Lady Gaga azért hagyja ki a nemi életet, mert nincs rá ideje, Peter Andre a Jordannel való válásáig nem szexelt, aztán egy pár hónapig igen, most pedig egy kicsit megint nem. Lenny Kravitz három évre kivonta péniszét az aktusokból, június 24-étől viszont turnézni indul, amelyen nem titkolt szándéka szerint szeretné végigdugni az összes angol csajt. A magyar hírességek közül Spitzer Gyöngyit, Benkő Dánielt, Jáksó Lászlót, Mészáros Dórát és a Benkő-show kirúgott arajelöltjét, Horváth Editet kérdeztük meg arról, kitűzték-e már valaha célként a szexböjtöt, ha igen, milyen indíttatásból, valamint, hogy mennyi volt a leghosszabb idő, amit nemi élet nélkül töltöttek.
Spitzer Gyöngyi
A napokban érkezett a hír Spitzer Gyöngyi szexböjtjéről, amit néha-néha azért iktat be az életébe, hogy másra összpontosíthassa a szexhiányából felszabaduló energiáit. „A kapcsolatunk elején, 3-5 év után is kísérleteztem szexböjtökkel. Nagyon sok helyen írtak róla, baromira izgatott, mint egy kísérlet, hogy mi lesz a fennmaradó energiával” – fejtette ki a Velvetnek a spirituális asszony, aki maximum öt hónapig bírta a szexmentességet. „Nem véletlen, hogy rengeteg kultúrában, korból, időből ismerünk legendákat, akár szerzeteseket, akár művészeket, akik felajánlották ezt a fajta kvázi önmegtartóztatást, és cserébe kaptak valamit” – mondta, majd egy érzékletesebb képpel próbálta ábrázolni az energiaáramlást.
„Olyan, mint egy locsolócső, amin van három lyuk. Abból ha egyet befogsz, a másik kettőn erősebben spriccel a víz. Ráadásul mivel a szexenergia-központ a torok, és az önkifejezés-központtal egy meridiánon kapcsolódik, ezért ez az alkotó embereknek hatalmas lehetőség.” A szexböjt idején Soma dalszövegeket írt, próbált a zenekarával , és közben nem igazán hiányzott neki a nemi élet. „A punci az a szerv, ami annál éhesebb, minél többször eteted. Ha nem eteted, lenyugszik egy idő után. Abban egyébként biztos vagyok, hogy életem végéig szexelni fogok, de nem szeretném, ha így negyven fölött úgy dobálnának a vágyaim, ahogy nekik tetszik.”
Jáksó László
A Class FM műsorvezetője idáig állítólag három évet bírt ki nő nélkül, de mint azt a Velvetnek elmondta, erre a böjtre sem azért került sor, mert ő úgy döntött. Állítása szerint az ilyen hosszú szexmentes idő ritka az életében, aktusra ugyanis mindig akad jelentkező a baráti köréből. „Hol én is minden nap igyekszem lefeküdni valakivel, hol meg nem fontos. Van egy rendszerem, ami változó intenzitással működik. A rendszer a következő: az ember igenis lefekhet a barátaival, az én esetemben természetesen lányokról van szó” – fejtette ki nézeteit Jáksó. Hozzátette: „Nem tudom, ki volt az a barom, aki kitalálta, hogy barátok nem dugnak. Sőt az is egy másik hülye volt – de lehet, hogy ugyanaz -, aki kitalálta, hogy férfi és nő között nincsen barátság: De van, csak közben dugnak”.
A műsorvezető kiemelte, barátai életének állásától függ, hogy milyen gyakran él nemi életet, olykor az is megesik, hogy minden napra jut valaki. „Ha nem, akkor sem szoktam szűkölni, ilyenkor következik be az ínhüvelygyulladásos állapot.” Jáksó egyébként úgy véli, a gyerekeket nem a szextől kellene óvni, mert úgyis csinálják majd idősebb korukban, sokkal inkább egyéb függőségektől, mint a drog, az alkohol vagy akár a cukros üdítők.
„Kicsit túlzottan, de úgy gondolom, hogy a prűdek, a mindentől elzárkózóak, az erről beszélni képtelenek lesznek először AIDS-esek. Azok fogják az összes nemi betegséget végigpróbálni, akik nem mernek a patikában kotont kérni, mert az ő családjukban ezt a szót nem mondták ki. A szex nem szégyellnivaló. Én a japánok vonalán mozgok, akik sintoisták, és természetközeli vallásuk révén nem tartják eredendően rossznak, bűnek a szexet.” A műsorvezetőtől azt is megtudtuk, összesen két elve van, amikkel szerinte nemcsak a Biblia parancsolatainak nagy része, hanem az összes életelv leírható. „Ne okozzunk betegséget senkinek, és ne verjünk át senkit. Ebben az is benne van, hogy saját magunkat se.”
Horváth Edit
A lassan a múlt ködébe vesző Benkő feleséget keres trash reality kiesett feleségjelöltje, Horváth Edit fél éve nem él nemi életet, állítása szerint többek között azért sem, mert nem mer belekezdeni egy kapcsolatba addig, amíg nem tudja, lesz-e saját show-ja az RTL Klubon. Ezen kívül egyszer volt hosszabb szexböjtje, az három hónapig tartott „Rengetegen szeretnének megismerkedni velem, de most elzárkózom a kapcsolatok elől, mert nincs rendben a lelkem. Félek is, annyi csalódás ért, hogy már félek egy új kapcsolatban megnyílni.”
Az erősen hablaty jellegű monológ után Horváth kifejtette, persze, hiányzik az életéből a szex, de nem mindenáron. „Azért nem mindegy, hogy ki az illető, de persze, fontos a szex, viszont nem az elsődleges. A mostani férfiak viszont mind azután mennek. Ezektől szeretnék elzárkózni, kalandokra nincs szükségem, abból már kijutott bőven” – mondta a Velvetnek Horváth, kiegészítve azzal, minden nap szexelhetne, de inkább azt szeretné, ha egy megbízható ember rátalálna.
Benkő Dániel
A lantművészből polgárpukkasztó celebbé lett Benkő Dániellel is megesett, hogy nem élt nemi életet fél évig, bár ez a szünet nem volt tervezett. „A legegyszerűbb módja a nemi élet kihagyásának, ha impotens az ember. Huszonhat éves koromban volt egy féléves időszak, amikor nem kívántam a nőt, a pinát. Eszméletlenül kívántam egy lányt, nagyon fel is voltam aljzva, de mire odajutottunk, lekókadt. Így volt ez másodszor, és harmadszor is. Teljesen ki voltam bukva”- engedte szabadjára magát Benkő.
„Kiderült, hogy nem voltam elégedett magammal, és aggódtam, hogy a nő elégedetlen lesz a farkammal. Idővel meg is feleltem ennek az elvárásnak. 5-6 évvel ezelőtt jött a ráeszmélés, akkor 3-4 hónapig azt gyakoroltam, hogy ne spricceljek el. Ez egy kegyelmi állapot volt, mert egyfolytában merevedésem volt. Ezt gyakoroltam, amíg a faszverés nagymestere lettem.”
Benkő szexuális élete még innen is tudott hova fejlődni, elérte ugyanis a zigóta állapotot. „Amikor csak a nemi szervek léteznek, egymásba folynak úgy, hogy nem tudod, hol van az eleje, a vége, az energiaáramlás a maximumra ér, és ebben tudsz lebegni, tudatosan.” Az önmaga karikatúrájává váló lantművész szerint a szex nem egy olimpiai sportág, ahol el kell érni a küszöböt és a szintidőt, „az ölelés és a szeretkezés az ember eredendő állapota.”
Mészáros Dóra
Miután a sztriptíztáncos már jó ideje kapcsolatban él, nem alkalmazza a szexböjtöt, tudatosan pedig egyébként sem törekedett arra, hogy mellőzze a szexet. „Miért büntessem a páromat? 5-7 éves kapcsolataim voltak, nem igazán voltam egyedül, és nem is éreztem, hogy szükségem lenne szexböjtre. Nem hiszem, hogy a párom örülne, ha kijelenteném, hogy mostantól három hónapig nem élünk nemi életet, mert például arctisztító kúrát tartok.”
Mészáros Dóra a Velvetnek elmondta, nem híve az egyéjszakás kalandoknak, így hiába akadt olyan helyzet, amikor nem járt senkivel, eszébe sem jutott a szex. Véleménye szerint ugyanis azzal jó lefeküdni, aki iránt érez is valamit. „Valakibe vagy szerelmes vagyok, és járok vele, vagy nem, de akkor nem is szexelek. Nekem ez nem fér bele” – mondta, majd megjegyezte, 20 éves koráig neki is voltak futó kalandjai, de csak annyi, hogy egy kezén is meg tudná számolni.
- Címkék:
- spitzer gyongyi,
- celeb,
- szex,
- benko daniel,
- horváth edit,
- jáksó lászló,
- meszaros dora
Még több a velveten
- Miranda Kerr csupasz melle 3D-ben nyomulOrlando Bloom várandós felesége mellét és fenekét is megmutatja az olvasóknak, akik 3D szemüveg segítségével fokozhatják az élményt.
- Halálos ágyán vallott Madeleine McCann elrablásáról a korábban gyanúsított pedofilRaymond Hewlett halálos ágyán vallomást tett: azt állítja, ő ugyan ártatlan, de tudja, kik és miért vitték el a négyéves Maddie-t.
- Faroklevágás és fúrós koponyalékelés a glasgow-i bandaháborúbanEgy áldozat farkát vésővel csapták le, ikertestvére koponyáját fúróval lyukasztották ki némi hajtóvadászat után. A két áldozat ugyan túlélte, de mindketten válságos állapotban vannak.



Kommentek
2010.03.22 12:14:05Egyetemi docens
Dughatnának egymással szendvicsben.
2010.03.22 12:14:37Egyetemi docens
Ja, és arra szavazok, hogy első.
2010.03.22 12:19:43szamarhegy
Barátaimmal szexelni, úgy, hogy éppen ki ér ma rá?! Ok, hogy őszinteség, meg praktikum, de ha bejön egy kapcsolat, túl könnyen képbe jöhetnek újra ezek a 'barátok', meg ha őszinteség, akkor a párodnak is illene képben lenni, hogy van pár barátom, akikkel még a múlt héten is örömet okoztunk egymásnak, mert az ilyesmi úgyis kiderül...
2010.03.22 12:44:01Gizi a laborból
Sem a cikket, sem a hozzászólásokat nem olvasom el, csak a cím alapján kérdezem:
Ez ki a búbánatos lófüttyöt érdekel?
2010.03.22 13:07:13Egzaktix
Imádom Mészáros Dórit,párszor már rendeltem Tőle meglepi műsort a haveroknak.Talán Ő az egyetlen Nő akinek azt is elnézném ha nem tud főzni. :)
2010.03.22 13:32:29Csibefogó
2010.03.22 13:07:13Egzaktix
Egyetértek. Sőt olyan jól sikerült a mi legénybúcsúnk, hogy utána benne voltunk a Blikkben pár hétre rá, azzal a kolbászos történettel. Élőben még szebb a művésznő.
Mészáros Dóra rulez!
2010.03.22 13:38:51Gua4
Nem létezik olyan férfi akinek elnézném, hogy nem főz-takarít stb.
Csók: Dóri
2010.03.22 14:09:42tibszi
SOMA, wháááááááááááááááá... ez a fej!! Az ügyeletes Yeti
2010.03.22 14:10:07Niro
Vinné el őket a Turul:[link] :D
2010.03.22 14:14:53lagelli
somának bizonyára a torkában van a szexcsakrája...
mitől spirituális ez az elefánt?
attól, hogy zagyvál össze-vissza mindent a félműveltségét bizonyítandó?
buddhista kolostorba vele, legalább 3 évre!
2010.03.22 14:25:17zsof.berg
Úgy könnyű kibírni valaminek a hiányát, ha esélyed nincs, hogy megkapd. :-D Én pl évtizedek óta bírom a multimiliomosság nélkül.
2010.03.22 14:40:00Lasombra
a cikk azt sugallja, hogy pusztán csak választás kérdése, mikor dugjon az ember. még ha egyedülálló is. mert hát mindenki képes kurvázni, lóvé is akad rá mindenhol. meg a barátaival is szívesen lefekszik az ember, ha muszáj.
elárulom, ezek a nagymenők kibírnák életük végéig is szex nélkül. mint ahogy mindenki más is. ha agy nélkül ilyen sokáig kibírták, akkor szex nélkül is menne. pedig az tényleg létfontosságú.
2010.03.22 14:47:57Grigorij
Mindig örömmel tölt el, ha láthatom, a napjaink ostoba kommunikációs iskoláinak a alacsony színvonalát!
Miért is nevezik böjtnek az, amikor valakinek NINCS NŐJE/FIÚJA és EZÉRT(!) nem szexel??????
"A böjt fogalma:
Tág értelemben böjtnek mondható, mikor bárminő élvezettől teljesen megtartóztatjuk magunkat, vagy csak az élvezetek mérséklése is.
Szorosabb értelemben azonban a böjt olyan önmegtartóztatást jelent, mely vallási és erkölcsi indokból ered."
Érdekes, hogy egyszerre mennyien ostobák, tanulatlanok és alul informáltak a megkérdezettek közül...
2010.03.22 14:55:44ktotti
Minden hülyeségre van egy magyar hivatkozás, és igy vagy úgy mindig ugyanazok a "sztárok"... HHmmmm....
Nem is tudom miért csodálkozom, vagy miért hír ez, csak rá kell nézni a képükre.
2010.03.22 15:19:18erdőspéter
rettenetes asszociációi támadnak az embernek Soma és a szex együtt emlegetésével. Ki lehet az a perverz mazochista, aki ezt a protoplazmát keféli?
2010.03.22 15:20:46baliquez
Spitzer Gyöngyi néninek a puszta látványa is elősegíti a szerzetesi életmód fenntartását, csodálom hogy még nem tették kötelezővé a fotója falra függesztését katkó papéknál, kevesebb merev fasszal és az abból eredő bonyodalmakkal kellene küzdenie az Anyaszentegyháznak.
Megragadom az alkamat hogy kijelentsem hogy ha valóban a torokban lenne a szexcsakra (ami nettó faszság, bár megértem hogy önmagából kiindulva megállhat) akkor a tantra jóga mint olyan tévúton jár. Ennél cseppet valószínűbb hogy ez a negyedművelt tehén megenst orbitális baromságokat pofázik, ahelyett hogy megpróbálna inkább a változatosság kedvéért bekussolni abban a témában amiről ha olvasott is valaha bizonyosan nem fogta fel.
2010.03.22 15:26:54efgdc
Tök mindegy, ha ocsmány vagy senki nem fog ágyba bújni veled, hiába a nagy mell, nagy fej akár nagy fasz. Szép női arc , a férfiaknál pedig férfias helyes arc, ez a lényeg meg egy kis izom. A csúnyákat bottal se...
2010.03.22 16:04:05GGG77
Nem tudom, én 32 éves vagyok, de max 12 olyan óra lehetett az életemben, amikor nem akartam dugni... :)
2010.03.22 16:38:38erdőspéter
Baliquez!
Lehet, hogy a németországi papok meglátták gyöngyi néni fotóját és azért fanyalodtak inkább a ministráns fiúkra, ha így néz ki egy nő.
GGG77
Mennyit szoktál aludni? Vagy álmodban is?
2010.03.22 16:58:27Eddie Krueger
Mi ezekben a kunszt? Én 33 éve bírom. Hiányzik a francnak a sok szarság, ami vele jár.
Amúgy meg, akik Somát fikázzák (felőlem aztán akármennyit): Hé, jobb lett volna, ha Geronazzo Máriát kérdezik meg, és róla közölnek fényképet?
2010.03.22 17:13:33erdőspéter
Jó, vannak fokozatok. nem akartam mindjárt Lendvai Sipánkát emlegetni. Azért ez a Spitzer gyöngyi is elég elborzasztó jelenség.
2010.03.22 19:22:50édriennn
2010.03.22 16:04:05GGG77
leköptem a monitort kakaóval basszus xD
1. kérdés ki dugná meg Somát
2. kérdés ki érne Benkőhöz
3. kérdés hol maradt Tüncike???
2010.03.22 20:11:36Niro
:D
2010.03.23 12:30:23Kedves dóri
már a legelső filmedben 6 faszit szoptál le.
Számolj újra!
2010.03.24 15:02:27bardal
jóságos ég, ez tényleg érdekel valakit?
2010.03.25 10:40:34nico777
Szép csapat!!!
Nem hiszem, hogy gondot okozna nekik szex nélkül élni!! A szexhez partnert keríteni, az lehet a problémájuk!!!
Aztán persze megmagyarázni mindent meg lehet!!!
Össze kellene hozni őket!!!
Igazi esztétikai környezetszennyezés lenne!!!
2010.03.26 10:28:53Korbeporgorugok
Emberek mar no...
Mit kell orokke fikazni Somat? Hgyjatok ra, egy erdekes jelenseg, de most komolyan - artott barkinek is?
Amennyi firkat kapott eddig, hat...es soha egy rossz szava senkire, nem osztja bekepzelten a nepet, egyszeruen csak elvan az o vilagaban.
Ha nem tetszik, ne nezzetek ra.
En lattam eloben, szerintem halali jo arc, artani meg a legynek se. Nem gondoljatok, hogy a frocskolodes helyett egy pillanatra megallhatnatok?
Amugy meg Eddie Kruegernel a pont, tovabbi felvilagositasert lehet Geronazzo Mariahoz fordulni, na nem mintha o is artott volna valakinek.
Olyan szar minden egyes nap ezt a tomeges frusztraciot latni, mi lenne ha csak veletlenul is kicsuszna valakibol egy epito jellegu, frappansan megfogalmazott kritika?