Benkő Dániel ma már nem panaszkodik, de 26 éves korában előfordult, hogy csődöt mondott a farka. Rácz Linda mai napig küzd a szájába kerülő szőrszálak ellen, Jáksó Lászlónak pedig annak idején egy szűz lánnyal gyűlt meg a baja. Alexa Diamond akár szerencsésnek is érezheti magát, mert a többiekkel szemben nem élt át kínos ágyjelenetet. Az ő esetében viszont az a ciki, hogy a több üveg bor miatt nem emlékezett semmire.

Nemcsak Benkő Dániel, hanem még a Sex és New York tökéletesnek hitt Carrie-je is eleresztette a galambot az egyik epizódban, miközben a reggeli ébredésnél megcsókolta újdonsült partnerét. És valljuk be, mindenki életében volt már olyan ágyjelenet, amikor a legszívesebben a világ elől elfutott volna, nemhogy a partnere elől. Korai magömlés, impotencia, rossz szagok, zavaró nyögések, allergiás reakciók, és még sorolhatnánk, mik keserítik meg a szexuális együttlétet. De elég csak egy rosszul elsütötött félmondat, alkoholos befolyásoltság, vagy egy ajtó, amit nem lehet kulcsra zárni. Négy celebet kérdeztünk arról, voltak-e már hasonló helyzetben, illetve mi volt számukra a legcikibb helyzet, amit átéltek partnerükkel az ágyban.

Benkőnek nem állt fel

05-chippendale

Enyhe naivságról tettünk tanúbizonyságot, amikor felhívtuk Benkő Dánielt azzal a kérdéssel, érezte-e már magát rettentőn ciki helyzetben az ágyban az elmúlt 62 év során. Bármi miatt is. Például, hogy büdös volt a hölgy, vagy ilyesmi. Az egyszervolt lantművész (ma már inkább fingpertu specialista) a témán felbuzdulva lelkesen üvöltötte a telefonba, hogy ő voltaképp a "Ne fürgyé le!" örökbecsű elvének rajongója. Szó szerint idézzük: "A pinát nem mosni kell, hanem nyalni. Nem is nyalni, hanem nyelni. A nőt imádni kell, mindenestül, ahogy van. És ami belőle kibuggyan akár ovuláció, akár menzesz idején, azt mind be kell nyelni, nem kell vele sokat foglalkozni."

Minek után hányingerre hivatkozva sikerült egy kicsit lecsillapítani a médiabohócot, kihúztuk belőle, hogy volt egy fontos állomása az életének, ami akkor nagyon rosszul érintette, de ma már kellemes emlékként őrizgeti: "Amikor 26 éves koromban nagyjából fél évig impotens voltam, tehát nem állt a faszom. Illetve állt, csak amikor közelítettem a pinához, lekonyult. Ez egy pszichés helyzet volt, mert nagyon meg akartam dugni egy csajt. Egy zeneszerző lány volt, nagyon csinos, de valami miatt nem voltunk egymáshoz valók. És hát úgy döntött a fasz, hogy nem akar oda menni. Ez megtörtént kétszer-háromszor, és elég volt ahhoz, hogy teljes depresszióba essek. Én akkor még nem fogtam fel, hogy a farkam helyesen döntött" – utalt Benkő arra, hogy milyen borzasztó is lett volna, ha azzal a lánnyal valami összejön (házasság, gyerek): az élete megpecsételődött volna. "Ezért is szoktam mondani, hogy nincsen impotencia, csak félreértett helyzet. A lány egyébként intelligensen reagálta le a dolgot, de én elbújtam előle, nagyon elszégyelltem magam. Aztán egy koncerten feltűnt egy idősebb hölgy, aki végül egyből meggyógyított."

Rácz Linda néha elhányja magát

Rácz Linda

Rácz Linda bármikor képes fuldokolva öklendezni, és akár el is hányja magát, ha hajszál, szőrszál vagy szösz kerül a szájába. A sztriptíztáncosnak ez a tulajdonsága már nemcsak az utcán, hétköznapi szituációkban, hanem az ágyban is okozott problémát. Ugyan hosszú ideje párkapcsolatban él, korábbi pasijait minden első együttlét alkalmával fel kellett készítenie arra, hogy történhetnek apró balesetek szex közben. „Teljesen mindegy, hogy az én hajszálam vagy az övé akad a torkomon, egyből öklendezek, és előfordult már az is, hogy kidobtam a taccsot” – mesélte Rácz. „Szerencsére eddig senki nem akadt ki ezen a dolgon, tök jól  tudták kezelni a kellemetlen hatásszünetet, ami után ugyanúgy folytattuk a dolgot, mintha mi se történt volna. Emiatt a tulajdonságom miatt egyébként számomra még fontosabbá vált a higiénia, és szerencsére erre eddig minden kapcsolatomban kellően odafigyelt a másik fél."

Jáksó Lászlónak nem dőlt be a szűz

missasia 26

Jáksó László még zöldfülüként, két haverjával szedett össze három – hangsúlyozottan felnőtt korú – lányt Egerben, akiket egy panzióba vittek el. „Nagy nehezen találtunk egy olyan helyet, ahová az éjszaka közepén is beengedtek minket. Megjegyzem, ez egyáltalán nem könnyű dolog abban a városban, mert nincsenek felkészülve arra, hogy valaki éjjel kettőkor akarjon szobát kivenni" – magyarázta a műsorvezető. "Mivel három külön lakrész nagyon drága lett volna, meggyőztük őket, hogy csak kettőt béreljünk. A nehézségek után, amikor végre mindenki lefeküdt, hallom a szomszéd ágyon, hogy az egyik lány azt mondja a haveromnak: „Én még szűz vagyok, és nem így akarom elveszíteni”. Ránéztem a mellettem fekvő lányra: „Te is szűz vagy?” Természetesen ő is ez volt.” Jáksóék a kínos szituáció miatt szakadtak a röhögéstől, aztán átmentek a másik szobába a harmadik fiúhoz. „Úgy gondoltuk, ha ő viszont dug, akkor megöljük. A srác az ágy szélén ült, vele szemben a lány, aki épp azt mesélte neki, hogy milyen módon lesz öngyilkos. Ezek után persze rájöttünk, hogy ehhez képest mi ketten egészen jól jártunk.”

Alexa Diamond a bor miatt nem emlékszik

main-ALEXA D 247

"Általában hosszú párkapcsolataim voltak, így csak egyszer kerültem kínos helyzetbe" - mesélte a Velvetnek Alexa Diamond, alias Molnár Alexandra. "Belefutottam egy olyan szexuális kapcsolatba, amit később nagyon megbántam. A fiú szimpatikus volt és aranyos, csak éppen semmi közünk nem volt egymáshoz, teljesen különbözőek voltunk. Akkoriban viszont bánatos és szeretetre éhes voltam, szükségem volt valakire, és hát úgy gondoltam, idővel majd megoldódik ez az egész probléma, szerelmes leszek a fiúba, vagy legalábbis megszokom. Aztán egy buliban ültünk egymással szemben, néztem, néztem a fiút, és arra a következtetésre jutottam, hogy nekem ehhez inni kell. Egyik üveg bor jött a másik után, és végül úgy alakult, hogy másnap semmire nem emlékeztem. Irtó ciki helyzet volt, egyből megbántam a dolgot, de talán jobb is, hogy semmit nem tudtam felidézni az együtt töltött éjszakából. Minden bizonnyal még pocsékabbul éreztem volna magam, bár a srác szerint nagyon jó voltam.