Mellbimbó nélkül a Tomb Raider is béna

2010. március 13., szombat 20:42
Lara Croft a Tomb Raiderben meredező mellbimbókkal lövi a szörnyeket, a Sims 3-ban meztelenül ugrik ki a zuhany alól játékunk főszereplője, köszönhetően a néhány pixelnyi poénért és mellért programozgatásba kezdő játékosoknak. Persze vannak olyan játékkészítők, akik nem idegenkednek a meztelenségtől, a God of Warba például ókori édeshármast rejtettek a készítők, a Saboteurben meg az eredeti játékot megvásárlóknak az a jutalma, hogy megnézhetnek néhány meztelen táncoslányt.

Remek összeállítást közölt a Fleshbot pornóblog a számítógépes játékokban előforduló meztelen testekről, természetesen csak női testekről. Attól ugyanis egyelőre meglehetősen távol áll a világ, hogy egy pénisz leprogramozott himbálózását csodálhassa meg valaki játék közben a monitorán (eltekintve természetesen a kifejezetten szexuális tartalmú játékoktól).

Half Life 2:

A Fleshbot az összeállításban azokat a játékokat gyűjtötte össze, ahol a játékmenetbe belefér a meztelenség, de a játék céljához annak kevés köze van. Az összeállítást böngészve két megállapítást tehetünk. Az egyik, hogy míg a lövöldözés és egymás egészen durva lemészárolása úgy, ahogy, de elfogadott a játékvilágban, addig a meztelenség továbbra is nagyon komoly tabu. Vannak játékok, ahol szemérmesen, talpig ruhában végeznek a karakterek minden tevékenységet, legyen szó mosdásról, úszásról, közösülésről, és vannak olyanok, ahol kipixelezik az ilyen eseményeket. Meg persze akadnak szép számmal olyanok is, ahol fel sem merül a meztelenség kérdése.

God of War:

Azoknál a játékoknál azonban, ahol lehetőség nyílik a meztelenségre, de a készítők nem kódolták bele eredetileg a játékba, a leleményes felhasználók megteszik ezt maguknak. A legjobb példa a programozott szexszimbólumként is funkcionáló Lara Croft kalandjai a Tomb Raider sorozatban. Már az első részekben megjelentek az olyan házilag barkácsolt kiegészítések, amelyek eltüntetik Laráról a ruhát, így a főhősünk meredező mellbimbókkal lövi a felbukkanó ellenségeket.

A másik remek példa a Sims sorozat, ahol annyi a különbség a tamagocsikhoz képest, hogy itt embereket kell irányítani. A napi tevékenységek közben embereink zuhanyoznak, mosdóba járnak, átöltöznek, nemi életet élnek. A programozók szemérmességének köszönhetően természetesen sejtelmesen takaró pixelparaván mögött teszik mindezt. A Sims felhasználói között is akadnak leleményes játékosok, így itt is megoldották, hogy eltávolítsák a bosszantó pixeltakarót, így aki akarja, már azt is követni tudja, hogyan zuhanyzik a karaktere anyaszült meztelenül.

Sims 3:

Persze, vannak olyan játékok is, amelyek inkább a felnőtt közönséget célozzák meg, és a készítők maguk rejtik el a meztelenséget a játékban. A Grand Theft Auto - San Andreas című epizódjában némi barkácsolással elő lehetett hozni egy minijátékot, amiben az volt a feladat, hogy egy sikeres randi után az ágyban se valljunk szégyent főhősünkkel, és ahogy a Fleshbot írja, a God of War sorozat epizódjaiban is találunk olyan minijátékot, ahol az a feladat, hogy a főhőssel ókori bombázókat vigyünk ágyba.

Saboteur:

Végül meg kell még említenünk a tavalyi év egyik játékat, a Saboteur címűt, amiben a második világháború alatt megszállt Párizsban kell a játékosnak mindenféle küldetéseket végrehajtania, hogy felszabadítsa a várost. Mivel Párizs az Eiffel-torony mellett a mulatóiról és a prostijairól is híres, így a játékban is találkozhatunk szép számmal flitterekkel, szövetdarabokkal fedett mellekkel, amelyek egy csapásra eltűnnek, ha az eredeti játékhoz kapott dobozban található kódot beírjuk a megfelelő helyre. Ötletes megoldás a másolt játékok ellen folytatott harcban.

Ha még több játékot és még több mellet szeretne látni, akkor látogasson el a Fleshbotra!

Kommentek

  • 2010.03.13 21:29:07taecleau

    Játékipar, filmipar: ugyanazok a szabályok. Testekbe fúródó lövedékek lassított felvételen az mehet, de egy mellbimbó az már súlyosan káros a fiatal nézőre. Ha már szentek nem lehetünk, legalább legyünk álszentek.

  • 2010.03.13 21:44:18The Hitman

    taecleau: Teljesen igazad van, szerintem sokan így gondolják. A gyilkosság, testi sértés bűn, filmen ábrázolni lehet. A szex nem bűn, hanem jó; filmen ábrázolni szankciókat von maga után. Szopják le Torgy@n Józ$efet.

  • 2010.03.13 21:53:22rollerpig

    saboteur az évjátéka!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2010.03.13 22:16:25Solmenir

    Hát persze. San Andreasban is nyugodtan lehetett a játékos tömegmészáros, ölhetett meg, rabolhatott ki járókelőket, robbanthatott fel autókat, lehetett bérgyilkos, ölhette halomra a rendőröket, nem volt különösebb téma, hogy ez hogy befolyásolja a fiatalokat. Amint viszont napvilágot látott egy patch (ami teljesen opcionális és nem hivatalos), amivel a főhős (állítólag elég bénán) tud szexelni, máris jött a nagy tiltakozás, hogy mi lesz a gyerekeinkkel. Jól mondja Taecleau; hatalmas nagy álszentség, feltupírozva prűdséggel.

  • 2010.03.13 22:20:33hungromit

    Saboteurnél semmiféle kód sem kellett. elég a beállításoknál engedélyezni a meztelenséget és máris villannak a cicik

  • 2010.03.13 22:28:09_Toto_

    Egyetértek.
    Halomra gyilkolás, vérfröccsenés, halálhörgés és kiontott belek hiperrealisztikusan ábrázolhatók.
    Az örömet okozó szex, szerelem viszont erkölcstelen.

    Kapják be a lóf@szt!

  • 2010.03.13 22:38:41faszharcos

    csak nem az amerikaiak miatt van így?

  • 2010.03.13 22:45:31buborka

    Hát, a gyerekekre hivatkozni valóban baromira álszent dolog. Kezdjük ott, hogy ezek a játékok nem is gyerekeknek szólnak. Ha lenne gyerekem és ilyenekkel játszana igen csak megkapná élete első pofonját a kezem által közvetítve a rózsás kis arcocskájára. Különben is...tünés a gép elől!Én játszom!

  • 2010.03.13 23:42:41emesemese

    Erről csak az jut eszembe hogy az egyetemi kiállításomon nem jelenhettek meg akt képek. Mert hogy hogy képzelem ezt az ízléstelenséget.
    De TV-be bazmeg mehet 12-es karikával a csöcs meg a hent.

  • 2010.03.13 23:44:57fourgee

    Szerintem az lehet a háttere a dolognak, hogy azon testületek tagjai, akik ezeket a tiltásokat hozták, nem az anyjuk melléből szopták a tejet kiskorukban, hanem az apjuk fa...

    De tényleg, akik szerint a gyerekek elől el kell takarni a női mellbimbókat, azoknál hogyan táplálják a csecsemőket? Leragasztják a szemüket, hogy ne lássák?

  • 2010.03.14 02:54:31a nyugalom megzavarására alkalmas

    a tetriszbe is miért nincsen pina-fasz?


    sok szánalmas barom

  • 2010.03.14 08:18:23Charly McCoor

    Sunáznám Lara Croftot is.

  • 2010.03.14 09:59:48Peace Dog

    Így lehet sok kicsi katonát nevelni. A harctéren ne a suna járjon az eszükben. Hú de jó, hogy nem vagyok republikánus! Éljen Rocco meg Lara Croft!

  • 2010.03.14 12:09:25tobias2

    Még szerencse, h ez a cikk pár centiméterre van attól a videótól, amely szerint (Magyarországon) tíz éve nem hajlandóak kijelölni a türelmi zónákat...

    http://index.indavideo.hu/video/prosti_2

    Most akkor ki a képmutató?

    Hmmm...

  • 2010.03.14 18:10:16civistroll

    Van logó fasz is.
    A GTA4 kiegészítőjén (LOST and DAMNED), egyik küldetésében, a szaunából egy szál pélóban jön ki a BOSS.

Tomb Raider 2 (Forrás: Opensorcery.net)

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
hirdetés