 22:08:51Shosanna
Sziasztok
Elég sok amit kiváltottatok belőlem már-bár hát elég kivetnivalóm lenne.Olvasom itt a hozzászólásokat.Pong jött Polanski-val huhh remekbe szabott bár nem írta melyik film, amire gondolnék, az szerintem nem pornográf.
2010.03.01 22:11:23Shosanna
Veér meg Millerrel-jön egy olyan filmre hagyatkozva ami az gyik legszarabb feldolgozása az egyik legjobb irodalmi anyagnak.
2010.03.01 22:14:39Shosanna
Bár a film alapján megértem az ellenérzéseket.És magamat is tudom revideálni, nem sok lehetősége van itthon valakinek ezt olvasni.
2010.03.01 22:25:10Shosanna
És kapcsolódnék Mao-gondolatmenetéhez. Nő vagyok.. gondolom ez már tiszta/jah és ezt nyilván csak tisztázásképpen.Nálam ott válik el a porno az erotikátol,hogy minden amit a kizárólagosan a nemiszervünkkel csinálunk az a Porno ,a szó ősi értelmében, lásd görög szó.
amit az agyadban érzel érzek én ami több minthogy, amikor csak elég meglátnod és már minden helyén van aza erotika
2010.03.01 22:33:01Veér Farkas
2010.03.01 22:11:23Shosanna:
Létezik? Igen. Akkor meg?
De szerintem is inkább dugnunk kéne. Ráérsz valamikor?
2010.03.01 22:49:00Shosanna
persze Veér időm mint a tenger. csak először
Létezik? szöveget akarok
2010.03.01 22:52:37Veér Farkas
Létezik? szöveg megvolt fentebb, ideje indulnod. Akkor még éjfél előtt nekikezdhetünk, és legalább a március jól indul.
(A múltkor pl. megállapítottam, hogy minden hónap 1-jével kezdődik, és hogy ez milyen érdekes. Pár óráig tök elégedett voltam magammal.)
2010.03.01 23:00:18Shosanna
jujj
kérdéses az akérdés, mennyire nyúlik az éjnek fele-megfele.huhh március.. nekem mára január is szar volt.pár óra elégdedetség háááát veér háááááát gondolod érné megfel??
2010.03.01 23:00:45Pong
@ Shosanna
LOl nem, Polanszkinak az élete pornográf. Csupán pedoszellemként használtam. Egyébként Shortbus viszi ebből a prémet, autocumshottal.
2010.03.01 23:04:00Shosanna
hop turboznám tovább. kérdezném m az ami neked elégedetséget okoz
2010.03.01 23:06:04Shosanna
Pong
NEM IS EZT GONDOLTAM
2010.03.01 23:06:40Veér Farkas
2010.03.01 23:04:00Shosanna:
Hát a tiednél kicsit jobb helyesírás pl. nagyban javítja a közérzetem. :-)
De egyelőre az is elég, ha jó vagy az ágyban. A többire majd kioktatjuk egymást. :-)
2010.03.01 23:07:13Veér Farkas
(na jó, az se fontos. elég, ha ott vagy. :-)
2010.03.01 23:09:07Shosanna
pONG TUDOD OLASTAM AZ MINDEGY NEM EZÉRT ÍRTAM JÓ VOLT AMIT IRTÁL PUSSZ
2010.03.01 23:11:22Shosanna
oK AKAROD A SZINTAXIST VAGY NEM
2010.03.01 23:14:23Pong
@ Shosanna
Jólvanna, nem kell itt hangoskodni, rajtam van a hallókészülék. CAPSLOCK az inteneten olyan hasznos, mint szex a reklámban, garantált siker. Szupereffektiv!
ON:
Roman "Pedomaci" Polanszki tudtommal nem tett explicitást a filmjeibe, viszont megalázás van bőségesen.
Személyesen már unom ezt, úgy értem hasonl.ó közöny fog el, mint a tuttifrutti magazik az ujságárusnál, kicsit elmosolyodok, s megveszem a HVGmet.
2010.03.01 23:14:49tehetségtelen főszerkesztő
Beszarok, mit meg nem próbálsz.
2010.03.01 23:18:13Shosanna
pONG
Na ezért irtam neked
2010.03.01 23:20:39Shosanna
Pong vettemabszolut. és mindent és mindent jót a továbbiakban pussz
2010.03.01 23:23:24Pong
@ Shosanna
Csodás, az öröm az enyém.
2010.03.01 23:24:16tehetségtelen főszerkesztő
:D
Ezért már megérte idefáradnom:-D
2010.03.01 23:30:20Shosanna
Veér vettem milyenszinten vagytok itt kihegyezve helyesírásra, Hát engem lehet folyamatosan fikázni..Én a büdös életben képtelen voltam rá hogy megtanuljam. Három éves koromtól írok-olvasok, halovány fogalmam nincs mért nem bírtam a magyar helyesírást bebiflázni. Mindenkitől bocsánatot kére
2010.03.01 23:41:25tehetségtelen főszerkesztő
Pusztulok a röhögéstől "kolléga úr".
Jól adod, csak mégsem.
2010.03.02 00:14:10Shosanna
neeemm kééne
2010.03.02 00:35:27Shosanna
pong
neked adnám a mai nap értelmi érmét
2010.03.02 00:41:41Shosanna
thetségtelen főszeerkeszttő, nagyon jó poén. Én is irhatnám, hogy tehetségtelen helyesíró de elfogadná ezt valaki?? kétlem
2010.03.02 03:06:00Veér Farkas
2010.03.01 23:11:22Shosanna:
Nem akarok semmiféle szintaxist. Dugásról beszéltem, max. azt akarok. :-P
De mivel komolytalan vagy, kocsmába kellett mennem. Ha már szex nincs, legalább sör legyen.
2010.03.01 23:30:20Shosanna:
A többiek nem, csak én :-)
(vagyok a helyesírásnáci; és nem is akartalak fikázni)
De attól még jó lehet valaki az ágyban, hogy a helyesírása nem egészen kiváló. És úgyis az a lényeg, minden más mellékes. :-)
2010.03.02 05:31:44Shosanna
Veér
Igyál helyettem is:))végtelenbemenőrömljelek jönnénnek most itt
2010.03.02 05:34:08Shosanna
jah és,,,
2010.03.02 11:48:54Pong
@ tehetségtelen főszerkesztő
WTFBBQ
2010.03.02 16:18:55Veér Farkas
2010.03.02 05:31:44Shosanna:
Magam helyett is csak keveset ittam, még dolgoznom kellett kocsma után.
De ha jöttél volna, mindkettőt simán beváltom egy dugásra. :-)
2010.03.02 20:38:31tehetségtelen főszerkesztő
@Pong
Y,NW?
2010.03.02 20:48:16tehetségtelen főszerkesztő
@ Shosanna
I would rather not recognise your presence here, preventing any of those spitting -arounds, that I am all over u..
(LOL)
2010.03.02 22:14:33Sikonya Gyula
Lehet, hogy Vincent Gallo szerszáma tényleg emberes 20,3 cm, de a felvétel tanúsága szerint 2 percig bírta.
2010.03.03 01:44:57Veér Farkas
2010.03.02 20:48:16tehetségtelen főszerkesztő:
Hááát.... Lehet, hogy ez magyarul kevesebb hibával is ment volna.
2010.03.03 12:00:50tehetségtelen főszerkesztő
2010.03.03 01:44:57Veér Farkas
Dilemmázok, hogy vajon a poén szintet is vetted e a "hibákkal" kapcsolatban, vagy csak egyszerűen kötözködsz. Ha az első, akkor méltó vagy az elismerésre, ha nem, akkor csak : kit érdekel? :)
2010.03.03 12:49:09káspártyüszüke
hol a hozzászólásom?
2010.03.03 15:39:25tehetségtelen főszerkesztő
kit érdekel?
2010.03.05 17:22:35Shosanna
tehetségtelen főszerkesztő
Mivel vívtam ki az angol nyelvü hozzászólást?